A MAI IMASZÁNDÉKUNK SZERINT AZ ÓVODÁT ÉS ISKOLÁT KEZDŐ GYERMEKEINKÉRT IMÁDKOZUNK! ISTEN ÁLDÓ SZERETETE VEZESSE ŐKET AZ ELKÖVETKEZŐ TANULMÁNYAIKBAN! Amen.

 'Hagyjátok, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.'
Lukács 18;16
 
 'Vigyázzatok, hogy egyet se vessetek meg e kicsinyek közül, mert mondom nektek, hogy angyalaik mindenkor látják a mennyben az én mennyei Atyám arcát.'
Máté evangéliuma 18. fejezet 1.
 
 GYERMEKEINK MEGÁLDÁSA

Urunk, Jézus Krisztus! Te a hozzád jövő gyermekeket magadhoz ölelted,
és kezedet fejükre téve megáldottad őket. Azt mondtad: Engedjétek hozzám
a kisdedeket, és ne tiltsátok el őket tőlem, mert ilyeneké a mennyek országa. Ezeknek angyalai színről színre látják a mennyei Atyát. Kérünk, tekintsd ezeknek a gyermekeknek ártatlanságát és szüleik hitét. Áldd meg őket a mai napon, hogy kegyelmedben és irgalmadban mindig előbbre haladjanak.
Tartsák meg parancsaidat, és érjék el kitűzött céljukat általad, világ Megváltója, aki az Atyával és a Szentlélekkel együtt élsz és uralkodol, Isten, mindörökkön örökké. Amen.
 
 FOHÁSZ A GYERMEKEINKÉRT A SZŰZANYÁHOZ

Drága Szűzanyánk! Boldogságos Szűz Mária!
Kérünk vedd pártfogásodba gyermekeinket,
Akik most kezdik az óvodát és az iskolát!

Legyél velük és fogd a kezüket,
Hogy örömmel váljanak részeivé közösségeiknek!
Oltalmazd gyermekeinket és adj nekik boldog gyermekkort.
Add, hogy épülhessenek testben és lélekben egyaránt!

Áldd meg tanáraikat és nevelőiket, hogy szeretet vegye körül őket!
Vigyázz egészségükre és oltalmazd minden nehézségtől. Amen.
 
 ÉDESANYA IMÁJA

Uram, köszönöm, hogy még nálam is jobban
szereted a gyermekeimet, együtt érzel velük és velem is.
Add, hogy megérezzem vigasztalásodat, biztatásodat,
amikor új korszak kezdődik az életünkben, és anyaként
új érzelmi kihívások érnek.
Gyűjtsd, kérlek, gyermekeimet a szárnyad alá,
vezesd őket az úton, és tartsd őket biztonságban.
Jézus nevében. Amen
 
 MENNYEI ATYÁNK VIGYÁZZ GYERMEKEINKRE

Mennyei Atyán! Itt vannak előtted gyermekeink.
A Te oltalmazó szeretetedbe ajánljuk őket.
Hisz Atyjuk vagy örök időktől fogva.

Vigyázz reájuk és oltalmazd őket.
Vigyázz reájuk és áldd meg őket.
Vigyázz reájuk ott is, ahol mi nem vagyunk velük. Amen.
 
 EGY ÉLET A KEZEDBEN

Ha a gyerekek kritizálva élnek, megtanulják, milyen megbélyegzettnek lenni.
Ha a gyerekek ellenségeskedésben élnek, megtanulnak veszekedni.
Ha a gyerekek kicsúfolva élnek, megtanulnak szégyenlősnek lenni.
Ha a gyerekek megszégyenítve élnek, megtanulnak bűnösnek lenni.
Ha a gyerekek toleráns légkörben élnek, megtanulnak türelmesnek lenni.
Ha a gyerekek bátorítva élnek, megtanulnak bizalommal élni.
Ha a gyerekek megdicsérve élnek, megtanulják megbecsülve érezni magukat.
Ha a gyerekek méltóságban élnek, megtanulják az igazságot.
Ha a gyerekek biztonságban érzik magukat, megtanulnak hinni.
Ha a gyerekek hitelesen élnek, megtanulják, mit jelent szeretni.
Ha a gyerekek elfogadva és barátságban élnek, megtanulják megkeresni a szeretetet a világon.

Dorothy Law Holtz
 
 IMA A TANÁROKÉRT ÉS NEVELŐKÉRT

Mennyei Atyánk!
A tanárokért és nevelőkért imádkozunk ma Hozzád!
Áldd meg őket és hívatásukat, hogy méltón szolgálhassák a rájuk bízott gyermekeid igaz úton vezetését, a Te szent értékeid alapján, a tudás és a szeretet útján.

Áldd meg őket és ajándékozd meg a türelem bölcsességével és a bölcsesség türelmével, hogy méltó példaképei lehessenek gyermekeinknek. Adj számukra kellő megbecsülést, hogy munkájuk szándékod szerint felmagasztalódhasson.

Kérjük Áldásod további munkájukhoz.
Hallgattassanak meg imáink!

Amen.
 
IMA A TANÁROKÉRT

Istenem! Köszönjük, hogy tanítókat adtál mellénk,
akik önzetlenül adják nekünk tudásukat.
Áldd meg, és jutalmazd meg őket türelmes fáradozásaikért.
 Segíts abban, hogy minden jót és értékeset megtanuljak tőlük, 
és ezzel Neked is örömet szerezzek.

Amen.
 
A JÓ TANÁR...

A jó tanár egész életen át ható példát ad, 
egy olyan új világot nyit meg emberségben és tudásban,
 amelyet a diák soha el nem felejt.
A jó tanár már elfogadta saját magát.
Személyes, egész életével tanít és nevel.
A jó tanár nem elzártan él a tanítványaitól,
élete egy nyitott könyv.
A jó tanár szemléletet ad, az ismeretek összefüggéseit,
 az ismerethálózat felépítését mutatja meg.
A jó tanár koherens, integráns és hiteles értékmintát jelent.
A jó tanár nyitott és a diákkal együtt tanul. 
Érzéke van a különlegesre, mindenben a jót, a pozitívat, az értéket keresi.
 A jó tanár legalább ötször annyit dicsér, mint amennyit szid. 
Kifogyhatatlan annak a szeretethálózatnak az építésében,
 amely a diákjainak nyit új és új utakat.
A jó tanár egyszerre az állandóság és a változás egysége.

Forrás ~ Internet
 
 SZÜLŐK IMÁJA GYERMEKEIKÉRT

Add, Uram, hogy nevelhessünk gyermekeket, akik elég erősek ahhoz,
hogy beismerjék, ha gyengék és elég bátrak ahhoz,
hogy szembeszálljanak saját magukkal, amikor megijednek;
olyan gyermekeket, akik büszkék és hajlíthatatlanok a becsületes
vereségben, de alázatosak és szerények a győzelemben.

Add, Istenünk, hogy nevelhessünk gyermekeket,
akik meghajtják magukat, amikor kell, de gerincesek,
amikor arra szükség van; gyermekeket, akik megismernek Téged,
és megtanulják, hogy az önismeret az igazi tudás alapja.

Kérünk, Uram, ne a víg és kényelmes élet útjain vezesd őket,
hanem a nehézségek és feladatok súlya és ösztönzése alatt.
Add, hogy ezen az úton tanuljanak meg járni, helytállni a viharban,
de tudjanak együtt érezni is azokkal, akik elbuknak.

Add Uram, hogy nevelhessünk gyermekeket,
akik tisztaszívűek és céljaik nemesek; gyermekeket,
akik megtanulnak előbb uralkodni magukon,
mielőtt arra törekednének, hogy mások felett uralkodjanak.
Akik tudnak szívből nevetni, de sohasem felejtik el,
hogy sírni is kell; akik viszik valamire a jövőben,
de soha nem felejtik el a múltat.

És miután ezeket megadtad nekik, - adj hozzá,
kérünk, elegendő humorérzéket is,
hogy sohase vegyék magukat túlságosan komolyan,
de mindig komolyak maradjanak, ha ez szükséges.

Adj nekik alázatosságot, hogy mindig előttük legyen az igazi
nagyság egyszerűsége; adj nekik tárgyilagosságot a valódi tudáshoz,
s szelídséget az igazi erőhöz.

Ha mindezt megadod nekik,akkor mi, édesapjuk és édesanyjuk,
hálásan mondhatjuk: NEM ÉLTÜNK HIÁBA! Amen.

 IMA AZ IFJÚSÁGÉRT

Mindig az ifjúság a nemzet jövője.
Mária, Szűzanyánk őket óvja, védje.
Mondjunk nemet végre a hitetlenségnek,
Mely végét jelentheti a magyar nemzetnek.
Kérjük a jó Istent, adja meg kegyelmét,
és mentse meg a rossztól az ifjak lelkét.

