SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAP

'Mennyei Atyánk, te elküldted a világba Fiadat, az igazság Igéjét és a megszentelő Szentlelket, és ezzel kinyilatkoztattad belső életed csodálatos titkát. Add, hogy az igaz hit megvallásával a Szentháromság dicsőségét megismerjük, és a fölséges hatalmú egy Istent imádjuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
 
  NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Mindenható Isten! Neked szentelem egész életem. Szüntelenül törekszem megismerésedre és akaratod teljesítésére. A te szeretetedet szeretném viszonozni és továbbadni embertársaim felé. Segíts engem méltó keresztény életet élni, hogy mindig az Atya gyermekének, a Fiú testvérének és a Lélek templomának érezhessem magam! Mennyei Atyám! Köszönöm neked az életem és hálás vagyok gondviselő szeretetedért és megbocsátó irgalmadért. Jézus Krisztus! Köszönöm neked, hogy megváltottál és az Atyához vezetsz! Szentlélek Isten! Köszönöm, hogy megszenteled életem és sugallataiddal megmutatod az üdvösségre vezető utat! Amen.
 
 'Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.'
Máté evangéliuma 28. fejezet  19-20.
 
 NAPI EVANGÉLIUM

2015. május 31. - Szentháromság vasárnapja

Abban az időben a tizenegy tanítvány elment Galileába, fel arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak előtte a földre. Egyesek azonban még mindig kételkedtek. Jézus odament hozzájuk, és ezt mondta nekik: 'Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön. Ezért most menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!'

[Mt 28,16-20]

 'Az Úr az Isten a mennyben és a földön, nincs más'

MTörv 4,32-34.39-40

Kérdezősködj csak a régi napok felől, amelyek te előtted voltak, attól a naptól kezdve, hogy Isten megteremtette az embert a földön - kérdezősködj az ég egyik szélétől a másikig, történt-e valaha ilyesfajta dolog, vagy lehetett-e hallani, hogy hallja egy nép Isten szavát, aki a tűz közepéből szól, mint ahogy te hallottad, s életben maradtál! Vagy hogy megtette-e Isten, hogy elmegy és nemzetet választ magának a nemzetek közül próbák, jelek, csodák, harc, erős kéz, kinyújtott kar és rettenetes látványok által, mindent aszerint, amit tiértetek tett az Úr, a ti Istenetek Egyiptomban, szemed láttára, Ismerd el tehát ma, és vésd a szívedbe, hogy az Úr az Isten fönn az égben és lenn a földön és senki más! Tartsd meg parancsait és rendeleteit, amelyeket parancsolok neked, hogy jó dolgod legyen neked, s utánad fiaidnak és hosszú ideig maradhass azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened majd ad neked.

32. ZSOLTÁR ~ 'Örvendezzetek igazak, az Úrban'

Örvendezzetek igazak, az Úrban, igaz emberekhez illik a dicséret! Áldjátok az Urat lanttal, zengjetek neki dalt tízhúrú hárfával! Daloljatok neki új éneket, ujjongó szóval ügyesen zsoltárt énekeljetek neki! Mert igaz az Úr igéje, és minden tette hűséggel teli. Az igazságot és a törvényt szereti; Az Úr irgalma betölti a földet. Az Úr szava alkotta az egeket, szájának lehelete minden seregüket. A tenger vizeit mintegy tömlőbe gyűjtötte, az örvényeket tárházakba helyezte. Félje az Urat az egész föld, remegjen előtte a földkerekség minden lakója! Mert ő szólt, és meglettek, parancsolt, és létrejöttek. Felforgatja az Úr a nemzetek szándékait, elveti a népek gondolatait. De megmarad az Úr terve mindörökre, szíve szándéka nemzedékről nemzedékre. Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet tulajdonául kiválasztott! Letekint az Úr az égből, mind látja az emberek fiait. Hajlékából nézi a föld megannyi lakóját. Egytől-egyig ő alkotta szívüket, ismeri minden tettüket. Nem szabadítja meg a királyt a nagy sereg, s a hőst nem menti meg nagy ereje. Nem nyújt neki a ló biztos segítséget, nem szabadítja meg hatalmas ereje. De íme, nézi az Úr szeme azokat, akik félik őt, akik remélik irgalmát, és megmenti a haláltól lelküket, s éhínség idején is táplálja őket. Lelkünket az Úr hordozza, ő segít meg s oltalmaz minket. Valóban, benne örvend a szívünk, és szent nevében reménykedünk. Legyen, Uram, irgalmad rajtunk, amint benned bizakodunk!


