IMÁRA HÍVJUK KEDVES IMÁDKOZÓ TESTVÉREINKET ISMÉT
A BETEGEKÉRT ~ A BETEGEINK GYÓGYULÁSÁÉRT!
KÜLÖNÖSEN HÁROM SZEMPROBLÉMÁKKAL ÉLŐ TESTVÉRÜNK LÁTÁSÁÉRT  ÉS A 'TISZTÁNLÁTÁS' KEGYELMÉÉRT.
 AMEN.

Kilenced Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóhoz
Nemrégen ünnepeltük Boldog Batthyány-Strattmann László ünnepét, így a Kilenced imával most az Ő közbenjárásáért imádkozzunk.

'Boldog László Testvér ~ Szegények Orvosa!
Kérünk hallgasd meg imáinkat ás járj közben a Kegyelmes Istennél, hogy betegeink nyerjék el a 'tisztánlátás' kegyelmét!
Kérünk Urunk, hallgass meg minket! Amen.

 
A Szegények Orvosa ~ kilenced
 
 Kilenced Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóhoz

 Első nap

      Olvasmány: Mk 11,22-24:
      „Ha hisztek Istenben, bizony mondom nektek, hogyha valaki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel és vesd magad a tengerbe, és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, úgy is lesz. Ezért mondom nektek, hogyha imádkoztok és könyörögtök valamiért, higgyétek, hogy megkapjátok és akkor valóban teljesül kérésetek.”
 
  Hite, bensőséges Jézus-központú élete példakép mindannyiunk számára.
 
  Könyörögjünk!
      Istenünk! Te Szent Fiad tanítása szerint csak mustármagnyi hitet vársz tőlünk, és ezzel akár hegyeket is meg tudnánk mozgatni. Tekints, kérünk Boldog László Szolgád nagy hitére és imádságos életére, és közbenjárására add meg nekünk, hogy hitünk megerősödjék, imádságunk buzgóbb legyen és életünk minden napján hűséges szeretettel kitartsunk melletted Krisztus, a mi Urunk által. Amen.
      Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség.
     
Ima a szentté avatásért!
Szűzanyánk és Szent József, pártfogástokba ajánljuk Boldog Batthyány László szenttéavatási ügyét! Boldog Batthyány László, Isten Szolgája! Pártfogold Isten előtt kérésünket! Amen.
 
Második nap

      Olvasmány: Lk 1, 39-45:
      „Mária még azokban a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: »Áldott vagy az asszonyok között és áldott a méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki! «“

Batthyány László és családja egész életét áthatotta a szentekkel való bensőséges kapcsolat. Megkülönböztetett tisztelettel viseltetett a Szűzanya iránt.
  Könyörögjünk!
      Istenünk! A Te közelséged teszi szentté teremtményeidet.

 Ők a Te dicsőségednek reánk ragyogó visszfényei.
      Boldog László Szolgád, földi életében minden igyekezetével sugározni akarta szereteted fényét embertestvérei felé, kérünk, hogy mielőbb szentként tisztelhessük őt Egyházadban. Krisztus, a mi Urunk által. Amen.
      Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség.
   
Ima a szentté avatásért! Szűzanyánk és Szent József, pártfogástokba ajánljuk Boldog Batthyány László szenttéavatási ügyét! Boldog Batthyány László, Isten Szolgája! Pártfogold Isten előtt kérésünket! Amen.

Harmadik nap

      Olvasmány: Mt 5,13-16
      „Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják s az emberek eltapossák. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanak, nem rejtik véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsétek mennyei Atyátokat.” 

      Boldog Batthyány-Strattmann László egész életét az Isten iránti szeretet határozta meg. 

   Könyörögjünk!
      Mennyei Atyánk! Szent Fiadat azért küldte a világra, hogy örömhírt hozzon a szegényeknek és gyógyítsa az összetört szívűeket.
      Tekints, kérünk Boldog László Szolgádra, aki apostoli tevékenységével Szent Fiad üdvösségművét akarta folytatni az emberek között. Add kérünk, hogy buzgóságából erőt merítve mi is teljes szívünkkel vállaljuk keresztény apostoli küldetésünket. Krisztus, a mi Urunk által. Amen.

      Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség.
 
Ima a szentté avatásért! Szűzanyánk és Szent József, pártfogástokba ajánljuk Boldog Batthyány László szenttéavatási ügyét! Boldog Batthyány László, Isten Szolgája! Pártfogold Isten előtt kérésünket! Amen.

Negyedik nap

      Olvasmány: Mt 6,25-34:
      „Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek, vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök. Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek - mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk? Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik? Hát a ruházat miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha a mezei virágot, amely ma virít, holnap pedig a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor benneteket, kishitűek nem sokkal inkább? Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? Vagy mit veszünk fel? Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról. A mának elég a maga baja.” 

  A derűs kedélyéről és belső lelki egyensúlyáról ismert dr. Batthyány László a remény embere volt.

  Könyörögjünk!
      Istenünk! Szent Fiad arra tanított minket, hogy ne aggódjunk életünk felől, és vessük minden gondunkat Gondviselő Kezedre.
      Add meg kérünk, hogy Boldog László Szolgád példájából mi is megtanuljuk a teljes rádhagyatkozást. Krisztus, a mi Urunk által. Amen.
      Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség.
    
Ima a szentté avatásért! Szűzanyánk és Szent József, pártfogástokba ajánljuk Boldog Batthyány László szenttéavatási ügyét! Boldog Batthyány László, Isten Szolgája! Pártfogold Isten előtt kérésünket! Amen.
 
Ötödik nap

      Olvasmány: Mk 15, 33-37:
      „Hat óra tájban az egész földre sötétség borult, egészen kilenc óráig. Kilenc órakor Jézus hangosan felkiáltott: »Eloi, Eloi, lamma szabaktáni?« Ez annyit jelent: »Istenem, Istenem, miért hagytál el?« Az ott állók közül néhányan hallották és megjegyezték: »Illést hívja.« Valaki odafutott, s ecetbe mártott szivacsot nádszálra tűzve inni adott neki. »Hadd lássuk, - mondta - eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!« Jézus hangosan felkiáltott és kilehelte lelkét.” 

      Batthyány László Isten-szeretetének és Istenre hagyatkozásának legnagyobb próbatétele az elsőszülött, 21 éves Ödön fia elvesztése volt.
 
  Könyörögjünk!
      Istenünk! Te Szent Fiadat az Olajfák hegyén halálgyötrelemben angyalod által vigasztaltad és a kereszten elhagyatottságában is megerősítetted.
      Tekints Boldog László Szolgádra, aki Jézussal egyesítette lelki szenvedéseit és tőle merített erőt, reménységet a legnagyobb megpróbáltatásában is. Add, hogy szeretteink elvesztésében is mindig a Te bölcs rendelkezésedet lássuk és Benned vigasztalódjunk. Krisztus, a mi Urunk által. Amen.
      Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség.
  
Ima a szentté avatásért!
Szűzanyánk és Szent József, pártfogástokba ajánljuk Boldog Batthyány László szenttéavatási ügyét! Boldog Batthyány László, Isten Szolgája! Pártfogold Isten előtt kérésünket! Amen. 
 
Hatodik nap

      Olvasmány: Jel 14, 1-3:
      „S láttam a Bárányt, ott állt Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezer, aki homlokán viselte a nevét és Atyjának a nevét. Aztán szózatot hallottam az égből, mint a nagy vizek zúgását, vagy szörnyű mennydörgés robaját. A szózat, amelyet hallottam, emlékeztetett arra, ahogyan a hárfások pengetik hárfájukat. Új éneket énekeltek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt. Az éneket senki sem tudta megtanulni, csak a földről megváltott száznegyvennégyezer.” 

