'Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem: belsejéből, az Írás szava szerint, élő víz folyói fakadnak.' Ezt a Lélekről mondta, amelyben a benne hívők részesülnek. A Lélek ugyanis még nem jött el, mert még nem dicsőült meg Jézus.'
  
János evangéliuma 7. fejezet 37-39

BOLDOG ROMZSA TÓDOR PÜSPÖK ÉS VÉRTANÚ  ~ OKTÓBER 31.
 
Boldog Romzsa Tódor püspök és vértanú ~ október 31.

1911. április 14-én született a kárpátaljai Nagybocskón az egykori Magyarországon, Máramaros vármegyében, a rahói járásban, görög katolikus magyar családban. A huszti gimnáziumban szerzett érettségi után főpásztora Rómába küldte, ahol teológiai tanulmányait a Collegium Germanicum, majd a Russicum növendékeként a Gregoriana egyetemen végezte. Rómában szentelték pappá 1936. december 25-én. 1938 tavaszától parókus Bereznán és Alsóbisztricán - a huszti kerületben, 1939 őszétől spirituális az Ungvári Papnevelő Intézetben, és teológiai tanár az ottani Hittudományi Főiskolán. Ruszinul és magyarul szólt kispapjaihoz, akik rajongtak érte. 1944. szeptember 24-én szentelték püspökké Ungváron. Jelmondata: 'Szeretlek téged, Uram, én erősségem; az Úr az én erősségem; és oltalmam.' A második világháború után megkezdődött a keleti rítusú katolikusok beolvasztása az orosz pravoszláv egyházba és templomainak elvétele. Mivel paptársaival együtt elutasította azt a manifesztumot, amely azt kérte, hogy Kárpátalja népét Szovjet-Ukrajnához csatolják, és nem tagadta meg a Szentszékkel való egységet, elkezdődött a papok üldözése. Közülük sokakat letartóztattak. Őt, mint a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye püspökét és kísérőit 1947. október végén, a lókai templom felszentelése után közlekedési balesetet színlelve teherautóval elgázolták. A sebesülteket a munkácsi kórházba szállították, ahol az államrendőrség ügynöke a püspököt 1947. november 1-én megmérgezte. A hitben való állhatatossága példaként szolgál a papság és hívek számára.

     28 görög katolikus vértanútársával 2001. június 27-én Lvovban - Ukrajna - II. János Pál pápa Aranyszájú Szent János liturgiájának keretében a boldogok sorába iktatta.

'Istenünk, te Boldog Romzsa Tódor püspököt és vértanút több nemzetiségű híveid lelkipásztorává tetted. Segíts, hogy megalkuvás nélküli tanúságtételének és életáldozatának példáját keresztény életünkben mi is hűségesen kövessük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet
 

BOLDOG ROMZSA TÓDOR PÜSPÖK ÉS VÉRTANÚ  ~ OKTÓBER 31.

1911-1947

Munkács - Kárpátalja - görögkatolikus püspökeként szenvedett vértanúságot 1947. november 1-én. Ünnepe október 31-én van. Huszonnyolc görögkatolikus vértanú társával együtt 2001 június 27-én Lvovban II. János Pál pápa avatta boldoggá.

'Istenünk, te Boldog Romzsa Tódor püspököt és vértanút több nemzetiségű híveid lelkipásztorává tetted. Segíts, hogy megalkuvás nélküli tanúságtételének és életáldozatának példáját keresztény életünkben mi is hűségesen kövessük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,  Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet

 ÉVKÖZI 30. HÉT ~ SZOMBAT

'Istenünk, dicsérjen téged ajkunk, dicsérjen lelkünk, dicsérjen életünk, és mert a te ajándékod, hogy vagyunk, legyen tiéd az egész életünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

 NAPI EVANGÉLIUM

2015. október 31. - Szombat

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az első helyeket, egy példabeszédet mondott nekik. 'Amikor lakodalomra hívnak, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: Add át a helyedet neki! És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: Barátom, menj följebb! Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.' Lk 14,1. 7-11

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

Az evangéliumi jelenet a farizeus házában folytatódik, ahová Jézust vendégségbe hívják. Úgy tűnik, mintha mindenki hirtelen megfeledkezett volna arról, hogy Jézus szombaton gyógyított s ezzel megszegte a törvényt. Ismét nyugodt a légkör, a meghívott vendégek helyet keresnek maguknak. A zsidó szokások szerint a vendéglátás nem csupán közös étkezést jelentett, hanem az ilyen alkalmak során a nagyobb tekintélynek örvendő tanítók kifejtették tanításukat s a többiek megvitatták azt. Bizonyára Jézust is felkérhették, hogy szóljon valamit, tanítsa a jelenlévőket. Tanítása témájául a meghívottak viselkedését választja, akik az előkelőbb helyeket keresték maguknak. Alázatot nélkülöző magatartásuk ösztönzi az Urat arra, hogy az alázatról, az egyszerűségről, mint a vallásos ember alapmagatartásáról tanítsa őket. A nagyravágyás, a törtetés méltatlan a hívő, a vallásos emberhez.
Jézus így foglalja össze tanítását: 'mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják' (Lk 14,11). E kijelentést olvasva már nem is egy farizeus házában, nem egy zsidó lakomán érezzük magunkat, hanem a keresztény közösségben, amely közösség tagjai számára elengedhetetlen tulajdonság az alázat. Követem-e alázatban Jézust, aki nem uralkodni, hanem szolgálni jött a világba?
© Horváth István Sándor

 NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Hálát adok neked, Urunk, hogy hiszem és tudom: életünknek értelme és célja van. Nem vég és pusztulás vár ránk, hanem feltámadás és boldogság. Nem tudjuk ugyan most még elképzelni a beteljesedést, de azt tudjuk, Uram, hogy te legyőzted a halált. Amen.

Forrás ~ Internet

 
KÖNYÖRGÉS

'Istenünk, a kereszt botrányában csodálatosan nyilatkozik meg a te kimondhatatlan bölcsességed. Engedd úgy szemlélnünk Fiad szenvedésének dicsőségét, hogy mindenkor bizakodó lélekkel dicsekedjünk az ő keresztjével. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

'Most ti, akik 'távol' voltatok, Krisztus Jézusban 'közel' kerültetek, Krisztus vére árán. Ő, a mi békességünk a kettőt eggyé forrasztotta, és a közéjük emelt válaszfalat ledöntötte, az ellenségeskedést kiküszöbölte, a törvényt ugyanis parancsaival és rendelkezéseivel saját testében érvénytelenítette. Mint békeszerző a két népet magában eggyé, új emberré teremtette, és egy testben mind a kettőt kiengesztelte az Istennel kereszthalála által, amellyel az ellenségeskedést megszüntette.'

Efezusiaknak írt levél 2. fejezet 13-16.

'Isten titokzatos, rejtett bölcsességét hirdetjük, amelyet Isten öröktől fogva megdicsőülésünkre szánt. Ezt senki sem ismerte fel a világ fejedelmei közül, mert ha felismerték volna, nem feszítették volna keresztre a dicsőség Urát. Így érvényes az Írás szava: Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik. Nekünk azonban feltárta Isten a Lélek által.'

Korintusiaknak írt I. levél 2. fejezet 7-10a.