'Isten az, aki minket veletek együtt megerősít és fölken Krisztusban. Pecsétjével megjelölt minket, és foglalóul a szívünkbe árasztotta a Lelket.'
Korintusiaknak írt II. levél 1. fejezet 21-22.

'A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Sokfélék a jelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz.'
 Korintusiaknak írt I. levél 12. fejezet 4-6

'Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet! Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki mindennek fölötte áll, mindent áthat, és mindenben benne van.'
Efezusiaknak írt levél 4. fejezet 3-6.

'Isten elküldte a Fiát, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük. Mivel az Isten fiai vagytok, a Fia Lelkét árasztotta szívünkbe az Isten, aki őt így szólítja: Abba, Atya!'
     Galatáknak írt levél  4. fejezet 5-6.
 
'Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét csak féljetek, hanem a gyermekké fogadás lelkét, amelyben azt kiáltjuk: 'Abba, Atyánk!' Maga a Lélek tesz lelkünkkel együtt tanúságot, hogy Isten fiai vagyunk. Ha pedig fiai, akkor örökösök is: Isten örökösei, Krisztusnak pedig társörökösei, mert vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.'
A rómaiaknak írt levél 8. fejezet 14-17.


REGGELI FOHÁSZ

'Imádjuk és dicsőítsük az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, és mondjuk ujjongó lélekkel: Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek!

Szent Atyánk, ajándékozd Szentlelkedet nekünk, akik még nem tudjuk, hogyan kell imádkoznunk, hogy gyengeségünkben segítségünkre siessen, és neked tetsző módon közbenjárjon értünk! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek!' Amen.

ESTI FOHÁSZ

'Az Atya a Szentlélek által tette Fiának, Krisztusnak testét élővé és éltetővé. Irányítsuk a dicséret szavát a háromszemélyű egy Isten felé: Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek!

Küldj, Urunk, munkásokat aratásodba, hogy tanítsanak minden népet, és kereszteljék meg az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és erősítsék a hitben!
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek!

Mindenható Atyánk, ismerje meg mindenki, hogy te, az Ige és a Szentlélek egy vagytok, és benned, az egyetlen Istenben higgyenek, reméljenek, téged szeressenek!
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek!' Amen.

NAPZÁRÓ FOHÁSZ

'Istenünk, a mai napon megünnepeltük Urunk feltámadását. Hallgasd meg alázatos kérő szavunkat, hogy minden rossztól mentesen a te békédben nyugodjunk, és dicséretedben örvendezve ébredjünk. Krisztus, a mi Urunk által.' Amen.

Forrás ~ Internet

A SZŰZANYA SZOMBATI EMLÉKNAPJA

Szűz Mária szombati emléknapja

'Légy oltalmunk, irgalmas Istenünk, hogy mi, akik Fiad édesanyjának emlékezetét ünnepeljük, közbenjárására vétkeinkből új életre támadjunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

 'Hallgass meg, Istenünk, és add meg a teljes békességet, amelyet kérünk, hogy benned örülve töltsük életünk minden napját, és a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására biztonságban eljussunk hozzád. Krisztus, a mi Urunk által.' Amen.

FOHÁSZ A SZŰZANYA SZOMBATI EMLÉKNAPJÁN

Ünnepeljük Megváltónkat, aki Szűz Máriától született,
és így könyörögjünk:
Urunk, édesanyád járjon közben értünk!

Örök Ige, aki Szűz Máriát romolhatatlan hajlékoddá
választottad, szabadíts meg minket a bűn romlottságától!
Urunk, édesanyád járjon közben értünk!

Jóságos Jézus, te a kereszten függve Máriát János anyjául rendelted, 
segíts úgy élnünk, hogy felismerjék bennünk Szűz Mária gyermekeit!
Urunk, édesanyád járjon közben értünk! Amen.

Forrás ~ Internet



 IMA A SZŰZANYÁHOZ

Édes Szűzanyám, csillogó koronád fényéből
 egy csöpp fényt sugallj reám.
Hálátlan gyermeked vagyok Anyám,
de Te nem hagytál magamra, vigyáztál reám.

Köszönöm, hogy megőrizted lelkemet,
 áldott szent palástodat reám terítetted.
Kérlek, segíts, hogy Téged így köszönthesselek,
 Általad láthassam egyszer Istenemet.
Szeplőtelen Szűz Mária, Világ Királynője,

 Tehozzád könyörög a Föld minden népe.
Imánkat hallgasd meg, légy lelkünknek őre,
ó segíts, hogy lelkünket a gonosz kerülje.
Hisz Édesanyánk vagy Te, s a Világ Királynője,
Szent Fiad által vagy lelkünknek őrzője.