Értsék meg végre: a pénz csak átok,
mely romlásba viszi az egész világot.
Ne a pénzt szeressük, az a Sátán lelke,
ez már a világot többször tönkretette.
Nagyon sokan vannak, akik ennek élnek,,
Ők azok , akik lelkileg igazán szegények.

Krisztus feláldozta magát a kereszten,
hogy figyelmeztessen, s a bűntől megmentsen.
Ne szégyelljétek soha Jézust, a hitet,
mindenütt bátran vessetek keresztet.
Mindig keressétek Krisztust, a Megváltót,
buzgón olvasva az evangéliumot.

Nála van az élet: ő az út, igazság,
Ezért fontos az ima és a hitoktatás.
Szeressétek ifjak az eukarisztiát,
A szentmisét és a kereszt áldozatát.
Szívünkbe jön a szentáldozásban,
Így segít az életben és a tanulásban.

Jézus velünk él, ő a szeretet, jóság,
nélküle nem lehet se család, se ország!
Ne féljetek a gonoszt elutasítani
s a hittagadókkal mindig szembeszállni.

Ehhez szükséges az akarat és a hit,
Jézust keressétek, ő csak jóra tanít.
Valljátok meg Jézust imával és hittel,
éljetek benne szívvel és lélekkel.

Az ifjúságért mind felelősek vagyunk,
hogy most nekik milyen nevelést adunk.
Iskola s a család ha nem együtt halad,
a vallásos nevelés akkor elmarad.
Ez az ifjú lelkét tönkre is teheti,
hivatását akkor nem tudja vállalni.

Nem lesz család, se hit-remény-szeretet,
Ez veszélybe sodorja az egész nemzetet.
Hit nélkül az ember tehetetlen, semmi,
a nehézségek előtt meg fognak torpanni.
Nem tudnak tanulni, életre készülni,
mert nincs ott az Isten, nincs akiben bízni.

Anyák, a gyermekeket vigyétek templomba,
mielőtt bekerül ő az iskolába!
Tanulja meg korán, hogy a templom a fontos,
csak így lehet később a gyermek vallásos.
Diszkóba járni és munka nélkül élni,
ha csak ezt látja, bajba fog kerülni.

Ne utánozzák a bűnös nyugatot,
mely lelküknek csak árt, és nem hozz semmi jót.
Vallás és hit nélkül majd oda juthatnak,
hol úr az erkölcstelenség és erőszak.

Az ifjúságért könyörgünk Istenünk,
add: legyen vallásos, erkölcsös életük.
Imádkozzanak és kérjék a Szentlelket,
Adjon hitet, erőt, vallásos életet. Amen.

Forrás ~ Internet
 
IMA TANÍTÁS ELŐTT

Jöjj el, Szentlélek Úristen,
igazság és szeretet Lelke,
adj nekünk jó lelket,
kedvet, szorgalmat és kitartást
ahhoz a munkához, amelyre meghívtál!
Világosítsd meg értelmünket,
hogy a természetben és az emberi életben
fölfedezzük a Teremtő Atya nagy szándékait!
Növelj és alakíts bennünket,
hogy egész életünkben alkalmasak legyünk
az igazság szolgálatára,
és így kiérdemeljük az örök élet jutalmát
Krisztus, a mi Urunk által! Amen.

IMA TANÍTÁS UTÁN

Urunk, Jézus Krisztus,
Te vagy az Út, amelyen járnunk kell,
az Igazság, amelyet keresve keresünk,
az Élet, amely egyetlen boldogságunk.
Hálát adunk mindenért,
amit ma kaptunk tőled.
Áldd meg egyházunkat, hazánkat,
szüleinket és tanárainkat!
Segíts továbbra is,
hogy úgy szeressük egymást és minden embert,
ahogy tanítványaidhoz illik!
Add, hogy eredményeink és kudarcaink
egyformán Hozzád vezessenek.
Te pedig vezess minket Atyádhoz,
akit Veled és Általad dicsérünk
most és mindörökké. Amen.

Tanítás előtti ima

Mennyei Atyánk, Te bennünket a magad képére alkottál. Irányítsd és szenteld meg erőfeszítéseinket, hogy minden tehetségünket kifejlesszük, és műveidben munkatársaid lehessünk. Krisztus, a mi Urunk által. Amen.

Tanítás utáni ima

Hálát adunk neked, Urunk, ajándékaidért. Add, hogy amit ma megtanultunk, neved dicsőségére, hazánk és embertársaink javára fordítsuk. Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a Szentlélek Istennek, miképpen kezdetben, most és mindörökkön örökké. Amen.
 
 Gyermekekért és fiatalokért - Taizei imádság

Vezess Szentlelked által, és adj új szívet,
hogy teljesíthessük szereteted akaratát.
Imádkozzunk az elhagyott gyerekekért,
és mindazokért, akik őket szeretettel befogadják!
Jézus Krisztus, eljössz, hogy átváltoztass
 és Isten képmására formálj minket.
 Fényeddel ragyogd be sötétségünket!

Krisztus, belső világosság, ismered szomjúságunkat,
vezess minket az Evangélium forrásához!
Krisztus, világ világossága, megvilágítasz minden embert.
Add, hogy mindenkiben fölismerhessünk téged!
Krisztus, szegények barátja, adj nekünk egyszerű szívet,
hogy örömmel befogadhassunk téged!
Szelíd és alázatos szívű Jézus, újítsd meg bennünk
a gyermekség lelkületét.

Add, hogy ne vesszen ki belőlünk a teremtésed iránti csodálat.
Föltámadt Krisztus, betöltöd életünket együttérzéseddel,
add, hogy mindig téged keressünk.
Krisztus, te tudod, mi után vágyakozunk,
 vezess minket az örökkévalóság útján.
Mindazokért, akik most kezdenek megismerni,
 töltsd el őket irántad való bizalommal.

Szűz Máriával legyen a mi égi Édesanyánk is.
Élő Isten Fia, ismered küzdelmeinket, légy velünk.
Szentlélek, életünket te töltöd el a békesség és az igazság
utáni vágyakozással, add, hogy ezen az úton járjunk
Szentlélek, te vezetsz minket a szenvedőkhöz, add,
hogy ne hátráljunk meg. Amen.

KÖSZÖNJÜK AZ IMÁKAT A GYERMEKEINKÉRT KEDVES IMÁDKOZÓ TESTVÉREINK! ISTEN SZERETETE VEZESSE ŐKET MINDEN NAP! Amen.

 'Vigyázzatok, hogy egyet se vessetek meg e kicsinyek közül, mert mondom nektek, hogy angyalaik mindenkor látják a mennyben az én mennyei Atyám arcát.'

Máté evangéliuma 18. fejezet 1.

Forrás ~ Internet
 

ÉVKÖZI 22. HÉT ~ HÉTFŐ

'Urunk, erősséges szent Istenünk, te vagy a legfőbb jó és minden jónak forrása. Önts szívünkbe irántad való szeretetet, és növeld bennünk a vallásos lelkületet. Kérünk, gyarapítsd és atyai gondviseléseddel őrizd meg lelkünkben kegyelmi ajándékaidat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
 
  'Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.'

Lukács evangéliuma 4. fejezet 14-20.
 
 NAPI EVANGÉLIUM

2015. augusztus 31. - Hétfő

Abban az időben Jézus elment Názáretbe, ahol egykor nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: 'Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.' Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: 'Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.' Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. 'De hát nem József fia ez?' - kérdezgették.Ekkor így szólt hozzájuk: 'Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: 'Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket - mint hallottuk - Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!' Majd így folytatta: 'Bizony, mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Cáreftában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.' Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott. Lk 4,16-30
 
 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

Szent Lukács tulajdonképpen úgy szerkesztette meg evangéliumát, hogy nyilvános működése kezdetétől egészen küldetése beteljesedéséig, azaz kereszthaláláig Jézus folyamatosan halad Jeruzsálem felé, nem fordul vissza útján, nem tér vissza olyan helyre, ahol korábban járt. A valóságban ez természetesen másként lehetett, de az evangélista talán azt akarja ezzel sugallni, hogy az Úr határozottan végigjárja azt az utat, amelyet az Atya jelölt ki számára, hogy a megváltást véghezvigye. Ebből logikusan következik, hogy Jézus működése nem kezdődhet máshol, mint Názáretben, tehát abban a városban, ahol felnevelkedett. Ezt a názáreti indulást, fellépést szemléljük a mai evangéliumi rész kapcsán, a következő napokban pedig elindulunk s elkísérjük útján az Urat. Jézus korábban többször járhatott a názáreti zsinagógában, rendszeresen részt vett a szombati istentiszteleten, ezt jelzi a szövegben a 'szokása szerint' megjegyzés. Máskor is felolvashatott a kijelölt szövegekből, de csak most intéz beszédet a hallgatósághoz. Saját messiási küldetéséről szól, amit a názáretiek csodálkozva és hitetlenkedve fogadnak, sőt egészen ellenségesen viselkednek vele, meg akarják ölni. Most, küldetése kezdetén a 'városon kívülre' űzik, miként küldetése beteljesedésekor is a 'városon kívül,' a Golgotán feszítik majd keresztre. Induljunk Jézussal az ő útján! © Horváth István Sándor
 
 NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Könyörülj, Urunk, rajtunk! Légy könyörülettel minden akarásunk iránt, hogy szeretetben és hitben, igazságosságban és alázatban követhessünk téged, hogy az önmagunkról való lemondás által veled hűségben, odaadásban és a lélek békéjében találkozhassunk. Amen.
 

 REGGELI FOHÁSZ

'Istenünk, jóságos Atyánk, te az embereknek úgy adtad a munkát, hogy állandó együttműködéssel előbbre jussanak. Add, kérünk, hogy minden munkánk végzésében irántad gyermeki lélekkel, másokkal pedig testvéri szeretettel élhessünk. Krisztus, a mi Urunk által.' Amen.
 
REGGELI DICSÉRET

'Üdvözítőnk minket országává és papjaivá tett, hogy Istennek
kedves áldozatokat mutassunk be. Szólítsuk őt hálás szívvel:
Urunk, őrizz meg bennünket szolgálatodban!

Krisztus, örök főpap, aki népedet szent papságban részesíted,
engedd, hogy mindenkor Istennek kedves lelki áldozatokat tudjunk bemutatni!
Urunk, őrizz meg bennünket szolgálatodban!

Ajándékozd nekünk jóságosan a Szentlélek gyümölcseit:
a türelmet, a jószívűséget és a szelídséget!
Urunk, őrizz meg bennünket szolgálatodban!

Add, hogy szeressünk és magunkénak mondhassunk téged,
mert te magad vagy a szeretet,és segíts jót cselekednünk,
hogy életünkkel is magasztaljunk téged!
Urunk, őrizz meg bennünket szolgálatodban!

Add, hogy testvéreink javát keressük,
és így könnyebben elnyerjék az üdvösséget!
Urunk, őrizz meg bennünket szolgálatodban!' Amen.

ESTI DICSÉRET

'Dicsérjük Krisztust, aki szereti, táplálja és óvja Egyházát.
Hangos szóval, bizalommal kérjük:
Teljesítsd, Urunk, néped vágyait!

Urunk, Jézus, add, hogy minden ember üdvözüljön,
és eljusson az igazság ismeretére!
Teljesítsd, Urunk, néped vágyait!

Vedd gondviselő oltalmadba azokat, akik jogos igényeikért
 küzdenek, hogy örömben és biztonságban éljenek!
Teljesítsd, Urunk, néped vágyait!

Urunk, te légy a szegények menedéke,
nyújts nekik segítséget a szorongattatásban!
Teljesítsd, Urunk, néped vágyait!

Irgalmadba ajánljuk azokat, akiket földi életükben szent szolgálatoddal kitüntettél,
 hogy égi országodban vég nélkül ünnepeljenek téged.
Teljesítsd, Urunk, néped vágyait!' Amen.
 
ESTI FOHÁSZ

'Mindenható Istenünk, napi munkánkhoz te adtál erőt nekünk, haszontalan szolgáidnak. Fogadd el tőlünk a dicséret esti áldozatát, amelyet felajánlunk neked, miközben hálásan megköszönjük a tőled kapott adományokat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

NAPZÁRÓ FOHÁSZ

'Istenünk, testünknek adj üdvös pihenést, és mai munkálkodásunk magvetését érleld meg az örök aratásra. Krisztus, a mi Urunk által.' Amen.
 
Forrás ~ Internet
 

 ÁLDÁS

Simuljon előzékenyen a lábad alá az út,
és támogassa meg szél a hátadat,
 arcodat fürössze fényében s melegében a nap,
és bő eső itassa szomjas földjeid,
amíg újból nem látjuk egymást te meg én,
Isten tartson meg óvó tenyerén!

Ha pihensz vánkosodon, hajoljon Isten hozzád,
és tartson gyöngéden óvó tenyerén.
Fölfelé vezessenek utaid, és barátságos idő
kísérje lépteid, szél támogassa erősen a hátad.
S ezen felül még azt kívánom, hogy legyél már rég otthon az égben, 
amikor a kísértő észreveszi hiányod. Amen.

Forrás ~ Internet

 
 'Imádkozzatok egymásért! Nagy az ereje az igaz ember könyörgésének'
Jakab levele 5. fejezet 16.

 NAPKEZDŐ FOHÁSZ

Ahová állítasz, ott szolgállak
Ahol megsejtelek, megcsodállak
Amim van, azért magasztallak
Amim nincs, azért nem zaklatlak

Ami a dolgom, azt csinálom
A jó szót érte sose várom
Ha nem sikerül, nem kesergek
Isten nevében mindent újra kezdek. Amen.

Forrás ~ Internet

 
'AZ ÚR NAPJÁT MEGSZENTELD' ~ SZENTÁLDOZÁS IMÁIT IMÁDKOZZUK, HÁLÁT ADVA, HOGY JÉZUS KRISZTUS JELENLÉTÉBEN LEHETÜNK AZ EUCHARISZTIA KEGYELME ÁLTAL' Amen.

 'Az Úr napját szenteld meg!'

'Istentől való függőségünket fejezzük ki azzal, hogy megtartjuk az Úr napját, ezt az időt egész életünkkel együtt Neki szenteljük, ugyanakkor a földi munkálkodás múlandóságát jelezve és a végső nyugalmat előlegezve munkaszünetet tartunk! ' Tízparancsolat ~ III.

'Ó, édes Jézus,
Ó, kegyes Jézus,
Ó, irgalmas Jézus
imádlak lelkem mélyéből,
szeretlek tiszta szívemből.
Neked élek, neked halok, tied vagyok
életemben és halálomban.' Amen.
 
Forrás ~ Internet

JÓSÁGOS JÉZUSOM

 Íme, jóságos, édes Jézusom, térdre borulok szent színed előtt és lelkem egész buzgóságával kérlek és könyörgök hozzád, kegyeskedjél szívembe önteni a hit, remény és szeretet élő érzelmeit, bűneim fölött igaz bánatot és azok jóvátételére elszánt, erős akaratot.

Megilletődéssel és szívbeli fájdalommal veszem fontolóra öt szent sebedet és elmélkedem fölöttük, szemem előtt tartva, amit már Dávid próféta mondott rólad, jóságos Jézus: 'Átlyukasztották kezemet és lábamat, megszámlálták minden csontomat.' Amen.

HOZZÁM JÖTTÉL JÉZUS

Hozzám jöttél Jézus, ég és föld Királya,
Kicsiny gyermekednek szegényes házába.
Hódolva borulok lábaid elébe,
Hittel, imádással áldásodat kérve.

Köszönöm Jézusom, hogy az enyém lettél,
Kérlek, hogy szívemben örök lakást vegyél.
Maradj mindig nálam, ne hagyj már el soha,
Szeretlek, kincsem nincs, szívem adom oda. Amen.

ÁTÖLELLEK JÉZUSOM

Átölellek Jézusom és szívembe zárlak,
A szent angyalokkal hódolva imádlak.
Köszön, hogy értem az égből lejöttél,
Fehér Szentostyában szívembe költöztél.

Bocsásd meg, hogy eddig sokszor rosszat tettem,
De most kegyelmeddel erősíts meg engem.
Áldd meg édesapámat és édesanyámat,
Tehozzád emelem imámat. Amen.

KRISZTUS LELKE

Krisztus lelke, szentelj meg engem.
Krisztus teste, üdvözíts engem.
Krisztus vére, tölts be engem.
Krisztus oldalából kifolyó víz,

Moss tisztára engem.
Krisztus kínszenvedése, erősíts meg engem.
Ó édes Jézus, hallgass meg engem.

Szent sebeidbe rejts el engem.
Tőled elszakadnom ne engedj engem.
A gonosz ellenségtől oltalmazz meg engem.
Halálom óráján hívj magadhoz engem
És hozzád jutnom engedj engem.
Hogy szentjeiddel dicsőíthesselek.
Mindörökkön örökké. Amen.

Loyolai Szent Ignác

Forrás ~ Internet
 
 ÉVKÖZI 22. VASÁRNAP

'Urunk, erősséges szent Istenünk, te vagy a legfőbb jó és minden jónak forrása.
Önts szívünkbe irántad való szeretetet, és növeld bennünk a vallásos lelkületet.
 Kérünk, gyarapítsd és atyai gondviseléseddel őrizd meg lelkünkben kegyelmi ajándékaidat.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik
a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
 
'Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján,
hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert.'
Máté  evangéliuma 15. fejezet  11.
 