   Minden szenvedését, de különösen halálos betegségének nagy megpróbáltatását is a mennyország reményének fényében viselte el.


Könyörögjünk!
      Istenünk! Te Szent Fiad által megnyitottad az utat nekünk mennyei országod felé. Tudjuk, hogy ez az út kereszthordozás Krisztussal itt a földön, amely Vele éri el célját a mennyben.
      Boldog László Szolgád, az örök élet reményében hősies lélekkel viselte el a szenvedés és a halál gyötrelmét, mert keresztjét Jézussal hordozta. Add, kérünk, hogy példáját követve türelmesek legyünk szenvedéseinkben és megbékéltek halálunkban. Krisztus, ami Urunk által. Amen.
      Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség.
 
Ima a szentté avatásért!
Szűzanyánk és Szent József, pártfogástokba ajánljuk Boldog Batthyány László szenttéavatási ügyét! Boldog Batthyány László, Isten Szolgája! Pártfogold Isten előtt kérésünket! Amen. 
 
 Hetedik nap
      Olvasmány: Zsolt 127,1-5:
      „Boldog ember, ki féli az Urat,
      aki az Úrnak ösvényén halad.
      Kezed munkáját élvezni fogod,
      boldog leszel és jó lészen sorod.
      Feleséged mint szépen termő szőlőtő oldalad mellett,
      fiaid, mint olajfa-csemeték asztalod körül.
      Bizony így nyer áldást az a férfiú,
      aki féli az Istent.
      Az Úr áldjon meg téged Sionról,
      hogy örömmel láthasd szüntelen családod erényes életét.”

      Boldog Batthyány László házasságában a család-egyház tökéletes megvalósulását szemlélhetjük. Krisztus áll családja középpontjában, ahol mindenkit átitatott tanítása: a szeretet.
 
  Könyörögjünk!
      Istenünk! Szent Fiad megszentelte a családi életet, amikor Földre jöttekor a Szentcsaládba testesült és annak központja lett.
       Boldog László Szolgád is szentnek tartotta a családi közösséget, és a Szentcsalád példájára Jézust tette családi otthona középpontjává. Kérünk, szenteld meg családjainkat, hogy Boldog László Szolgád példáját követve és közbenjárását kérve, családjainkban szeretet és béke uralkodjék, a családtagok pedig egymás megszentelésén tudatosan fáradozzanak. Krisztus, a mi Urunk által. Amen.
      Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség.
     
Ima a szentté avatásért!
Szűzanyánk és Szent József, pártfogástokba ajánljuk Boldog Batthyány László szenttéavatási ügyét! Boldog Batthyány László, Isten Szolgája! Pártfogold Isten előtt kérésünket! Amen.
 
Nyolcadik nap

     Olvasmány: Mt 20, 29-34:
      „Amikor elhagyták Jerikót, nagy tömeg kísérte. Az útszélen két vak ült. Hallva, hogy Jézus megy arra, elkezdtek kiáltozni: »Uram, Dávid fia, könyörülj rajtunk!« A nép csitította őket, hogy hallgassanak, de ők annál jobban kiáltoztak: »Uram, Dávid fia, könyörülj rajtunk!« Jézus megállt, odahívta őket magához és megkérdezte tőlük: »Mit akartok, mit tegyek?« »Uram - felelték - hogy megnyíljék a szemünk.« Jézus megkönyörült rajtuk, és megérintette szemüket. Azon nyomban visszakapták látásukat és követték őt.” 

 Hivatástudata az Üdvözítő betegeket gyógyító tevékenységében gyökeredzett. Végső soron pedig Isten iránti szeretetét fejezte ki közérthető módon, amikor enyhíteni akarta a betegek szenvedéseit.

   Könyörögjünk!
      Istenünk! Szent Fiad megkülönböztetett szeretettel karolta fel a betegeket. 
Nem egyszer csodával is visszaadta nekik egészségüket.
      Szent Fiad szeretete hatotta át Boldog László Szolgád betegszolgálatát. Kérünk, égi közbenjárása nekünk is nyissa meg szemünket, hogy a betegben Jézust lássuk, és neki szolgáljunk. Krisztus, a mi Urunk által. Amen.
      Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség.
     
