Fénykép: IMA CSALÁDJAINKÉRT

Ó, Jézus, add, hogy családjainkban
Béke és egyetértés uralkodjék,
Hogy tiszteletben tartsák az imát
És Isten törvényét,
És hogy a törvény megtartása
Ennek szeretetét is jelentse.

Ó, Jézus, élj úgy
Minden keresztény családban,
Amint egykor Názáretben élték.
Tartsd meg szereteted által
A család egységét minden pillanatban,
És az örökkévalóságban.

Oltalmazd, ó, Jézus
Azt a családi békét,
Amely egyedül képes megenyhíteni
Az élet keserűségeit.

Amen. 

 FERENC PÁPA IMÁJA A SZENT CSALÁDHOZ

Imádság a Szent Családhoz

Jézus, Mária és József,
bennetek szemléljük
az igazi szeretet tündöklését,
bizalommal fordulunk hozzátok.

Názáreti Szent Család,
tedd a mi családjainkat is
a szeretetközösség helyévé és az ima cenákulumává,
az evangélium hiteles iskolájává,
kis családegyházakká.

Názáreti Szent Család,
soha többé ne tapasztalják meg a családok
az erőszakot, a bezárkózást és a megosztottságot:
bárki is sérült vagy botránkozott meg,
leljen hamar vigaszt és gyógyulást.

Názáreti Szent Család,
a következő püspöki szinódus
legyen képes mindenkiben újra tudatosítani
a család szent és sérthetetlen mivoltát,
Isten tervében foglalt szépségét.

Jézus, Mária és József,
halljátok, hallgassátok meg könyörgésünket.

Amen.

Forrás ~ Internet

 IMA CSALÁDJAINKÉRT

Ó, Jézus, add, hogy családjainkban
Béke és egyetértés uralkodjék,
Hogy tiszteletben tartsák az imát
És Isten törvényét,
És hogy a törvény megtartása
Ennek szeretetét is jelentse.

Ó, Jézus, élj úgy
Minden keresztény családban,
Amint egykor Názáretben élték.
Tartsd meg szereteted által
A család egységét minden pillanatban,
És az örökkévalóságban.

Oltalmazd, ó, Jézus
Azt a családi békét,
Amely egyedül képes megenyhíteni
Az élet keserűségeit.

Amen.

 IMA A CSALÁDJAINKÉRT

Dicsőséges Szentháromság,
minden szeretet és közösség forrása,
köszönjük neked a családunkat.
Bocsásd meg bűneinket,
amelyeket szeretteink ellen elkövettünk.
Támogasd testvéreinket,
akik házasságukban és családi életükben
hajótörést szenvedtek.
Töltsd el szívünket családtagjaink iránt
áldozatos, tiszta szeretettel.
Segíts, hogy a kölcsönös önátadásban
napról-napra újjászülessünk.
Segítsd fiataljainkat,
hogy bátran vállalják a családi élet kihívásait.
Áldd meg mindazokat,
akik a magyar családokért sokat fáradoznak.

Szent Család, könyörögj érettünk! Amen.