 NAPI EVANGÉLIUM

2015. augusztus 30. - Évközi 22. vasárnap

Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok, és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: 'Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?' Ezt a választ adta nekik: 'Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: 'Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.'
Majd ismét magához szólította a népet, és így szólt: 'Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek meg: Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.' Mk 7,1-8. 14-15. 21-23

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS ~ 'LELKI TISZTASÁG'

Napjaink embere számára nem könnyen értelmezhetőek azok a tisztasági szokások, amelyekről a mai evangéliumban olvasunk. Étkezés előtt kezet kell mosni, a piaci vásárlásról hazatérve szintén meg kell mosakodni, az étkezésre használt edényeket le kell öblíteni tiszta vízzel. Mi talán úgy gondoljuk, hogy ennek csak egészségügyi okai vannak, a betegségek és fertőzések terjedésének megakadályozása miatt érdemes evés előtt kezet mosni, illetve tisztán tartani az edényeket. Mindezeknek a szokásoknak az egészségügyi okon túl a zsidóságnál és más ókori népeknél vallási vonatkozása is volt. Az a feltételezés áll a háttérben, hogy vannak tiszta és tisztátalan személyek, állatok és tárgyak. Isten vagy a felsőbb lény elé csak tisztán állhat az ember, mert különben magára vonná az istenség haragját, büntetését. Ha tehát valaki arra készül, hogy Isten iránti tiszteletét kifejezze, akkor nem lehet tisztátalan, azaz előzőleg nem érintkezhet tisztátalan emberekkel vagy dolgokkal. Tisztátalan embernek gondolták a betegeket, például a leprásokat vagy a bűnös foglalkozásúakat. Az istentiszteleti szertartás idejére az embernek emelkedett lelkiállapotba és megtisztult állapotba kell kerülnie.

Érdemes azonban megkülönböztetnünk a külső, testi tisztaságot és a belső, lelki tisztaságot. Jézus is ezt teszi. Nem tartja teljesen feleslegesnek az elsőt, de egyértelműen fontosabb a lelki tisztaság, amelyet nem pótolhat, nem helyettesíthet a testi megtisztulás. Jézusnak az volt a gondja a farizeusi hagyománnyal, hogy tulajdonképpen megelégedtek a testi megtisztulással és kevésbé ügyeltek a szív, a lélek tisztaságára. Azt is túlzásnak tartotta, hogy a tisztasági célú mosakodásokat, amelyeket eredetileg a papok végeztek a templomi szertartások folyamán, a farizeusi gyakorlat kiterjesztette a világi étkezésekre, lakomákra is s ezeknek is ugyanolyan vallási jelentőséget tulajdonított. Ítéletében Jézus Izajás prófétát idézi: 'Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok' (Mk 7,6-7).

E kemény kijelentés elsősorban az egykori írástudóknak és farizeusoknak szólt. Ugyanakkor figyelmeztetés számunkra is. Hiába tiszteljük ajkunkkal Istent szépen imádkozva és hangosan énekelve, ha szívünk távol van tőle. Hiába öltözünk legszebb ruhánkba, amikor a szentmisére megyünk, ha azzal csak a bűnös lelkünket akarjuk eltakarni. Az összeszedett, fegyelmezett imádkozás lehet annak a jele, hogy valóban Istenre figyelünk és őszintén szeretjük őt, de nem feltétlenül az. Az ünneplő ruhát magunkra ölthetjük Isten iránti tiszteletből, de az is előfordulhat, hogy csak az embereknek akarjuk megmutatni. A külsőségekkel legfeljebb az embereket tudjuk megtéveszteni, de Istent nem. Ő jól ismeri szívünk szándékait és érzéseit. A vallásosság látszata még nem jelenti azt, hogy valóban tiszta szívvel keressük Istent. Törekedjünk arra, hogy a lelkünk legyen mindig tiszta! A lélek tisztaságának ragyogását nem homályosítja el Isten előtt semmi.
© Horváth István Sándor
 
 NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Mindenható Istenünk! A szabadság sosem jelentheti az ember számára a tőled való megszabadulást vagy függetlenséget, hiszen a te törvényeid biztosítják számunkra az igazi lelki szabadságot. Ha engedelmeskedünk törvényeidnek és nem tekintjük azokat oktalan módon szabadságunk korlátainak, akkor valóban jobbakká válhatunk és boldogabbá tehetjük embertársaink életét. Segíts minket, hogy felismerjük törvényeidben üdvözítő, segítő szándékodat, amellyel önmagad és az üdvösség felé vezetsz minket. Mutass nekünk utat parancsaid által az üdvösség felé! Amen.
 
 
'Folytonos hálaadással tartozunk az Istennek értetek, testvérek, akiket szeret az Úr, mert az Isten kezdettől kiválasztott benneteket, hogy a Lélek megszentelő erejéből és az igazságban való hit által megváltást nyerjetek. Evangéliumunk által épp azért hívott meg benneteket, hogy részetek legyen Urunk, Jézus Krisztus dicsőségében.'
Tesszalonikaiaknak írt II. levél 2. fejezet
 
 'Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről van, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, még árnyéka sem a változásnak.'
 Jakab levele 1. fejezet 18.

REGGELI DICSÉRET

'Adjunk hálát Üdvözítőnknek, aki e világra jött, hogy velünk legyen,
 mint Istenünk. Szólítsuk őt hangos szóval:
Krisztus, dicsőség Királya, légy világosságunk és örömünk!

Krisztus Urunk, égből jött fényesség, az eljövendő feltámadás zsengéje, ne engedd, hogy a halál árnyékában üljünk, hanem add, hogy téged kövessünk és az élet világosságában járjunk!
Krisztus, dicsőség Királya, légy világosságunk és örömünk!

Mutasd meg nekünk jóságodat, amely bőséggel árad minden teremtményedre, 
hogy mindenütt szemléljük dicsőségedet!
Krisztus, dicsőség Királya, légy világosságunk és örömünk!

Ne engedd, Urunk, hogy a mai napon legyőzzön minket a Gonosz,
hanem segíts, hogy legyőzzük a rosszat a jóval!
Krisztus, dicsőség Királya, légy világosságunk és örömünk!

Te megkeresztelkedtél a Jordán vizében, és fölkent a Szentlélek,
add, hogy a mai napon a Szentlélek kegyelme vezessen minket!
Krisztus, dicsőség Királya, légy világosságunk és örömünk!' Amen.

ESTI DICSÉRET

'Dicséret és tisztelet Krisztusnak, aki örökké él, hogy közbenjárjon értünk, és mindörökre üdvözíteni tudja azokat, akik általa járulnak Istenhez. Ezért bizakodó lélekkel kérjük:
Emlékezzél meg, Urunk, népedről!

Igazság Napja, napnyugtakor téged szólítunk az egész emberiség nevében, és kérünk, add, hogy fogyhatatlan fényedet mindnyájan vég nélkül élvezzük! Emlékezzél meg, Urunk, népedről!

Őrizd a szövetséget, amelyet isteni véreddel szentesítettél,
és szenteld meg Egyházadat, hogy szeplőtelen maradjon!
Emlékezzél meg, Urunk, népedről!

Emlékezzél meg, Urunk, híveid közösségéről,
és szent templomodról, amelyben köztünk lakozol!
Emlékezzél meg, Urunk, népedről!

A béke és biztonság útján vezesd az utasokat,
hogy épségben és örömmel érjenek kitűzött céljukhoz!
Emlékezzél meg, Urunk, népedről!

Vedd magadhoz, Urunk, az elhunytak lelkét,
add meg nekik a bocsánatot és az örök dicsőséget!
Emlékezzél meg, Urunk, népedről!' Amen.

NAPZÁRÓ FOHÁSZ

'Istenünk, a mai napon megünnepeltük Urunk feltámadását. Hallgasd meg alázatos kérő szavunkat, hogy minden rossztól mentesen a te békédben nyugodjunk, és dicséretedben örvendezve ébredjünk. Krisztus, a mi Urunk által.' Amen.

Forrás ~ Internet


ÚTI ÁLDÁS

Az Úr legyen előtted,
hogy a jó utat mutassa neked.
Az Úr legyen melletted,
hogy téged karjába zárjon
és megvédjen a veszedelmektől.
Az Úr legyen mögötted,
hogy megvédjen a gonosz cselekvésétől.
Az Úr legyen alattad,
hogy felfogjon, ha leesel.
Az Úr legyen tebenned,
hogy megvigasztaljon, ha szomorú vagy.
Az Úr legyen körülötted,
hogy megvédjen, ha mások rád rontanak.
Az Úr legyen fölötted,
hogy megáldjon téged!
Így áldjon meg téged a jóságos Isten,
ma, holnap és minden időben! Amen.

Szent Patrik kódexbeli áldás ~ IV. század

'Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal.'
Rómaiaknak írt levél 8. fejezet 26.

 NAPKEZDŐ FOHÁSZ

Köszönöm Néked Uram, hogy ma reggel is békére ébredhettem.
Köszönöm az életet, hogy fájdalmak és betegségek nélkül,
szabadon lélegezhetek, élhetek.
Köszönöm, hogy őszinte szívvel szólhatok Hozzád,
hogy meghallgatod szavaimat! Amen.