Lábadhoz borulunk, úgy könyörgünk Hozzád,
kérünk fordítsd felénk jóságos szent orcád.
Szemedből egy sugár költözzék szívünkbe,
hogy Általad eljussunk Jézusunk elébe. Amen.

Forrás ~ Internet

SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA

 Honnan tudjuk, hogy a mennyország nem egyéb, mint kölcsönös szeretet? Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából, aki a mennyei életet mint Isten életében való részesedést mutatta be nekünk. Isten belső élete pedig a Szentháromság személyei közötti kölcsönös szeretet. A szeretet soha sem teljes egyfajta önkinyilatkoztatás nélkül. Lehet a szeretet jóakaró, jót cselekvő, elérhet akár hősies fokot is, kiterjedhet az ellenségre, de az ilyen szeretet legfeljebb tökéletes, de nem teljes szeretet. A teljességre jutott szeretet a kölcsönös szeretet. Az üdvözültek kölcsönösen szeretik egymást, soha nem maradnak le egymás szeretetében, mert a mennyben nincs a szeretetnek szenvedése, csak öröme. Az ellenségszeretet célja is az, hogy viszonzott szeretetté alakuljon, különben nem érné el célját, s az, akit szeretünk, nem üdvözülhetne.

Hogy Isten Szentháromság, ez a kinyilatkoztatás teljessége. Isten benső életének feltárása, azért, hogy mi is részt vegyünk benne. Ugyanakkor az ő képére teremtett ember is csak akkor ismeri meg igazán önmagát, ha tud Isten szentháromságos életéről. Ezért a Szentháromság misztériumát bár értelmünkkel egészen soha fel nem foghatjuk, mégis könnyű elfogadnunk, mert képét magunkban hordozzuk, és a mi életünk mélyén is ugyanaz a vágy húzódik meg: szeretni és szeretve lenni.

Dicsőítünk Téged, Atya, Fiú, Szentlélek, Szentháromság egy Isten, és hálát adunk nagy dicsőségedért, mely nem más, mint a Te belső életed boldogító misztériuma, az isteni személyek szeretetközössége. Most, miután megünnepeltük isteni fölségednek az üdvösségtörténetben végbevitt nagy tetteit: a megtestesülést, a megváltást, és a Szentlélek kiáradását, arra kérünk, adj szívünkbe mélységes vágyakozást a Te benső életedben való részvétel iránt, és segíts, hogy a személyeid közt áramló és ránk, parányi és méltatlan teremtményekre is kiáradó szeretetet befogadjuk, s igyekezzünk viszonozni is úgy, hogy továbbadjuk testvéreinknek.

Forrás ~ Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység

SZENT ISTVÁN EREKLYÉINEK ÁTVITELE

   Szent István király ereklyéinek átvitele ünnepe ~ május 30.

Szent István királyt 1038-ban Székesfehérváron temették el. A halálát követő trónviszály idején a fehérvári káptalan, aki aggódott, hogy a holttestet megszentségtelenítik, 1083. augusztus 20-án VII. Gergely pápa engedélyével kiemeltette a testet a bazilika közepén álló márványszarkofágból és a bazilika alatti sírkamrába rejtette. Ekkor választották le róla a mumifikálódott jobb kezet, amit a bazilika kincstárába vittek. Innen a kincstár őre, Merkurius szerzetes eltulajdonította és elrejtette. I. László hallott az ereklyéről, meglátogatta Merkurt bihari birtokán, ahol az ereklyét őrizte, megbocsátott neki, és 1084. május 30-án itt alapította az ereklye őrzésére a szentjobbi apátságot, melyről Szentjobb település a nevét kapta. A település ma Romániához tartozik, Nagyváradtól mintegy 40 km-re északkeletre található.

  Forrás ~ Internet


ÉVKÖZI IDŐ 8. HÉT ~ VASÁRNAP

'Urunk, Istenünk, mindenható Atyánk, meghódolunk fölséged előtt, és kérünk, öntsd belénk a Szentlélek világosságát, hogy minden ellenségtől biztonságban élve, mindig boldogan dicsérjünk téged. Krisztus, a mi Urunk által.' Amen.

