'SZERETTEIM SZERESSÜK EGYMÁST'
'Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert Isten szeretet.'
János első levele 4:7-8 .
MAI IMÁINK SZERETETRŐL SZÓLNAK, AMIT ISTEN TANÍTOTT NEKÜNK JÉZUS ~ A SZENT FIA ÁLTAL.
'Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.' Jn 3:16
Nagyböjt a bűnbánat és a megbocsátás és az irgalom időszaka.
De talán fontos lenne lelkünkbe tekintve megvizsgálni, hogyan is állunk a SZERETET kérdésével.
A mai imáink és elmélkedéseink alapja János Apostoli levelében olvasható gondolatok 'Szeretteim, szeressük egymást'.
Imádkozzunk és elmélkedjünk nagy hittel! Amen.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta,
hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Jn 3:16
'Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én
szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Errõl ismeri meg
mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok'
(Jn 13:34–35).
'Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyûlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza az õ napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esõt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak… Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes' (Mt 5:38-45. 48).
'Szeretteim,
szeressük egymást: mert a szeretet az Istentõl van; és mindaz, aki
szeret, az Istentõl született, és ismeri az Istent. Aki nem szeret, nem
ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet. Az által lett
nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az Õ egyszülött Fiát
elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa. Nem abban van a
szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem, hogy Õ szeretett minket,
és elküldte az Õ Fiát engesztelõ áldozatul a mi bûneinkért.
Szeretteim, ha így szeretett minket az Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást. Az Istent soha senki nem látta: Ha szeretjük egymást, az Isten bennünk marad, és az Õ szeretete teljessé lett bennünk;… És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is õbenne… Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyûlöli a maga atyjafiát, hazug az; mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát? Az a parancsolatunk is van Õtõle, hogy aki szereti az Istent, szeresse a maga atyafiát is' (1Jn 4:7-12. 16. 20-21).

“Senkinek gonoszért gonosszal ne
fizessetek. Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, minden emberrel
békességesen éljetek. Azért, ha éhezik a te ellenséged, adj ennie; ha
szomjúhozik, adj innia: mert ha ezt míveled, eleven szenet gyûjtesz az õ
fejére. Ne gyõzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval gyõzd
meg” (Róm 12:17-18. 20-21).
SZERETTEIM SZERESSÜK EGYMÁST
Szeretteim, szeressük egymást;
mert a szeretet Istentől van,
és aki szeret, az Istentől született,
és ismeri Istent; aki pedig nem szeret,
az nem ismerte meg az Istent;
mert Isten szeretet.
Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete,
hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba,
hogy éljünk őáltala.

Ez a szeretet, és nem az,
ahogy mi szeretjük Istent, hanem az,
hogy ő szeretett minket, és elküldte a
Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.
Szeretteim, ha így szeretett minket Isten,
akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást.
Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást,
Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk

1Jn 4:7-
SZERETETRŐL
A kötelesség szeretet nélkül
kedvetlenséget támaszt.
A felelõsség szeretet nélkül
kíméletlenséggé fajul.
Az igazságosság szeretet nélkül
nem más, mint keménység.
A nevelés szeretet nélkül ellenkezést vált ki.
A bölcsesség szeretet nélkül ravaszságot szül.
A kedvesség szeretet nélkül képmutatás.
A rend szeretet nélkül aprólékosság.
A tapasztalat szeretet nélkül önteltség.
A hatalom szeretet nélkül kevélységet szül.
A birtoklás szeretet nélkül fukarsággá válik.
A hit szeretet nélkül az elkerülhetetlen végzet
hiedelmének szintjére süllyed.
Az élet szeretet nélkül teljesen értelmetlen.