PÜNKÖSD ~ MÁJUS 24.

'Istenünk, te a mai szentséges ünnepen Egyházadat és általa a világ minden népét és nemzetét megszentelted. Áraszd ki a Szentlélek ajándékait az egész világra, és töltsd be híveid szívét isteni kegyelmeddel, amellyel egykor elindítottad az evangélium hirdetését. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

'Amikor elérkezett Pünkösd napja, az emeleti teremben mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, Mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat.'
Apostolok cselekedetei 2. fejezet 1-2.
 
 'Mindenható Istenünk, add, hogy felragyogjon fölöttünk dicsőséged fénye, és Szentlelked világossága bátorítsa azok szívét, akik kegyelmedből újjászülettek. Krisztus, a mi Urunk által.' Amen.
 
  'Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.
János evangéliuma  20. fejezet 21.

 'Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.'
János evangéliuma  20. fejezet 22-23.
 
 NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Szentlélek Isten! A te működésed, megszentelő tevékenységed egyaránt megtapasztalható a világban, az Egyházban és bennünk, keresztény emberekben. Legyél minden megkeresztelt ember számára az újjászületés forrása, az új élet forrása!

Teremtsd meg az egységet és a közösséget Istennel és az Egyházzal! Add meg nekünk a lelki újjászületést, hogy elmúljanak félelmeink, megértsük Krisztus tanítását és az Egyház minden időkre szóló küldetéséhez csatlakozva mi is Krisztus tanúi legyünk a világban!

Add, hogy Isten szavának hallgatása által újjászülessek a hitben! Segíts, hogy a szentáldozás és az imádság legyen erőforrásom! Tölts el erőddel, hogy a szeretet gyakorlásában hűséges legyek! Amen.
 
 NAPI EVANGÉLIUM

2015. május 24. - Pünkösdvasárnap

Amikor a hét első napján Húsvétvasárnap beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: 'Békesség nektek!' Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: 'Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.' E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: 'Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.'

[Jn 20,19-23]

'Megteltek mind Szentlélekkel'

ApCsel 2,1-11

Mikor elérkezett Pünkösd napja, mindannyian együtt voltak, ugyanazon a helyen. Hirtelen zaj támadt az égből, olyan, mint a heves szélvész zúgása. Betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd pedig szétoszló nyelvek jelentek meg nekik, olyanok, mint a tűz, és leereszkedtek mindegyikükre. Ekkor mindnyájan beteltek Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni, amint a Szentlélek megadta nekik, hogy szóljanak. Ekkortájt az ég alatt található mindenféle nemzetből való istenfélő zsidók tartózkodtak Jeruzsálemben. A zaj hallatára tömeg verődött össze, és teljesen elképedtek, mivel mindenki a tulajdon nyelvén hallotta beszélni őket. Mindnyájan álmélkodtak és csodálkoztak: 'Íme, ezek, akik beszélnek, ugye mindnyájan galileaiak? Hogyan halljuk hát mégis mindannyian a saját nyelvünket, amelyben születtünk? Mi, pártusok, médek, elamiták, Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frígiának, Pamfíliának, Egyiptomnak és a Cirene körüli Líbia részeinek lakói, a Rómából való jövevények, zsidók, prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit.'