'Adja meg nektek a béketűrés és vigasztalás Istene, hogy Jézus Krisztus akarata szerint egyetértsetek, hogy egy szívvel, egy szájjal magasztaljátok az Istent, Urunk, Jézus Krisztus Atyját. Karoljátok fel tehát egymást, amint Krisztus is felkarolt benneteket Isten dicsőségére.'
Rómaikanak írt levél 15. fejezet 5-7.

'Add meg nekünk, Istenünk, örök szereteted égő fényét, hogy mindenkor szereteted tüze hevítsen minket, és osztatlan szívvel szeressünk téged mindenek felett, testvéreinket pedig teérted. Krisztus, a mi Urunk által.' Amen.

 SZENT ISTVÁN EREKLYÉINEK ÁTVITELE

 Szent István király ereklyéinek átvitele ~ május 30.

'Szentek csodálatos fényessége, Istenünk, te Szent István király dicsőséges jobbját gondviselő szereteteddel megőrizted számunkra. Add, hogy oltalmának szüntelenül örvendjünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

 Szent István király ereklyéinek átvitele

Az 1038. augusztus 15-én meghalt István királyt Székesfehérvárott, az általa építtetett Nagyboldogasszony székesegyházban temették el. VII. Gergely pápa hozzájárulásával a Szent László király által Székesfehérvárra összehívott országos zsinaton 1083. augusztus 20-án 'testét ünnepélyesen felemelték'. A szent jobb a gyűrűvel együtt Mercurius szerzetes, a kincstár őre birtokába került, aki azt a Berettyó mellett álló családi monostorában rejtette el. Amikor 1084. május 30-án László király ide látogatott, Mercurius megvallotta neki titkát. Ez a Szent Jobb tiszteletére emelt monostor lett a szent jobb középkori őrzőhelye. A jobb kéztől elválasztott kar Lengyelországba - Lvovba került, egy másik karereklyét a bécsi Szent István-dómban őriznek. A Szent Jobb a török dúlás idején a koponyaereklyével együtt Raguzába - ma Dubrovnik - került. Mária Terézia a Szent Jobbot 1771. június 21-én Budára vitette, a királyi vár kápolnájába; a koponyaereklye egy részét előbb Pozsonyba, majd 1778. április 2-án Székesfehérvárra hozatta. A Szent Jobbot a II. világháború alatt külföldre vitték, majd 1945. augusztus 19-én ismét haza került, s azóta a budapesti Szent István-bazilikában őrzik.

Forrás ~ Internet

 NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

 Áldott légy, én Istenem, mert noha én minden jóra méltatlan vagyok, mégis a te nagylelkűséged és végtelen jóvoltod soha meg nem szűnik jót cselekedni, még a hálátlan és Tőled messze elrugaszkodott emberekkel is. Téríts minket magadhoz, hogy hálásak és ájtatosak legyünk, mert Te vagy ami üdvünk, erősségünk és bátorságunk. Amen.
Kempis Tamás

 NAPI EVANGÉLIUM

2015. május 30. - Szombat

Abban az időben: Jézus ismét Jeruzsálembe ment tanítványaival. Amikor a templomban járt, odaléptek hozzá a főpapok, az írástudók meg a nép elöljárói, és megkérdezték tőle: 'Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél?' Jézus így válaszolt: 'Én is kérdezek tőletek valamit. Feleljetek rá, és akkor majd én is megmondom nektek, hogy milyen hatalommal cselekszem. János keresztsége a mennyből volt-e vagy az emberektől? Válaszoljatok nekem!' Erre tanakodni kezdtek egymás között. Így okoskodtak: 'Ha azt mondjuk: 'A mennyből volt”, azt fogja felelni: 'Hát akkor miért nem hittetek neki?' Mondjuk talán azt, hogy Az emberektől?' Féltek azonban a néptől, mert mindenki azt tartotta, hogy János valóban próféta volt. Végül is ezt válaszolták: 'Nem tudjuk.' Jézus erre azt felelte: 'Akkor én sem mondom meg, milyen hatalommal cselekszem ezeket.'

[Mk 11,27-33]

  'Ifjúkoromtól kértem a bölcsességet: szívem örömét lelte benne'

Sir 51,12-20

hogy megmentetted a benned bízókat, Uram, és kiszabadítottad őket a pogányok kezéből. Fölemeltem a földről szavamat, és könyörögtem, hogy megmeneküljek a haláltól. Kiáltottam az Úrhoz: 'Ó, Uram, te atyám vagy, ne hagyj el szorongatásom napján, a kevélyek idejében, amikor segítség nélkül maradok! Hadd dicsérjem nevedet szüntelen, és magasztalva emlegessem!' Imám ekkor meghallgatásra talált. Megszabadítottál a romlástól, és megmentettél a szorongatás napjától. Ezért magasztallak, dicsőítelek, és áldom az Úr nevét! Amikor még ifjú voltam, mielőtt utakra indultam, kértem a bölcsességet, nyilvánosan, imámban. A templom előtt könyörögtem érte, hogy szüntelen feléje törekszem, és az kivirágzott, mint a korán érő szőlő. Szívem örömét lelte benne, egyenes úton járt a lábam, és ifjúkoromtól fogva a nyomában jártam.

 18B ZSOLTÁR

A karvezetőnek. Dávid zsoltára. Isten dicsőségét beszélik az egek, és keze művét hirdeti az égbolt. Ezt harsogja az egyik nap a másiknak, erre tanítja az egyik éj a másikat. Nem sustorgással, nem dadogással, hogy ne lehetne érteni őket: az egész földre elhat szózatuk, s a földkerekség határaira szavuk. Bennük ütötte fel a napnak sátrát, s az, mint a vőlegény, kilép nászházából, mint a hős, ujjongva indul neki útjának. Az ég egyik szélén kel föl, és útja annak másik széléig jut el, és nincs, aki melege elől elrejthetné magát. Szeplőtelen az Úr törvénye, felüdíti a lelket, az Úr rendelete megbízható, bölcsességet ad a kisdedeknek. Egyenesek az Úr végzései, vidámmá teszik a szívet, világos az Úr parancsa, felvilágosítja a szemet. Az Úr félelme tiszta, örökkön-örökké megmarad, igazak az Úr ítéletei, egytől-egyig igazságosak. Kívánatosabbak az aranynál, és megannyi drágakőnél, édesebbek a méznél, meg a csepegő lépes méznél. Szolgád meg is tartja őket, megtartásuk jutalma bőséges. Ki veszi észre a vétkeket? Tisztíts meg titkos bűneimtől, és a kevélységtől mentsd meg szolgádat, ne uralkodjék rajtam. Akkor szeplőtelen leszek, s a nagy vétektől tiszta maradok. Hadd legyen kedves előtted szám beszéde, és szívem elmélkedése mindenkor. Uram, én segítőm, én üdvözítőm!



 REGGELI FOHÁSZ

'Urunk, Istenünk, mindenek Atyja, aki a mai napot megérnünk engedted, 
add, hogy dicsőségedre Krisztussal töltsük el ezt a napot!
 Hallgass meg minket, Urunk!

Add, hogy mindig éljen bennünk a hit, a remény és a szeretet,
amellyel elárasztottad szívünket!
Hallgass meg minket, Urunk!

Urunk, hadd szegezzük mindig rád szemünket,
hogy rögtön felelni tudjunk hívásodra, ha szólítasz!
Hallgass meg minket, Urunk!' Amen.

 ESTI FOHÁSZ

'Mindenható Atyánk, ismerje meg mindenki, hogy te, az Ige és a Szentlélek egy vagytok, és benned, az egyetlen Istenben higgyenek, reméljenek, téged szeressenek!
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek!

Küldj, Urunk, munkásokat aratásodba, hogy tanítsanak minden népet, és kereszteljék meg az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és erősítsék a hitben!
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek!' Amen.

 NAPZÁRÓ FOHÁSZ

'Látogass meg minket, Istenünk, ezen az éjszakán, hogy holnap reggel tőled erőt nyerve ébredjünk, és Krisztus feltámadásának örvendhessünk. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet



 A MAI IMASZÁNDÉKUNK SZERINT KEDVES IMÁT KÉRŐ TESTVÉRÜNKÉRT IMÁDKOZUNK, BÁNATÁBAN OSZTOZUNK ÉS VIGASZTALÁSUNKKAL ERŐSÍTJÜK LELKÉT. Amen.

'Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad,
és nem engedi, hogy valamikor ingadozzék az igaz.'
Zsoltár 55:23

ISTEN LEGYEN VELED

  'Átadom szerettemet Istennek.
 Tudom, hogy Isten életében tovább él,
 és útja mindörökre halad előre, felfelé, Isten felé,
mint ahogyan az élet sem folyik visszafelé.

Szeretetet, békét, örömöt és jóakaratot sugárzok felé,
és tudom, hogy Isten szeretete és békessége veszi őt körül.
 Isten fényessége ragyog benne, általa és körülötte.

