'Krisztus halálának és feltámadásának gyümölcse'

Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket, miután halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint. Így ment el a börtönben levő lelkekhez is, és prédikált azoknak, akik egykor engedetlenek voltak, amikor az Isten türelmesen várakozott a Noé napjaiban a bárka készítésekor. Ebben kevés, szám szerint nyolc lélek menekült meg a vízen át. Most pedig titeket is megment ennek képmása, a keresztség, amely nem a test szennyének lemosása, hanem könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért a feltámadt Jézus Krisztus által, aki miután felment a mennybe, az Isten jobbján van, és alávettettek neki angyalok, hatalmasságok és erők.

Péter első levele 3. fejezet 18-22.
 
Forrás ~ Internet


 
'A keresztség most titeket is megment, hiszen az nem a test szennyének a lemosása, hanem könyörgés az Istenhez, hogy adjon tiszta lelkiismeretet Jézus Krisztus feltámadása által, aki az Isten jobbján foglal helyet.'

Péter első levele 3. fejezet 21-22a.
 

HÚSVÉT NYOLCADA ~ CSÜTÖRTÖK

'Istenünk, te neved megvallásában egyesíted a sok különféle nemzetet. Add, hogy egyek legyünk a hitben és a keresztény életben, akik újjászülettünk a keresztség vizében. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
 
NAPI EVANGÉLIUM

2016. március 31. – Csütörtök

Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük Jézus, és köszöntötte őket: 'Békesség nektek!' Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: 'Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.' Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: 'Van itt valami ennivalótok?' Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: 'Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.' Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így folytatta: 'Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.' Lk 24,35-48

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

A mai evangéliumi jelenetben jól megfigyelhetők a feltámadt Krisztussal való találkozások sajátosságai, elemei. Az apostolokat kezdeti félelmük és bizonytalanságuk megakadályozza abban, hogy rögtön felismerjék a Feltámadottat. János evangélista félelemről beszél. Jézus halálát követően attól félnek, hogy azok, akik Jézus halálát okozták, nem elégednek meg az eredménnyel, hanem tanítványai ellen fordulnak. Félnek, hogy felkutatják őket és hasonló sorsra jutnak, mint Mesterük, ezért bezárkóznak és nem mennek az emberek közé. Félelmüket fokozza a megjelenés módja, Jézus úgy jelenik meg közöttük, hogy az ajtó zárva van, ahogyan ezt több leírás is említi. Annak érdekében, hogy félelmüket eloszlassa, Jézus igazolja magát. Megnézhetik a sebhelyeket a kezén és a lábán, amelyeket a keresztrefeszítéskor szerzett, s amelyek egyértelműen tanúsítják, hogy valóban ő az. Különleges jelként a szemük láttára eszik, amit mi kissé furcsának tartunk annak ismeretében, hogy a feltámadt, megdicsőült test egészen más tulajdonságokkal rendelkezik, mint a földi, emberi test, tehát nincs szüksége táplálékra. Jézus ezzel akarja bizonyítani, hogy nem egy szellem jelent meg nekik. A jelenet záró elemeként az apostolok küldetést kapnak: 'Ti tanúi vagytok ezeknek.' A tanúságtétel Jézus egész életére vonatkozik, beleértve tanítását, cselekedeteit, szenvedését, halálát és feltámadását. Az Úr engem is arra hív, hogy az ő tanúja legyek.
© Horváth István Sándor

NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Köszönjük, Urunk, hogy meghívtál bennünket lakomádra. Köszönjük ajándékodat, hogy kiválasztottál bennünket, bár tudatában vagyunk méltatlanságunknak. Meghívottaid között talán sokkal méltóbbak is vannak nálunk, mégis elfogadjuk meghívásodat. Köszönjük, hogy mindig megtisztítod ruhánkat, - ha mi kérjük - hogy méltóak legyünk a találkozásra veled. Küldd el Szentlelkedet, hogy felismerjük ennek ajándékát, és ne félelemmel, hanem örömmel öltöztessük ünnepi díszbe lelkünket, szívünket, mielőtt megvendégelsz bennünket, hogy veled örvendezhessünk mindörökké a te országodban! Amen.
 