Forrás ~ Internet


 
 A MAI IMÁINKKAL EGY KEDVES TESTVÉRÜNK ÉLETÉRE KÉRÜNK ÁLDÁST,
 AKI A CSELEKVŐ SZERETET ÚTJÁT JÁRJA! ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÉLETÉN ÉS AZ ÚTJÁN! Amen.
 
'Áldjon meg tégedet az Úr, és őrizzen meg tégedet. Világosítsa meg az Úr az ő orcáját te rajtad, és könyörüljön te rajtad. Fordítsa az Úr az ő orcáját te reád, és adjon békességet néked.' 4 Mózes 24-25.

ÁLDOTT LEGYEN A FÉNY

Áldott legyen a Fény, mely rád világít és mely benned van,
Az áldott napfény sugározzon be téged
És melegítse fel szívedet, míg úgy nem lobog mint kandallók tüze,
Így minden idegen melegedni jöhet hozzád és minden barátod is,
Sugározzék szemedből a fény, mint ablakba állított
Gyertya fénye, mely a viharban vándorlókat hívogatja.


Áldott legyen a rád hulló lágy eső.
Hulljanak lelkedre a cseppek és csalogassák
A virágokat, hogy illatukkal megteljék a levegő,
De áldott legyen a nagy vihar és rázza meg lelkedet,
Hogy fényesre és tisztára mossa és sok kis tavacskát
Hagyjon hátra, amiben megcsillan az ég kékje
És időnként egy csillag is.

Legyen áldott a föld, az egész földkerekség,
Hogy mindenütt kedvesen fogadjon
Bármerre is vezessen utad.
Legyen puha a föld mikor terhétől fáradtan lepihensz
És legyen könnyű, amikor majd kinn fekszel alatta.
Olyan könnyen terüljön el fölötted,
Hogy lelked kiröppenhessen felfelé
És elérje útja végén
Az Istent!

Forrás ~ Internet

LEGYEN IDŐD

Legyen időd a munkára - ez a siker ára.
Legyen időd a játékra - ez az örök ifjúság titka.
Legyen időd a nevetésre - ez a Lélek muzsikája.
Legyen időd a gondolkodásra - ez az erő forrása.
Legyen időd az olvasásra - ez a bölcsesség alapja.
Legyen időd, hogy kedves légy - ez a boldogsághoz vezető út.
Legyen időd az álmodozásra - mely utadat majd egy csillaghoz vezeti.
Legyen időd, hogy körülnézz - túl rövid a nap ahhoz, hogy önző légy.
Legyen időd, hogy szeress és Téged is szeressenek - ez isteni kiváltság.

Forrás ~ Internet
 
EZEKET KÉREM SZÁMODRA

Nem azt, hogy soha ne érjen szenvedés,
sem azt, hogy elkerüljenek a feladatok.
Még azt sem kérem, hogy utadat rózsák szegjék,
és hogy könny soha ne csurogjon végig arcodon,
vagy hogy soha ne tapasztald meg, mi a fájdalom.

Mindezt nem kívánom neked.
Ha így lenne, a könnyek nem tudnának
új felismeréshez vezetni,
a fájdalom nem ötvözne nemesre.

Mély békességet kívánok neked,
mint a hullámverés ritmusos zenéje.
A szélzúgás mély békességét kívánom neked,
ahogy aláfesti a csendet.
A dombhajlatok felett eláradó békességgel köszöntelek.
Az éjszaka ragyogó csillagainak békéje vegyen körül!

Forrás ~ Internet
 
 AZT KÍVÁNOM NEKED

'Azt kívánom Neked, hogy legyen erőd akkor is szeretni, amikor úgy érzed csak Te adsz. Hogy legyen erőd akkor is mosolyogni, amikor úgy érzed a fogad törik bele. Hogy akkor is kitarts, amikor nincs kedved. Hogy ne zavarjon, ha nagyok a problémáid, hiszen erős vagy és elbírod őket, azért mert, ha erős vagy felemelhetsz embereket, ezáltal Te magad még jobban megerősödsz.

Kívánom, hogy legyen erőd félretenni a büszkeséged, ha annak a Valakinek szüksége van rád. S kívánom, hogy legyen erőd megmondani Neki, mit érzel, mert tudom, hogy ez a legnehezebb, őszintén kimondani. Kívánok Neked Türelmet! Hogy meg tudj hallgatni másokat. S hogy meg tudj bocsátani annak, aki nem tud Neked.

Hogy fáradtan is tudj szeretettel és megértően beszélni azzal, akinek szüksége van rá. Hogy tudj különbséget tenni, mikor kaptad azért az akadályt, hogy megküzdj vele és mikor azért, hogy kikerüld és más utat válassz. Hogy felismerd a mindennapok szépségét és ne tragédiák döbbentsenek rá. Hogy meglásd a szeretteid fontosságát és szükségességét az életedben.

Kívánok Neked Bölcsességet, hogy ne akarj tökéletes lenni, csak törekedj a legjobbra. Hiszen soha nem leszünk tökéletesek, csak magunkat kínozzuk a gondolattal. Ellenben a legjobbra törekvés újabb és újabb sikereket, majd célokat eredményez, s ez maga a haladás. Kívánom még Neked, hogy a szürke hétköznapokban lásd a holnapok nagyságát, és a nagy célok építőkockáit.

 Végül kívánok egy apró mosolyt magunkon, hiszen ha mindezt meg tudnánk tenni, akkor már rég az Angyalok soraiba tartoznánk, és valaki olyanokra vigyáznánk, mint mi magunk. Kívánom Neked, hogy megtapasztald: a Teremtés attól válik tökéletessé, hogy ismertek a hibáink és számolnak a tökéletlenségünkkel. S nem utolsó sorban, kívánom, hogy azokkal tölthesd a napjaidat, akik szeretnek, és zárd a szívedbe ezt a Boldogságot! Talán így lehetsz elégedett és boldog.'

Forrás ~ Internet

 KÖSZÖNÖM, HOGY TEREMTETTÉL

Köszönöm, hogy teremtettél
Az anyaméhben is ismertél,
Csillagok fényénél formáltál
Szerető Atyámmá igazultál.

Köszönöm, hogy gondviseltél
Éveimhez jót reméltél
Szívembe ültettél rendet
Örökzöld hömpölygő csendet.

Köszönöm, hogy hozzám szóltál
Igéden át rám találtál,
Szememben tornyot emeltél
Tűz-lángú ostorral szerettél.

S köszönöm, hogy éjt is adtál
Sebeimre felhőt raktál,
S míg vánszorogtam kebleden át
Rám lehelted a hold bánatát. Amen.

Forrás ~ Internet

KÖSZÖNJÜK AZ IMÁIKAT ÉS AZ ÁLDÁSAIKAT KEDVES IMÁDKOZÓ TESTVÉREINK! IMÁINK ÁLDÁSAIBAN RÉSZESÜLJÜNK MINDNYÁJAN ISTEN SZENT KEGYELME ÉS SZERETETE ÁLTAL! Amen.

'Hálát adunk, mert kiárasztod ránk Lelkedet, hogy Szent Lelked által
valósággá váljék közöttünk az egység, a béke és a szeretet. Köszönjük, Istenünk, hogy ma is Rád tekinthetünk. Add, hogy sose szűnjünk meg keresni Téged, aki forrása és célja vagy életünknek, akiben élünk, mozgunk és létezünk.' Amen.




 KERESZTELŐ SZENT JÁNOS VÉRTANÚSÁGA ~ AUGUSZTUS 29.

Ezen a napon arra emlékezünk, hogy Heródes Antipasz lefejeztette Jánost Kr.u. 29-ben, Szalóme táncáért. Mint ismeretes, Heródes együtt élt testvére feleségével, Heródiással, aki elszökött Rómából férjétől, hogy a király Heródes mellett fényben, pompában élhessen. Lánya a már kissé kapatos vendégsereg előtt táncával mindenkit elbűvölt. Az alkoholmámorban tetszelgő király bármit hajlandó volt jutalmul adni a lánynak táncáért. Az anyja tanácsára János fejét kérte. Megkapta (Mk 6, 21-28)

Keleten már az 5. században megülték ezt az ünnepet. Valószínűleg ezen a napon volt a szamariai Sebasztében Szent János templomának a búcsú napja. A magyar hagyomány a mohácsi vész napjával összekapcsolva emlékezik 'Nyakavágó János' ünnepére.

Példája: Helyes tettünk következményét vállalnunk kell, tévedésünket pedig beismerni!

Istenünk, te úgy akartad, hogy Keresztelő Szent János születésében is, halálában is Fiad előfutára legyen, és a vértanúságot is vállalja az igazság és az erkölcs védelmében. Add, hogy példája szerint mi is állhatatosan helytálljunk tanításod megvallásában.' Amen.

