A szeretet himnusza
„Szóljak bár az angyalok nyelvén, ha szeretetem nincsen, olyanná
lettem, mint a zengő érc, vagy
mint a pengő cimbalom. És legyen bár prófétáló tehetségem, és ismerjem bár az
összes titkokat és minden tudományt, és legyen bár oly teljes hitem, hogy a
hegyeket áthelyezzem: ha szeretetem nincsen, semmi sem vagyok. És osszam el bár
egész vagyonomat a szegények táplálására, és adjam bár át testemet, úgy hogy
elégjek: ha szeretetem nincsen, semmit sem használ nekem! A szeretet türelmes,
nyájas; a szeretet nem féltékeny, nem cselekszik rosszat, nem fuvalkodik fel,
nem nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol rosszat,
nem örvend a gonoszságnak, de együtt örvend az igazsággal; mindent eltűr,
mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet soha meg nem szűnik;
a prófétálások – véget érnek,
a nyelvek – megszűnnek, a
tudomány – elenyészik. Mert
rész szerint való az, amit megismerünk, és rész szerint való az, amit
prófétálunk; midőn pedig majd
eljő, ami tökéletes, véget fog érni az, ami rész szerint való. Midőn gyermek
voltam, úgy beszéltem, mint gyermek, úgy viselkedtem, mint gyermek, úgy
gondolkoztam, mint gyermek; midőn pedig férfiúvá lettem, felhagytam azokkal,
amik gyermekhez valók. Most tükör által homályban látunk; akkor pedig majd
színről-színre. Most rész szerint ismerek, akkor pedig úgy fogom ismerni, amint
én is ismert vagyok. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a
három; de ezek között legnagyobb a szeretet.” (1 Kor 13,1-13)