Ima a szentté avatásért! Szűzanyánk és Szent József, pártfogástokba ajánljuk Boldog Batthyány László szenttéavatási ügyét! Boldog Batthyány László, Isten Szolgája! Pártfogold Isten előtt kérésünket! Amen.
 
 Kilencedik nap

      Olvasmány: Lk 10, 25-37:
      „Egy törvénytudó felállt, hogy próbára tegye. »Mester - szólította meg - mit tegyek, hogy eljussak az örök életre?« Megkérdezte tőle: »Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?« Így válaszolt: »Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig mint saját magadat.« »Helyesen feleltél. Tégy így, és élni fogsz.« - válaszolta neki. De igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: »Kit tekintsek felebarátomnak?« Erre Jézus átvette a szót: »Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték és félholtan otthagyták. Történetesen egy pap tartott lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Ugyanígy közeledett egy levita is. Látta, de továbbment. Végül egy szamariainak is arra vitt az útja. Amikor meglátta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire és bekötözte, magát az embert pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél, visszatérve megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki rablók kezébe került?« »Aki irgalmas szívű volt iránta.« - felelte. Jézus így folytatta: »Menj és tégy te is hasonlóképpen.«“

      Boldog Batthyány László a szegények iránti szeretetet édesanyjától tanulta.

    Könyörögjünk!
      Istenünk! Szent Fiad egészen szegényen akart e világra jönni, hogy kiüresítve önmagát gazdagítsa a szegényeket.
      Boldog László Szolgád is Jézus útját járva, együttérző szeretettel karolta fel a szegényeket és enyhítette gondjaikat. Add, kérünk, hogy példáját követve, mi is készek legyünk megosztani javainkat a rászorulókkal. Krisztus a mi Urunk által. Amen.
      Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség.

Ima a szentté avatásért! Szűzanyánk és Szent József, pártfogástokba ajánljuk Boldog Batthyány László szenttéavatási ügyét! Boldog Batthyány László, Isten Szolgája! Pártfogold Isten előtt kérésünket! Amen.
 
IMA A SZENTTÉAVATÁSÉRT

      Urunk Istenünk, Te irántunk való szeretetből példaképeket és segítséget ajándékozol nekünk szentjeidben.
 Bizalommal kérünk, hogy szentként tisztelhessük László szolgádat Egyházadban!
      Ő mindenek fölött szeretett Téged, a képmásodra teremtett embereknek pedig teljes szívéből szolgált: betegeket gyógyított, vakok szemevilágát visszaadta, szegények támasza volt. Hallgasd meg kéréseinket, amelyeket közbenjárásával eléd terjesztünk. Főleg pedig engedd, hogy mindig közelebbről követhessük példáját családi életünkben és munkánkban a te nagyobb dicsőségedre és embertestvéreink javára.
      Hadd lehessünk mi is, mint ő, Krisztus szeretetének tanúi szóval és tettel az emberek között. 
Ezt kérjük Tőled a Szűzanya és Szent József pártfogásával, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen. 

Szűzanyánk és Szent József, pártfogástokba ajánljuk Boldog Batthyány László szenttéavatási ügyét!
 Boldog Batthyány László, Isten Szolgája! Pártfogold Isten előtt kérésünket! Amen.

KÖNYÖRGÉS

     Istenünk, te Boldog Batthyány-Strattmann László hitvallót csodálatos buzgósággal 
ajándékoztad meg, hogy a szegényeken és betegeken segítsen, 
családja iránt pedig a hűséget és a szeretetet gyakorolja. 
Az ő közbenjárására add, hogy szükséget szenvedő testvéreinknek mi is segítségére legyünk, és éltünk folyamán minden körülmények között állhatatosan szolgáljunk neked.
 A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Amen.