JÉZUS FŐPAPI IMÁJA
A főpapi ima
E szavak után Jézus az
égre emelte tekintetét, és így imádkozott: 'Atyám, elérkezett az óra.
Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged. Hatalmat adtál
neki minden ember fölött, hogy akiket neki adtál, azoknak örök életet
adjon. Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent
és akit küldtél, Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek a földön: a
feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad, elvégeztem. Most te is
dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett.
Ima az apostolokért
Kinyilatkoztattam nevedet az embereknek, akiket a világból nekem adtál.
A tieid voltak, s nekem adtad őket, és megtartották tanításodat. Most
már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. A tanítást, amit
kaptam tőled, továbbadtam nekik. El is fogadták, s ezzel valóban
elismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem. Értük
könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál,
mert a tieid - hiszen ami az enyém, az a tied, s ami a tied, az az
enyém –, és én megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább a világban,
de ők a világban maradnak, én meg visszatérek hozzád. Szent Atyám,
tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek,
mint mi. Amíg velük voltam, megőriztem őket a nevedben, akiket nekem
adtál. Megőriztem őket, senki más nem veszett el közülük, csak a
kárhozat fia; így beteljesedett az Írás. Most visszatérek hozzád, ezeket
pedig elmondom a világban, hogy örömöm teljesen az övék legyen. Átadtam
nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók,
amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki
őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a
világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket
az igazságban, mert hiszen a tanításod igazság. Amint te a világba
küldtél, úgy küldöm én is őket a világba. Értük szentelem magamat, hogy
ők is szentek legyenek az igazságban.
Ima a hívőkért
De
nem csak értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak
bennem. Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én
benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ,
hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyben
részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk: én bennük, te
bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy
te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél. Atyám, azt
akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok, s
lássák dicsőségemet, amelyben részesítettél, mivel már a világ teremtése
előtt szerettél. Én igazságos Atyám! A világ nem ismert meg, de én
ismerlek, s ők is felismerték, hogy te küldtél. Megismertettem velük
nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel szeretsz,
bennük legyen, s én is bennük legyek.'
János evangéliuma 17. fejezet 1-26.
VIDEÓ
https://www.youtube.com/watch?v=zrDQw6R2AtE
https://www.youtube.com/watch?v=GjESmA5lzNE
Forrás ~ Internet