  KERESZTELŐ SZENT JÁNOS VÉRTANÚSÁGA

' Istenünk, te úgy akartad, hogy Keresztelő Szent János születésében is, halálában is Fiad előfutára legyen, és a vértanúságot is vállalja az igazság és az erkölcs védelmében. Add, hogy példája szerint mi is állhatatosan helytálljunk tanításod megvallásában. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet



ÉVKÖZI 21. HÉT ~ SZOMBAT

NAPI EVANGÉLIUM

2015. augusztus 29. – Szombat, Keresztelő Szent János vértanúsága

Miután Jézus megkezdte nyilvános működését, Heródes Antipász király elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: 'Nem szabad elvenned testvéred feleségét.' Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta.

Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik, és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: 'Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked.' Sőt meg is esküdött: 'Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is.' A leány kiment, és megkérdezte anyjától: 'Mit kérjek?' Anyja ezt felelte: 'Keresztelő János fejét.' Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését. 'Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!' A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának. Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették. Mk 6,17-29

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

Keresztelő Szent János vértanúságának napján az evangéliumi részlet értelemszerűen ezt az eseményt beszéli el. János figyelmeztette Heródes királyt bűnére, akinek ez kellemetlen lehetett, hiszen János nagy tekintélynek örvendett a nép körében és szavának súlya volt. Heródes valójában negyedes fejedelem volt, csak az ország bizonyos tartományai felett uralkodott, később is hiába folyamodott a római császárhoz a királyi cím megszerzése ügyében. Az egyszerűség és a magyar fordításhoz való hűség miatt mi is használjuk a király kifejezést személyére. Felesége, Heródiás szintén neheztelt Jánosra, s alig várhatta, hogy bosszút állhasson amiatt, hogy bűnét szóvá tette.

Annak érdekében, hogy elhallgattassa, a király börtönbe veti Jánost. Heródes magatartásában bizonyos fordulat áll be, hiszen egy idő után inkább ő akarta megmenteni az asszonyi ármánykodástól. Bár szabadon engedhette volna, mégsem tette, mert attól félhetett, hogy János továbbra is szóvá fogja tenni bűnét a nép előtt. Heródes király végül nem is tud kikerülni a csapdahelyzetből, kénytelen engedni az asszonyi ravaszságnak, amely kihasználja a kedvező alkalmat és kivégezteti a Keresztelőt.

Keresztelő János sorsa, aki a Megváltó előfutára volt, előrevetíti Jézus sorsát, és mindazok sorsát, akik kimondják az igazságot. Az igazságtól azonban még a halál sem térítheti el az igaz és szent embert.

© Horváth István Sándor

NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Uram, engem sokszor fárasztanak családtagjaim;
azért ne engedd elfelejtenem: minden arc mögött a te arcod rejtőzik. Amen.

REGGELI DICSÉRET

'Krisztust, aki előhírnökként küldte maga előtt Jánost,
 hogy előkészítse az Úr útját, kérjük bizalommal:
Jöjj el hozzánk, felkelő Napunk, a magasságból!

Te, aki Jánost ujjongással töltötted el Erzsébet méhében,
add, hogy világrajöttödnek mindig örvendezzünk!
Jöjj el hozzánk, felkelő Napunk, a magasságból!

Te a Keresztelő szavával és életével megmutattad nekünk a bűnbánat útját,
hajlítsd szívünket országod törvényeihez!
Jöjj el hozzánk, felkelő Napunk, a magasságból!

Te azt akartad, hogy emberajkak hirdessenek,
küldd el az egész világra evangéliumod hírnökeit!
Jöjj el hozzánk, felkelő Napunk, a magasságból!

Te úgy akartad, hogy János kereszteljen meg a Jordánban,
és ezáltal mindent megtegyél, ami elő van írva,
segíts, hogy mi is megadjuk mindenkinek azt, ami kijár neki!
Jöjj el hozzánk, felkelő Napunk, a magasságból!' Amen.

ESTI DICSÉRET

'Keresztelő Szent Jánost Isten arra választotta ki, hogy Krisztus közelgő országát hirdesse az embereknek. Örvendezve kérjük Istenünket: Vezéreld, Urunk, lépteinket a békesség útjára!

Te már anyja méhében hívtad Jánost, hogy előkészítse Fiad útját,
hívj minket is, hogy kövessük az Urat úgy, amint ő járt előtte!
Vezéreld, Urunk, lépteinket a békesség útjára!

Amint megadtad a Keresztelőnek, hogy felismerje az Isten Bárányát,
add, hogy Egyházad tanúságot tegyen róla a világ előtt,
és így felismerjék őt a mai kor emberei is!
Vezéreld, Urunk, lépteinket a békesség útjára!

Te úgy akartad, hogy prófétád kisebbedjék, Krisztus pedig növekedjék,
taníts minket a szolgálat szellemére, hogy ezáltal te nyilvánulj meg bennünk!
Vezéreld, Urunk, lépteinket a békesség útjára!

Te Keresztelő Szent János vértanúságában is az igazságot akartad bizonyítani,
add, hogy állandóan tanúságot tegyünk az igazságról!
Vezéreld, Urunk, lépteinket a békesség útjára!

Emlékezzél meg mindazokról, akik eltávoztak ebből a világból,
helyezd őket a világosság és a béke országába!
Vezéreld, Urunk, lépteinket a békesség útjára!' Amen.

NAPZÁRÓ FOHÁSZ

'Látogass meg minket, Istenünk, ezen az éjszakán, hogy holnap reggel tőled erőt nyerve ébredjünk, és Krisztus feltámadásának örvendhessünk. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet




'Tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy egyetértetek, ugyanúgy szerettek, és közös lelkesedéssel ugyanarra törekesztek. Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból. Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak. Senki ne keresse csak a maga javát, hanem másét is.' 
Filippieknek írt levél 2. fejezet 2b-4.

NAPKEZDŐ FOHÁSZ

'Urunk, te ébreszted fel bennünk magasztalásod örömét,
mert magadnak teremtettél bennünket, és nyugtalan a szívünk,
 míg meg nem pihen benned.' Amen.

Forrás ~ Internet
 

 SZENT ÁGOSTON IMÁJA

Feltámadásod, Uram, a mi reménységünk,
Mennybemeneteled a mi megdicsőülésünk.
Add, hogy veled együtt mi is a mennybe menjünk,
és szívünk hozzád emelkedjék.

 De azt is add meg, hogy fölemelkedve
ne váljunk gőgössé, se ne bizakodjunk el
erényeink miatt, mintha a mi tulajdonunk volna.

Add, hogy a szívünk a magasban legyen, de melletted,
mert a szív felemelése, de nem tehozzád, az kevélység,
Hozzád emelése viszont biztonság. Te, aki fölmentél
a mennybe, menedékünk lettél...

 SZENTÍRÁS

Ez a könyv soha be nem csukódik,
ez az írás soha fel nem göngyölődik előlük,
mert te vagy könyvük, írásuk örökké;
mert magasra emelted őket írásod erőssége fölé.

A Szentírást a lent lakó emberi nem
gyöngesége fölé rendelted,
hogy legyen mire föltekintenie,
s megismernie könyörületességedet,
amely az idők beláthatatlan folyamán
 keresztül folyton tanúságot tesz rólad,
az időknek is alkotómesteréről.

Szent Ágoston

 A LÉLEK GYÓGYULÁSA

Mint a tudatlan orvosban megcsalódott ember,
rendszerint a jó orvosra is vonakodik rábízni magát,
 ilyen volt az én lelkem állapota is.

Hit nélkül nem lehetett meggyógyulnia, de,
hogy hamis hitre ne tévedjen,
vonakodott az ápolást elfogadni.

Szent Ágoston

 SZENT ÁGOSTON IMÁJA

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten:őszinte
szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked,
s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban
 fogadd jóakarattal könyörgésemet:
 hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől
és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben,
kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges
gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Amen.

LÉLEGEZZ BENNEM SZENTLÉLEK

Lélegezz bennem, Szentlélek,
hogy arról gondolkodjam, ami szent.
Irányíts engem, Szentlélek,
hogy azt cselekedjem, ami szent.

Vezess engem, Szentlélek,
hogy azt szeressem, ami szent.
Erősíts meg engem, Szentlélek,
hogy megóvjam, ami szent,
és óvj meg engem, Szentlélek,
hogy sose veszítsem el, ami szent. Amen.

Szent Ágoston

KOLDUSKÉNT JÖVÖK HOZZÁD

Koldusként jövök hozzád, mert te hívsz,
aki gazdag létedre értem szegény lettél,
hogy szegénységeddel gazdaggá tedd koldus voltomat.
Gyengélkedőként jövök hozzád,
mert nem az egészségeseknek,
hanem a betegeknek van szükségük orvosra.
Bicegve jövök hozzád és ezt mondom:
Irányítsd lépteimet a te ösvényeiden!
Mint vak tapogatózom hozzád és ezt mondom:
Világosítsd meg szememet, hogy soha ne aludjam a halál álmát!

Szent Ágoston

ISTEN SZERET ENGEM

Add, hogy megismerjem magam, ismerjelek meg, én Uram!
Hagyj mindenről lemondanom, Te légy egyetlen óhajom.
Hogy önmagam elfeledve, csak Téged szeresselek.
Bármit teszek, érted tegyem, Téged dicsérve szüntelen.

