SZENT ÓRA ~ A SZENVEDŐ JÉZUSSAL AZ OLAJFÁK HEGYÉN

A hagyomány szerint Alacoque Szent Margit-Máriától maga az Ùr Jézus kérte, hogy szenvedéseit csütörtök esténként vele együtt imában élje át újra, este 11 és éjfél között. Látomásaiban többször találkozott Jézussal, illetve Jézus lángoló, lándzsával átdöfött Szívével, melynek vére váltságunkért ontatott.

A megváltásért cserébe az ember hálátlanságot tud adni csupán, hideg elfordulás és visszautasítás sokunk válasza az Ő végtelen isteni Szeretetére - mondja egy jelenés alkalmával. Jézus arra kéri Margit-Máriát, hogy legalább szívének keserű szenvedéséből vállaljon részt. Ö ezt alázattal meg is teszi, rendszeres kísérője, szenvedésben társa csütörtökönként a Megváltónak. Ez a szent életű szerzetesnő azt a feladatot kapta, hogy Jézus Szent Szívének tiszteletét terjessze a világban.

Maga az isteni Üdvözítő kérte ezt az ájtatossági gyakorlatot, Alacoque Szent Margittól, kinek csodálatos módon nyilatkoztatta ki isteni Szívének emberszeretetét. Így szólt hozzá: 'Minden csütörtökről péntekre virradó virradó éjszakán, részesítelek Téged ama mélységes szomorúságban, amelyet én az Olajfák-kertjében átéltem'

Forrás ~ Internet

'Történt azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni,
és Istenhez imádkozva virrasztotta át az éjszakát.'


Lukács 6:12

 ÉDES JÉZUS HOZZÁD JÖTTEM

Édes Jézus hozzád jöttem
Nagyon nehéz a keresztem.
Testem reszket lábam remeg,
Emeld meg a keresztemet.

Ma már lehet, ma még szabad,
Borulj le a kereszt alatt!

Fogadjál el ahogy vagyok,
Ragyogtasd rám sugallatod.
Nyújtsd a kezed, hogy elérjem,
A szentlelket küldd el nekem!

Ma már lehet, ma még szabad,
Borulj le a kereszt alatt!

Jézus mondja kellesz nekem,
Aki szeret az van velem.
Megbocsátom, bűneidet,
Letörlöm a könnyeidet.

Ma már lehet, ma még szabad,
Borulj le a kereszt alatt!

Bűnös lélek ne tévelyegj
Ha így remélsz, veled leszek.
Most jöjjetek, ne féljetek,
Azért jöttem, megvédjelek.

Ma már lehet, ma még szabad,
Borulj le a kereszt alatt!

Halott voltam, s felébredtem,
Megmentette az életem.
Most mér hiszem, most már tudom,
Jézus az én szabadítóm.

Ma már lehet, ma még szabad,
Borulj le a kereszt alatt! Amen.

HA BÁNATOD VAN KERESD JÉZUSOD

Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.

Ha nagyon egyedül vagy, már senkid se nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr , az Isten.
Ha a nehéz kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.

Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj rá Jézusra, kire halált kiáltottak.

De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét, szeretetet,
amit ember soha tőled el nem vehet.

Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod:
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád egész életedben,
elvezet Jézus, Atyjához a mennybe.

Amen.

 UTAT URAM VELED JÁROM

Utat Uram veled járom
keresztemmel követve.
Amelyet csak te mértél rám,
drága jó Jézusom nekem.

Úgy megyek ám én is veled,
amint te áldoztad magadat értem,
úgy szeretlek hogy a Golgota ormán
veled halnék meg ha lehetne.

Testemet ám fel áldoznám,
amint te is tetted,
de a lelkem vas szárnyakon
fel röppenne, trónusod elébe.

Fogadj engem követődnek
úgy mint az apostolokat,
mindenkor nyomodban hadd lehessek
drága Jézusom nekem. Amen.

 MEGVÁLTÓ KRISZTUSOM

Megváltó Jézusom Tehozzád fordulok,
Itt a Földön én segíteni nem tudok.
Az élet vándorútján én egyedül járok,
Hiszem,s bízom benned egyszer rád találok.

Megváltó Jézusom fogd meg mindkét kezem,
Segítségért hozzád esedezem.
Segíts ó Jézusom az út szélén járva,
Biztosan mehessek, ne legyek oly árva.

Nehéz a keresztem Megváltó Jézusom,
De amit rám mértél szívesen hordozom.
Szívemből szeretlek, ha meg is látogatsz,
Eléd borulok, bármilyen csapást adsz.

Te Isten Fia vagy, mégis összerogytál,
Én pedig semmi vagyok, kisebb a pornál.
Viszem keresztemet, csak erőt adj hozzá,
Ha neked tetszik, váljak áldozattá.

Minden bűneimet bocsásd meg a Földön,
Hogy a másvilágon engem ne gyötörjön.
Légy irgalmas hozzám mennynek, földnek Ura
Könyörögj érettem Jézusom Szent Anyja.
Amen.

 'Fájdalmas elhagyottságodban vigasztalni akarunk Urunk!
Oltalmazd ó Uram oltalmazd népedet!' Amen.