Forrás ~ Internet


'Jézus örökre megmarad, s így papsága örökké tart. Ezért mindörökre üdvözítheti is azokat, akik általa járulnak az Isten elé, hiszen örökké él, hogy közbenjárjon értünk. Ilyen főpap kellett nekünk: szent, ártatlan, feddhetetlen; a bűnösöktől elkülönített, aki fölségesebb az egeknél. Ő nem szorul rá, mint a többi főpap, hogy naponként először a saját vétkeiért mutasson be áldozatot, s csak azután a nép bűneiért. Egyszer s mindenkorra megtette ezt, amikor magát feláldozta.'

Zsidóknak írt levél 7. fejezet 24-27.

 
'Legyetek lélekben készségesek, legyetek józanok, mindenestül reméljetek abban a kegyelemben, amelyet kaptok. amelyet Jézus Krisztus megjelenése hoz nektek.'

Péter I. levele 1. fejezet 13.

HÚSVÉT NYOLCADA ~ SZERDA

 'Istenünk, te évről évre megörvendeztetsz minket az Úr feltámadásának ünnepével. Add jóságosan, hogy földi ünneplésünk segítsen el az örök boldogságra. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

NAPI EVANGÉLIUM

2016. március 30. – Szerda

Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: 'Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?' Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: 'Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?' Ő megkérdezte: 'Miért, mi történt?' Azok ezt felelték: 'A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.' Jézus erre így szólt: 'Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?' Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban őróla szól. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: 'Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.' Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük. Akkor azt mondták egymásnak: 'Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az írásokat?' Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: 'Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!' Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben. Lk 24,13-35

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

A húsvéti beszámolók egyik érdekessége, hogy a feltámadt Krisztust senki sem ismeri fel azonnal. Amikor megjelenik az asszonyoknak, Mária Magdolnának, az apostoloknak vagy másoknak, először ismeretlennek, idegennek nézik, s csak egy idő után jutnak el a felismerésre, mégpedig valamilyen egyedi jel alapján. Valamennyien a szomorúság, a reménytelenség, a bizonytalanság állapotából indulnak és eljutnak a hitre. Az emmauszi tanítványokra, akikről a mai evangéliumban olvashatunk, szintén igaz mindez. Amikor csatlakozik hozzájuk Jézus, 'ők nem ismerték meg őt.' Ezt követően csalódottságuknak adnak hangot. Voltak elképzeléseik arról, hogy Jézus messiási uralma miként fog megvalósulni, de az Úr halálával mindez szertefoszlott. Megjelenésével az Úr éppen az ő csalódottságukat és reményvesztettségüket akarja megszüntetni. Mária Magdolna számára az volt a felismeréshez vezető különleges jel, hogy Jézus nevén szólította őt. A kételkedő Tamás apostolt a sebhelyek látványa és érintése vezette el a felismeréshez és a hitvalláshoz. A két emmauszi tanítvány számára pedig a kenyértörés volt az az egyedi jel, amely felnyitotta szemüket és felismerték a Feltámadottat. Miként mások, ugyanúgy ők is azonnal megérzik, hogy az a feladatuk, hogy tanúságot tegyenek a többiek előtt találkozásukról, ezért késedelem nélkül indulnak vissza Jeruzsálembe, hogy az apostoloknak beszámoljanak élményükről.
© Horváth István Sándor

NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Feltámadt Urunk! Te húsvéti jelenéseid során megnyitottad az apostolok értelmét, hogy megértsék az Írásokat és küldetést adtál nekik, hogy hirdessék a bűnbocsánatot és legyenek a feltámadás tanúi. E megvilágosodás, valamint a tanúi küldetés volt számukra az a jel, amely bizonyítja, hogy valóban veled, feltámadt Mesterükkel találkoztak. Nekünk is az a küldetésünk, hogy a feltámadásod hirdetői legyünk a világban. Segíts minket, hogy higgyük és hirdessük: Krisztus legyőzte a halált! Krisztus él! Krisztus feltámadt! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet! Amen.
 
Forrás ~ Internet
 
'A régi és az új ember'

Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben. Amikor majd Krisztus, a mi életünk megjelenik, vele együtt ti is megjelentek dicsőségesen. Öljétek meg tagjaitokban azt, ami földies: az erkölcstelenséget, a tisztátalanságot, az érzéki vágyakat, a bűnös kívánságokat és a kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás. Ezek miatt sújtja Isten haragja a hitetlenség fiait. Valaha, amikor még köztük éltetek, ti is ezeket műveltétek. De most hagyjátok el ezeket: a haragot, a gyűlölködést, a rosszindulatot, az átkozódást és az ocsmány beszédet. Ne hazudjatok egymásnak. Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig. Itt már nincs görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy szabad, hanem Krisztus minden mindenben. Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak. Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke. S Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre vagytok hivatva, egy testben. Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Énekeljetek Istennek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket. Akár mondtok, akár tesztek valamit, tegyetek mindent Urunk Jézus nevében, így adjatok hálát általa Istennek, az Atyának.

Pál apostol - Kolosszeieknek írt levél 3. fejezet 1-17.
 
Forrás ~ Internet

'Legyen áldott az Isten és Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki minket nagy irgalmában Jézusnak a halálból való feltámadása által új életre hívott, az élő reményre.'

Péter I. levele 1. fejezet 3.
 
 
HÚSVÉT NYOLCADA ~ KEDD

'Istenünk, te megajándékoztál minket húsvéti szentségeiddel. Add népednek továbbra is kegyelmedet, hogy eljussunk a tökéletes lelki szabadságra, és egykor a mennyben örvendjünk annak, amit most a földön ujjongva ünneplünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
 
NAPI EVANGÉLIUM

2016. március 29. – Kedd

Húsvétvasárnap reggel Mária Magdolna könnyezve állt Jézus sírjánál. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a másik a lábnál. Így szóltak hozzá: 'Asszony, miért sírsz?' 'Mert elvitték az én Uramat - felelte -, és nem tudom, hová tették.' Ezzel hátrafordult, és íme, Jézus állt előtte. Nézte, de nem ismerte föl, hogy ő az. Jézus megkérdezte: 'Asszony, miért sírsz? Kit keresel?' Mária Magdolna azt hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: 'Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal vihessem.' Jézus erre megszólította: 'Mária!' Mária felkiáltott: 'Rabbóni!' - vagyis Mester. 'Ne tartóztass' - felelte Jézus. - Még nem mentem föl az Atyához. Te most menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik! Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.' Mária Magdolna elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: 'Láttam az Urat.' - És elmondta, amit az Úr üzent. Jn 20,11-18

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

A feltámadt Jézus és Mária Magdolna találkozását olvassuk a mai evangéliumban. Bár a liturgikus használatra készült szöveg azzal kezdődik, hogy az esemény 'húsvétvasárnap reggel' történt, az eredeti szövegben János evangélista az időre vonatkozóan nem ír semmit. Az sem derül ki, hogy Mária Magdolna milyen szándékkal ment a sírhoz, mert az evangélistát ebben az esetben sem a körülmények érdeklik, hanem az esemény mélyebb üzenete. Mária Magdolna nem első pillanatra ismeri fel a feltámadt Krisztust és nem azonnal jut el a feltámadásban való hitre. Fokról fokra, lépésről lépésre halad, pontosabban Jézus vezeti őt a hit útján. Először nem ismeri fel a vele beszélni kezdő Jézust, csak amikor nevén szólítja őt. A felismerést követően szóbeli hitvallást tesz arról, hogy valóban azt a Jézust látja maga előtt élőként, akit korábban is ismert és Mesternek tartott. A következő lépés pedig az, hogy engedelmeskedik az Úr kérésének, miszerint legyen a feltámadás tanúja és hirdetője. E lépések alapján nyugodtan mondhatjuk, hogy Mária Magdolna a születő Egyházat jelképezi. A krisztusi közösség tagjai a szomorúságból és a bizonytalanságból lassan jutnak el a hitre. Fokozatosan jutnak el a feltámadásba vetett hitük megvallására és annak megértésére, hogy az Úr feltámadásáról kell tanúságot tenniük a világban.
© Horváth István Sándor

NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Asztalodhoz hívsz bennünket, Urunk. Önmagadat osztod meg velünk. Köszönjük, hogy gondoskodsz rólunk, hogy fontos neked a lélek mellett a test is, hogy egész emberségünkben szeretsz és elfogadsz minket, hogy Szent Fiad kiüresítve magát, közösséget vállalt velünk. Köszönjük, hogy csodáid által növeled bennünk a hitet, a testvériséget, a bizalmat. Hálát adunk, hogy újra és újra a mindennapi kenyérben felismerteted velünk nagyságodat és irántunk való nagy szeretetedet. Add, hogy példádat látva mi is megosszuk utolsó falatunkat, és a nélkülözőkben, a hiányt szenvedőkben, a betegekben, az elhagyatottakban szenvedő arcodat lássuk meg. Úgy akarunk adni, ahogy tanítottál bennünket: mindent, magunkat, egészen! Amen.
 
Forrás ~ Internet
 

HÚSVÉTI HIMNUSZ

Rózsálló hajnalfény ragyog,
zeng már az égi háladal,
örömben ujjong a világ,
panaszt üvölt a kárhozat,
midőn az égi nagy Király
halál hatalmát megtöri,
s lábbal tiporva poklokat,
feloldja foglyok láncait.

Sírját nehéz kő zárta el,
őrzötte zsoldos őrsereg,
de fölkelt fényesen, s ragyog
a gyász fölött győzelmesen.
Az alvilági sóhajok
s fájdalmak oldódnak tehát,
mert fényes angyal hirdeti,
hogy Krisztus immár nem halott.

Maradj örökre, Jézusunk,
fényes húsvéti örömünk,
s kiket kegyelmed újraszült,
oszd meg dicsőséged velünk.
Dicsérünk, Jézus, szüntelen,
ki feltámadtál győztesen,
Atyának, Léleknek veled
most és örökre tisztelet. Amen.

 Forrás ~ Internet

'A keresztségben eltemetkeztünk Krisztussal együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsőségéből feltámadt a halálból, úgy mi is új életre keljünk.'

Rómaiaknak írt levél 6. fejezet 4.

 
HÚSVÉTHÉTFŐ
 
 'Istenünk, te mindig új nemzedékkel gyarapítod Egyházadat. Add híveidnek, hogy életükkel valóra váltsák, amit hittel vállaltak a keresztség szentségében. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
 
NAPI EVANGÉLIUM

2016. március 28. – Húsvéthétfő

Az asszonyok gyorsan elsiettek a sírtól. Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. És íme, egyszerre Jézus jött velük szemben, és megszólította őket: 'Üdv nektek!' Ők pedig odasiettek hozzá, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: 'Ne féljetek! Siessetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, mert ott viszontláthatnak engem.' Még úton voltak, amikor néhány őr bement a városba, és jelentette a főpapoknak a történteket. Ezek a vénekkel együtt tanácsot tartottak. Úgy határoztak, hogy sok pénzt adnak a katonáknak, és meghagyják nekik: 'Mondjátok azt, hogy éjnek idején, amíg mi aludtunk, odajöttek a tanítványai, és ellopták a holttestet. Ha tudomást szerez róla a helytartó, mi majd megnyugtatjuk, és kimentünk benneteket.' Azok elfogadták a pénzt, és úgy tettek, ahogy meghagyták nekik. Ez a szóbeszéd mind a mai napig el van terjedve a zsidók között. Mt 28,8-15

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

Az evangéliumi beszámolók szerint húsvét napján mindenki ugyanarra a kérdésre keresi a választ: hová tűnt Jézus holtteste a sírból? Az asszonyokat a jószándék vezette Jézus sírjához, hogy a temetés napján idő hiányában elmaradt balzsamozást utólag elvégezzék. Az üres sír látványán elcsodálkoznak, majd sietve elindulnak, hogy elmondják a hírt az apostoloknak. Nem Jézus feltámadásáról akarnak hírt vinni, hanem csupán arról, hogy az Úr teste nincs a sírhelyen. Útközben találkoznak a feltámadt Krisztussal, aki megmutatja magát előttük. Jelenlétét többféle módon érzékelik: látják őt, hallják szavát, amikor köszönti őket, és megérinthetik őt, amikor lábához borulnak. Szó sem lehet valamiféle érzéki csalódásról vagy képzelődésről. S bár bizonyos szempontból a feltámadt Jézus megdicsőült teste hasonlít a halála előtti testéhez, mégis vannak különbségek, amelyek a későbbi találkozások során megmutatkoznak. A megdicsőült testre ugyanis már nem érvényesek az evilági fizikai törvények, képes megjelenni bárhol. A főpapok is magyarázatot keresnek az üres sírra, amikor a katonák beszámolóját meghallgatják. Ők inkább kitalálnak egy hazugságot, mert ez könnyebb számukra, mint hittel elfogadni az igazságot Krisztus feltámadásáról.
Elindulok-e a húsvéti hit útján?
© Horváth István Sándor

NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Áldott vagy, szentháromságos Istenem, akire halandó szem nem tekinthet, aki leírhatatlan dicsőségben rejtőzöl, s aki mégis megvilágosítod szívünk szemét bölcsességed ajándékával, és lelkünk belső szobájában feltárod magadat nekünk. Áldalak téged, aki mindeneket fenntartasz! Hálát adok neked, hogy nem hízott bikák égő áldozatában leled tetszésed, hanem a szív töredelmében és az igazság cselekedeteiben. Amen.
 
Forrás ~ Internet

 

'A názáreti Jézus, akit keresztre feszítettek, feltámadt'

Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja, és Szalóme drága keneteket vásároltak, és elmentek, hogy megkenjék Jézus holttestét. A hét első napján, kora reggel, amikor a nap felkelt, a sírhoz mentek. Ezt mondták egymásnak: 'Ki fogja nekünk elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?' De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt. Bementek a sírba, és egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült jobb felől. Megrémültek, de az megszólította őket: 'Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt van a hely, ahová temették. Siessetek, és mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába. Ott meglátjátok majd őt, amint megmondta nektek.'

Evangélium Szent Márk könyvéből 16. fejezet 1-7.

Forrás ~ Internet

 'Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él; És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal.' 

János evangéliuma 1.fejezet 25-26

 
HÚSVÉTVASÁRNAP, KRISZTUS FELTÁMADÁSA

'Istenünk, a mai napon egyszülött Fiad által legyőzted a halált, és kitártad előttünk az örökkévalóság kapuját. Krisztus Urunk feltámadását ünnepelve kérünk, teremts újjá minket Szentlelked erejével, hogy új életre támadjunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
 
NAPI EVANGÉLIUM

2016. március 27. – Húsvétvasárnap, Urunk feltámadása

A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: 'Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!' Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból. Jn 20,1-9

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

'Másként látni'

Az első húsvéti beszámoló még nem a feltámadt Krisztusról, nem a vele való találkozásról, nem az ő látásáról vagy felismeréséről, hanem csak az üres sírról szól. Mária Magdolna, Péter apostol és a 'szeretett tanítványként' megnevezett János apostol érkeznek a sírhoz és látják, hogy a sír, ahová az Urat temették, üres. Mindhárom szereplő cselekedetét és viszonyukat az üres sírhoz, a 'látta' ige írja le, ez a szó fordul elő legtöbbször a rövid részletben. Mária Magdolna 'látta, hogy a követ elmozdították a sírtól.' A sírhoz előbb érkező János 'látta az otthagyott gyolcsleplet.' Aztán megérkezik Péter, aki szintén 'látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta.' Az esemény leírását János apostol visszaemlékezése és hitvallása zárja: 'Látta mindezt és hitt. Bár mindhárman látnak és ugyanazt látják, mégis különbözik látásuk és látásmódjuk, ez egyértelműen kiderül az evangéliumból. Mária Magdolna látása kissé felületes. Megelégszik a külső tények látványával. Éppen hogy csak egy gyors pillantást vet az elmozdított kőre és az üres sírra, és azonnal elsiet onnan, indul Péterhez és a többi apostolhoz, hogy megvigye a hírt. Sok mindenről nem tud beszámolni, mert nem nézett alaposabban körül, ezért csak annyit mond, amit a néhány pillanat alatt látott. Benne inkább kérdéseket ébresztett mindaz, amit látott. Péter apostol már többet látott. Ő már bemegy a sírbarlangba és jobban körülnéz. Ő nem siet, hanem elidőzik a helyen. Szemügyre veszi a tárgyakat. Látja a leplet, amibe Jézus holttestét takarták és azt a másik kendőt, ami a fejét fedte. Megállapítja, hogy ez utóbbi külön volt a másik lepeltől és össze volt hajtva. Ezekből az apró dolgokból egyértelműen kitűnik, hogy gondosan körülnézett. Péter látása szemlélődő, a látványra megoldást kereső. Ő eltűnődik, elgondolkodik a látottakon. János látásmódja különbözik Mária Magdolnáétól és Péterétől. Amikor évtizedekkel később leírja evangéliumát és visszaemlékezik a húsvéti eseményekre, akkor már nem a tárgyak, nem a külső körülmények a lényegesek számára, és nem a látható dolgokat idézi fel részletesen, hanem azt a hit-élményt, amit egykor kiváltott benne az üres sír látása. Ezt foglalja így össze: 'Látta mindezt és hitt.' Ez a hit látásmódja. A külső jelenségek mögé néző látásmód. A jeleket felismerő látás. Az isteni szándékot felismerő látás. A titokra, a feltámadás titkára következtető látás. E háromféle látásmód a hit útján való előrehaladást is szemlélteti. Mária Magdolna, a többi asszony, az apostolok és Jézus más tanítványai mind ezt az utat járják. Fokozatosan jutnak előre a hit útján. Idővel kezdik megérteni, hogy miként értelmezzék a jeleket, lassan összeáll fejükben a teljes kép. Idővel megtanulják a hit látásmódját, melynek segítségével képesek felismerni a Feltámadottat. A későbbi húsvéti beszámolókból kiderül, milyen nagy az örömük, amikor találkoznak Jézussal és látják, felismerik őt. Mi is a hit útján járunk, tanuljuk a hit látásmódját. Nem csak Jánostól, hanem Mária Magdolnától és Pétertől is tanulni szeretnénk. És tanulunk az emmauszi tanítványoktól is, akiknek a kenyértörés nyitotta fel a szemét. Tanuljunk meg másként, új módon látni!
© Horváth István Sándor

NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Feltámadt Urunk! Te húsvéti jelenéseid során megnyitottad az apostolok lelki szemét, hogy megértsék az Írásokat, és küldetést adtál nekik, hogy hirdessék a bűnbocsánatot. E megvilágosodás, valamint a tanúi küldetés volt számukra az a jel, amely bizonyítja, hogy valóban veled, feltámadt Mesterükkel találkoztak. Nekünk is azt a küldetést adod, hogy a feltámadásod hirdetői legyünk a világban. Segíts minket, hogy higgyük és hirdessük: Krisztus legyőzte a halált! Krisztus él! Krisztus feltámadt! Krisztus az irgalmas Atyához vezet minket! Amen. 
 
Forrás ~ Internet


A SZŰZANYA ÜZENETE MEDJUGORJÉBÓL ~ 2016. MÁRCIUS 25.

Drága gyermekek! Ma a szeretetemet hozom nektek. Isten megengedte, hogy szeresselek benneteket és szeretetből hívjalak titeket a megtérésre. Gyermekeim, ti a szeretetben szegények vagytok és még nem értettétek meg, hogy Fiam, Jézus szeretetből adta életét értetek, hogy megváltson benneteket és örök életet adjon nektek. Ezért, imádkozzatok gyermekeim, imádkozzatok, hogy az imában megértsétek Isten szeretetét. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

'Mária, Béke és Kiengesztelődés Királynője, könyörögj értünk és az egész világért!' Amen.

Forrás ~ Internet

 
'Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, saját magunkat vezetjük félre, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, akkor, mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden gonoszságtól megtisztít minket.'

János I. levele 1. fejezet 8-9.

 
NAGYSZOMBAT

'Mindenható, örök Isten, egyszülött Fiad leszállt a föld mélyébe, de sírjából dicsőségesen feltámadt. Híveidet, akik a keresztségben vele együtt eltemetkeztek, vezesd el az örök életre az ő feltámadása által. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
 
NAPI EVANGÉLIUM

2016. március 26. – Nagyszombat, Húsvét vigíliája

Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja és Szalóme drága keneteket vásároltak, és elmentek, hogy megkenjék Jézus holttestét. A hét első napján, kora reggel, amikor a nap felkelt, a sírhoz mentek. Ezt mondták egymásnak: 'Ki fogja nekünk elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?' De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt. Bementek a sírba, és egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült jobb felől. Megrémültek, de az megszólította őket: 'Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt van a hely, ahová temették. Siessetek, és mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába. Ott meglátjátok majd őt, amint megmondta nektek.' Mk 16,1-7

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

'Isten érintése'
 
A világ és az ember teremtése minden korban foglalkoztatta az embereket és számos művészt megihletett az évszázadok során. Az élet értelmét kereső emberek és az élet eredetét kutató tudósok, hívők és nem hívők egyaránt elgondolkoznak a teremtés titkán. Nem csak az évmilliókban számolható időbeli távolság miatt titok a teremtés, hanem az emberi megismerés korlátai miatt is. Emberi értelmünkkel nehéz felfognunk Isten cselekedeteit és szándékait. A teremtés, az élet keletkezésének és a világ létrejöttének gondolata megmozgatja elménket. A középkor egyik leghíresebb művésze, Michelangelo Buonarroti 1508-ban kapott felkérést II. Gyula pápától a Sixtus-kápolna mennyezetének kifestésére. A munka mintegy négy évig tartott. A csodálatos freskók az üdvtörténet eseményeit örökítik meg, a teremtéstől kezdve. Az egyik legismertebb kép az első ember, Ádám teremtését ábrázolja. A földön fekvő Ádám ujja majdnem összeér a mennyből felé nyúló Isten kezének ujjával. A korábbi idők művészeti alkotásain nincs hasonló ábrázolásmód, Michelangelo sajátos elképzelésének köszönhető az ember teremtésének ilyen bemutatása. Vajon hogyan ábrázolná Michelangelo a feltámadást? Ha Krisztus feltámadását a halálból újjáteremtésnek gondoljuk, akkor bizonyára úgy, hogy a sírban fekvő halott Jézust a mennyei Atya megérinti az ujjával. Ez természetesen csak az én képzeletem szüleménye, de ez a gondolat talán segít minket közelebb jutni a feltámadás titkához. Mert a feltámadás, Krisztus feltámasztása legalább akkora titok számunkra, mint a teremtés. A teremtéskor Isten adott életet az embernek és húsvétkor Isten adott új életet a Fiúistennek Jézus Krisztusnak. A feltámadás a test újjáteremtése Isten részéről és ezen újjáalkotott test újbóli egyesülése a halhatatlan lélekkel. Igaz ez Jézus feltámasztására és a mi feltámadásunkra is, amely szintén Isten cselekedete lesz, s amelyet hittel vallunk. A húsvéti vigília szertartása több elemében is az újjáteremtésre, az újjászületésre utal. A sötétséget megszüntető világosság, a húsvéti gyertya alámerítése a vízbe, majd kiemelése, a keresztségi fogadalom megújítása vagy egyes helyeken a keresztség kiszolgáltatása mind az újjászületést jelzik. A szertartás evangéliumában azokról az asszonyokról olvasunk, akik húsvét hajnalán Jézus sírjához igyekeztek. Az elmúlt napok eseményei talán csalódottá tették őket. De mintha már beletörődtek volna a megváltoztathatatlanba, Jézus halálába. Egy gondolat foglalkoztatja őket: ki fogja a sírbarlangot elzáró követ elhengeríteni? Nem is gondolnak arra, hogy időközben az események új fordulatot vettek. Nem sejtették, hogy Isten közbeavatkozása egészen új helyzetet teremtett. Az elhengerített kő csodálkozást, az üres sír megdöbbenést, a fehér ruhás ifjú angyal látványa félelmet ébresztett bennük. Ámulva hallgatják a híradást, hogy hiába keresik a halott Jézust, mert ő feltámadt a halálból. Szinte értetlenül hallgatják, hogy milyen feladatra, tanúságtételre szólítja fel őket az isteni küldött. Az öröm és a hit, a feltámadás öröme és hite csak lassan járja át szívüket, értelmüket. Ők elindulnak a hit útján, mert Isten megérintette őket.
Vajon én észreveszem-e Isten érintését? Elindulok-e a lelki újjászületés útján.
© Horváth István Sándor

NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Urunk, Jézus Krisztus! Feltámadásod erősíti hitünket, hogy van örök élet és létezik a mennyország, ahová Isten végtelen irgalmának köszönhetően eljuthatunk. Feltámadásod erősíti bennünk a reményt, hogy a mennybe juthatunk. Az irgalmas mennyei Atya nem csak új, feltámadt testet ad nekünk, hanem megajándékoz a boldogsággal. Az örök boldogság pedig azt jelenti, hogy Isten közelében élünk és örökké vele lehetünk. Feltámadásod számunkra és minden ember számára megnyitja az üdvösség kapuját. Élj bennünk! Támadj fel bennünk és új életre támadunk benned! Köszönjük, hogy irgalmas vagy hozzánk. Amen.
 
Forrás ~ Internet
 
 
'Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, saját magunkat vezetjük félre, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, akkor, mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden gonoszságtól megtisztít minket.'

János I. levele 1. fejezet 8-9.

'Van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz. Ő az engesztelő áldozat bűneinkért, nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.'

János I. levele 2.fejezet 1b-2.

'Már oszladozik a sötétség, és világít az igazi világosság. Aki azt állítja, hogy a világosságban él, de gyűlöli testvérét, az még mindig a sötétségben jár. Aki szereti testvérét, már eljutott a világosságra, s nem szolgál botrányul másoknak.'

János I. levele 2.fejezet 8b-10.

'Tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyományozott értéktelen életmódból, hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta Báránynak a drága vére árán. Őt Isten előre, már a világ teremtése előtt kiválasztotta, de csak az utolsó időkben jelent meg, miattatok. Általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és megdicsőítette, hogy higgyetek, és reméljetek az Istenben.'

János I. levele 1. fejezet 18-21.
 
 
HIMNUSZ NAGYSZOMBATON

Világmegváltó Krisztusunk
fölséges Úr ég, föld felett!
Te szent kereszted trónusán
megtörted értünk a halált.

Most esdőn hozzád szól szavunk:
őrizd meg bennünk kincseid,
miket földünknek meghozott
keresztfád titka gazdagon.

Szelíd Bárányunk, bűntelen
lettél a bűnért áldozat,
minden szentednek köntösét
lemosta véred harmata.

Kikért szent tested kínjai
adtak megváltó drága bért,
sírodból kelve mennybe vidd,
hogy ott örökké áldjanak.

Fogadj közéjük minket is,
ím, kérve kérünk, jó Urunk,
ki minden népből meghívod
Atyád országa tagjait. Amen.

HIMNUSZ NAGYSZOMBATON

Megváltó, áldott Istenünk,
fogadd csengő énekünk,
mi, bűnbánók hozzád futunk,
ó, szánj meg minket, jó Urunk!

Az ősellenség erejét
kereszthalálod zúzta szét,
küzdjék le cselvetéseit
e jellel felkent híveid!

Ne vonjad meg védelmedet,
a sátánt tőlünk űzzed el,
ne ártson átkos szelleme,
hisz rajtunk véred érdeme.

Bejártad lelkek bús körét,
az alvilágnak börtönét,
adósokért, hogy megfizess,
s nekünk szerezz új életet.

Világunk végét megszabod,
s eljön bírói nagy napod,
emeld ki akkor érdemünk,
s örök jutalmat adj nekünk!

Úr Krisztus, téged kérlelünk,
gyógyítsd meg vérző sok sebünk;
Atyának s Léleknek veled
örökre áldás, tisztelet. Amen.

HIMNUSZ NAGYSZOMBATON

Akit a halálból haláloddal éltetsz, mentsd meg, 
Uram, mentsd meg nemes teremtményed!
Akit megjelöltél orcád szent fényével,
ne engedd, hogy vesszen sátánkelepcével!

Akiket fogságból te tettél raboddá,
oldozd fel a bűntől, szabadítsd szabaddá!
Kik saját vérednél többet értek neked,
veled lehessenek, téged dicsérjenek! Amen.

Forrás ~ Internet