MA ÜNNEPELJÜK PÁPASÁGA ELSŐ ÉVFORDULÓJÁT.

MAI IMÁINK FERENC PÁPÁÉRT SZÓLNAK.

'Áldd meg Szentatyánkat bölcsességgel és buzgó lelkesedéssel,
valamint a kormányzás tehetségének adományával,
hogy békében és egységben irányítsa egyházadat.' Amen.

HABEMUS PAPAM!

'Nagy örömet hirdetek nektek! Van pápánk!'

IMA FERENC PÁPÁÉRT

Urunk, Istenünk, nagy örömmel mondunk köszöntet Neked, hű szolgádért, Ferenc pápáért. Áldd meg Szentatyánkat bölcsességgel és buzgó lelkesedéssel, valamint a kormányzás tehetségének adományával, hogy békében és egységben irányítsa egyházadat. Add, hogy alázatossága, egyszerűsége és szeretete arra ihlesse megváltott népedet, hogy megosszák Jézus Krisztus Örömhírét,  amely világosság a szegények és a peremre szorultak és az egész világ számára. Amen.

IMA FERENC PÁPÁÉRT

Mindenható Istenünk, aki folytonos gondviseléseddel kormányozod nyájadat, végtelen irgalmadban Ferencet adtad Egyházad élére. Add, hogy Ferenc pápa legyen a hit és a kegyelmi közösség egységének látható alapja és biztosítéka. Kérünk, hogy az új pápa minket - Isten népét - szeretettel és Krisztus nevében vezessen, legyen a szent tanítás hűséges oktatója számunkra, és a szolgálat szellemében kormányozzon bennünket. Ajándékozd meg őt bölcsességgel, jósággal és hűséggel, hogy az örök élet felé vezessen minket szavával és példájával! Amen. 
 
FERENC PÁPA NAGYON EGYSZERŰ VEZETŐT AJÁNL NEKÜNK AZ IMÁDSÁGBAN, AMI EGYBEN NAGYON TELJES IS. MONDJUNK EGY IMÁT MINDEN UJJUNKRA

1. A hüvelykujjad van hozzád legközelebb.
Ezért imádat azokért kezdjed akik legközelebb vannak hozzád.
Azok a személyek ezek akiket a legkönnyebb megjegyezni.
Szeretteinkért imádkozni 'édes kötelesség'.

2. Következő ujjad a mutatóujj. 
Imádkozz azokért akik utat mutatnak, tanítanak és gyógyítanak. Ide tartoznak tanáraid, mestereid, orvosaid, papjaid és szerzeteseid. Nekik támogatásra és bölcsességre van szükségük, hogy másoknak utat tudjanak mutatni. Legyenek mindig jelen imáidban.

3. Következő ujjad a középső, amely a legmagasabb.
Ez vezetőinkre emlékeztet. Imádkozz országod elnökéért, a kongresszusi tagokért, a vállalatvezetőkért és igazgatókért. Ezek az emberek irányítják hazád sorsát és alakítják a közgondolkodást.
Szükségük van Isten vezetésére.

4. A negyedik ujjad a gyűrűsujj.
Bár sokan nem tudják, de ez a leggyengébb ujjunk, bármelyik zongoratanár megmondja neked. A leggyengébbekre emlékeztet akiknek sok bajuk van, akiket levert a betegség. Szükségük van imáidra éjjel és nappal. Soha nem tudsz eleget imádkozni értük. Gyűrűsujjad hív hogy imádkozz a házaspárokért is.

5. Utoljára marad a kisujjad, legkisebb az összes ujj közül, így kell látnunk magunkat Isten és ember előtt. Azt mondja a Biblia: 'az utolsókból lesznek az elsők'. Kisujjad arra emlékeztessen, hogy imádkozz magadért. Amiután imádkoztál az előző négy csoportért, akkor már megfelelő perspektivából látod saját szükségleteidet és jobban tudsz imádkozni a tieidért.

~

'Kétszárnyú ember' Ferenc pápa: az egyik szárnya az egyszerűsége, a másik a hihetetlen munkaereje, aktivitása, amellyel építi Isten országát. - Hiszem, hogy ha bárki közülünk ezt a két szárnyat felcsatolja, akkor nagyon magasra fog jutni ott, ahol ő él' - Böjte Csaba.

'Szeretettel és gyengédséggel kell szolgálni. A gyengédség ugyanis nem a gyengeség, éppen ellenkezőleg, az erős lélek jele.'
Ferenc pápa

'Az Egyház legyen mindig az irgalmasság és a remény helye, ahol mindenki befogadásra, szeretetre és megbocsátásra lel.'
Ferenc pápa

'Emberségesnek kell lennetek, olyanoknak, akik értik az élet minden dolgát, értik az emberek problémáit, képesek megbocsátani és közbenjárni az Úrnál az emberekért. Fontos az emberségetek! És emberségeteknek ezen az úton kell járnia: az Ige megtestesülésének, Jézus Krisztusnak az útján.'
Ferenc pápa

'A hitet oda kell ajándékozni, a hit bátor döntéseket követel, a hit elmegy a világ peremére, hagyja magát provokálni attól, aki távol áll tőle, a hit nem sáncolja el magát biztonságot nyújtó védőfalak mögé.'
Ferenc pápa

'Ne feledjük soha, hogy az Úr az, aki vezeti az Egyházat.
Ő teszi termékennyé apostolkodásunkat.'
Ferenc pápa

'Imádkozzunk a békéért: legyen béke a világon és mindannyiunk szívében'.
Ferenc pápa

'Értékes ajándék az, amit a Szentlélek hoz el szívünkbe:
az Isten szeretetébe és irgalmába vetett mély bizalmat.'
Ferenc pápa

'Kereszténynek lenni nem korlátozódik arra, hogy parancsolatokat követünk,
hanem hagyjuk, hogy Krisztus birtokába vegye életünket, és átalakítsa azt.'
Ferenc pápa
 
Forrás ~ Internet