103. ZSOLTÁR ~ 'ÁLDJAD ÉN LELKEM AZ URAT'

Áldjad, én lelkem, az Urat! Uram, én Istenem, te mindennél magasztosabb vagy! Fenségbe és ékességbe öltöztél, a fényességet, mint köntöst vetted magadra.Kifeszíted az égboltozatot, mint a sátorponyvát, és az égi vizek fölé építed hajlékodat. Szekereddé teszed a fellegeket, a szelek szárnyain jársz. Követeiddé teszed a szeleket, szolgáiddá a perzselő tüzet. Biztos alapra állítottad a földet, hogy meg ne inogjon sohasem. Az örvénylő mélység mint ruha takarta, vizek borították a hegyeket. De a te fenyegetésedre megfutamodtak, szerteriadtak mennydörgésed szavától. A hegyek fölemelkedtek, a völgyek leereszkedtek arra a helyre, ahol alapjukat megvetetted. Határt szabtál a vizeknek, amelyet nem léphetnek át, hogy el ne borítsák ismét a földet. A forrásokat a völgyekbe ereszted, hogy folyjanak a hegyek között. Belőlük iszik a mező minden vadja, s oltják szomjukat a vadszamarak. Fölöttük tanyáznak az égi madarak, és az ágak közül hallatják hangjukat. Hajlékaidból megöntözöd a hegyeket, és műveid gyümölcséből táplálod a földet. Füvet sarjasztasz az állatoknak, és növényeket az ember szolgálatára, kenyeret adsz a földből, és bort, hogy vidámítsa az ember szívét; Hogy ragyogjon arca az olajtól, és a kenyér erősítse az ember szívét. Jóllaknak az Úr fái, s a Libanon cédrusai, amelyeket ő ültetett. Fészket raknak rajtuk a verebek, és fölöttük tanyázik a gólya. A magas hegyek a szarvasok, a szirtek a borzok menedéke. Megalkottad a holdat az idő mérésére, a napot, amely tudja, mikor kell lenyugodnia. Sötétséget rendelsz és leszáll az éjszaka: ebben mozognak az erdő vadjai, prédáért ordítanak az oroszlánkölykök, s eledelt kérnek maguknak Istentől. Ha felkél a nap, összegyűlnek, nyugalomra térnek tanyájukon. Az ember kimegy dolgozni, és munkáját végzi egészen estig. Uram, milyen nagyok a te műveid! Bölcsességgel teremtetted valamennyit, és alkotásaid betöltötték a földet. Itt a tenger: nagy és tágas, nyüzsög benne a számtalan hüllő, apró és nagy állat egyaránt. Itt hajók szelik át, amott a Leviatán, amelyet arra alkottál, hogy játékát űzze benne. Mindezek tőled várják, hogy idejében megadd nekik eledelüket. Ha adsz nekik, felszedik, ha megnyitod kezedet, jóllaknak javaiddal. De ha elfordítod arcodat, megrémülnek, ha lélegzetüket megvonod, elenyésznek, és porrá lesznek ismét. Kiárasztod lelkedet, s ők életre kelnek, és megújítod a föld színét. Dicsőség az Úrnak mindörökké, örvendezzen műveinek az Úr, akinek a tekintetére megremeg a föld, s érintésére füstöt vetnek a hegyek. Énekelek az Úrnak, amíg élek, amíg leszek, zsoltárt zengek Istenemnek. Beszédem legyen kedves előtte, én pedig az Úrban leljem gyönyörűségem. Vesszenek el a bűnösök a földről, és ne legyenek többé az istentelenek! Áldjad, én lelkem, az Urat!
 

REGGELI FOHÁSZ

'Erős reménységgel kérjük Krisztus Urunkat, 
aki a Szentlélek által gyűjtötte egybe Egyházát, és így imádkozzunk:
Újítsd meg, Urunk, a föld színét!

Te, aki megígérted a Szentlelket, hogy tanítson bennünket,
és eszünkbe juttasson mindent, amit mondtál,
küldd el Szentlelkedet, hogy eligazítson hitünkben!
Újítsd meg, Urunk, a föld színét!

Te megígérted az igazság Lelkét, aki majd tanúságot tesz rólad,
küldd el Szentlelkedet, hogy hűséges tanúiddá tegyen minket!
Újítsd meg, Urunk, a föld színét!' Amen.

ESTI FOHÁSZ

'Az Atyaisten Krisztus által gyűjtötte egybe Egyházát.
Kérjük örvendező lélekkel:
Küldd el Egyházadba a Szentlelket!

Azt akartad, hogy a Szentlélek betöltse a földkerekséget, engedd, 
hogy minden ember igazságban és békében építse a világot!
Küldd el Egyházadba a Szentlelket!

Urunk, Istenünk, mindenek Atyja, te egy hitben akarod összegyűjteni szétszóródott fiaidat, 
világosíts meg minden népet a Szentlélek kegyelmével!
Küldd el Egyházadba a Szentlelket!

Te a Lélek által újítasz meg mindent,
gyógyítsd a betegeket, vigasztald a szomorkodókat,
és add meg minden embernek az üdvösséget.
Küldd el Egyházadba a Szentlelket!' Amen.

NAPZÁRÓ FOHÁSZ

'Istenünk, a mai napon megünnepeltük Urunk feltámadását. Hallgasd meg alázatos kérő szavunkat, hogy minden rossztól mentesen a te békédben nyugodjunk, és dicséretedben örvendezve ébredjünk. Krisztus, a mi Urunk által.' Amen.

Forrás ~ Internet