A Szentlélek ajándékai ~ II. János Pál pápa elmélkedései a Szentlélek ajándékairól
1.
A Szentlélek első és legnagyobb ajándéka a bölcsesség, amely a
Magasságból kapott fény: különleges részvétel Isten misztikus és
fennséges ismeretében. Ebből a magasabb szintű bölcsességből egy
újfajta, szeretettel átitatott megismerés fakad, amelynek segítségével a
lélek közelebb kerül az isteni dolgokhoz. A bölcs tudás emellett
megadja nekünk azt a különleges képességet, hogy az emberi dolgokat
Isten fényességében, az ő mércéjével mérjük. Ez az ajándék
megvilágosítja a keresztény embert, aki így beleláthat a világ dolgaiba.
A teremtés valódi értékeit senki más nem képes úgy felismerni, mint az,
aki Isten szemével néz a világra.
2. Az értelem,
vagyis az intellektus szó a latin 'intus legere' kifejezésből ered, ami
azt jelenti, beleolvasni valamibe, vagyis valaminek a lényegébe hatolni,
teljes mélységében megérteni.
A Szentlélek fénye, miközben
tökéletesíti az isteni dolgok megértését, egyre világosabbá és
mélyrehatóbbá teszi tekintetünket, amellyel az emberi dolgokat
szemléljük. Neki köszönhetően jobban látjuk a teremtett világba beleírt
isteni jeleket. Felfedezzük, hogy az események mögött, amelyek átszövik
az emberi történelmet, nem csupán földi indítékok állnak. És végül
eljutunk addig, hogy úgy gondolkodunk a jelenünkről és a jövőnkről, mint
a próféták: ezek az idők jelei, ezek Isten jelei!
3. A
tudomány segítségével az ember felfedezi a teremtés teológiai értelmét,
és a dolgokban Isten, vagyis az igazság, a szépség és a végtelen
szeretet, bár valós és igaz, mégis korlátozott megnyilvánulását látja. A
tudomány által megvilágosodott ember megérti azt a végtelen távolságot,
amely a teremtett dolgokat elválasztja Teremtőjüktől; felismeri
korlátozottságukat, és a bennük rejlő veszélyt, ha bűnös módon, rosszra
használják őket. Az ember szomorúan döbben rá gyarlóságára. Ezután
sokkal nagyobb lendülettel és bizalommal fordul afelé, aki egyedül képes
oltani gyötrő szomját a végtelen után.
4. A ma embere a
válság számos jelével és az igazi értékek körüli általános
bizonytalansággal szembesülve óriási szükségét érzi annak, amit a
lelkiismeret helyreállításának szoktak nevezni. Szükségét érezzük annak,
hogy semlegesítsünk azokat a romboló hatásokat, amelyek rátelepszenek a
szenvedélyek dúlta emberi lélekre, s helyükre egészséges, pozitív
gondolatokat ültessünk. Az erkölcsi megújulásra való törekvésben az
Egyháznak élen kell járnia. A jótanács ajándéka úgy működik az ember
lelkiismeretében, mint egy friss szellő: megsúgja neki, mi szabad, mi
illő, mi a leginkább érdemes a lélek számára. Így lesz a lelkiismeret az
az ép szem, amelyről az evangélium beszél (Mt 6,22).
5.
Korunkban oly sokan magasztalják a testi erőt, hogy akár az erőszak
legszélsőségesebb megnyilvánulásait is elfogadják. Valójában az ember
saját gyengeségét tapasztalja meg minden nap, különösen a lelkiek és az
erkölcs terén, amikor enged belső szenvedélyeinek, környezete
nyomásának. Azért, hogy ezeknek a hatásoknak ellen tudjunk állni,
szükségünk van az erősség erényére, amely a négy sarkalatos erény
egyike. Az erősség annak az erénye, aki nem köt kompromisszumot
kötelessége teljesítésében. Ennek az erénynek kevés hely jut abban a
társadalomban, amelyben az engedmények és az egyezkedések gyakorlata, a
visszaélés és a keménység uralja a gazdasági, társadalmi és politikai
kapcsolatokat. A félénkség és az agresszivitás az erősség hiányának két
formája, amelyekkel gyakran találkozunk az emberek magatartásában, és
szomorúan tapasztaljuk, hogy aki gyönge és alázatos a hatalmasokkal
szemben, arcátlan és hatalmaskodó a védtelenekkel. Az erősség erkölcsi
erényének ma talán nagyobb szüksége van a Szentlélek támogatására, mint
eddig bármikor.
6. A jámborság ajándékával a Szentlélek
a testvérek iránti szeretet képességét újítja meg a hívőben, szívét
Krisztus Szívének szelídségében részesíti. A jámborság ajándéka kioltja a
szívben a feszültség és a megosztottság izzó tűzfészkeit: a
keserűséget, a haragot, a türelmetlenséget; s helyettük a megértés, a
türelem, a megbocsátás érzéseit táplálja. Ebben az ajándékban gyökerezik
az az új emberi közösség, amely a szeretet kultúráján alapul.
7.
A Szentírás azt mondja: 'a bölcsesség kezdete az Úr félelme' (Zs
111[110],10; Péld 1,7). De miféle félelemről van itt szó? Bizonyára nem
az 'Istentől való félelemről', amely arra késztet, hogy meneküljünk
gondolatától, emlékétől, mint olyasvalakitől, akinek személye felzaklat
és nyugtalanít. A Lélek ajándékozta félelem valódi jelentése nem a gyáva
félelem. A hívő ember 'bűnbánó lélekkel' és 'töredelmes szívvel' (vö.
Zs 51[50],19) áll Isten elé, jól tudva, hogy 'félve–remegve' kell
munkálnia üdvösségét (Fil 2,12). Ez azonban nem irracionális félelmet,
hanem felelősségérzetet és a törvényhez való hűséget jelent.
2005. 05.14. - II. János Pál pápa elmélkedései a Szentlélek ajándékairól
Forrás ~ Internet