Színed elé hagyj omlanom, neved zengjen csak ajkamon.
Tekívüled az ég alatt, ne éljen bennem gondolat.
Magamnak holt legyen szívem, Neked dobogjon csak híven.
S bármi sorsot küldesz fölém, kezedből elfogadjam én.
Üldözve folyton önmagam, hozzád siessek, ó Uram!
Szent lépteidnek nyomdokát, kövessem hűn ez élten át.
Magamtól futva szüntelen, Te légy egyetlen menhelyem.
Mindenkor féltve lelkemet, féljem, tiszteljem szent neved.
Hogy így hű gyermeked lévén, örök hatalmad zengjem én.
Ne bízzam önmagamban, nem. Csak benned bízzam, Istenem.
Mindegyre engedelmesen, figyeljen Rád tekintetem.
Szívemben minden vonzalom, Tied legyen, én Jézusom!
Csak szívedet szeressem én, szerelmedért legyek szegény.
Tekints rám, hogy szeresselek, szólíts el, hogy szemléljelek,
S újulva Benned, Istenem, add, légyen üdvöm végtelen. Amen.

Szent Ágoston

Forrás ~ Internet




 SZENT ÁGOSTON PÜSPÖK ÉS EGYHÁZTANÍTÓ ~ AUGUSZTUS.28.

Az afrikai Tagastében született 354-ben. Hányatott ifjúsága volt mind tudományos, mind pedig erkölcsi téren, mígnem Milánóban megtért, és 387-ben Szent Ambrus püspök megkeresztelte. Hazájába visszatérve aszketikus életet élt. 395-ben Hippó püspökévé választották. 34 éven keresztül hívei példaképe volt, beszédeivel és írásaival nevelte őket. Műveiben kora tévedései ellen küzdött, és az igaz hitet bölcsen világította meg. Meghalt 430. augusztus 28-án.

'Istenünk, újítsd meg Egyházadban azt a lelkületet, amellyel betöltötted Szent Ágoston püspök szívét, hogy mi is egyedül téged szomjazzunk és keressünk, igaz bölcsesség forrása és minden szeretet szerzője.' Amen.

 SZENT ÁGOSTON PÜSPÖK ÉS EGYHÁZTANÍTÓ EMLÉKNAPJA

Istenünk, újítsd meg Egyházadban azt a lelkületet, amellyel betöltötted Szent Ágoston püspök szívét, hogy mi is egyedül téged szomjazzunk és keressünk, igaz bölcsesség forrása és minden szeretet szerzője. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Amen.
HIMNUSZ SZENT ÁGOSTONHOZ

Csillagként fénylik e csodálatos pap,
egyháztanítónk, Szent Ágoston püspök,
gazdagon szórja hitünk tiszta fényét
   szerte a földön.

Égi Sionnak nagynevű fiáért
adjunk ma hálát Isten irgalmáért,
ki őt csodásan bő kegyelmi fénnyel
   fűzte magához.

Ő szent hitünket éber szemmel őrzi,
tévely hatalmát tőlünk messze űzi,
erkölcsi szennyet mos le igaz tannal,
   nagy diadallal.

Ágoston, népnek kegyes oktatója,
papságunk tükre, szerzetesrend atyja,
hogy ránk ma kedvvel nézzen Isten arca,
   kérd te is értünk!

Áldás, dicsőség a Szentháromságnak,
hogy titkát ésszel, szívvel is kutattad,
mert lélek mélyén s fent a csillagokban
   képe jelen van. Amen.


 
 

ÉVKÖZI 21. HÉT ~ PÉNTEK
 
 'Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.'
Máté evangéliuma 25. fejezet 13.
 
NAPI EVANGÉLIUM

2015. augusztus 28. - Péntek

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: 'Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!' Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: 'Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!' Az okosak ezt válaszolták: 'Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!' Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: 'Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: 'Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!' Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát! Mt 25,1-13

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

A tíz szűzről szóló példabeszéd témáját illetően az előzményekhez - azaz a végső időkről és az Úr érkezéséről szóló részekhez - kapcsolódik és világosan szemlélteti az előrelátók és a felelőtlenek közti különbséget. A hasonlat szerint a várakozó szüzek egy része felkészült arra, hogy a vőlegény esetleg késik, ezért olajról is gondoskodtak lámpásaik számára, míg a többiek nem gondoltak erre. Miközben az utóbbiak olajszerzés céljából elhagyták egy időre a számukra kijelölt helyet, megérkezett a vőlegény, s az előrelátóak bemehettek vele az ünnepségre. A balgák utólag már hiába próbálkoztak, nem nyertek bebocsátást.

Itt is arról van szó, hogy az Istennel való találkozás pillanata megismételhetetlen. Nem kapunk újabb lehetőséget, hanem földi életünk idejét kell helyesen felhasználnunk. Ostobák és felelőtlenek vagyunk, ha alábecsüljük az Úrral való találkozás jelentőségét.

A hagyományos magyarázat szerint a példázatban az olaj az emberi jócselekedeteket jelképezi, azaz az érdemszerzésnek megvan a maga ideje, ez az idő azonban le fog zárulni. Tévedés volna azt gondolnunk, hogy az üdvösséghez az is elegendő lesz, ha az utolsó pillanatban rendbe szedjük magunkat, addig viszont nyugodtan tétlenkedhetünk. Az ügyeskedőknek nem sok esélyük lesz a mindenkor igazságos Istennel szemben.
© Horváth István Sándor

NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Kereszt alatt állni, és még a legértelmetlenebb eseménynél sem veszteni el fejünket és hitünket: eszközöld ki számunkra, Fájdalmas Anya! Segíts valamit megsejteni abból a titokból, hogy mi magunk is - hozzád hasonlóan - szenvedésünkkel és áldozatunkkal mások üdvére lehetünk szenvedő Üdvözítőnkkel egyesülve. Amen.


REGGELI DICSÉRET

'Imádjuk Krisztus Urunkat, aki szent keresztje által
üdvösséget hozott az emberiségnek, és mondjuk áhítattal:
Urunk, mutasd meg nekünk nagy irgalmasságodat!

Krisztus Urunk, napunk és világosságunk! Ragyogtasd ránk fényességed sugarát,
 és már reggel fékezz meg bennünk minden rossz hajlamot!
Urunk, mutasd meg nekünk nagy irgalmasságodat!

Őrködj gondolataink, szavaink és cselekedeteink felett,
hogy a mai napon tetszésedre legyünk!
Urunk, mutasd meg nekünk nagy irgalmasságodat!

Fordítsd el bűneinktől arcodat,
és töröld el minden vétkünket!
Urunk, mutasd meg nekünk nagy irgalmasságodat!

Kereszted és feltámadásod által
tölts el bennünket a Szentlélek vigasztalásával!
Urunk, mutasd meg nekünk nagy irgalmasságodat!' Amen.

ESTI DICSÉRET

'Áldott legyen az Isten, aki kegyesen tekint a nélkülözők kéréseire,
és betölti javaival a szűkölködőket. Könyörögjünk hozzá bizalommal:
Mutasd meg nekünk irgalmasságodat, Urunk!

Jóságos Atyánk, kérünk téged Egyházunk szenvedő tagjaiért,
akikért az Egyház Feje, Jézus a keresztfán esti áldozatként feláldozta életét!
Mutasd meg nekünk irgalmasságodat, Urunk!

Oldozd fel bilincseinket, világosítsd meg vakságunkat,
támogasd az árvákat és az özvegyeket!
Mutasd meg nekünk irgalmasságodat, Urunk!

Öltöztesd lelki fegyverzetbe minden hívedet,
hogy ellenállhassunk az ördög cselvetéseinek!
Mutasd meg nekünk irgalmasságodat, Urunk!

Halálunk óráján állj mellettünk, Urunk, kegyelmeddel,
hogy hűségesnek találj minket, és a te békédben
költözzünk el ebből a világból!
Mutasd meg nekünk irgalmasságodat, Urunk!

Vezesd magadhoz a megholtakat örök világosságodba,
 amelyben lakozol, hogy mindörökre lássanak téged!
Mutasd meg nekünk irgalmasságodat, Urunk!' Amen.
 
NAPZÁRÓ FOHÁSZ

'Mindenható Istenünk, add, hogy sírjában nyugvó egyszülött Fiad mellett hűségesen kitartsunk, és méltók legyünk vele együtt új életre támadni. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet



'Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról. A mának elég a maga baja.' Máté evangéliuma 6. fejezet 36.

NAPKEZDŐ FOHÁSZ

Mennyei Atyám !
Gondviselésedre bízom magamat.
Nem akarok mást, mint akaratodat fölismerni és teljesíteni.
Múltamat ismered : Bocsáss meg érte!
Jövőmet is tudod : Miért aggódnék tehát?
Amit a mindennapok során tennem kell,
 abban hűségesen akarlak szolgálni.
Tied vagyok testemmel, lelkemmel !
Mindig veled akarok maradni, Istenem !
 