ÉVKÖZI 30. HÉT ~ PÉNTEK

'Add meg, kérünk, mindenható Istenünk, hogy a tiszteletedre most elvégzett dicséretet egykor mindörökre tovább énekelhessük szentjeiddel. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
 
 NAPI EVANGÉLIUM

 2015. október 30. - Péntek

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Az ott tartózkodók figyelték őt. Akkor eléje állt egy vízkóros ember. Jézus megkérdezte a törvénytudókat és farizeusokat: 'Szabad-e szombaton gyógyítani? De azok nem válaszoltak. Erre ő megérintette a beteget, meggyógyította és elbocsátotta. Azután a jelenlevőkhöz fordult: 'Ha valamelyiktek szamara vagy ökre szombaton kútba esik, nem húzza-e ki azonnal?1 Azok semmit sem tudtak felelni neki. Lk 14,1-6
 
 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

Az evangéliumi jelenet ismét egy farizeus házában játszódik, ahová Jézust vendégként hívják meg. A meghívás ténye önmagában jószándékot feltételez a meghívó részéről. Lukács evangélista viszont megjegyzi, hogy a jelenlévők figyelték őt. Vagy maga a házigazda azért hívta meg őt, hogy beleköthessen, ha olyat tesz, amit a törvények szerint nem szabad szombaton, vagy csak a jelenlévő többi farizeus akarja kihasználni az alkalmat ugyanerre. Ellenségeskedésük jól ismert Jézus számára, hiszen korábban már többször kezdeményeztek vitákat vele, illetve vádolták meg őt azzal, hogy nem tartja meg és tanítványaival sem tartatja meg a szombati nyugalomra vonatkozó előírásokat. Bár tisztában van ellenséges szándékaikkal, mégsem utasítja el a meghívást, betér a farizeus házába. Nem provokálni akarja őket, nem haragjukat és ellenszenvüket akarja fokozni, hanem abban bízik, hogy tanítása talán jó hatással lesz valakire.
A vízkórban szenvedő ember megjelenése rögtön feszültség forrásává válik. Szombat van, a nyugalom napja, amikor nem szabad semmilyen munkát végezni, még gyógyítani sem. Jézus rögtön tudja, hogy mit fog tenni s cselekedete helyes. Erről akarja meggyőzni a farizeusokat is, de kérdésére ők nem válaszolnak. A gyógyítás után Jézus egy olyan helyzetet mond el példaként, amelyben a farizeusok is cselekednének, dolgoznának. Rosszindulatukat jelzi további hallgatásuk.
© Horváth István Sándor
 
 NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Uram, bennem sötét van, de te vagy a világosság. Egyedül vagyok, de te nem hagysz el engem. Kislelkű vagyok, de te vagy a segítőm, Nyugtalan vagyok, de te vagy a béke. Keserűség tölt el engem, de te vagy utam, életem. Bármi történjék is velem az életben, Isten a tenyerén hordoz engem. Amen.
 
Forrás ~ Internet

 FOHÁSZ A BÉKE KIRÁLYNŐJÉHEZ

 Miasszonyunk a Béke Királynője!
A szenvedőkért fohászkodunk Hozzád!
Fohászainkban és könyörgésünkben,
A szenvedések enyhüléséért imádkozunk,
A békéért esedezünk, a békéért a lélekben és a világban.

A szenvedőkért, akik a békétlenségtől szenvednek.
A szenvedőkért, akik az üldöztetéstől szenvednek.
A szenvedőkért, akik testi és lelki gondoktól szenvednek.
A szenvedőkért, akik másokért szenvednek.

Hallgasd meg imáinkat és könyörgésünket!
Adj enyhülést a szenvedőknek,
Adj békét a világunkban,
Járj közben bűneink bocsánatáért! Amen.


  'Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján.' Amen.

  'Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján.' Amen.

  'Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján.' Amen.

Forrás ~ Internet



 'Mondom nektek, nem láttok többé, míg el nem jön az idő, amikor ezt mondjátok: 
Áldott, aki az Úr nevében jön!'

Lukács evangéliuma 13. fejezet 35b.

 
 
ÉVKÖZI IDŐ 30. HÉT ~ CSÜTÖRTÖK

'Istenünk, igazi Világosság és világosság Alkotója, esedezve kérünk add, hogy hívő lélekkel gondolkodjunk mindarról, ami szent, és mindenkor a te fényességedben éljünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

 NAPI EVANGÉLIUM

2015. október 29. - Csütörtök

Abban az időben néhány farizeus jött Jézushoz, és figyelmeztették: 'Sietve távozzál innen! Heródes meg akar ölni.' De ő ezt válaszolta: 'Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ördögöket űzök, és gyógyítok ma és holnap; csak harmadnapra fejezem be. De ma, holnap és holnapután tovább kell járnom utamat, mert nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül. Jeruzsálem, Jeruzsálem, te megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket hozzád küldtek. Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de te nem akartad. Meglátjátok, elhagyott lesz házatok. Mondom nektek: Nem láttok engem mindaddig, amíg el nem jön az az idő, amikor így kiáltoztok: Áldott, aki jön az Úr nevében!' Lk 13,31-35

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

Az evangélium szerint farizeusok figyelmeztetik Jézust, hogy Heródes az életére tör. Nem tudjuk, hogy jószándék áll-e a figyelmeztetés mögött vagy valamilyen fondorlat, hiszen a korábbiakban is többször akarták őt tanítása miatt csapdába csalni. Szavaikat az Úr úgy értékeli, hogy el akarják téríteni őt útjától - amely Jeruzsálem felé vezet - és küldetésétől. Ezért beszél hozzájuk kemény szavakkal és ragaszkodik ahhoz, hogy folytassa útját.
Az ószövetségi idők prófétáinak sorsára utalással jelzi, hogy őrá is hasonló sors vár. A zsidó nép a korábbi időkben nem szívesen hallgatott a prófétákra, akiket Isten azért küldött, hogy figyelmeztessék őket arra, hogy letértek a szövetség útjáról. Könnyebb volt számukra elhallgattatni a prófétákat, mintsem megváltoztatni életüket s újra megtartani a törvényeket. Jézus jól tudja, hogy az igazság kimondása miatt őrá is hasonló sors vár, hisz folyamatosan növekszik ellene a szembenállás a vallási vezetők részéről. Azért ragaszkodik útjának és küldetésének folytatásához, mert ezt az utat jelölte ki számára a mennyei Atya s ő mindig neki engedelmeskedik. Semmiféle emberi akarat vagy fenyegetés nem térítheti el őt attól, hogy küldetését megvalósítsa.
Időnként érdemes megvizsgálnom, hogy jó úton járok-e, azt teszem-e, amit Isten kér tőlem.
© Horváth István Sándor

NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Uram, kezet adtál nekünk, mi pedig mindent meg akarunk vele ragadni. Úgy szeretnénk boldogok lenni, hogy sokat birtokolunk. Szerencsétlennek érezzük magunkat, ha a javak kezünkből kihullanak, ha elvesztik ragyogásukat, ha megöregszenek, mint mi magunk, és napról napra fogynak. Add, hogy elvessük a túlzott gondokat, hogy le tudjunk mondani a legkedvesebbről is azért, hogy téged jobban birtokolhassunk. Amen.

Forrás ~ Internet

HIMNUSZ SZENT JÚDÁS TÁDÉ ÉS SZENT SIMON APOSTOLHOZ

Két szent apostol ünnepén
zengjen dicsérő énekünk,
közös kegy hívta őket el,
közös most dicsőségük is.

Simon, felgyújtott égi láng,
Krisztust követni késztetett,
s később mint választott követ
őt buzgó hévvel hirdeted.

Júdás, Simonhoz fűz a vér,
s Krisztushoz kapcsol hű szíved,
írásban oktatsz másokat,
szóban megvallod Mestered.

E két hű szív nem reszketett,
hogy vérét adja bűntelen,
tanúságuk hogy szent,
igaz, haláluk áldozat legyen.

Ó, fent tündöklő Csillagok,
hitünkben úgy segítsetek,
hogy győzve földi gátakon
törjünk az égi honba fel!

Örökkön áldjuk Istenünk:
Atyánk, Szülöttét s Lelküket,
mert menny üdvében minket is
örökre részesítenek. Amen.

Forrás ~ Internet

APOSTOLOK HIMNUSZA

Az égi udvar díszei,
örök Királyunk nagyjai,
kiket nekünk nevelt az Úr,
s apostolokként ránk hagyott,

ti, új ég, új föld Városa,
hol napként Bárányunk ragyog,
s ti drágagyöngyként fényletek,
mint tündöklő alapkövek.

Ezért hálásan ünnepel
az Egyház, Krisztus hitvese,
mely hirdetéstektől dicső,
s mert véretek szentelte meg.

Ha minden kor s idő letűnt,
és Megváltónk ítélni jön,
ti is nagy fényben ültök ott,
dicső főrangú férfiak.

Imáitokkal nyerjetek
nekünk oltalmat és erőt,
s mit földünkön vetettetek,
az égben hozzon bő magot.

Krisztusnak zeng örök dalunk,
ki Atyja hírvivőiként
küldött, s a Szentlélek tüzét
gyújtotta lángra bennetek. Amen.

'Már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem az Isten országának polgárai és családjának tagjai. Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus. Ő tartja össze az egész épületet, belőle nő ki az Úr szent temploma. Ti is benne épültök egybe a Lélek közreműködésével az Isten hajlékává.'

Efezusiaknak írt levél 2. fejezet 19-22.

'Krisztus némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus testét, amíg mindnyájan el nem jutunk a hitben és az Isten Fia megismerésében az egységre, és meglett emberré nem leszünk, elérve a krisztusi teljességet.'

Efezusiaknak írt levél 4. fejezet 11-13.

Forrás ~ Internet

SZENT  SIMON ÉS SZENT JÚDÁS TÁDÉ APOSTOLOK ~ OKTÓBER 28.

Simon neve tizenegyediknek szerepel az apostolok jegyzékében. Kánában született, mellékneve: 'a Buzgó'.
Júdás Tádé az az apostol, aki az utolsó vacsorán megkérdezte az Urat, miért csak az apostoloknak, és nem a világnak nyilvánította ki magát (Jn 14, 22).

'Istenünk, te úgy akartad, hogy apostolaid által jussunk el neved ismeretére. Szent Simon és Szent Júdás Tádé közbenjárására add jóságosan kegyelmedet, hogy Egyházad szüntelenül gyarapodjék, és egyre több nép fogadjon el hívő lélekkel téged. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet



'Már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem az Isten országának polgárai és családjának tagjai. Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus. Ő tartja össze az egész épületet, belőle nő ki az Úr szent temploma. Ti is benne épültök egybe a Lélek közreműködésével az Isten hajlékává.'

Efezusiaknak írt levél 2. fejezet 19-22.

'Krisztus némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus testét, amíg mindnyájan el nem jutunk a hitben és az Isten Fia megismerésében az egységre, és meglett emberré nem leszünk, elérve a krisztusi teljességet.'

Efezusiaknak írt levél 4. fejezet 11-13.



ÉVKÖZI 30. HÉT ~ SZENT JÚDÁS ÉS SZENT TÁDÉ APOSTOL ÜNNEPE

'Istenünk, te úgy akartad, hogy apostolaid által jussunk el neved ismeretére. Szent Simon és Szent Júdás Tádé közbenjárására add jóságosan kegyelmedet, hogy Egyházad szüntelenül gyarapodjék, és egyre több nép fogadjon el hívő lélekkel téged. Krisztus, a mi Urunk által.' Amen.

 NAPI EVANGÉLIUM

2015. október 28. - Szerda, Szent Simon és Szent Júdás Tádé ünnepe

Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt. Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából. Jeruzsálemből, Tirusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.Lk 6,12-19

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

Két olyan apostolt ünnepel ma Egyházunk, akik szinte teljesen észrevétlenek maradnak az események sodrában, nevükkel elsősorban a Tizenkettő kiválasztásánál és nevük felsorolásánál találkozunk. Egyikük Szent Simon, akit a „buzgó” melléknévvel illetnek az evangélisták, s aki nem tévesztendő össze Simon Péterrel, a halásszal. A másik pedig Júdás Tádé, aki nem azonos iskarióti Júdással, a későbbi árulóval.
Az apostolok kiválasztását Jézus imádsága előzte meg. Választásuk azt jelzi, hogy új feladatot, küldetést kapnak. Állandóan az Úr mellett vannak, rendelkezésére állnak, hallgatják tanítását, látják cselekedeteit, s mindezt az élményt a Mester mennybemenetelét követően elmondják az embereknek. Az apostoli igehirdetés alapja a Jézussal való életközösség. Arról tanúskodnak, azt hirdetik, amit Jézus mellett átéltek. A ma ünnepelt buzgó Simon és Júdás Tádé esetében ez a jelenlét egészen csendes és visszahúzódó. Nem tesznek semmi látványosat vagy feltűnőt.
E csendes jelenlét azt az üzenetet hordozza, hogy nem kell mindenkinek látványos dolgokat tennie ahhoz, hogy együtt legyen az Úrral. Jézus tanújának, követőjének, igehirdetőjének lenni amúgy sem azt jelenti, hogy valaki harsány módon felhívja magára a figyelmet, hanem azt, hogy az emberek tekintetét Jézus Krisztus személyére irányítja.
© Horváth István Sándor

 NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Urunk, te élő kövekből akarsz örök hajlékot emelni Fölségednek, és ezek az élő kövek a te választottaid. Légy segítségére könyörgő népednek, és add, hogy egyházad nemcsak külső nagyságban, hanem belső életében is gazdagodjék és növekedjék. Amen.

Forrás ~ Internet

TE ERŐT ADSZ

Ha szívem fáj és kétely lakik bennem.
A csüggedés oly közel jön hozzám.
Én várok Rád, s Te mellém ülsz a csendben.
Megvigasztalsz a jelenléteddel.

Te erőt adsz, ha megfárad a lelkem,
Erőd adod, velem vagy, nem hagysz el.
Felemelsz, tovább viszel az úton,
Te erőt adsz, mely nem fogy el sosem...

A szívem már csak Nálad lelhet békét,
Nem élhetek Tenélküled tovább.
Nézlek, és lelkem megtelik csodával,
Az életem fényed ragyogja át.

Te erőt adsz, ha megfárad a lelkem,
Erőd adod, velem vagy, nem hagysz el.
Felemelsz, tovább viszel az úton,
Te erőt adsz, mely nem fogy el sosem.


VIDEÓ

https://www.youtube.com/watch?v=pyA11Ouk9mQ

Forrás ~ Internet


 FOHÁSZ A BÉKE KIRÁLYNŐJÉHEZ

 Szűz Mária, Isten Anyja,
Édesanyánk, Béke Királynője!
Eljöttél hozzánk, hogy mindnyájunkat
az Istenhez vezess.

Esdekeld ki számunkra a kegyelmet,
hogy ne csak mondjuk:
'Történjék velem szavaid szerint',
Hanem éljük is, ahogy te tetted!

A te kezedbe kapaszkodva kérünk,
hogy minden szenvedés
és nyomorúság ellenére
vezess bennünket az Istenhez,
Krisztus, a mi Urunk által! Amen.

  'Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján.' Amen.

  'Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján.' Amen.

  'Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján.' Amen.

Forrás ~ Internet

ÉVKÖZI 30. HÉT ~ KEDD

'Mindenható, örök Isten, növeld bennünk a hitet, a reményt és a szeretetet. Add, hogy szeressük, amit parancsolsz, és segíts, hogy elnyerjük, amit ígérsz. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
 
 NAPI EVANGÉLIUM

2015. október 27. - Kedd

Jézus egy alkalommal így beszélt a néphez az Isten országáról: 'Mihez hasonlít az Isten országa? Mihez is hasonlítsam? Hasonló a mustármaghoz. Az ember fogja, és elveti kertjében. Ott felnő, és nagy fává lesz. Az ég madarai megpihennek ágai között.' Majd így folytatta: 'Mihez hasonlítsam az Isten országát? Hasonlít a kovászhoz, amelyet fog az asszony, és elvegyít három véka lisztben. Az egész megkel tőle.' Lk 13,18-21
 
 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

Jézus tanításának központi eleme Isten országa, amely az evangélium hirdetésével elkezdi megvalósulását a világban. Isten országa jelenlétét és növekedését Jézus több példával, hasonlattal érzékelteti. Ezek közül kettőt, a mustármagról és a kovászról (élesztőről) szólót olvassuk a mai evangéliumban. Mindkét példa azt mutatja be, hogy Isten országa növekedésre rendeltetett. A mustármag egészen kicsiny, amikor elvetik a földbe, mégis nagyra, azaz néhány méteresre is képes megnőni. Az élesztőből kevés is elegendő ahhoz, hogy akár nagyobb mennyiségű tészta is megkeljen tőle. A példák szembeállítják a kezdet kicsinységét, szerénységét a végső eredmény nagyságával, bőségével.
Isten országa ehhez hasonlóan növekszik, az idők folyamán az örömhír hirdetésével folyamatosan terjed, egyre több embert szólít meg. Ebben az értelemben az Úr szavait prófétai jövendölésnek érdemes tekintenünk. Ő meghirdeti Isten országát, apostolai és tanítványai folytatják az igehirdetést, majd követői, a keresztény közösség tagjai a következő évszázadokban szintén továbbadják az új nemzedékeknek az örömhírt. Az emberi tevékenység, szolgálat mögött pedig titokzatosan, de mégis megtapasztalható módon ott húzódik Isten szándéka, aki országába hív minden embert, hogy az üdvösségre vezessen minket.
© Horváth István Sándor
 
 NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Urunk, a te szeretetedben sokasodjék néped, mert a világban a legtökéletesebb az ember, az emberben a legtökéletesebb a lélek, a lélekben a legtökéletesebb a szeretet, a szeretetben a legtökéletesebb az Isten.
Szalézi Szent Ferenc 

Forrás ~ Internet

ÚTI ÁLDÁS

Simuljon előzékenyen a lábad alá az út,
és támogassa meg szél a hátadat,
arcodat fürössze fényében s melegében a nap,
és bő eső itassa szomjas földjeid,
amíg újból nem látjuk egymást te meg én,
Isten tartson meg óvó tenyerén!

Ha pihensz vánkosodon,
hajoljon Isten hozzád,
és tartson gyöngéden óvó tenyerén.
Fölfelé vezessenek utaid,
és barátságos idő kísérje lépteid,
szél támogassa erősen a hátad. Amen.

Forrás ~ Internet


A SZŰZANYA ÜZENETE MEDJUGORJÉBÓL ~ 2015 OKTÓBER 25.

'Drága gyermekek! Ma is imádkozom mindnyájatokért, különösen azokért, akik hívásomra megkeményítették szívüket. A kegyelem napjaiban éltek és nem vagytok tudatában azoknak az ajándékoknak, amelyeket Isten jelenlétem által ad nektek. Gyermekeim, döntsetek ma is a szentség mellett, és vegyétek a mai idők szentjeinek példáját és meglátjátok majd, hogy a szentség valóság mindnyájatok számára. Gyermekeim, örvendezzetek a szeretetben, hogy megismételhetetlenek és pótolhatatlanok vagytok Isten szemében, mert Isten öröme vagytok ebben a világban. Tegyetek tanúságot a békéről, az imáról és a szeretetről. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.'

Forrás ~ Internet

ÉVKÖZI 30. HÉT ~ HÉTFŐ

'Istenünk, te vagy az aratás Ura és szőlőskerted őrzője, te osztod be köteles szolgálatunkat, és te adod meg igazságod szerint jutalmunkat, ahogy megérdemeljük. Engedd úgy hordoznunk a nap terhét, hogy mindenkor panasz nélkül fogadjuk végzéseidet. Krisztus, a mi Urunk által.' Amen.

 NAPI EVANGÉLIUM

 2015. október 26. - Hétfő

Jézus szombatonként a zsinagógában tanított. Volt ott egy asszony, akit a betegség lelke már tizennyolc éve hatalmában tartott. Annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta, magához hívta, és így szólt hozzá: 'Asszony, megszabadultál betegségedtől.' Közben rátette a kezét. Az rögtön felegyenesedett, és dicsőítette az Istent. A zsinagóga elöljárója méltatlankodott azért, hogy Jézus szombaton gyógyított, és a sokasághoz fordult: 'Hat napotok van a munkára. Akkor jöjjetek gyógyulást keresni, ne szombaton!' Jézus feléje fordult, és megfelelt neki: 'Képmutatók! Van-e köztetek egy is, aki nem oldja el a jászoltól ökrét vagy szamarát szombati napon, hogy megitassa? Ábrahámnak ezt a lányát pedig a sátán tartotta megkötözve immár tizennyolc éve. Nem kellett-e őt feloldani kötelékétől akár szombaton is?' Ellenfelei e szavakra szégyenükben elpirultak. A nép pedig örvendezett, hogy Jézus ilyen csodát művelt. Lk 13,10-17

 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

Lukács evangélista nem nevezi meg a várost, ahol a mai evangélium gyógyítása történt, de feltehetően valamelyik Kafarnaum közeli település zsinagógájában járunk. Jézus szokása szerint részt vesz a szombati istentiszteleten. Talán nem mindenhol olvasott fel a szent szövegekből és nem mindenütt tanított, de jelenléte nem maradt titokban, bárhol is járt. Az emberek keresték őt, s tudhatták, hogy a zsinagógában biztosan megtalálják szombatonként, ezért is vihették oda betegeiket, miként erre a zsinagóga elöljárójának szavai utalnak. Lukács röviden írja le a meggörnyedt asszonnyal való találkozást, csupán az Úr együttérzésére és az eredményre koncentrálva. A sikeres gyógyítás tényét így emeli ki: 'Az asszony rögtön felegyenesedett, és dicsőítette az Istent' (Lk 13,13). Aki tehát korábban erősen meghajolva csak a földet nézhette, most felegyenesedve az égre emeli tekintetét és hálát ad a mindenható Istennek gyógyulásáért. Ezzel kapcsolatban két dologra gondolhatunk: egyrészt hitt abban, hogy Jézus valóban Isten és isteni erejével tudta őt meggyógyítani. Másrészt megérthette, hogy Jézus gyógyító cselekedete mögött a hozzá lehajló irgalmas Atya áll.
A csodás gyógyítás, amely minden jelenlévő számára nyilvánvaló volt nem hagyta közömbösen az embereket. A zsinagóga elöljárója bosszankodik, a nép pedig örvendezik. Én hogyan fogadom Isten érintését?
© Horváth István Sándor

 NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Köszönöm, Uram, hogy szereteted egyesít minket. És megköszönöm azokat az embereket, akiket rám bíztál. Köszönöm, hogy egymásnak szolgálhatunk. Tarts meg a szeretetben, hogy egymás számára követeid legyünk. Add, hogy egyetértésünk jele legyen annak, hogy te egyesítesz minket. Amen.

Forrás ~ Internet

MIASSZONYUNK A BÉKE KIRÁLYNŐJE

Miasszonyunk a Béke Királynője!
Könyörögj érettünk bűnösökért,
Hogy bűneinktől megszabadulva,
Szent Fiad útját kövessük!

Hiszen nekünk földi gyermekeidnek,
Egyetlen utunk van, Isten igaz útja,
Ahol a Béke és a Szeretet vezet,
Kormányozza a világunkat!

Béke Királynője! Adj békét a világnak!
Adj hitet, reményt és szeretetet lelkünkben! Amen.

'Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján.' Amen.

Forrás ~ Internet




SZENT MÓR BENCÉS SZERZETES ~ OKTÓBER 25.

Mór bencés szerzetes, majd pécsi püspök. Egészen Istennek adott életét ismerte fel Szent Imre a legenda szerint. 'Én is szeretném egészen Istennek adni életemet. Segít ebben Istennek a Lelke, mely bennem él'

Ő az első magyar származású bencés a pannonhalmi monostorban, egyben az első magyar író, aki (latinul) megírja Szent István, Szent Imre, valamint Szent Benedek és Szent András bencés remeték életrajzát. A mű átdolgozva maradt ránk. A gyermek Szent Imre megérzi a szerzetes életszentségét, külön tisztelő csókokkal üdvözli; talán ez kelti föl a király figyelmét. Pécsi püspök lesz (1036?). Meghal 1070 tájt. Tiszteletét 1848-ban hagyta jóvá a Szentszék.

'Kérünk, mindenható Istenünk, engedd, hogy Boldog Mór, a Te püspököd és hitvallód érdemei segítsenek minket, hogy imádsága és példája nyomán tiszta és alázatos szívvel szolgálhassunk Neked!' Amen

Forrás ~ Internet

'Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől és Urunktól, Jézus Krisztustól! Hálát adunk Istennek, Urunk, Jézus Krisztus Atyjának, valahányszor értetek imádkozunk. Hallottunk ugyanis Jézus Krisztusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, amelyet minden szent iránt tanúsíttok annak reményében, ami készen vár rátok a mennyben. Erről az evangélium igaz tanításában hallottatok, amely hozzátok is eljutott, s amint az egész világon gyümölcsözik és gyarapszik, úgy nálatok is.'

Kolosszeieknek írt levél 1. fejezet 3-6a.


 
ÉVKÖZI 30. HÉT ~ VASÁRNAP

'Mindenható, örök Isten, növeld bennünk a hitet, a reményt és a szeretetet. Add, hogy szeressük, amit parancsolsz, és segíts, hogy elnyerjük, amit ígérsz. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

 NAPI EVANGÉLIUM

 2015. október 25. - Évközi 30. vasárnap

Abban az időben: Tanítványaival Jézus Jerikóba érkezett. Amikor tanítványainak és nagy tömegnek a kíséretében elhagyta Jerikót, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen. Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: 'Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!' Többen szóltak neki, hogy hallgasson, de ő annál hangosabban kiáltotta: 'Dávid fia, könyörülj rajtam!' Jézus megállt, és így szólt: 'Hívjátok ide!' Odaszóltak a vaknak: 'Bátorság! Gyere, téged hív!' Az eldobta köntösét, felugrott, és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte: 'Mit akarsz, mit tegyek veled?' A vak ezt felelte: 'Mester, hogy lássak.' Jézus erre így szólt hozzá: 'Menj, a hited megmentett téged.' Az pedig nyomban visszanyerte látását, és követte őt az úton. Mk 10,46-52

EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

'Első lépések a hit útján'

Valamikor Noé idejében kezdődhetett az egész. Felnézett az égre, a nap ragyogóan sütött, egy tenyérnyi felhőcske sem látszott az égen. 'Özönvíz? Miféle özönvíz?' - tűnődött magában. Aztán mégis kiválasztott egy magas hegyet és a tetején építeni kezdte a bárkát. Később jött Ábrahám, aki a sivatagba terelte a nyáját, ment egész családjával, bár fogalma sem volt róla, miként lesz nagy néppé. Évszázadokkal később Mózes odaállt a Vörös-tenger partjára, háta mögött az egész nép. 'Mekkora hatalmas tenger! Ezen fogunk mi átkelni? Itt fogunk megszabadulni a minket fenyegető egyiptomiaktól?' - forogtak a gondolatok a fejében. Aztán mégis ráütött botjával a tengerre. Ismét később a názáreti leány, Mária szemlesütve hallgatta az angyal szavait. 'Gyermekem fog születni? Hogyan? Hiszen még férjem sincs?' - kérdezte csodálkozva, aztán mégis kimondta az igent. Néhány évvel később a galileai halász Péter fejében született meg a kérdés: 'Emberhalász? Miféle emberhalász leszek én?'  Aztán otthagyta bárkáját, hálóit és elindult az őt megszólító vándortanító után.
Idézhettünk volna még jónéhányat az ószövetség vagy az újszövetség alakjai közül, s folytathatnánk a sort az egyháztörténelem nagy személyiségeivel, de talán ez a néhány példa is elegendő annak bemutatására, hogy milyen az, amikor valaki rálép a hit útjára. Milyen az, amikor valaki minden bizonytalanságot félretesz és hisz annak az ígéretnek, amit Isten tesz neki.
Napjainkban sok embernél a hit elvesztette jelentőségét. Ennek több oka is lehet. Vannak, akik azt gondolják, hogy a hit mankót jelent a gyenge emberek számára. Nehezen állják meg helyüket a világban, szükségük van támaszra és úgy gondolják, hogy a vallásban találják meg azt a támogatást. Mások azt állítják, hogy ők erősek, nincs szükségük erre a mankóra, megállják helyüket az életben. Életük gondjait, problémáit a maguk erejéből meg tudják oldani, nincs szükségük égi segítségre. E gondolkodás hátterében tulajdonképpen az áll, hogy az ember önmagában hisz. A másik ok az lehet, hogy sokan önbecsapásnak tartják a vallásos hitet. Olyan dolognak, amely nem igazolható tudományos módszerekkel és az emberek csak azért találták ki maguknak, hogy biztonságérzetük legyen, de hamis ez az érzés, mert lám, Isten, akiben és akinek gondviselésében annyira bíznak, éppen a legnehezebb helyzetekben csak hallgat, nem segít, nem mutatja meg erejét.
Ha megnézzük a példaként említett személyek életét, akkor láthatjuk, hogy a hit szilárd alap, kiindulópont, amelyre az ember egész életét felépítheti. Az első lépés a hit útján valóban az ismeretlenbe, a bizonytalanba való belépés. Ilyen bizonytalanok lehettek a vak Bartimeus első lépései is Jézus felé. Már kifejezte, hogy hisz abban, hogy Jézus a Messiás és azért kéri tőle a látást. Hiszi, hogy egyedül ő képes meggyógyítani. A bizonytalan lépések után megérkezik Jézushoz, aki csodát tesz vele, s ettől kezdve megszűnik benne mindenféle bizonytalanság.
Van-e bátorságom elindulni a hit útján, Isten titkainak útján?
© Horváth István Sándor

NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Urunk, Jézus! Első lépéseinket óvatosan, bizonytalanul tesszük meg a hit útján. Az úton, amely az Isten-látás élményéhez vezet. Beismerem lelki vakságomat és segítségedet kérem, hogy láthassalak, felismerhesselek téged. Te meghallod, amikor téged szólítalak, mindig meghallod, amikor hozzád fordulok. Most is azzal a hittel járulok eléd, hogy segíts hitetlenségemen, gyógyítsd lelkemet! Add, hogy a hit által mindig felismerjelek téged! Amen.

Forrás ~ Internet

 'Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm, zöldellő legelőkön adott nekem helyet, csöndes vizekhez vezetett engem. Felüdítette lelkemet, és az igazság ösvényein vezetett az ő nevéért.'

Zsoltárok 23:1-3


'Testvérek, még inkább törekedjetek rá, hogy hivatásotokat és kiválasztottságotokat tetteitekkel megpecsételjétek, mert ha ezt megteszitek, nem botoltok el soha. Így lesz ugyanis könnyű számotokra a bemenetel Urunknak és Megváltónknak, Jézus Krisztusnak örök országába.'

Péter II. levele 1. fejezet 10-11.


EGYSÉG KRISZTUSSAL

'Szakítsatok hát minden gonoszsággal, minden álnoksággal, képmutatással, irigységgel és minden rágalmazással. Mint újszülött csecsemők kívánjatok lelki, vizezetlen tejet, hogy rajta felnőjetek az üdvösségre, hisz tapasztaltátok, hogy milyen édes az Úr. Őhozzá járultatok, az élő kőhöz, amelyet - bár az emberek elvetettek - Isten kiválasztott és megbecsült, és magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus Krisztus által. Ezért van benne az Írásban: Lám, kiválasztott, becses szegletkövet rakok le Sionban. Aki hisz benne, az nem vall szégyent. Nektek tehát, mivel hisztek benne, dicsőségetekre válik, a hitetlenekre ellenben ez vonatkozik: 'Az a kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkő lett', a botlás köve és a botrány sziklája: megbotlanak benne, mert nem fogadták el hittel a tanítást, amelyre meghívást kaptak. Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára. Ti valamikor nem voltatok nép, most pedig Isten népe vagytok; régen nem nyertetek kegyelmet, most pedig irgalomra találtatok.'

Péter I. levele 2. fejezet 1-10.


  IMAKILENCED FLÜEI SZENT MIKLÓS VEZETÉSÉVEL AZ ÁLDOTT
BÉKÉÉRT

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen

IX. állomás: Svájc védőszentje

Életrajzi adatok:

Érdekes, hogy bár életében szentnek tartották, hisz szomszédai, barátai már a remetesége kezdetén megépítették kis kunyhója mellé a kápolnát, sőt halála után a remeteségével szembe egy nagy templomot is építettek a zarándokoknak, tiszteletét már 1647-ben jóvá is hagyták, mégis a hivatalos szentté avatása csak 1947. május 15-én történt meg. Az egyház hivatalos lépéseit jóval megelőzte az a sok gyümölcs, ami imádságos remete életéből fakadt. Az emberek szülőföldjén tisztelték jóval azelőtt, hogy a pápa őt a szentek sorába emelte volna. Meghatódtam mikor szülőföldje temetőjébe látogattam, és láttam, hogy milyen sok egyszerű ember síremlékét díszíti az ő szobra, különféle ábrázolásban! Máig élő őszinte tisztelete, hatása szemmel látható szülőföldjén!

Elmélkedés:

A szeretet szeretetet szül. Nem csak Szent Miklós szereti a népét, nem csak Európa talán utolsó nagy remetéje hozott imádságos szeretettel áldozatot hazájáért, hanem a hálás utókor is féltő gondossággal, hosszú évszázadokon keresztül mai napig megőrizte szülőházát, az otthont is ahol szüleivel, testvéreivel élt! Ma is áll, látogatható az a ház is, melyet drága feleségével Dorottyával épített, ahol megszületett a tíz gyermeke, és ahol megszületett az életre szóló döntés, az Istennek szentelő hátralévő földi élet. Jó látni, hogy a remeteséget is megőrizték a maga egyszerűségében és ma is friss virág, égő gyertyaláng fogadja a zarándokokat. Szent Miklós szegény remetesége a világ talán leggazdagabb országának a szentélye!! Csodálatos látni, hogy szülőföldje szép temploma oltárán ott nyugszik Svájc védőszentje. Az az egyszerű ember, aki nemcsak megálmodta, hanem ki is imádkozta, bölcs tanácsaival világra hozta azt az áldott békét, mely nem csak a béke szigetévé tette Svájcot, de a jólét, a gazdagság, a kultúra mintaországává is varázsolta. Imádságos életével egy olyan precedenset teremtett, mely felbátorít bennünket is, egy emberhez méltóbb, jobb világért való fáradozásra!

Könyörögjünk:

Urunk Istenünk, Svájc védőszentjének, Flüei Szent Miklósnak közbenjárását kérve, buzgón leborulunk Szent Fölséged előtt, hogy élő hittel békét kérjünk, békét magunknak, békét az egész világnak. Olyan békéért imádkozunk, mely nemcsak a veszekedés, a háborúk végét jelenti, hanem a Veled való találkozásból fakadó emberhez méltó jólétet, fejlődést, kultúrát is hoz, mely a Te csodálatos országodnak a kibontakozását mozdítja elő. Hisszük, hogy Szent Szíved előtti kérésünk meghallgatásra talált, ezért bizakodó lélekkel kilencedünk minden percét, önmegtagadását, bűnbánatát, a Veled, testvéreinkkel imádságban töltött szent időt alázattal neked ajánlva így imádkozunk.

Kéréseink, hogy meghallgatásra találjanak így imádkozunk: Miatyánk.....

Írta: Böjte Csaba OMF

Forrás ~ Dévai Szent Ferenc Alapítvány



CLARET SZENT ANTAL MÁRIA ~ OKTÓBER 24.

A spanyolországi Sallentben született 1807-ben. Pappá szentelése (1835) után sok éven át Katalóniát bejárva prédikált a népnek. 1849-ben megalapította Mária szeplőtelen Szívének missziós társaságát (a claretinusokat). 1850 és 1857 között Kuba szigetének érseke, majd Spanyolországba visszatérve a királynő gyóntatója és tanácsadója lett. Sokat szenvedett az Egyházért. Az 1868-as spanyol forradalom miatt a királyi családdal Franciaországba ment. A fontfroide-i ciszterci apátságba vonult vissza. Itt halt meg 1870. október 24-én.

Istenünk, te Claret Szent Antal püspököt a hithirdetés munkájában csodálatos szeretettel és türelemmel áldottad meg. Közbenjárására add, hogy mindig a te ügyedben fáradozzunk, és buzgón törekedjünk testvéreinket megnyerni Krisztusnak. Aki veled él és uralkodik.

Istenünk, ki Szent Antal püspöknek csodálatos türelmet és szeretetet adtál az evangélium hirdetéséhez, kérünk, add meg az ő közbenjárására, hogy az odafönt valókat keresve buzgón törekedjünk testvéreinket megnyerni Krisztusnak!

 'Istenünk, Claret Szent Antal közbenjárására add, hogy mindig a te ügyedben fáradozzunk, és buzgón törekedjünk testvéreinket megnyerni Krisztusnak.' Amen.

Forrás ~ Internet


ÉVKÖZI 29. HÉT ~ SZOMBAT

'Mindenható, örök Isten, add, hogy mindenkor készséges akarattal és őszinte szívvel szolgáljunk neked. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
 
NAPI EVANGÉLIUM

2015. október 24. - Szombat

Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: 'Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, mivel így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.'
Aztán egy példabeszédet mondott. 'Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.' Lk 13,1-9


 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

A mai evangéliumi részlet bevezetése bepillantást enged Jézus korának politikai viszonyaiba, mindabba a félelembe és borzalomba, amit a rómaiak megszállása, fennhatósága jelentett a zsidók számára. Az idegen hatalom uralkodását a zsidók nehezen viselték, s emiatt rendszeresek voltak a fegyveres lázadások, amelyeket a rómaiak a nép megfélemlítése érdekében kegyetlenül levertek. Egy ilyen lázadás leverésére, a lázadók megölésére utal Jézus, amely Jeruzsálemben a templomban, az áldozatbemutatás helyén történhetett. A rómaiak vérengzése feltehetően nem csak a tényleges lázadókat érintette, hanem a jeruzsálemi zarándoklaton részt vevő ártatlan emberek is áldozatul eshettek. Lukács evangélista nem az eseményre figyel, hanem az ennek kapcsán Jézus részéről elhangzó figyelmeztetésre. Az áldozatok nem azért jártak így, mert másoknál bűnösebbek voltak, s nem Isten büntette meg őket ilyen módon a rómaiak keze által titkos bűneikért. Ugyanez a helyzet azokkal az emberekkel, akikre rádőlt egy torony s ezzel halálukat lelték. A tragédia nem Isten büntetése ez esetben sem.
De eljön az idő, az isteni számonkérés ideje. Mégpedig akkor, amikor azt Isten akarja. Ezt szemlélteti a fügefáról mondott hasonlat. Számomra is eljött a megtérés ideje. Nem élhetek vissza a nagylelkű Isten türelmével.
© Horváth István Sándor


 NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Szentlélek Isten, vigaszom vagy; alakíts át engem, mert bűnös ember vagyok. Kelts életre, mert halott vagyok. Ébressz fel álmomból és tégy alkalmassá az örök életre. Légy velem, lakj nálam, maradj bennem dicsőséges Szentháromság! Amen.


Forrás ~ Internet

FOHÁSZ A BÉKE KIRÁLYNŐJÉHEZ

Szűzanyánk mi esedezve kérünk,
Hallgasd meg fohászaink,
Gyógyítsd be a gyűlölet
és széthúzás sebeit.
Mennyei fényeddel
Áraszd el szívünket.
Hogy egység és szeretet
legyen a lelkünkben. Amen.

 'Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján.' Amen.

Forrás ~ Internet


ISTEN HAZÁNKÉRT TÉRDELÜNK ELŐDBE

MAGYAR SZENTEK HIMNUSZA

Isten, hazánkért térdelünk elődbe.
Rút bűneinket jóságoddal född be!
Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed,
Érdemét idézzed!

István királynak szíve gazdagságát,
Szent Imre herceg kemény tisztaságát,
László királynak vitéz lovagságát:
Ó, ha csak ezt látnád!

Szent Erzsébetből hős szeretet árad,
Margit imái vezekelve szállnak,
Minket hiába, Uram, ne sirasson
Áldott Boldogasszony!

Ránk, bűnösökre minden verés ránkfér,
De könyörögnek ők tépett hazánkért.
Hadd legyünk mink is tiszták, hősök, szentek:
Hazánkat így mentsd meg!
 
VIDEÓ 

 
Forrás ~ Internet

 'De nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő szavuk által hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egy legyenek; ahogyan te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, átadtam nekik, hogy egy legyenek, ahogyan mi egy vagyunk. Én őbennük, te énbennem, hogy tökéletesen egy legyenek. Ismerje meg ebből a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, mint ahogy engem szerettél.'

János evangéliuma 17. fejezet 20-23.


IMAKILENCED FLÜEI SZENT MIKLÓS VEZETÉSÉVEL AZ ÁLDOTT BÉKÉÉRT

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen

VIII. állomás: A béke apostola

Életrajzi adatok:

Flüei Szent Miklós tiszteletére épült, testét oltárán őrző szép templom homlokzatán, a bölcs pátriárkát korának nagy vezéregyéniségei gyűrűjében ábrázolja, amint utat mutató tanácsokat osztogat. Igen, sajnos 1481-ben úgy tűnik, hogy végleg megszűnt a békés párbeszéd a kantonok között. Küszöbön áll egy újabb öldöklő háború. Szent Miklós alázattal, kellő bölcsességgel, de Isten embereinek határozottságával szól a politikusokhoz és utat mutat a békességre. Segít megtalálni azt a törékeny egyensúlyt, mely a 26 önálló, saját alkotmánnyal rendelkező kantonnak megteremti a békés együttélés lehetőségét. Svájc határain belül a sok állam egy szívvel, egy lélekkel kimondja a közös jelszót, hogy egy mindenkiért és mindenki egyért. A Szent Miklós által megálmodott svájci modell nem akarja beolvasztani, identitásától megfosztani az embereket. Svájc nem egy hatalmas húsdaráló, hol az emberek fel kell adják nemzeti, vallási hovatartozásukat a békesség kedvéért, hanem a békesség szigete, hol a kantonok külön-külön építik önmaguk identitását, s együtt a szeretett közös országukat, Svájcot.

Elmélkedés:

A szentírás nagyra értékeli a békét. Jézus is arra kér, hogy ha betérünk egy házba, szeretettel kívánjunk békességet az ott lakóknak. Békesség! Létünk legfontosabb kincse, célunk, hogy önmagunkkal, környezetünkkel, teremtő Istenünkkel békességben tudjunk élni. Fizikai testünk békétlensége a betegség, a lelkünket nyomasztó békétlenség fojtogatni tud, a családban lévő feszültségek képesek a legcsodálatosabb perceket is tönkretenni, a legnagyobb gazdagságban is mindennapjainkat megkeseríteni, nyomorulttá tenni. A társadalmi, politikai feszültségek nemcsak a növekedést, kibontakozást tudják visszafogni, hanem az elért eredményeket is földig tudják rombolni. Flüei Szent Miklós remete kunyhójával szemben, 1487-ben bekövetkezett halála után, 1501-ben egy szép templomot építettek. A gótikus templom egyik falát egy hatalmas freskó díszíti. Középen ott van egy kör alakú színes ablaküvegen a hozzánk szóló és bennünket hallgató Krisztus Király, és előtte a falra festett hatalmas hegy tetején, Szent Miklós térdel. A hegy Svájcot jelképezi, ott láthatók a tisztáson játszadozó gyermekek mellett a földjét művelő paraszt, a házat építő családapa és a háború elől a hegyre menekülő sok-sok ember. Lent a völgyben, körös-körül ott harcolnak különféle zászlók alatt más-más katonaruhában, koronákkal, a csontváz hadseregek. Sajnos ott lobog a nagy államok, Amerika, Anglia zászlója mellett a magyar, a román zászló is. Nagyon megrázó alkotás! Ötszáz éve Svájc nem kezdett háborút, kimaradtak rengeteg európai öldöklésből. Az I. és a II. világháborúban közel egymillió magyar katona halt meg, és ne számoljuk a fizikai, lelki rokkantakat, az évekre fogolytáborba hurcolt emberek százezreit. Flüei Szent Miklós álma valóra vált. Sikerült kidolgozni egy olyan modellt itt a földön, mely az azt tiszteletben tartó állampolgárok számára olyan életkörülményeket biztosít, melyre mindenki vágyik.

Könyörögjünk:

Urunk Istenünk, Flüei Szent Miklós közbenjárására add meg nekünk, hogy ahogy Svájcban 26 kanton megtalálta a békés együttélés szabályait, ugyan úgy Európa 27 állama is találja meg a módját annak, hogy egymást segítve, együtt, de mindenkiért virágzó földrésszé változtassák kontinensünket. Segíts Urunk, hogy bátran világunkat, az egész földgolyót tegyük egy virágzó Svájccá, hol minden nép és közösség érték, hol nem leigázni, megsemmisíteni akarják az emberek egymást, hanem jó testvérekként együtt építik a béke országát, a testvéri szeretet szép világát.
Kéréseink, hogy meghallgatásra találjanak így imádkozunk: Miatyánk.....

Írta: Böjte Csaba OMF

Forrás ~ Dévai Szent Ferenc Alapítvány

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS - OKTÓBER 23.
 
 Kapisztrán Szent János teológus, hitszónok, Magyarország védőszentje. Itáliában Capestranóban született 1386-ban,  Perugiában jogot tanult. Az itáliai városállamok között dúló harcokban családja birtokát felégették, őt magát pedig börtönbe vetették. Fogságában fordult Isten és a kereszténység felé, és amikor 20 évesen kiszabadult, belépett a ferences rendbe. Pappá szentelése után nagy hatású hitszónokká vált, prédikációit minden városban tömegek hallgatták. Európa-szerte nagy sikerrel toborzott keresztes seregeket a török elleni harcra, majd 1455-ben újra Magyarországra érkezett, és széles összefogást sürgetett a török ellen. A nándorfehérvári diadalban hadvezérként vett részt, hetvenéves kora ellenére személyesen vezette győzelemre seregét a csatában. Nagy része volt a nándorfehérvári győzelemben, amelynek hírére III. Kallixtusz pápa Urunk színeváltozásának ünnepét és a déli harangszót rendelte el. A diadal után nem sokkal a táborban kitört pestisben halt meg 1456. október 23-án.
 
Példája: Tanulj keményen, és rendíthetetlenül harcolj a hitedért!

'Istenünk, ki Szent János hitvallód által híveidnek győzelmet adtál a kereszt ellenségeivel szemben, kérünk, engedd, hogy közbenjárására a lelki ellenség minden cselvetésén győzelmet arassunk, és az igazság koronáját Tőled elnyerhessük!' Amen.
 
 'Istenünk, te Kapisztrán Szent Jánost küldted szorongattatásban élő híveid megerősítésére. Add, hogy oltalmad alatt biztonságban éljünk, és őrizd meg Egyházadat szüntelen békében. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet

ÉVKÖZI 29. HÉT ~ PÉNTEK ~ OKTÓBER 23.

Költözz szívünkbe, Krisztusunk,
örök, megváltó Szeretet,
minden szavunk hadd töltse el
igaz, bűnbánó érzelem.

Nagy hittel hozzuk most eléd
könyörgésünket, Jézusunk,
hogy bűneink rút bélyegét
töröld le rólunk, jó Urunk.

Emeld kereszted nagy jelét,
mely tested által szent nekünk,
pajzsul ma híveid fölé,
kik fiaidként élhetünk.

Jóság Királya, Krisztusunk,
Atyáddal áldás, üdv neked,
s Szentlelkednek, ki Vigaszunk,
örök dicsőség, tisztelet! Amen.

NAPI EVANGÉLIUM

 2015. október 23. - Péntek

Abban az időben Jézus így szólt a sokasághoz: Ha látjátok, hogy nyugaton felhő támad, mindjárt mondjátok: 'Eső jön!', és úgy is történik. Ha déli szél fúj, azt mondjátok: 'Hőség lesz!', és megjön az is. Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni; a mai idők jeleit miért nem ismeritek fel? Miért nem ítélitek meg magatok, hogy mi az igazság? Amikor ellenfeleddel a hatóságokhoz mégy, igyekezzél még az úton kibékülni vele, hogy a bíróhoz ne hurcoljon. Mert ha a bíró elé visz, akkor a bíró átad a börtönőrnek, a börtönőr pedig börtönbe vet téged. Mondom neked, ki nem szabadulsz onnan, amíg tartozásodat az utolsó fillérig le nem fizeted. Lk 12,54-59
 
 EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

Nem kell különösebben sok értelem ahhoz, hogy az ember többé-kevésbé kiismerje a természetet. Idővel egyre több tapasztalatot szerez, s ezek alapján következtetni tud a várható időjárásra. Az ókori ember a modern kor eszközei nélkül is jól boldogult az előrejelzés területén. Erről a tapasztalatról beszél Jézus: a nyugatról érkező felhők esőt hoznak, a déli szél pedig hőséget. Nemzedékek adták tovább egymásnak a tapasztalatot az égi jelekről, jelenségekről.
Jézus szavai panaszként hatnak, elégedetlenséget tükröznek. Az égi jeleket és természeti jelenségeket értő emberek miért nem veszik észre az idők jeleit, Isten országának jeleit? Miért nem ismerik fel Krisztusban a Megváltót? Miért nem fedezik fel tanításában az igazság üzenetét? Miért keményítik meg szívüket, s zárkóznak el az üdvösség tanításától? Miért nem hisznek csodái láttán, amelyek jelként szolgálnak? Az örömhír hirdetésével elkezdődött a messiási idő, az üdvösség korszaka. A Jézus által hozott új korszak új viselkedésmódot kíván az embertől.
Észreveszem-e mindennapjaim során azokat a jeleket, amelyeket Isten mutat számomra? Meghallom-e üzeneteit, amelyekkel szándékait, útmutatásait közli velem? Felismerem-e küldötteit, azokat az embereket, akiket mellém állít, hogy segítsen és vezessen?
© Horváth István Sándor
 
 NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Hűséges Jézusom, ölelj bennünket, gyarló embereket szívedhez. Ha nem vonzol bennünket, nem tudunk követni. Ha elgyengülünk, ne hagyjon el kegyelmed, mert nélküled semmit sem tehetünk; főleg nem vállalhatjuk a halált éretted. Adj tiszta akarást és félelem nélküli szívet, igaz hitet, szilárd reményt és tökéletes szeretetet, hogy mindent elviselve örömmel adjuk életünket neked. Amen.
 
Forrás ~ Internet



IMAKILENCED FLÜEI SZENT MIKLÓS VEZETÉSÉVEL AZ ÁLDOTT BÉKÉÉRT

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen

VII. állomás: Népét tanító remete

Életrajzi adatok:

Szent Miklós döntése nagyon sok ember számára érthetetlen. Mit csinál a remeteség csendes pusztaságában? Böjtöl, imádkozik, engesztel népe bűneiért? Kortársai, barátai számára sok a kérdőjel, ezért hosszú időn keresztül figyelik, meglesik, minden percét ellenőrzik. Lassan a látottak meggyőzik az embereket, Miklós életszentségének sodró ereje szomszédait, barátait is meglepi. Ezért összefognak, és a völgy mélyén meglapuló kis remeteség mellé egy kápolnát építenek, melyet a helybeli püspök hosszú vizsgálódás után felszentel, s így a remetelak melletti kápolna a vigasztalást, útmutatást kérő embertársainak otthonává válik. Megindul egy máig tartó végtelen zarándoklat a völgybe, hol nem csak a kortársai, de a mai ember is megtapasztalhatja Isten szeretetteljes, békés jelenlétét!

Elmélkedés:

Az Isten embere nem törött falú ciszterna melyből nyomtalanul eltűnik az ég ajándéka, kegyelme, hanem életadó, tápláló forrása a természetfölötti világnak.  E forrásból bőségesen felbugyog a tiszta bölcsesség, a sebeket gyógyító ír melyet oly sokan keresnek, s melyért az emberek szívesen, messzi földről is útra kelnek. Szent Miklóst is sokan fölkeresték, pedig nem csak kedves dolgokat mondott az embereknek, hisz ő meg is mutatta az embereknek a döntések következményeit. Nemcsak ő maga nézett be az elkárhozott lelkek világába, hanem Isten kegyelmével láthatóvá is tette a bűnben élő testvéreinek a pokol borzalmait. Az ember nem rossz, de sokszor sötétben botorkálunk, és a számunkra láthatatlan dolgokban megbotlunk, s így fájdalmat okozunk magunknak, másoknak. Isten jelenléte fényt, világosságot hoz az életünkbe, szelíden megmutatja, megérteti velünk az összefüggéseket, a mélyebb értelmét, célját egy-egy eseménynek, dolognak. A mennyei fényben tisztán látva, sokkal könnyebb jó döntéseket hozni!

Könyörögjünk:

Urunk Istenünk, olyan jó hinni, hogy nincs végérvényesen zsákutcába sodródó élet, hogy nincs menthetetlen vakvágányra futott sors, hogy veled mindig van tovább, hogy te Teremtőnk, mint egy jóságos, mennyei GPS mindig képes vagy utat, irányt mutatni a lelkiismeretünk és a Te fényedben élő szolgáid által. Adj erőt, hogy Flüei Szent Miklós közbenjárásával soha ne csüggedjünk, hanem szent fényednél megtaláljuk a kérdéseinkre a válaszokat, és leginkább Te magadat, hisz Te vagy megváltó Istenünk a végtelenre epedő lelkünknek egyetlen szomját oltó vigasza!  Adj erőt, alázatot, hogy bölcs útmutatásod szerint jó döntéseket hozzunk és egymást is, népünket is a te tiszta fényedben jó irányba vezessük.

Kéréseink, hogy meghallgatásra találjanak így imádkozunk: Miatyánk.....

Írta: Böjte Csaba OMF

Forrás ~ Dévai Szent Ferenc Alapítvány