EVANGÉLIUM
Volt
egy Anna nevű prófétaasszony is, Fánuel leánya, Áser törzséből. Nagyon
előre haladt már napjaiban, miután férjével hét esztendeig élt
szüzessége után; nyolcvannégy éves özvegy volt, és nem vált meg a
templomtól, böjtöléssel és imádsággal szolgált ott éjjel és nappal. Ő is
odajött ugyanabban az órában, dicsérte az Urat, és beszélt róla
mindazoknak, akik várták Izrael megváltását. Miután mindent elvégeztek
az Úr törvénye szerint, visszatértek Galileába, az ő városukba,
Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött, telve bölcsességgel,
és az Isten kegyelme volt vele. Lk 2,36-40