W. Eberschweiler SJ

SZENT MÓNIKA EMLÉKNAPJÁN GYERMEKEINKÉRT IMÁDKOZUNK!

A mai napunk imaszándéka szerint gyermekeinkért imádkozunk!
Minden édesanya és minden család számára fontos gyermekük, egészsége, biztonsága, az Isteni úton való felnövekedésük, majd később felnőttként való boldogulásuk. A mai nap imáit gyermekeinkért ajánljuk fel, így imára hívjuk a kedves Édesanyákat, Nagymamákat és minden kedves imádkozó Testvérünket! Hallgattassanak meg imáink! A Mennyei Atya szándéka szerint és érdemeink szerint! Amen.

Szent Mónika! Édesanyák védőszentje! Imádkozz gyermekeinkért! Amen.

 FOHÁSZ GYERMEKEINKÉRT

Mennyei Atyánk! Vigyázz gyermekeinkre!
Köszönjük, hogy megajándékoztál bennünket és reánk bíztad őket.
Védd és oltalmazd őket, vezesd őket a Hozzád vezető igaz úton.
Adj békés családokat számunkra, ahol szeretetben növekedhetnek.
Adj szerető szülőket, hogy gondjukat viseljék gyermekeidnek.
Adj békét a világban, hogy ebben a békében élhessék meg örömeiket.
Benned bízunk és benned remélünk!
 Köszönjük, hogy meghallgatod imáinkat
Hozzád fohászkodva gyermekeinkért. Amen.

ÉDESANYA IMÁJA

Itt állok Uram az én gyermekeimmel, akiket Te adtál nekem.
Add Istenem, hogy jól fölnevelhessem őket,
az Ég és a föld számára egyaránt.
Ide hoztam mindnyájukat, kiket nekem adtál és reám bíztál.
Istenem adj erőt nekem, hogy mindent jól elvégezhessek.


Ha valamelyik közülük eltévelyednék, segítsd azt a jó útra visszatérítenem.

Hallgasd meg Uram anyai könyörgésemet, mely szeretettel
telt szívemből száll Hozzád. Segíts fölismernem az utakat,
melyeken gyermekeimet vezetnem kell. Segíts a lelkükbe látnom,
sugalld a szavakat, melyeket indulatosság, vagy gyengeség nélkül,
szeretettel és jósággal kell hozzájuk intéznem.

Szeretném őket megtanítani arra, hogy ha megpróbáltatásokkal
és szenvedésekkel találkoznak, azt türelemmel és alázattal
viseljék el. Istenért élni ez legyen az én gyermekeim szívében írva,
és akkor nyugodt lélekkel mondhatom:
'Uram itt vagyok a gyermekekkel, akiket nekem adtál.' Amen.

 ÉDESANYA IMÁJA

Teremtő és gondviselő Isten, mindnyájunk Atyja! Úgy tetszett neked,
hogy gyermekekkel áldottál meg, és az édesanyai méltóságban részesítettél.

E hivatással kötelességemmé tetted, hogy a rám bízottakat tápláljam,
 gondozzam, és a nevelés által az önálló életre őket fölkészítsem.
Tudatában vagyok feladatom nagyságával, ezért kérlek légy segítségemre, hogy annak meg is feleljek.

Add kegyelmedet, hogy gyakoroljam azokat az erényeket, amelyek a gyermekek gondozásához és neveléséhez elengedhetetlenek: az okosságot és türelmet, mérsékletet és szorgalmat, s életem szolgáljon példaképül gyermekeimnek.

Soha ne feledkezzem meg arról, hogy gyermekeim neveléséről egykor majd neked is számot kell adnom. Kérlek, add, hogy hitvesemmel együtt örömünket találjuk gyermekeink növekedésében és fejlődésében!

Tartsd távol tőlük a testükre és lelkükre leselkedő veszedelmeket!
Világosítsd meg értelmüket, irányítsd akaratukat, fejleszd ki erőiket, áldd meg tanítóiknak, nevelőiknek munkáját, hogy megszerezzenek minden ismeretet, ami megélhetésükhöz szükséges, és megszerezzék azt a jártasságot s azokat az erényeket, amelyek őket a jó erkölcsök útján megőrzik.

Uram, Jézus, aki barátja voltál a gyermekeknek, és azt kívántad,
hogy engedjék hozzád őket, segíts abban, hogy én egyre közelebb vihessem őket hozzád. Üdvözítőnk Édesanyja, aki jól ismered az anyai szív örömeit és aggodalmait, könyörögj érettem és gyermekeimért! Amen.
 
KÖSZÖNJÜK AZ IMÁIKAT KEDVES IMÁDKOZÓ TESTVÉREINKNEK!

Köszönjük minden imádkozó Édesanyának a gyermekekért mondott imáikat. 
Az Édesanyák megáldásával zárjuk mai imanapunkat!

'Nincsen a gyermeknek
Olyan erős vára,
Mint mikor az anyja
öt karjaiba zárja.
Nincsen Őrzőbb angyal
Az édesanyánál,
Éberebb csillag sincs
Szeme sugaránál.
Nincs is annyi áldás
Amennyi sok lenne,
Amennyit az anya
Meg ne érdemelne.' Amen.

Forrás ~ Internet
 

SZENT MÓNIKA ~ ÉDESANYÁK VÉDŐSZENTJE ~ AUGUSZTUS 27.

'Mónika a férjes asszonyok és az anyák védőszentje. Életének titka az isteni bölcsesség és a megtestesült Ige iránti szeretet volt.'
'Szent Mónika élete példakép lehet minden keresztény édesanya számára. Szent Mónika, Szent Ágoston püspök édesanyja, akinek az Istenbe vetett rendíthetetlen hite, és erős szeretete megmutatkozott kitartó imájában.'

Az 1987-ben madridi édesanyák által alapított, Szent Mónika közösség - amely Magyarországon, tagjai névadójuk példáját követve minden nap így imádkoznak.

'Mennyei Atyánk, minden ajándék és öröm osztogatója, aki nekem az édesanyai hivatást adtad, hálát adok Neked és áldom szent Nevedet.
Úr Jézus! Kérlek, növeld hitemet, erősítsd reményemet és tökéletesítsd szeretetemet, hogy jó keresztény édesanya lehessek. Szentlélek Úristen, erősíts engem, hogy életem minden nehézsége közepette se szűnjek meg gyermekeink hitéért imádkozni!' Amen.

Forrás ~ Internet
 
KERESZTÉNY ÉDESANYA IMÁJA SZENT MÓNIKÁHOZ
 
Egy keresztény édesanya imája Szent Mónikához

  Szent Mónika szenvedő feleség és anya,
 te ismered könnyeimet, szenvedésemet és fájdalmamat. Egyszer Te is úgy szenvedtél, mint én,
 könyörülj hát rajtam. Imádkozz értem! 

A Szentlélektől megkaptad a bölcsesség és megértés, 
az erősség és imádságosság ajándékait. 
Kérd, hogy én is megkaphassam ezeket az ajándékokat. Imádkozz férjemért és gyermekeimért. 

Te a béke asszonya voltál. 
Kérj békét az otthonunk számára. 
Isten segítségével megmentetted férjedet és fiadat. 
Könyörögj Istennél otthonunk számára
 hitért és az Isten kegyelméért.
  A mindennapi szentmiséből erőt és vigaszt merítettél. 
Könyörögj értünk, hogy ebben mi is részesüljünk. Könyörögj anyagi jólétünkért, 
hogy dolgozhassunk és biztonságban, 
kényelemben élhessünk otthonunkban.
  Imádkozz gyermekeimért is, 
hogy mindig ismerjék, szeressék és szolgálják az Urat. 
Könyörögj értem, hogy jó anyjuk lehessek. 
Könyörögj azért is, hogy amikor ez az élet véget ér, 
szeretteim mind együtt lehessenek az Úrban, 
ahogy Te együtt vagy most férjeddel és gyermekeiddel. Szent Mónika, édesanyák védőszentje, könyörögj értem! 
Amen. 
 
Forrás ~ Internet




SZENT MÓNIKA EMLÉKNAPJA ~ AUGUSZTUS 27.

'Az afrikai Tagastében született 331-ben keresztény családból. Fiatal leányként a pogány Patríciushoz adták férjhez. Fiai között van Szent Ágoston, akinek megtéréséért sok könnyet hullatott és sokat imádkozott Istenhez. Az igazi édesanya mintaképe: hitét imádsággal táplálta és erényeivel ékesítette. Ostiában halt meg 387 őszén.'

 'Irgalmas Istenünk, szomorúak vigasztalója, te Szent Mónika könnyes imádságát fiának, Ágostonnak megtérésével jutalmaztad. Közbenjárásukra add, hogy bűneinket megsirassuk, és megbocsátó kegyelmedet elnyerjük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet