AQUINÓI SZENT TAMÁS
Aquinói Szent Tamás áldozópap és egyháztanító ünnepe ~ január 28.
1225 körül született az aquinói grófok családjából. Előbb a Monté Cassinó-i kolostorban, majd Nápolyban tanult, később csatlakozott a domonkosok rendjéhez. Tudását mesterének, Nagy Szent Albertnek vezetésével Párizsban és Kölnben mélyítette el. Sokat és bölcsen írt, másokat tanított, a bölcseletben és a hittudományban elévülhetetlen érdemeket szerzett. Terracina közelében, a fossanuovai ciszterci kolostorban halt meg 1274. március 7-én. Emlékét január 28-án üljük, 1369-ben e napon szállították át ugyanis földi maradványait Toulouse-ba.
'Istenünk, te Aquinói Szent Tamást kitüntetted az életszentségre való buzgó törekvéssel és a szent tudomány szenvedélyes szeretetével. Kérünk, add segítségedet, hogy világosan megértsük tanítását, és híven kövessük jótetteinek példáját. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
Forrás ~ Internet