MERICI SZENT ANGÉLA
Merici Szent Angéla szűz és nevelő ünnepe ~ január 27.
'Teljesíteni Isten akaratát. Napi feladat, egész életre szóló feladat. Szent Angéla is napról napra ezt tette, és ezáltal vált példaképpé korában, és segítőnkké nekünk is az Isten útján.'
1474 március 21-én született Desenzanoban. Korán árvaságra jutott, és hamar elvesztette egyetlen nővérét is. 13 éves volt, amikor elsőáldozó lett. Nemsokára Szent Ferenc harmadik rendjébe lépett. 1497 nyarán látomása volt, és attól kezdve érett lelkében a leány-ifjúság nevelésének gondolata.
1516-ban Bresciába költözött. 1524-ben elzarándokolt a Szentföldre, a következő évben pedig Rómában részt vett a Szentéven. 1530-ban 12 leánnyal társulatot alapított, és Szent Orsolya oltalmába helyezte művét. Tíz év alatt már 76-an lettek, akik a leányok nevelésére szentelték életüket. 1540 január 24-én halt meg Bresciában.
Élete mozgatója volt az Úr mondása,
amit a szentmise Kezdőénekében ismételünk:
'Engedjétek hozzám a gyermekeket,
és ne küldjétek el őket,
mert ilyeneké az Isten Országa. - mondja az Úr.'
Urunk, Jézus Krisztus! Te azt akartad, hogy a fiatal szívek ifjúságunk tiszta lelkesedésével szolgáljanak Neked. Kérünk, Merici Szent Angéla közbenjárására adj példás életű nevelőket, akik az örök élet tudományát is továbbadják tanítványaiknak. Aki élsz és uralkodol, mindörökkön örökké. Amen.
Forrás ~ Internet