30. zsoltár – Hálaadás az életért

 

Hálás vagyok neked, Uram, azért, amit értem tettél, hogy segélykiáltásomra a bajból, betegségből, mint mély kútból kiemeltél, s kik a holtak hazájába térnek, azok közül kimentettél. Micsoda megkönnyebbülés, hogy búcsút mondhatok a búnak! Éjszaka keserű könnyek közt vergődtem, de a hajnal első sugaraival megérkezett a segítség. Halld meg, Uram, örömkiáltásomat a visszakapott életemért!

Repeső szívem lükteti szent neved, mert haragod csak pillanatnyi, s oly könnyen tovaszáll, mint a lenge nyári szél! Csupán kegyelmed örök. S ha az éj komor sötétjében erőt vesz is rajtam a kétségbeesés, hajnal hasadtával megnyílik az ég, s a résen át beszökő fénnyel elhozod nekem a szabadulást.

Életünk ajándék, s oly értékes, hogy se pénzben, se tárgyakban, s még kincsben sem mérhető. S én jó módomban oly elbizakodott voltam, hogy nem láttam, ki áll az ajándék mögött. Uram, vedd el tőlem ezt a bűnös gondolkodást! Elfeledtem - s csak akkor eszméltem rá, mikor megvontad tőlem kegyelmedet, s elrejtetted előlem orcád -, hogy egyedül Te tudsz bennünket megtartani.

Fenyítésed nélkül nem tudnám értékelni az élet apró dolgait, s reménytelenül várnám a soha be nem következő csodát. Sosem felejtem el, mit tettél értem. Kérlek, hogy a szívem mélyéről feltörő dicséretnek ne vess véget korai halállal, s én magasztalni foglak egy életen át.