HÚSVÉTI IDŐ 7. HÉT ~ SZOMBAT

'Mindenható Istenünk, a húsvéti szent idő végén kérünk, segíts, hogy kegyelmedből a feltámadás hite szerint alakítsuk erkölcseinket és életünket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

 NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Istenem! Vétkeztem, és eltűrted. Elhagytalak, és még mindig fönntartasz. Ha bánkódom, megbocsátasz. Ha vissza térek, ismét befogadsz. Ha halogatom ezt, vársz rám. Visszahívsz, ha eltévedek. Édesgetsz, ha ellenállok. Megvárod, míg felébredek kábultságomból. És egészen magadhoz ölelsz, ha Hozzád térek.

Szent Ágoston

  NAPI EVANGÉLIUM

2015. május 23. - Szombat

Amikor feltámadása után Jézus még együtt volt övéivel, Péter látta egyszer, hogy utána jön az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Az, aki a vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: 'Uram, ki az, aki téged elárul?' Ennek láttára Péter Jézushoz fordult: 'Uram, hát ővele mi lesz?' Jézus így felelt: 'Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele? Te csak kövess engem!' Így a tanítványok között elterjedt az a vélemény, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Jézus azonban nem azt mondta: 'Nem hal meg', hanem: 'Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele?' Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz minderről, és ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. Jézus még sok mást is cselekedett. Ha egyenként mind megírnák, azt hiszem, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.

[Jn 21,20-25]

 'Pál hirdette Isten országát, és teljes bátorsággal tanított'

ApCsel 28,16-20.30-31

Mikor aztán megérkeztünk Rómába, megengedték Pálnak, hogy magánházban lakjon katonai őrizet mellett. Harmadnapra összehívta a zsidók főembereit. Amikor összegyűltek, így szólt hozzájuk: 'Testvérek, férfiak, nem tettem ugyan semmit sem a nép vagy az ősi szokás ellen, mégis megkötözve adtak át Jeruzsálemben a rómaiak kezébe. Miután vizsgálatot tartottak ügyemben, el akartak bocsátani, hisz nincs semmi főbenjáró vétkem. Mivel azonban a zsidók tiltakoztak, kénytelen voltam a császárhoz fellebbezni. Nem azért, mintha vádolnám valamivel nemzetemet. Emiatt kértem, hogy lássalak titeket és beszéljek veletek. Ezek a kötelek ugyanis Izrael reménysége miatt vesznek körül engem.' Ő pedig két álló esztendeig ott maradt bérelt szállásán, és fogadta mindazokat, akik hozzá betértek. Közben hirdette Isten országát, s bátran és akadálytalanul tanított Urunkról, Jézus Krisztusról.

10. ZSOLTÁR

A karvezetőnek. Dávid zsoltára. Az Úrban bízom én. Hogyan mondhatjátok nekem: 'Menekülj a hegyekbe, mint a veréb! Mert íme a bűnösök kifeszítették az íjat, a húrra illesztették nyilaikat, hogy lenyilazzák a sötétben az egyenes szívűeket. Ha semmibe sem veszik végzéseidet, mit tehet akkor az igaz?' Szent templomában van az Úr, áll az egekben az Úr trónusa. A szegényre tekint a szeme, az emberek fiait vizsgálja pillantása. Megvizsgálja az Úr az igazat s az istentelent; Saját lelkét gyűlöli, aki szereti a gonoszságot. Parazsat és kénkövet hullat a bűnösökre, és szélvihar lesz kelyhük osztályrésze. Mert igaz az Úr s az igazságot kedveli, az igazak láthatják majd arcát.


 'Isten, aki ismeri a szívet, nekik is megadta a Szentlelket, éppúgy, mint nekünk. Nem tett különbséget köztünk és köztük, amikor a hittel megtisztította a szívüket.'
Apostolok Cselekedetei 15. fejezet 8-9.

 'Krisztus szeretete sürget minket, hiszen arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ha egy mindenkiért meghalt, akkor mindenki meghalt. És ő azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.'
Pál apostol második levele a korintusiakhoz 5. fejezet 14-15.


 REGGELI FOHÁSZ

'Add nekünk Szentlelkedet, hogy az emberek előtt
 Királyunknak és Urunknak valljunk téged!
Úr Jézus, szentelj meg minket Szentlelked által!

Adj szívünkbe tettetés nélküli szeretetet,
hogy igaz testvérként szeressük egymást!
Úr Jézus, szentelj meg minket Szentlelked által!

Add nekünk Szentlelked erejét,
hogy meggyógyítsa lelkünk sebeit, és erővel vértezzen fel minket!
Úr Jézus, szentelj meg minket Szentlelked által!' Amen.

 ESTI FOHÁSZ

'Hangos dicsérettel ünnepeljük Istent, aki a szent ötvennap
elteltével elküldte az apostolokra a Szentlelket a mennyből.
 Örömteli és áhítatos lélekkel kérjük:
Küldd el Szentlelkedet, és újítsd meg a világot!

Öntözd az emberi nemet Szentlelked élő vizével,
amely Krisztus oldalából fakadt, hogy földünk
ne a gonoszság töviseit teremje!
Küldd el Szentlelkedet, és újítsd meg a világot!' Amen.

 NAPZÁRÓ FOHÁSZ

'Látogass meg minket, Istenünk, ezen az éjszakán, hogy holnap reggel tőled erőt nyerve ébredjünk, és Krisztus feltámadásának örvendhessünk. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet