Gyógyító és szabadító ima

- Tárjátok ki a kezeteket és a szíveteket az Égiek gyógyítása és szabadítása előtt.

 Kérjük a Szentlelket, segítsen, hogy a felkínált kegyelmeket el tudjuk fogadni.
 

- Jézusunk, imádjuk isteni hatalmadat, amellyel meggyógyítottad a betegeket, amellyel kiűzted a gonosz lelkeket, amellyel feltámasztottad a halottakat, amellyel lecsendesítetted a háborgó tengert.

 Jézusunk, imádunk Téged. Hisszük, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben. 

Kérünk szellemileg lépj ki és menj oda a betegeink mellé és érintsd meg őket gyógyító, 

szabadító szereteteddel. 

Jézusunk, érintsd meg beteg, megkötözött testvéreinket: a testüket, lelküket, nyelvüket, szívüket, 

beteg részeiket, hogy azok meggyógyuljanak.
Jézusunk, add, hogy beteg, megkötözött gyermekeid úgy nézzenek Rád, mint a köztünk járó gyógyító és szabadító Istenre, aki üdvösségünk érdekében, minden jóra képes vagy. 

Jézusunk áld meg a problémáinkat, hogy azok akaratod szerint megoldódjanak.

 Drága Szentlelked által áraszd ki a Te gyógyításodat, szabadításodat.
 

- Mária, Te vagy a 'Betegek Gyógyítója', a 'Térdenálló mindenhatóság'. 

Úgy kérünk Téged, mint, akinek érző szíve van, mint, akinek szeretettel teljes ölelő karjai vannak. 

Kérünk, áld meg, érintsd meg, öleld meg betegeinket.
 

- Jézus, Mária köszönjük a jelenléteteket. 

Kérünk árasszátok ki a kegyelmeket, hogy mindazok, akiknek eljött az idejük, hogy meggyógyuljanak, azok meggyógyuljanak; akiknek eljött az idejük, hogy megszabaduljanak, azok megszabaduljanak; akiknek eljött az idejük, hogy megtérjenek, azok megtérjenek.
- Jézus, Mária, bármit tesztek velünk, mi egész életünkben áldunk, szeretünk és magasztalunk Titeket.
Ámen.

LELKI TÜKÖR SZÜLŐKNEK

 

Otthonunk
Igyekszem-e egyre szebbé, kedvesebbé, barátságosabbá tenni otthonunkat? Törekszem-e arra, hogy családom tagjai a lakásban igazán otthonosan érezzék magukat? Türelmes vagyok-e családtagjaim, különösen az idősek és a fiatalok életstílusa iránt? Szívesen töltöm-e otthon a szabadidőmet? Házastársam és gyermekeim barátait szívesen látom-e otthonunkban? Vallásos légkör uralkodik-e otthonunkban? Rendben tartjuk-e otthonunkat? Megosztjuk-e az otthoni feladatokat? Buzdítom-e gyerekeimet, hogy önzetlenül is segítsenek? Figyelek-e arra, hogy segítségük ne legyen terhes számukra? Ha olyan házimunkát kell végeznem, amit nem szeretek, nem végzem-e aszkéta arccal? Másfelől: nem vagyok-e rabja otthonunknak? Nem tartok-e túlzott rendet, ami múzeummá, kiállító teremmé teszi a lakást, és akadályozza, hogy otthon legyen? Okosan gazdálkodunk-e a pénzzel? Az ezzel kapcsolatos kérdéseket megbeszélem-e házastársammal? Segítünk-e másokat anyagilag? Minek tartanak engem a többiek a családban? Basának? Házisárkánynak? Vagy édes szülőnek? Biztos lehetek ez utóbbiban? Étkezéseink közben boldog, vidám hangulat uralkodik-e? Egyáltalán: vannak-e közös étkezéseink? Van beszélgetés ilyenkor, vagy talán ekkor is rádiót hallgatunk, tévét nézünk? Igyekszünk-e akkor is ízlésesen teríteni, amikor nem várunk vendégeket? Nem rontjuk-e a családi étkezések hangulatát mogorva hallgatással, zsörtölődéssel, haraggal? Nem vagyunk-e az étkezésben kényeskedők, válogatósak (az esetleg szükséges diéta kivételével)? Elismerjük-e házastársunk, gyermekünk konyhaművészetét? Érdeklődünk-e mindenki és minden után? Nem hozakodunk-e elő az asztalnál kellemetlen dolgokkal? Olyan-e a társalgás szelleme, hogy a gyermekek nyugodtan hallgathatják, és részt is vehetnek benne? Szeretettel tanítom-e gyermekeinket az illemszabályokra, főleg saját példámmal? Meghitt-e az esti családi együttlétünk?
  Hivatásbeli munkám
Szeretem-e a munkámat, hivatásomat? Igyekszem-e benne örömet találni akkor is, ha a kényszerűség állított helyemre? Igyekszem-e magamat szakmámban művelni, tökéletesíteni? Pontos vagyok-e a munkahelyemen, és lelkiismeretesen végzem-e a munkámat? Megbízható vagyok-e abban, amit vállaltam? Ha külön munkát is vállalok, "ráhajtok", nem történik-e ez saját egészségem és családi békém rovására? Nem vagyok-e a munkahajsza miatt ilyenkor ideges, és sok távollétemnek nem látják-e kárát végső soron családom tagjai? A többletmunka csakugyan szükséges családom javára? Nem pusztán az erőnket meghaladó luxus vágya, a korunkra annyira jellemző anyagiasság, egymás túllicitálásának vágya sugallja-e? Munkahelyemen hitem szellemében viselkedem-e? Igyekszem-e eloszlatni a munkatársak közti ellentéteket, és nem szítom-e én magam is azokat? Nem adtam-e másnak erkölcstelen tanácsot? (pl. válás, abortusz, lógás, fúrás) Nem terjesztek-e erkölcstelen légkört? (viccekkel, ivászattal, trágár szavakkal stb.) Beosztottjaimat nem vagyok-e önfejű, hatalmaskodó? Engedem-e kibontakoztatni tehetségüket? Kollégáimat igyekszem-e barátságos viszonyban lenni? Elismerem-e képességeiket, tehetségüket? A kezdőket, ügyetlenebbeket segítem-e? Van-e érzékem ahhoz, hogy észrevegyem, ha valami (talán családi ügy) nyomasztja őket? Őszintén igyekszem-e ilyenkor segítségükre lenni? Főnököm ellen nem szítom-e a hangulatot? Mások bizalmával nem élek-e vissza: megtartom-e mindenki iránt a teljes diszkréciót? Másnemű kollégáim iránti viselkedésem megfelel-e a házassági hűség szellemének? Munkahelyi kellemetlenségeimet nem azzal vezetem-e le, hogy családomban vagyok ideges, indulatos? Házastársam és gyermekeim munkahelyi-iskolai problémáit készségesen meghallgatom-e? Tudom-e, hogy ha nekem elmondhatták bajaikat, ezzel részben már meg is könnyebbültek, még ha közvetlenül nem is tudok helyzetükön változtatni? Viszont: gyermekeim iskolai bánatain nem azzal könnyítek-e; hogy indokolatlanul aláásom a pedagógus tekintélyét?
  Külsőm, egészségem
Ügyelek-e arra, hogy külsőm mindig gondozott legyen? Ügyelek-e testem, hajam, körmöm, ruhám tisztaságára? Mosakszom, fürdöm-e rendszeresen? Ízlésesen és koromhoz illően öltözködöm-e? Nem viszem-e túlzásba a luxust az öltözködés terén? Megvan-e bennem az evangéliumi "szegénység szelleme" oly értelemben, hogy kész legyek mástól elfogadni jó állapotú, de már hordott ruhát, vagy ragaszkodom a mindig újhoz? Odahaza nem hanyagolom-e el a külsőmet? Nem ülök-e le étkezni munkaruhában, piszkos kézzel? Jól érzi-e magát férjem-feleségem, ha velem látják? Ügyelek-e testi egészségemre? (elegendő mozgás, fizikai munka, sport) ügyelek-e épségemre? (közlekedés) Amennyiben nem érzem magam egészségesnek, elmegyek-e orvoshoz, vagy felelőtlenül fertőzöm környezetemet? Alszom-e eleget? Nem vagyok-e rabja valamilyen szenvedélynek? Nem dohányzom-e olyan helyen, ahol ez másoknak kellemetlen, sőt káros?
  Szellemem
Igyekszem-e magam nemcsak szűkebb szakmámban, de az általános műveltség terén is tovább képezni? Nem vagyok-e, vagy nem tartanak-e szakbarbárnak? Hitbeli ismereteim nem rekedtek-e meg kezdetleges fokon? Igyekszem-e magam e tekintetben is tovább képezni: könyvek, vallási folyóiratok, rendszeres olvasásával, Szentírás olvasásával, közösségi összejövetelekkel, előadások hallgatásával? Igyekszem-e jó társalgó lenni? Merek-e közösségben, pl. templomban is felolvasni, előadni? Társaságban merek-e megszólalni? Vagy ellenkezőleg: nem igénylem-e, hogy mindig én beszéljek? Tudok-e másoktól tanácsot, véleményt, kritikát kérni vagy elfogadni? Nem sértődöm-e meg a kritika miatt; nem feltételezem-e, hogy csakis nekem lehet igazam? Tudok-e hallgatni akkor, ha beszédemmel esetleg ártanék? Nem pocsékolok el túl sok időt haszontalanságokkal? Magam és családom tagjai előre kijelöljük-e a tévé-műsorból a nézni kívánt részeket, és utána van-e erőnk a készüléket kikapcsolni? Nem előbb kapcsoljuk-e be a tévét, és csak utána nézzük meg, mi is megy a műsorban? Tisztában vagyok-e azzal, hogy az állandó tévénézés lassacskán megbomlasztja a családtagok közti szerető érintkezést?
  Lelkem
Vallási meggyőződésemben nem vagyok-e megalkuvó? Péter apostol szavai szerint mindig készen állok-e arra, hogy reménységünkről megfeleljek mindenkinek, aki kérdez? (Pt3,15) Mások vallási, világnézeti meggyőződését tiszteletben tartom-e? Nem gúnyolom-e? Nem adok-e helyt lelkemben olyan érzésnek, hogy vallásom, származásom, nemem, műveltségem miatt felsőbbrendű, értékesebb vagyok más embereknél? Vagy nincs-e valami miatt kisebbségi érzésem? Ismerem-e a vallásom tanítását? Problémáim esetén tanácsot kérek-e olyasvalakitől, aki jobban ért hozzá? Hálás vagyok-e Istennek hitemért? Ha kell, kiállok-e védelmében? Viszont túl kenetes magatartásommal nem riasztok-e tőle vissza másokat? Járulok-e évente többször szentgyónáshoz És minden szentmisén szentáldozáshoz? Pontosan érkezem-e vasár- és ünnepnapi misékre? Megvárom-e a mise végét? Mise alatt hol foglalok helyet a templomban? Félreértett alázatból olyan hátul, amennyire csak lehet, mert nem érzem át, hogy másokkal itt közösségben vagyok? Vagy (hacsak nem vagyok mozgássérült) udvariatlanul a pad szélén, akadályozva másokat? Megyek-e néha hétköznap is misére? A miséken részt veszek-e a közösség imájában, énekében? Vállalok-e aktív szerepet a misén (pl. felolvasás)? Családom tagjaival időnként megbeszéljük-e a beszédben hallottakat? (Nem kritikai, hanem lelki szempontból). Hogyan alakítjuk a családi, közös imát? Imádságom kizárólag kérő ima vagy kötött imaszöveg, vagy próbálok-e Istenhez saját szavaimmal is fordulni, neki mindenért köszönetet mondani, vagy akár csak kis ideig a jelenlétére gondolni? Tudok-e a család előtt a jó Istentől hangosan is bocsánatot kérni? Imádkozom-e házastársamért és gyermekeimért külön-külön is? Szoktunk-e legalább néha közösen egy kis részt olvasni a Szentírásból? A felebaráti szeretet megnyilatkozik-e szavaimban és tetteimben családom, rokonaim iránt? Barátaim, munkatársaim iránt? Rosszakaróim iránt? Észreveszem-e saját környezetemben, hogy kik szorulnak testi-lelki segítségemre gyermekeket, öregeket, betegeket, magányosokat? Érzem-e, hogy kiket vagy kit bízott rám különösen is az Úr? Törődöm-e (az ajándékozáson kívül) keresztgyermekeimmel? Beszélgetek-e velük: érdeklődöm-e egyéniségük fejlődése iránt? Kész vagyok-e rugalmasan változtatni terveimen, ha másoknak szükségük van segítségemre? Van-e érzékem ahhoz, hogy észrevegyem mások ki nem mondott gondjait, és igyekezzem segítségükre lenni? Van-e lelkivezetőm? Nem élek-e vissza mások bizalmával? Tudok-e titkot tartani? Kerülöm-e beszédemben a közönséges, káromló, szitkozódó, gúnyolódó, trágár szavakat, kifejezéseket? Nemcsak családomban, de a munkahelyemen is, - még akkor is, ha ott ez a stílus? Könnyen és gyakran elvesztem-e önuralmamat? Kész vagyok-e másoktól bocsánatot kérni, és magam is kész vagyok szívből kiengesztelődni, még akkor is, ha valaki forma szerint nem kért bocsánatot?
  Egyházközségem
Részt veszek-e valamelyik egyházközség munkájában? Igyekszem-e jó viszonyban állni papjainkkal, merek-e nekik szeretettel tanácsot adni? Meghívjuk-e őket néha asztalunkhoz, hogy közelebbről megismerjük egymást, és feloldjuk elszigeteltségüket? Törekszem-e arra, hogy legyen "nagyobb családom", szellemi hátterem, élő és bátorító közösségem? Részt veszek-e a hittanos összejöveteleken? (Biblia óra, házas- felnőtt-nyugdíjas hittan) Részt veszek-e az egyházközségi programokon? (lelkinap, lelkigyakorlat, zarándoklat, templomban meghirdetett programok, kirándulás stb.) Bekapcsolódom-e valamelyik munkacsoport életébe, tevékenységébe? Csak néző vagyok, kritizálok, szeretetlen megjegyzéseket teszek ("saját fészkembe piszkítok"), vagy mindent megteszek, segítek, szeretek, hogy gyógyuljanak a sebek? Megköszönöm-e a közösségünkért fáradozók szolgálatát vagy csak "kritikus szemmel" nézem őket? Imádkozom-e minden nap egyházközségünkért, szenvedéseim, fájdalmaim felajánlom-e érte? Az anyagiak terén is - mivel önfenntartók vagyunk - magaménak érzem-e egyházközségünket? Az egyházi hozzájárulást = egyházi adót befizetem-e? (jövedelem 1%-a) A munkában is lehet rám számítani? (templom és plébánia körüli munkák, takarítás? stb.) Önként jelentkezem?
  Férjem - feleségem - házasságom
Tisztában vagyok-e azzal, hogy a tartós jó házasság nem magától értetődő, természetes dolog, hanem Isten természetfeletti segítségének köszönhető? Megteszek-e minden tőlem telhetőt e kegyelem kieszközlésére? Szoktam-e hálát adni Istennek a jó házasság kegyelméért? Szeretem-e házastársamat úgy, mint régen? Igyekszem-e neki még most is tetszeni, és szívében ébren tartani irántam való vonzódását? (Tudatában annak, hogy a "szerelem" más kezdetben, és ismét más 20-30 év múlva). Megemlékezünk-e házassági évfordulónkról (lehetőleg szentmisehallgatással) és egymás születés- és névnapjáról? Külső jelét is adom-e szeretetemnek? Megőriztem-e iránta az oltárnál esküdött hűséget? Nem tettem-e ki veszélynek ezt a hűséget könnyelmű flörtöléssel? Észrevesszük és megköszönjük-e egymásnak az apró figyelmességeket is? Érdekel-e házastársam munkája, előmenetele, és segítek-e neki, amennyire tehetem? Bátorítom-e, ha csügged? Elnézem-e emberi gyengeségeit, nem hánytorgatom-e fel azokat? Elismerem, észreveszem-e értékeit, lelki-szellemi-testi tekintetben egyaránt? Nem tartok-e vele haragot? Nem beszélem-e ki hibáit mások előtt? Nem akarom-e állandóan javítgatni? (Saját hibáimat pedig nem ismerem be.) Teljesen bízom-e benne, és nem vagyok-e rá féltékeny? Nem titkolok-e el előtte dolgokat, amelyeket joga van tudni? Nem döntök-e családi kérdésekben az ő megkérdezése nélkül, kivételes vagy sürgős eseteket nem számítva, vagy ha ő nem is igényli a döntést? Kedves vagyok-e rokonai iránt? Nem akadályozom-e, hogy lelkiismerete szerint éljen? Nem kifogásolom-e házastársamnál, ha házon kívül, hivatásszerű munkáját is szeretettel végzi? Nem vagyok; e munkájára féltékeny? Házaséletünkben nem utasítom-e vissza ok nélkül hitvestársam jogos kívánságát? Nem keresem-e önzőn csupán saját kielégülésemet anélkül, hogy neki is örömet akarnék szerezni? Ha erkölcsi kérdés merül fel házaséletünkben, kitől kérek tanácsot? Ha közöttünk nézeteltérés támadt, képes vagyok-e vele nyugodtan beszélni, higgadtan meghallgatni kifogásait, érveit? Ha házasságom megromlott, észreveszem-e saját hibáimat is ezzel kapcsolatban? Készen állok-e és megteszek-e minden tőlem telhetőt házastársi békénk helyreállítására? Gondolok-e néha komolyan az élet múlandóságára, és arra a lehetőségre is, hogy nem én, hanem házastársam hal meg előbb? Kész vagyok-e fenntartás nélkül a jó Isten kezébe tenni jövőnket? Házas szeretetünk megfelel-e Szent Pál szavainak? "A szeretet türelmes, jóságos, nem féltékeny, Nem kérkedik, nem gőgösködik, Nem tapintatlan, nem keresi a magáét, Haragra nem gerjed, a rosszat fel nem rója, Nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal, Mindent eltűr, mindent elhisz, Mindent remél, mindent elvisel." (1Kor13,4-7)
  Gyermekeim
Átérzem-e az édesanyai-édesapai hivatás nagyságát, szépségét? Azt, hogy a jó Isten munkatársa lehetek, amikor nemcsak életemet, de lelki-szellemi értékeimet is továbbadom? Tisztában vagyok-e azzal, hogy a szülői hivatás áldozatot, sok lemondást is jelent? Tudatosult-e bennem ez a felismerés házasságom kezdete óta? Szívesen vállalom-e ezt az áldozatot? Kényelemszeretetből, luxusigény miatt nem igyekszem-e kerülni a gyermekáldást? Csatádtervezésünkből nem hagytuk-e ki a Gondviselésbe vetett bizalmat? Törekszem-e magam továbbképezni nevelési kérdésekben? (Olvasással, tanácskéréssel, előadások hallgatásával, kisebb közösségekben kölcsönös megbecsüléssel.) Tisztában vagyok-e azzal, hogy gyermekem nevelése (vallási nevelése is!) már egész piciny korában kezdődik? Találok-e időt arra, hogy gyermekeimmel külön is beszélgessek, ezernyi kérdésükre válaszoljak? Törődöm-e érzelmi nevelésükkel? Kimutatom-e szeretetemet irántuk? Jó példát adok-e gyermekeimnek: önzetlenségben, igazmondásban, kötelességteljesítésben, másokért élésben? Következetesek vagyunk-e a nevelésben? Egységesen neveljük-e gyermekeinket hitvestársammal? A nevelési problémákat megbeszéljük-e egymással? Nem veszekszünk-e a gyermekek előtt? Vagy ha mégis veszekedtünk előttük, utóbb érzékeltetjük-e velük, hogy ennek ellenére a szeretet, egymás megbecsülése megmaradt? (Így legalább annyi haszon lesz belőle, hogy a gyermek megtanulja: szülei is gyarló emberek!) Törődöm-e azzal, hogy gyermekeim mit olvasnak. milyen filmeket néznek meg, mit néznek a tévében és mennyi ideig, kik a barátaik és játszótársaik, mikor jönnek haza esténként? Nagyobb gyermekeinket bevonjuk-e közös családi ügyek megbeszélésébe? Igyekszünk-e szellemi-lelki értelemben is "nagykorúvá", azaz érett, felelős emberré nevelni? Gondoskodunk-e arról, hogy valamilyen hitoktatásban részesüljenek? Igyekszünk-e gyermekeinknek megfelelő társaságot szerezni, főleg a velünk hasonló felfogású családok összefogásával? Gyermekeim iskolai eredményeinek értékelésénél figyelembe veszem-e képességeiket? Sikertelenségük, kudarcaik esetén mellettük állok-e és segítem vagy csak szidom őket? Bevezetjük-e gyermekeinket, egész kicsi koruktól kezdve fokozatosan az élet titkaiba? A nemi élettel kapcsolatos természetes és ártatlan érdeklődésükre igyekszünk-e egész őszintén, feszélyezettség nélkül felelni? Inkább elébe megyünk-e kérdéseiknek, semhogy velük egykorú pajtásaiktól kérjenek felvilágosítást, és megrendüljön a szülők iránti bizalmuk? Okosan felkészítjük-e őket arra a lehetőségre, ami nagyvárosokban egyre gyakoribb, hogy beteges hajlamú személyek részéről durva látvány éri őket, ami bennük zavart okoz? (Erre már 8 év körüli gyereknél is gondolnunk kell!) Úgy készítjük-e fel őket, hogy ne keltsünk bennük fölösleges félelmeket, és tisztában legyenek azzal, hogy az ilyen emberek nem normálisak? Másnemű gyermekeinkkel is nyugodtan, természetesen és okosan tudunk-e a nemi életről beszélni? Egészségesen szemérmes légkör uralkodik-e családunkban, álszemérmes túlzások és prűdség nélkül? Önuralomra, edzettségre neveljük-e gyermekeinket? Nem adunk-e nekik e tekintetben rossz példát? (Dohány, alkohol stb.) Ha valami kérdésükre nem tudunk felelni, nem féltjük-e tekintélyünket attól, hogy ezt elismerjük? Nem akarjuk-e tekintélyünket azzal biztosítani, hogy gyermekeink előtt megjátsszuk a "mindentudót"? Tiszteletben tartom-e gyermekeim egyéniségét, akaratát? Ha velük nem vagyok azonos nézeten, tudok-e megfelelő, okos nagyvonalúságot tanúsítani? Rendelkezem-e a gyermekneveléshez feltétlenül szükséges humorral? Túlzott óvással, kényeztetéssel nem gátolom-e meg azt, hogy gyermekeim a későbbiekben el tudják viselni az élet kisebb-nagyobb kellemetlenségeit, csapásait? Ránevelem-e őket, hogy az étkezésben igénytelenek legyenek (mint mi, a szüleik), és ne legyenek válogatósak, kényeskedők? Igyekszem-e velük megértetni, hogy a család, a testvérek, a szülők korlátozott anyagi helyzete miatt sokszor le kell mondaniuk olyan játékokról, luxustárgyakról, utazásokról, amikben osztálytársaiknak esetleg részük van? Viszont: ráneveljük-e őket, hogy igényesek legyenek szellemi, kulturális értelemben? Tudjuk-e, hogy legjobb nevelés a saját példánk? Hitelesen mutatjuk-e be nekik, hogy életünk középpontjában Isten áll? Mi magunk is tisztelettel vagyunk-e saját szüleink és házastársunk szülei iránt? Türelmesen el tudjuk-e viselni idős szüleink emberi gyengeségeit? Igyekszünk-e gyermekeinket ránevelni a nagyszülők iránti szeretetre, szolgálatkészségre? Kifejezzük-e hálánkat a nagyszülők iránt, hogy sok mindenben segítségünkre voltak és vannak? Nem vagyunk-e velük szemben hálátlanok? Törődünk-e velük, támogatjuk-e őket anyagilag is? Ha - saját hibánkon kívül - rossz viszony állna fenn házastársam és szüleim közt, házastársam oldalán állok-e? Igyekszem-e saját szüleimet jobb belátásra bírni? Tisztában vagyok-e azzal, hogy ezzel ellentétes magatartásom házasságom békéjét veszélyeztetheti? Nem vetem-e gyermekeim szemére az esetleges hálátlanságot? Nem kívánok-e tőlük túlzott tiszteletet szüleik iránt? Tudom-e, hogy gyermekeikben a szülők megláthatják saját erényeiket és hibáikat?

Forrás ~ Internet

IMA A CSODATÉVŐ KISJÉZUSHOZ

Ó kisded Jézusom hozzád fohászkodom ,
És Szűzanyád által esdve fohászkodom ,
Ezen szükségemben segíts meg engemet ,
Mert hiszen hatalmas segítő szent kezed.
Minden reményemet Tebeléd helyezem ,
Add hogy kegyelmet találjak Szíveden,
Szeretlek Tégedet szívemből lelkemből.

Szabadíts meg , kérlek engem bűneimtől ,
Fogadom hogy Téged soha meg nem bántlak,
S teljes életemben Téged hűen szolállak.
Fölajánlom neked testemet , lelkemet ,
Szent szolgálatodba fogadj be engemet.
Szívesen viselem érted keresztemet,
Ki mindhalálig szerettél engemet.
Szeretem éretted felebarátomat , 

amint parancsoltad mint önmagamat.
 

Óh kisded Jézusom borulva,imádlak
S hatalmas létedért Téged szívből áldlak.
Szabadits meg , engem ezen szükségemből,hogy
hálát zenghessek Tenéked lelkemből.
Add ,hogy Máriával s Szent Józseffel  

menyben láthassalak Téged angyalaid körében .  

Amen

XVI. BENEDEK PÁPA IMÁJA A MAGZATI ÉLETÉRT

 

„Urunk Jézus, Te, aki hűségesen meglátogatod és jelenléteddel elárasztod az egyházat és az emberi történelmet, aki Tested és Véred csodálatos Szentsége által részesítesz bennünket isteni életedben és megízlelteted velünk az örök élet örömét, imádunk és áldunk Téged.
Leborulva előtted, aki a közöttünk valóban jelenlévő élet forrása vagy, könyörgünk hozzád: Ébreszd fel bennünk újra a tiszteletet minden születendő emberi élet iránt, tégy képessé minket arra, hogy az anya méhének gyümölcsében megpillantsuk a Teremtő csodálatos művét, tedd készségessé szívünket, hogy nagylelkűen befogadjunk minden gyermeket, aki kopogtat az élet ajtaján.
Áldd meg a családokat, szenteld meg a házaspárokat, tedd termékennyé szeretetüket. Kísérd el Szentlelked világosságával a törvényhozó testületek döntéseit, hogy a népek és nemzetek elismerjék és tiszteljék az élet, minden emberi élet szent mivoltát.

Vezesd a tudósok és orvosok munkáját, hogy a haladás járuljon hozzá a személy átfogó fejlődéséhez és senki ne szenvedjen elnyomást, igazságtalanságot.
Adj találékony szeretetet a köztisztviselőknek és gazdasági szakértőknek, hogy teremtsenek megfelelő feltételeket a fiatal családok számára az új élet örömteli befogadására. Vigasztald meg azokat a házaspárokat, amelyek azért szenvednek, mert nem lehet gyermekük. Gondoskodj róluk jóságoddal.
Nevelj mindenkit arra: viseljék gondját az árva és sorsukra hagyott gyermekeknek, hogy megtapasztalhassák szereteted melegségét, isteni szíved vigaszát.
Mélyen hívő Édesanyáddal, Máriával együtt, akinek ölében magadra vetted emberi természetünket, Tőled, egyetlen igaz Jónktól és Üdvözítőnktől várjuk az erőt, hogy szeressük és szolgáljuk az életet, miközben várjuk, hogy mindig Benned és a Boldogságos Szentháromság szeretetközösségében élhessünk, Amen.

 

Ima Szent Család ünnepén 

 

Istenünk, Te ragyogó példaképnek állítod elénk a Szent Családot.  Segíts, hogy nyomukban járjunk, gyakoroljuk a családi élet erényeit,  mindig egyek maradjunk a szeretetben, és így atyai házadban örvendezzünk  örök jutalmadnak.  Krisztus a mi Urunk által.  Ámen.

 SZENT CSALÁD VASÁRNAPJÁN

Karácsony Főünnepét követő első vasárnapon Szent Család vasárnapját ünnepeljük. A megtestesülés csodáját Isten sokféleképpen végbevihette volna. Mégis választott népe közül egy különleges jegyespárra esett a választása, Isten Fiát Mária és József szeretete vette körül, amikor e világba jött. Fölfoghatatlan titok: Isten egy földi családba született bele. Jézus családba születik. De ezzel valójában egy újfajta család született az emberiség történetében, mely a Szentháromság szeretetének legtökéletesebb képe itt a földön és minden emberi együttélés legtökéletesebb, örök mintája. Minden földi családnak és emberi társadalomnak elénk állított modellje. Ha a Szent Család életére tekintek, megértem, mit kérek a Miatyánkban: amint a mennyben, úgy a földön is!

Jézus családja Mária és József, a názáreti Szent Család. Jézus, akinek az Atya dolgaiban kell lennie, Mária, aki igenjével lett az Úr szolgálólánya, és József, a munkás, az ács, aki igaz ember volt. Valóságos, egyszerű, mondhatni hétköznapi emberek. Félelmekkel, aggódásokkal. Nagy kérdésekkel, megoldhatatlannak tűnő problémákkal. Gondoljunk a foganás emberi körülményeire, a betlehemi szűlés-születés mostoha adottságára, az Egyiptomba való menekülésre, az idegen földön kényszerűségből eltöltött évekre. Nem egy kiváltságos, minden gond nélkül élő család ez. De amely felett nyitva van az ég, ahol érezni lehet, mert hittel keresik benne Isten Atyai jelenlétét. Ezért az egyszerű, hétköznapi názáreti család életkeretei között is felragyog a szeretet örök misztériuma, Jézus és az Atya mindeneket felülmúló kapcsolata. Ez a Szent Család lelkülete.
Jézus családja azonban csak első látásra Mária és József. Hisz mindaz, aki cselekszi a Mennyei Atya akaratát, az mind Jézus testvére, nővére, egy család vele. És ez az Egyház. Család és Egyház. Ez a kettő szorosan összetartozik. Az Egyház Jézus családja, a család kis-Egyház, azaz Egyház kicsiben. Ecclesia domestica. Magyarul: minden egyházi közösségnek, amelyet Jézus jelenléte gyűjt egybe, egyben családias közösség is kell legyen. Vajon családiasnak mondható-e a mi plébániánk, keresztény valóságunk? Egymás testvéreiként fordulunk egymáshoz, hogy Jézus valódi családjaként, a Mennyei Atya gyermekeiként élhessünk, akik szeretik egymást? Ha sok család, szerzetesi közösség és egyházközség formálódna názáreti otthonná, Isten országa a világ számára is kézzelfoghatóan jelen lenne a földön.

Szent Család ünnepe természetesen egyben bátorítás a keresztény családoknak. „A család az Egyház és a társadalom alapsejtje. Az emberi nem jövője ma a családtól függ, ezért működjünk együtt minden jóakaratú emberrel, aki felelősséget érez a család iránt” – így buzdít II. János Pál pápa a FC kezdetű apostoli buzdításában. Az isteni terv szerint a család egy megszentelt hely, amelyet az Egyház mindig támogat, különösen ma, amikor belülről és kívülről egyaránt sok veszély fenyegeti. Szükség van arra, hogy isteni segítséghez folyamodjunk, bizalommal tekintve a Szentcsaládra, az eredeti „családegyházra”, amelyben Isten titokzatos tervének megfelelően hosszú éveken át élt Isten Fia.

Csak az egység, a Szeretet-Isten ajándéka teheti a családot a szeretet, az élet befogadásának otthonává, a gyermekek számára pedig az erények és a keresztény értékek iskolájává.

A mai ünnep tehát arra indítja a keresztény családokat, hogy tapasztalják meg életükben az Úr szerető jelenlétét, s ugyanakkor Krisztus emberszeretetétől indíttatva tegyenek tanúságot a világban a szerelem és a szeretet, a házasság és a család szépségéről. A család, amely egy férfi és egy nő felbonthatatlan szövetségére épül, az a kiváltságos környezet, amely az emberi életet – annak kezdetétől természetes végéig – befogadja és óvja. Érdemes tenni a családért és a házasságért, mert érdemes tenni az emberért, aki Isten legértékesebb teremtménye.

Szeretettel kérlek, kedves szülők és gyermekek, imádkozzatok együtt, legyetek az imádság otthonaivá. A szülők szívesen imádkozzanak gyermekeikért. A gyermekek imádkozzanak apjukért, anyjukért és testvéreikért, és szeressék őket, a fiatalokat szüleik szeretetétől felbátorítva kövessék saját hivatásuk szavát a házasságra, papságra, vagy a szerzetesi életre; az idősek és a betegek, találják meg a számukra szükséges támogatást és megértést.

 

Forrás ~ Internet

 

Imádság nagyszülőkért 

XVI. Benedek pápa imádsága

 

            Úr Jézus, aki Szent Joachim és Szent Anna lánya,

 Szűz Mária által születtél e világra,

 tekints szeretettel a nagyszülőkre! 

Oltalmazd meg őket! 

Add, hogy családjaikban a hit szilárd oszlopai legyenek,

 őrei a nemes gondolatoknak, őrzői a vallási hagyományoknak! 

Tedd őket bölcs és bátor tanítókká, 

hogy átadják az eljövendő nemzedékeknek emberi és lelki tapasztalatuk gyümölcseit! 

Úr Jézus, segítsd a családokat és a társadalmat, 

hogy megbecsüljék a nagyszülők jelenlétét és szerepét! 

Soha ne feledkezzenek el róluk és ne zárják ki őket, 

hanem mindig tiszteletben és szeretetben legyen részük! 

Amen.

 

Keresztszülők imája

Uram, köszönjük, hogy meghívtál az általános papság egyik szolgálatára. 

Egy induló élet, természetfeletti élet gondozását vállaltuk.

 Szeretnénk, ha soha el nem felejtenénk a napi imádságot testi-lelki fejlődéséért. 

Szavunkkal és példánkkal kell segítenünk őt a keresztény életbe. 

Szeretetünkből is meg kell ismernie a tőled kapott szeretetet. 

Engedd, hogy a hit és a remény sohse fogyatkozzék meg életünkben. 

Készségesen vállaljuk, mint neked tetsző feladatot, 

hogy első szentáldozási, bérmálási előkészületében is segítjük.

 Engedd, hogy vonzóvá tegyük előtte a keresztény hivatást. 

Szeretnénk nyitottak lenni előtte, hogy ő is megnyíljon, 

bizalmába fogadjon és minden problémáját őszintén megbeszélhesse velünk. 

Áldj meg, kérünk, hogy jó keresztszülei lehessünk keresztgyermekünknek.

 Amen.

 

Imádság unoka születésére

Mennyei Atyám Jézus Krisztusban!

Hálaadással és dicsőítéssel állok Előtted,

 Te az embert - és benne engem is - bevontál teremtő hatalmadba. 

Részese lehetek az új élet teremtésének,

és az életemben már a második generáció születik a Te ajándékodként. 

Köszönöm, hogy a földi teremtményeid legértékesebb, legdrágább teremtményét az embert, kisgyermekként szüleire bízod, és a szülők mellett mi nagyszülők is részesülünk a Te ajándékod örömeiben, áldásaiban egy kisgyermek érkezésekor.

 Kérlek Uram, hogy mi nagyszülők a magunk pozícióját megértve tudjunk áldásul lenni a családban, segíteni ahol szükség van ránk, és betölteni a Te Igéd parancsát: elmondani mily nagy vagy Te! 

Milyen nagy a kegyelmed, amellyel életünkről 

és benne erről a most születő kisgyermekről is jót terveztél. 

Terjeszd ki mindenkor áldó kezed a növekvő csöpp unokámra, 

hordozd életét kegyelmed szerint! 

Rakj le Uram útjelzőket számára, amelyek Hozzád vezetik, 

kérlek Atyám lehessek én is egy ezek közül az útjelzők közül.

 Óvd meg az unokáimat, a szülőket Uram a Sátán minden gonosz mesterkedésével szemben,

 add Lelked vezetését, hogy bölcsen tudjanak az élet minden helyzetében dönteni jó és rossz között. 

Ámen

Dombi Ferenc atya ~ A HANG

 Az imáról

"Amikor Atyámmal beszélsz, akkor lelked fénylik, és felragyog benned az a tiszta Láng, 

amely világít, melegít, és soha nem éget, nem kormoz!" (31/3159)

Sokat hallottuk Feri bácsitól, hogy a tanulás és az imádság az a sínpár, melyen életünk vonata, mely boldogságunk hordozója, biztonságosan és a kisiklás veszélye nélkül tud haladni.
Éppen 10 évvel ezelőtt adta meg számomra Jézus a HANG-tanítását, életem legnagyobb kegyelmét, az egyetlen lényeges értelmet, melyért lejöttem a Földre, s melyet megtaláltam a szántóföldbe rejtve.

Azóta napról napra nő bennem a döbbenet áhítata, hogy én, akit még "vallásosan" sem neveltek, többet kaptam, mint bármely pap a világon!
Jézus többet bízott rám a HANG-ban, mint a római pápára. E felelősség önmagamért csak azért nem roppant össze, mert a HANG-ban Jézust felismerve olyan hatalmas lelkesedés és ujjongó öröm erősít meg, amely képes teljesen ellensúlyozni, sőt túlszárnyalni a felelősség súlyának érzését.
A HANG által Jézust egyre inkább megismertem és megszerettem. A látás és szeretés vég nélküli egymást transzformálása már itt a Földön elkezdődhetett.
Természetesen imádkozni is az Ő HANG-Lelkéből tanultam meg, és ezt a csodálatos "tantárgyat" igyekszem napról napra finomítani, elmélyíteni.
Tanulási vágyamból is, és lelkialkatomból kifolyólag is indíttatást éreztem arra, hogy egy kis összeállítást készítsek a Jézussal való együtt élésnek arról az oldaláról, módjáról, melyet imának nevezünk.
Ahogyan én megélem Jézust, azt csak részben tudom veletek megosztani, hiszen az öröm, a bánat, az érzelmek, ezek személyes tulajdonságok, át nem adhatók a földön. De - még ha nem is adhatom át tapasztalataimat - szeretném, ha számotokra is gyümölcs teremne ebből az elmondhatatlan benső boldogságból, e kis összeállítás formájában, mely nem szól másról, mint a Vele való építő, buzdító, vigasztaló találkozás legbensőségesebb formájáról: AZ IMÁRÓL.

Mindenkinek olyan az élete, mint az imaélete. Aki jól imádkozik, az jól él. (Persze nem anyagi, hanem erkölcsi értelemben.) Aki rosszul imádkozik, az rosszul él. Aki pedig nem imádkozik, az nem is él: csupán élő-halott. Annak az élete inkább csak vegetálás.

Olyan jó, hogy nekünk nem kell azért külön "drukkolnunk", hogy figyel-e ránk az Isten, amikor szólunk Hozzá. Hiszen azáltal létezünk, hogy figyel ránk. A szeretet háttere a másikra figyelés. Ha csak egyetlen pillanatig nem figyelne ránk, a nem-létbe esnénk vissza.

Az Isten Országának és az Ő igazságának keresése minden ember legfőbb feladata. Nem lehet ráadás a többi elfoglaltság mellett, hanem meg kell, hogy előzzön fontosságban mindent, át kell járnia gyakorlatilag minden percünket. Ez azt jelenti, hogy az Isten is időigényes! Ebbe tartozik az imádság is, amely elengedhetetlen eszköz ahhoz, hogy növekedjünk az Ő szeretetében.

Sokan nem tartják fontosnak, hogy kellő időt szánjanak az imádságra. De akkor hogyan mondhatom azt, hogy szeretek valakit, ha nem megyek el a "randevúra"?
Általában mindenki életét meg szokta határozni az, hogy kivel vagy kikkel van legszorosabb kapcsolatban, tehát kihez tartozik. Csak éppen a legfontosabb kapcsolat szürkült el a legtöbb ember szívében. Pedig az Isten, aki a szeretet állandó osztogatója, Ő a legnagyobb koldulója is a szeretetnek. Jézus oly sóvárogva kér minket:
 

"Szentelj Rám minden nap bizonyos időt. Szívedben vagyok, és vágyom erre! Nélküled is megteszek mindent érted, amíg életedben legfontosabbnak azt a szeretetet tartod, amely senkinek soha nem akar ártani, amely mindig kész mindenkinek szívből megbocsátani. De Én igazán nem csupán érted, hanem veled szeretnék együtt dolgozni." (7/512)

Sokan azért nem imádkoznak, mert üres, sőt felesleges időtöltésnek gondolják, mert "nem éreznek semmit". Ha ez így van valakinél, az nem jó. Aki lelkét valóban az Istenhez emeli, annak számára ez nem járhat következmények nélkül. A hiba nem a leadóban van, hanem a felvevőben. Tehát valami benső megtapasztalást mindenkinek biztosít az Isten. Van olyan, aki ezt hang-nak nevezi, van aki látás-nak, van aki megérzés-nek. Mindegy. A lényeg, hogy mindenki, aki imádkozni szokott, képes érzékelni is Őt.
Jézus mondja még az imáról:
 

"Fontos az imádság mennyisége is! Fontos, mert tudatalatti világotok átitatásához erre is szükségetek van. De sokkal fontosabb a rendszeres, és átélt imádság! Az imádkozik, aki lelkét Istenhez emeli. Van tehát egy "állapotszerű" imádság. Olyan ez, mint amikor mindig együtt vagy valakivel, de nincs szükséged arra, hogy mindig gondolj is erre. Elég, ha egyszerűen éled, hogy veled van az, akivel együtt vagy. Ehhez nem kell rendszeresség, mert állapot. A rendszeresség ahhoz kell, hogy komoly döntéseidet tudatosan tárd Elém. Ilyenek főleg a reggeli imák!" (30/3065) Engem is az tesz boldoggá, ha igyekszem állapottá nemesíteni Jézussal való kapcsolatomat.

A tanítványok azért is kérték Jézust, hogy tanítsa meg őket imádkozni, mert látták Mesterükön a változást, amit az ima idézett elő benne. Gondterhelten vonult el, és imádkozása után sugárzóan tért vissza hozzájuk.
Életdöntéseink terén még napi szinten is elengedhetetlen, hogy Isten elé tárjuk problémáinkat, dilemmáinkat. Az ember nem tévedhetetlen. Tehát azt soha nem tudja megtenni, hogy ne legyen tévedhető, de azt igen, hogy ne tévedjen. Ennek egyetlen útja az, ha előbb imádkozik, aztán cselekszik az ember. Bizonytalan lelkiismerettel nem szabad cselekedni! Akkor várni kell, míg ki nem tisztul, hogy mi az a teendő, ami benső békét ad. Jézus is azért nem tévedett soha, mert mindig előbb imádkozott, aztán cselekedett! Bár csak képes lennék egyre jobban követni Őt ebben (is)!

Feri bácsitól sokszor hallottuk, hogy ha többre nincs is idő vagy lehetőség adott esetben, e két szó, elhatározás feltétlenül legyen benne reggeli elindulásunkban: Uram, Veled és Érted! Ez olyannyira nélkülözhetetlen magját képezi a Jézussal való napi elindulásnak, hogy ha semmi másra nincs is mód, e két szónak, a szándéknak (Veled) és célnak (Érted) mindenképpen helyet kell szorítanunk időnkben és lelkünkben. S ez olyan fontossággal bír, hogy ha pedig akár fél óra vagy még több idő is áll rendelkezésünkre reggeli imára, e két szó abból sem maradhat ki, bármilyen hosszan is időzzünk Jézussal napi teendőink megbeszélésében. Ez a két szó biztosítja azt, hogy úgy tudjunk találkozni Jézussal a reggeli indulásban és az egész nap folyamán, hogy az a lehető leggyümölcsözőbb legyen számunkra. Így tudunk minden reggel felkészülni arra, hogy Jézus tanítását és életét ragyogjuk bele a földi élet poklába!
Személyes, bensőséges fénypontja számomra a reggeli imámnak a felajánlás része, amikor teljes odaadottságommal nyitom ki magam az Ő Lelkére:
 

"Jézusom, odaadom magam Neked: Tégy engem a Te békéd eszközévé, szereteted befogadójává, megélőjévé, árasztójává!"
Nem hiszem, hogy ennél szebb gondolatot fel tudnék kínálni nektek a reggeli és esti ima fontosságát illetően:
"Legyen rendszeres reggeli és esti imád! Ha ezeket komolyan veszed, akkor ezek olyan keretet, olyan áldást biztosítanak lelked virágos kertjének, amely megóvja azt a kárt okozó betolakodóktól, és szemeket ad neked arra, hogy ebben a kertben, amely az Én kertem is, mivel te az Enyém vagy, megfelelően gyomlálni tudjuk azt, amit gyomlálnunk kell, és ápolni tudjuk azt, amit ápolnunk kell." (24/2360)

Több évbe telt, mire a lelki szárazság megkötözöttségét valamelyest oldani tudtam. Ez alatt nem azt értem, hogy soha nem vagyok már a lelki szárazság állapotában, és azt sem értem ezalatt, hogy nem jelent szenvedékeny állapotot. Hanem arra gondolok, hogy lassan-lassan, évek benső szabadság-harcában megtanultam másképpen viszonyulni hozzá, megérteni a lényegét, és meglátni, hogy mi a teendő ilyen esetben. Ehhez a gyakorlathoz sincs más eszköz, mint a gondolkodás-átalakítás.
A felszínen az ember csak azért adhatja oda az életét, mert benső világában visszaveszi azt. Ez történik akkor, amikor az ember a lelki szárazság állapotában Jézushoz megy. Nem arról van szó, hogy azért kezdek el imádkozni, hogy megszűnjön ez a kellemetlen lelkiállapot. Nem is azért, hogy jó érzéseim legyenek. Ez önzés lenne. Hanem azért megyek Jézushoz, és ölelem át Őt, mert szeretem, akkor is, ha lelki szárazságban vagyok, akkor is, ha nem. Jézusnak kedvesebb lelkemnek ez az állapota, mintha tele lennék vágyakkal, s úgy fordulnék Hozzá. Sok-sok olyan imádságom volt már, amely nem éppen a nyugalom és a vigasztalás imája volt, de ilyenkor arra gondoltam, hogy nem azért keresem fel Jézust, hogy ezekkel elárasszon engem, hanem hogy Vele legyek, akármit érzek is. Őhozzá menni és Vele lenni még akkor is a leggyönyörűségesebb érzés, ha a felszínen inkább érzem a poklot. Legyek a legsűrűbb sötétségben, ha kimondom: "Jézusom, szeretlek", már oldódik a szorongás, enyhül a nyomasztó teher. Nem lehet, hogy ne így legyen!
A Vele való kapcsolat bizonyos értelemben érzelem feletti. Olyankor, amikor valaki nagyon közel kerül Hozzá, akkor annyira Magához öleli őt, hogy ez az ölelés, legalábbis egy időre, minden földi, érzelmi szálat elszakít. Ezért szoktam már örülni, amikor nem örülök, mert tudom, hogy ilyenkor ölel a legszorosabban Magához. Annyi szépséges gondolat található a HANG-ban minderről, két legkedvesebb idézetem:
 

"Az érzések nem konzerválhatók a földön. A föld nem mennyország! A földön a szándék tisztasága és a hűség a meglátott jóhoz a fontos! Ennek megéléséhez az öröm csupán adalék! Az örömöt, a jó érzést ne tévesszétek össze a benső békével! A benső béke olyan tudatállapot, amely csak a mélyben van kapcsolatban az érzelmi állapottal. Ha egy ökölvívónak szétverik az arcát, de győzött, akkor nagyon boldognak érzi magát, annak ellenére, hogy a felszínen egyáltalán nem érzi jól magát. De a világ minden kincséért sem mondana le erről a nem jól érzésről annak fejében, hogy vesztesnek hirdessék ki. A legbenső érzése tehát mégis csak jó! Így vagy te is! Benned élek, és érted élek benned!" (30/3070)

"A földön a szeretet megnyilvánulásait áldozatvállalásaitok igazolják. Hűségedet nem tudod olyankor kimutatni, amikor Én karjaimban ringatlak. Azt, hogy mennyire vagy hűséges Hozzám, akkor tudhatod meg, ha olyankor is hatásom alatt akarsz, és tudsz maradni, amikor ebből semmi kellemes érzés sem származik számodra. Sőt! Éppen akkor, amikor a legterhesebbnek érzed a Hozzám-tartozás keresztjét, akkor a legértékesebb az számodra.
Itt Nálam, ebben a dimenzióban azokért az időkért leszel a leghálásabb, amelyeket a legterhesebbeknek éltél meg a földön, de hűséges maradtál. Nem vagy hát leszálló ágban. Éppen most vagy fölszálló ágban. Ha melletted vagyok, olyankor te érzel Engem. Ha benned vagyok, olyankor Én érezlek téged. Melyiket tartod jobbnak: ha melletted vagyok, vagy ha benned vagyok? Legyen úgy, ahogy akarod." (6/429)

Amikor az emberben alszik a lelki vigasz, olyankor a hűségnek a kötött ima az éltetője.
Ajánlani tudom mindenkinek, hogy egy minimális mennyiségű kötött ima - pl. egy tized Rózsafüzér - férjen bele a napi teendők sorába, mert lelkileg ez biztosítja azt, hogy megéljük a kitartást, a hűséget Jézus iránt akkor is, ha bármilyen körülményben, állapotban vagyunk is. Nem a kötött szöveg a lényeg, hanem az a hűség, melyet ezzel is szeretnénk kifejezni Feléje.
Feri bácsi ajánlotta, hogy naponta legalább egy tized Rózsafüzért mondjunk el. Igen, mert:
 

"Rózsafüzéred által lelked fel tud lazulni, mint a jól megdolgozott termőföld, mielőtt magot vetnek bele. Anyám kívánsága, hogy imádkozzátok a Rózsafüzért, nem nekünk, hanem nektek fontos. Fontos, mert hiába hull szeretetem magocskája lelketek talajára, ha azt nem dolgozta meg imáitok ekéje." (8/627)

Személyes kapcsolatokban nem biztosítható a szeretet fenntartása betanult, másoktól átvett szövegek által. Ezek bármennyire színesek, idővel szükségszerűen kifakulnak, ellaposodnak. Míg a spontán, szívből jövő szavak, még akkor is, ha színtelennek tűnnek, "vérbőségről", élő kapcsolatról tesznek tanúságot. Jézus azért vágyódik arra, hogy saját szavainkkal forduljunk Hozzá, mert legegyszerűbben saját szavainkban tud találkozni szívünkkel.
Szívesen és szeretettel olvasom néha más emberek, szentek imáit, mert gazdagítanak lelkileg, de egy kicsit mindig idegenek számomra, hiszen, még ha vannak is közös érzések, gondolatok, átélések, de azok mégis csak az ő lelkükből fakadtak, születtek, nem az enyémből. Az ő személyes kapcsolatukat fejezi ki az Istennel.
Természetesen más a Miatyánk, az Angyali üdvözlet imádsága, és számomra még Assisi Szent Ferenc imája, a "Tégy engem békéd eszközévé". Ezen imádságok kiforrt, kötött szövege mindig új és új lelki mélységek dimenzióit tárja fel. De még a Miatyánk-ról sem azt mondja Jézus, hogy ezt imádkozzátok, hanem, hogy így imádkozzatok!
 

"Ne csak kötött imákat mondj! Szólj Hozzám saját szavaiddal is! Szeretem gondolataidat. Örülök akkor, ha közvetlenül, saját szavaiddal fejezed ki kívánságaidat, háládat Felém." (8/627)
"Nagyon szeretem saját szavaiddal mondott imáidat. Minden más imánál kedvesebbek ezek Nekem, mert ilyenkor érzem és látom ezekben szívedet dobogni. De azért kötött imáid is kedvesek Nekem!" (9/714)

Sajnos be kell vallanom, az élő beszélgetés, a párbeszéd-ima az, amit sokkal kevesebbszer alkalmazok, mint kellene. Pedig a párbeszéd-ima, melyre páratlan módon és részletességgel tanított meg minket a HANG, nemcsak hitünk próbája, de szinte pótolhatatlan erőforrása is. A felszínen nem lehet találkozni Jézus erejével, ezért rá kell venni magunkat a Vele való komoly párbeszéd erőfeszítésére. Az Ő gondolatait felismerjük arról, hogy mindig szinkronban vannak az Evangéliumban található tanításával, s amellett, hogy építenek, buzdítanak és vigasztalnak - elmondhatatlan teremtő erőt hordoznak. Az ördög azért akarja nekünk bebeszélni, hogy a mi kitalációnk az egész, mert annyira velünk átitatottan közli magát Jézus a gondolataiban, hogy szinte nem is tudunk hinni ebben az átitatottságban.

"Most, az utolsó időkben ez az imaforma a legalkalmasabb arra, hogy szívetek békéjét átvegyétek Tőlem, Jézustól. Csak egy pici hit és egy pici alázat kell ennek az imaformának elvégzéséhez, és máris átélhetitek azt a szívnyugalmat, amit a világ nem adhat és el sem vehet tőletek soha! Hinned kell, hogy minden olyan gondolat, ami téged épít, buzdít és vigasztal, az Tőlem van, és nem te találod ki, bár neked kell kigondolnod, és hinned kell, hogy az Isten minden szellemi teremtményében boldogító módon van jelen. Másképpen nem is tud Isten létezni!"
"Engedd, hogy vigasztaljalak! Ezt a párbeszéd-imával éred el legkönnyebben. Saját szavaiddal Én mondom azokat a vigasztaló szavakat, melyeket te formálsz és mondasz ki magadnak. Észre fogod venni, hogy erő van a kigondolt, a kimondott vigasztaló szavakban. Nyilván nem tőled, hanem Tőlem van az az erő számodra!" (29/2958)

Feri bácsi mondja a HANG első kötetében:
 

"A PÁRBESZÉD-IMA éppen arra nyújt segítséget, hogy közvetlenül az imádság alatt már tudjuk megtapasztalni az ima erejét. Ennek az imádság-formának egyetlen eszköze a hittől átjárt józan ész. Ez mindenkinél megvan, aki elfogadta Jézust annak, aminek jött, Megszabadítónak.
A PÁRBESZÉD-IMÁNAK azért van létjogosultsága, mert számos szentírási hely igazolja azt, hogy mindaz, ami épít, buzdít, vigasztal, az kizárólag Isten Szent Lelkéből forrásozik.
Minden ember lépten-nyomon találkozik olyan szellemi hatásokkal, melyek rombolnak, elkeserítenek, kétségbe ejtenek. Isten nem hagyja magára övéit. A PI által bármikor kinyitható az a forrás, mely semlegesíteni képes ezeket az ártó szellemi erőket.
Meggyőződésem, hogy bárki, aki a PI imaformát gyakorolja, azonnal tapasztalni fogja Jézus jelenlétének hatékony erejét arra, hogy gond-felhői eltűnjenek.
Amikor az imádkozó megfogalmazza gondját, baját, kérését, kívánságát Isten előtt, akkor nem kell mást tennie, mint el kell kezdenie beszélni önmagának egyes szám második személyben olyasmit, ami itt és most őt építi, buzdítja, vigasztalja. ENNYIRE EGYSZERŰ!"

Egy alkalommal Feri bácsi a karizmákról beszélt. Elmondta, hogy a nyelvima a legkisebb ajándék, inkább csak egy jel, miután valaki újjászületik vagy lélekkeresztelt lesz.
A nyelvima lényege, hogy az ember egész önmagát, tehát nyelvkészségét is átadja az Istennek, s Ő felrobbantja a kiépített gátat benne, s egy "új" nyelv formálódik ki azáltal, hogy úgy kezd hangokat kiadni, mint egy gyermek.
Érdekes, hogy azokra a karizmákra, amik kétezer évvel ezelőtt nagyon fontosak voltak, úgy tűnik, ma már a természetünk fejlődése folytán nincs akkora szükség. Csak éppen arra, amit akkor is a legkisebbnek tartottak, a nyelvimára. Mert arra lenne szükség, hogy bensőleg lazuljunk, és általa önmagunkat építsük. Megmaradt bennem Feri bácsi bátorítása: "Ne félj, nem veszted el a józan eszedet! Éppen hogy akkor jön meg!"
Nem akarok hosszan írni erről az ima-módról, egyrészt, mert tapasztalatot nem adhatok róla, nekem nincs meg e képesség. Másrészt, nem mindenki tud megtanulni nyelveken imádkozni. Van, akinek pl. megfájdul a feje tőle. Tehát az Istennek is van ebben szerepe.
Így hát egy HANG-gondolattal zárom ezt a részt:
 

"A nyelveken történő imádságnak fontos és boldogító szerepe lehet ott, ahol sem föl, sem le nem értékelik. Akkor értékelődik föl, ha valaki úgy gondolja, hogy nyelvimával többet, jobbat és érdekesebbet tud mondani Nekem, mint saját szavaival. Ott értékelődik le, ahol sajnálják rá az időt, ahol úgy gondolják, hogy e nélkül is könnyen rányílhat valakinek lelke az Én Lelkem irányítására. Nem nyílik rá e nélkül könnyen senkinek a lelke Lelkemre. E nélkül mindenkinek nehezen nyílik lelke a Lelkemre. Magán imákban a nyelveken való imának legjobb helye az imádságok elején és végén van. Nagyon építi önmagát az, aki imáit nyelvimával kezdi és azzal is fejezi be." (7/511)

A kérő imára elsősorban Istennek van szüksége tőlünk, hogy igazolni tudja, hogy meghallgat, hogy figyel ránk, hogy mennyire gondot visel ránk. Hogy hitelesíteni tudja e szavait: "Kérjetek és adnak nektek!" (Lk11; 9) A kérő ima iránya csak az lehet, amelyre Lukács evangéliuma hívja fel a figyelmet. (Lk11; 13) Főleg a bölcsesség Lelkére van nagy szükségünk, hogy tisztán lássunk, és helyesen döntsünk. A bölcsesség Lelke egyben az erő Lelke is, tehát feltétlenül képesít annak megtételére, ami Istennek tetsző!
 

"A kérés nagyon fontos! Kéréseitekkel tudjátok másoknak felkínálni azt, hogy kimutassák a gyakorlatban szeretetüket. Az Isten sem tudná kimutatni nektek, hogy Atyátok, ha soha nem kérnétek Tőle semmit! Bizony, kéréseitekre nagyobb szükségük van azoknak, akiktől kértek, mint magának a kérőnek! Nektek nagyobb szükségetek van a nélkülözőkre, mint a nélkülözőknek rátok! Ha ezt megértetted, akkor megértettél valamit az isteni szeretet titkából!" (14/1323)
 

Hinnünk kell a kérő ima erejében! Hinnünk kell abban, hogy az Isten mindig ad a kérőnek! Mindig azt adja, ami számunkra a legfontosabb!
A kérő imának az áhítatosság és az állhatatosság mindig ismertető jele kell, hogy legyen.
 

"Ti, akiknek látása éppen anyagi lehatároltságotoknál fogva nagyon is korlátozott, gyakran kértek Tőlem olyat, amit ha megadnék, akkor nem szeretnélek igazán titeket. Jaj lenne nektek, ha minden kéréseteket teljesíteném. Jaj lenne annak a gyermeknek, akinek minden kérését teljesítenék szülei.
Az igaz, érett hitet éppen az jellemzi, hogy megelégszik azzal, ha kér. Igen, mert tudja, hogy kérésével problémáját átruházta Rám, s így e probléma már jó kezekben van. Csak az a kérés érdemli meg, hogy hitből jövőnek legyen nevezhető, mely mögött feltétlen bizalom áll. Aki valóban bízik abban, hogy nem csak meghallgatom, de mérlegelem is kérését, az akkor is nyugalmat hordoz a szívében, ha nem tapasztalja kérése teljesítését." (2/128)

Bár a HANG-ban Jézus arra a gondolkodás-átalakításra tanít minket, mely képes arra, hogy megóvjon minket a kétségbeeséstől, de azt hiszem, egyikünk sem mondhatja el, hogy minden tanulása és igyekezete ellenére nem került olyan helyzetbe, állapotba, melyben semmi másra nem volt képes, mint hogy Istenhez kiáltson:
 

"Istenem, segíts! Jézusom, irgalmazz!"
"A könyörgésetekre nem Nekem, Jézusnak van szükségem, hanem nektek, hogy ki tudjátok fejezni kétségbeeséseteket, erőtlenségeteket. Igenis az elveszettséget, az elviselhetetlen fájdalmakat, a kilátástalanságot, a meg nem értettséget őszinte ember csak szívből jövő könyörgéssel tudja kifejezni. Igenis sírjatok, mert a könnyek adománya Szent Lelkem ajándéka is lehet! Nincs valódi bűnbánat könyörgés és könnyek nélkül! Aki nem tudja vagy nem akarja fájdalmát kifejezni, az mérhetetlen gőgje által nem hisz az irgalmas Istenben! Enyhülését mindenki csak Nálam találja meg! Minél mélyebben élitek át fájdalmaitokat, annál nagyobb lesz utána a megnyugvás." (43/4727)

A hálaimára nem az Istennek, hanem elsősorban nekünk van szükségünk, mert ezzel az imaformával tudja Jézus kinyitni szívünk szemét, hogy jobban lássunk rá azokra a kincsekre, amelyek az Ő szíve ajándékai életünkben. A hálaadó imák által egyre jobban át tudjuk érezni, hogy mennyire szeret minket az Isten.
 

"A dicsőítő imára nem Nekem, hanem nektek van szükségetek. Igen, mert a dicsőítő imában kénytelenek vagytok megfogalmazni azokat az indítóokokat, melyek miatt szívetek dicsőítésemre gyúl. Így egyre jobban nem csak megismeritek, hanem át is élitek mérhetetlen jóságom egy-egy sugarát, ami miatt dicsőítésem nem csak jogos, hanem számotokra gazdagító is.
A dicsőítő ima tehát előszobája a hálaadó imának. A dicsőítő ima a mindenkire kiterjedő általános szeretetem felismerését zengi, míg a hálaadó ima a hálálkodó személy által felismert önmagára szabott jóságomról tesz tanúságot önmaga, - illetve, ha nyilvánosan történik - mások előtt. Mindenképpen igaz tehát, hogy a dicsőítő, hálaadó imára nektek olyan nagy szükségetek van, mint a testnek a levegőre. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire nagy szükségetek van rá! Ezen áll- bukik boldogságotok ezen és a másvilágon egyaránt!" (3/199)
 

Azért is jó, ha gyakoroljuk a hálaadást, mert ezzel tudjuk magunkat rákényszeríteni arra, hogy ne féljünk a sötéttől. Mert aki hálát tud adni, az csak azáltal képes ezt megtenni, hogy benső szemeivel, a legsötétebb felhők közepette is, érzékel valamit a Nap valóságából. A hála olyan erőket tud felszabadítani az emberi szívben, mely erőknek van képességük arra, hogy a legnagyobb ködben is tájékozódni tudjon a lélek. A felhő győzelme mindig látszat-győzelem. Mert ugyan miféle győzelem az, amely mulandó?
A hit növekedése erőfeszítést igényel. Ez történik a különböző szenvedésekben végzett hálaima alkalmával. A nehéz körülményekben elmondott hálaima arról tesz tanúságot, hogy valóban hitből él az ilyen lélek!
 

"A hálaima létszükségletetek! Ez nyitja meg a szemeiteket arra, hogy észrevegyétek életetekben Isten végtelen nagylelkűségét, kifogyhatatlan adását, felülmúlhatatlan szeretetét. Ha hálát adtok mindenért, ami ér benneteket, legyen az földi szemmel nézve a legnagyobb rossznak tűnő is, akkor hamarosan megtapasztalhatjátok ti magatok, hogy az enyéimet csak jó érheti, hiszen az abszolút JÓSÁG gyermekei, s az abszolút JÓSÁG csak jót adhat.
A hálaimával tanúságot teszel arról, hogy te valóban elhiszed, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik." (25/2550)

Egyetlen ima, fohász az egész világot képes szebbé, elviselhetőbbé tenni. Nem csak a földi világot, hanem a halál után is létező szenvedők világát. A hitből jövő imának erejét, hatalmát, hatékonyságát föl sem tudjuk fogni! A mi imáink nem csak a mi lelkünk lélegzése, hanem az Isten Lelkének lélegzése is a teremtett világban!
Imádkozzunk hát minél szívből jövőbben, mert:
"Amikor valaki imádkozik, akkor olyan szeretet-energiát termel, teremt, amely mással nem pótolható, ha imája nem pótcselekvés. A helyes imádság az ég összes angyalainak - élükön Máriával - imáival kapcsolja össze a Földet. Akkor helyes az imádság, ha az imádkozóban olyan benső energiákat ébreszt fel, amelyek hatására az imádkozó képes messze erején felüli szeretet-szolgálatra, feladatok vállalására is."(23/2254)

Amikor az imádságról beszélünk, ne felejtsük el őr-angyalainkat, ne feledkezzünk meg a velük való párbeszédről, a velük való kapcsolat ápolásáról.
"Ő a te legjobb segítőd azon az úton, amelyet Én véremmel pontoztam ki számodra. Tehát a szeretés és szeretni tanítás útján." (18/1792)
"Nem gyerekes ima az őrangyalhoz intézett ima. Vagy inkább így mondom: ti mindannyian olyan gyermekei vagytok mennyei Atyátoknak, akik nagyon is rászorulnak az őrangyalok segítségére. Isten szeretete úgy gondolta ki a szellemvilág fejlődését és kibontakozását, hogy szellemtestvérek segítségével történjék meg mindez. Ti a szellemvilág földi vándorai vagytok. Életetek útjait nagy vonalakban ti választottátok, de a segítő szellemtestvéreiteket Én adtam mellétek. Azért adtam, hogy vándorlásotokban mellettetek állva erősítsenek benneteket abban, hogy le ne bénuljatok, el ne csüggedjetek, depresszióba ne essetek." (5/364)

Végül, miután sorra vettük a különböző ima-fajtákat, ahhoz a gondolathoz térek vissza, ahonnan kiindultam: Mindenkinek olyan az élete, mint az imája.
Rá kell látnunk tehát arra, hogy az imánk nem választható szét a jézusi életünk többi vonatkozásától. Imánknak szinkronban kell lennie az életünkkel. Ha ez nem így van, akkor meneküléssé válik az ima, vagy értelmetlen pót-cselekvéssé, "hobbyvá" degradáljuk le. A lényeg mindig az, hogy Jézussal együtt éljünk, és ebbe természetesen beletartozik az, hogy szólunk Hozzá, de mégis az együtt élés a lényeg.
Szeressünk hát imádkozni, de legalább annyira szeressünk gondolkodni arról, hogy mivel, hogyan tudjuk megszentelni a legoptimálisabban a jelent. Az ima segíthet abban, hogy felismerjük a teendőnket az "itt és most" helyzetekben, és rálássunk a "hogyan tovább"-ra.
 

"Amikor valóban imádkozol, tehát lelkedet Hozzám emeled, akkor a legjobbat teszed magadnak is, másoknak is mindaddig, amíg egyértelmű benned, hogy nem valami Általam fontosnak tartott feladat elvégzése helyett menekülsz imába. Mert az ilyen ima csak formálisan ima. Tartalmában inkább az ördög imádása!
Hozzám elsősorban azért jöjjetek, hogy megkapjátok azt a fényt, amelyre szükségetek van ahhoz, hogy a jelent a legoptimálisabb módon meg tudjátok szentelni." (18/1792)

 Kiss Mónika által legyezve

IMÁDKOZZUNK GYERMEKEINKÉRT

'Istenünk minden ember a Te teremtményed, Te ajándékoztad az életet nekünk.

Segíts minket, hogy a Mennyország kincseit mindennél fontosabbnak tartsuk!'

II.János Pál pápa imája a fiatalokért

 

Jézus, Isten Fia,  akiben az istenség teljessége lakozik,

Te hívod a megkeresztelteket, hogy „evezzenek a mélyre”, bejárva az életszentség útját.

Szítsd fel a fiatalok szívében a vágyat, hogy a Te szereteted hatalmának a tanúi legyenek a mai világban.

Töltsd be őket a lelki erősség és a jó tanács ajándékával, hogy képesek legyenek az önmagukra

és hivatásukra vonatkozó teljes igazság felismerésére.

 

 

Gyermekekért és fiatalokért - Taizei imádság

 

Vezess Szentlelked által, és adj új szívet, hogy teljesíthessük szereteted akaratát.

Imádkozzunk az elhagyott gyerekekért, és mindazokért, akik őket szeretettel befogadják!

Jézus Krisztus, eljössz, hogy átváltoztass és Isten képmására formálj minket. Fényeddel ragyogd be sötétségünket!

Krisztus, belső világosság, ismered szomjúságunkat, vezess minket az Evangélium forrásához!

Krisztus, világ világossága, megvilágítasz minden embert. Add, hogy mindenkiben fölismerhessünk téged!

Krisztus, szegények barátja, adj nekünk egyszerű szívet, hogy örömmel befogadhassunk téged!

Szelíd és alázatos szívű Jézus, újítsd meg bennünk a gyermekség lelkületét.

Add, hogy ne vesszen ki belőlünk a teremtésed iránti csodálat.

Föltámadt Krisztus, betöltöd életünket együttérzéseddel, add, hogy mindig téged keressünk.

Krisztus, te tudod, mi után vágyakozunk, vezess minket az örökkévalóság útján.

Mindazokért, akik most kezdenek megismerni, töltsd el őket irántad való bizalommal.

Szűz Máriával legyen a mi égi Édesanyánk is.

Élő Isten Fia, ismered küzdelmeinket, légy velünk.

Szentlélek, életünket te töltöd el a békesség és az igazság utáni vágyakozással, add, hogy ezen az úton járjunk

Szentlélek, te vezetsz minket a szenvedőkhöz, add, hogy ne hátráljunk meg

 

 

IMÁDKOZZUNK GYERMEKEINKÉRT!

1.Jézusunk, aki magad is gyermekké lettél, hogy segíts rajtunk, hódítsd meg gyermekeink szívét és irányítsd őket Feléd! - Kérünk.

2.Add Urunk, hogy növekedjenek bölcsességben és kedvességben Isten és az emberek előtt! - Kérünk...

3.Óvd meg őket Urunk minden veszélytől, adj kitartást nekik a bűn elleni harcaikban, és légy velük akkor is, ha mi már nem vezethetjük őket! - Kérünk... 

 

4.Védd meg ifjúságunkat, gyermekeinket az istentelenség és erkölcstelenség romboló szellemétől! - Kérünk...

5.Segíts meg minket, hogy minden szükségeset meg tudjunk adni gyermekeinknek, és irántad hálás lelkületre neveljük őket a családi otthon melegével! - Kérünk... 

 

IMÁDSÁG ÁRVA GYERMEKEKÉRT

Drága Jézusom, kérlek tekints le azokra az árva gyermekekre,
akiknek senki sem mondja: kisfiam, kislányom;
senki sem kelti fel őket reggelente gyöngéd anyai csókkal;
akiknek senki sem simogatja meg a fejét ha jó gyermek volt,
 vagy csak pusztán szeretetből;akiket senki sem hív a családi ebédhez, az asztalhoz amit körbeül anya, apa és testvérek;
akiknek senki sem törli le a könnyeiket ha sírnak és senki sem vígasztalja meg  ha fáj valami vagy bánat éri;
akiknek senki sem ad jótanácsot ha gondjuk van;senki sem védi meg őket ha bajban vannak  és senki sem dorgálja meg ha rosszat tettek hogy utána mutassák meg a helyes utat.

Édes Szűzanyám, kérlek tekints le rájuk, vedd oltalmadba őket, légy anyjuk helyett anyjuk;  segítsd hogy a kis lelkük mindig maradjon meg tisztának, olyannak amilyennek megszülettek.
Töltsd be a hiányzó űrt a lelkükben;legyél örökös támaszuk, erős váruk;
adj melléjük olyan felnőttet, aki szülő helyett szülő lehet;
segítsd hogy kapjanak valahonnan igaz szeretetet;
adj nekik lehetőséget hogy meg tudják állni helyüket a világban, hogy ők is egyenértékű emberek lehessenek azokkal akik igazi, erkölcsös, keresztény családban nőttek föl.

Drága Jézusom, kérve-kérlek töltsd be a kis szívüket a Te szent lelkeddel, vezesd a Te mennyei utadon életük végéig.
Ámen.