Tudom, hogy élete mindennapján a jóság és kegyelem kíséri,
és mindörökre Isten házában lakozik.
Valahányszor gondolok rá, azt mondom: Isten legyen veled!' Amen.

'Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat, én meg majd kérem az Atyát,
 és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad.'
János evangéliuma 14. fejezet 15-16.

IMA A SZŰZANYÁHOZ

Velem voltál, jó Szűzanyám, fájdalmamban vigasztaltál.
Átöleltél, rám hajoltál, éjjel - nappal erőt adtál.
Te voltál a menedékem, fájdalmamban segítségem.
Ó, Szűzanyám, állj mellettem, a kezemet ne engedd el.

Kétségbe esni ne hagyj, szívembe békességet adj.
És ha eljön az óra, ha indulok a nagy útra,
térden állva, leborulva, szent nevedet magasztalva
sóhajtom ki lelkemet.

Szűz Mária, égi Anyám, ó hallgasd meg az én imám.
Hozzád szólok, benned bízva, szomorúak nagy vigasza.
Sok bánat a földi éltem, segítsd nekem elviselnem.
Nyújtsd ki mennyből szent kezedet, segítsd vinni keresztemet.

Kérd érettem szent Fiadat, tudom jól, hogy terád hallgat.
Hogy majd az Ő szent nevében, köszönthetlek fönn az égben.
Ó, hallgasd meg kérésemet, hogy dicsérjem szent nevedet.
És fogadd el az én imám, Szűz Mária, édesanyám. Amen.

Forrás ~ Internet

IMA AZ ÚR JÉZUSHOZ

Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.

Ha nagyon egyedül vagy, már senkid nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr Isten.
Ha nehéz a kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.

Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj Jézusra, Rá halált kiáltottak!

De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét, szeretetet,
amit tőled soha, senki el nem vehet!

Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád, egész életedben,
elvezet Jézusod, Atyádhoz a mennybe. Amen.

Forrás ~ Internet

IMA A SZERETTEIMÉRT

Atyám, őrizd, óvd a bajtól azokat, akiket különösen szeretek!
Úgy vigyázz rájuk, mint az én szívemre, melyben nevüket őrzöm!
Tartsd tőlük távol a kísértéseket, és térítsd őket arra az útra,
amely a te dicsőségedbe vezet!

Ha szívüket a bánat nyomja, tedd őket kitartóvá!
Tudjanak bízni, remélni segítő, megszentelő kegyelmedben!
Adj nekik nyugodt éjszakát, zavartalan álmot,
reggel pedig újra rajtuk pihenjen tetszésed.

Élvezzék a föld örömeit, amelyeket a tiszta lelkek számára készítettél, 
és vezesd őket egyszer országodba, hogy ott egyesülve a szeretetben 
együtt dicsérhessük szent nevedet mindörökké! Amen.

VIGASZ IMA

Urunk, Istenünk, azért jövünk ma hozzád, hogy kérjük Szentlelked erősítő, vigasztaló jelenlétét az életünkben. Látod, hogy hány fajta fájdalom, seb, begyógyulásra váró törés, amit magunkkal cipelünk.

 Olyan jól megtanultuk, hogy hogyan leplezzük ezt mások elől. Talán már magunk sem hiszünk abban, hogy az életünk sokfajta nyomorúsága változhatna, gyógyulhatna. Kérünk, hogyha valóban lehetséges a gyógyulás, lehetséges a vigasztalás, add nekünk!

Urunk, kérünk, szólj hozzánk úgy, ahogy erre egyedül csak te vagy képes, hiszen a Biblia szerint olyan jól ismersz minket, mint senki más. Tudod a szívünk állapotát, látod az éppen most fejünkben, szívünkben kavargó gondolatokat. Válaszolj nekünk, Istenünk! Lépj mellénk, emelj fel bennünket!

Köszönjük, hogy várhatjuk tőled most is, hogy megajándékozol bennünket minden elképzelésünkön felül szavaddal, jelenlétednek áldott erejével. Könyörgünk, Urunk, add, hogy ne legyünk ennek akadályai. Jézus Krisztus nevében köszönjük, hogy már meghallgattál bennünket. Amen.

Forrás ~ Internet

IMA A SZŰZANYÁHOZ

Édes Szűzanyám, csillogó koronád fényéből
 egy csöpp fényt sugallj reám.
Hálátlan gyermeked vagyok Anyám,
de Te nem hagytál magamra, vigyáztál reám.

Köszönöm, hogy megőrizted lelkemet,
 áldott szent palástodat reám terítetted.
Kérlek, segíts, hogy Téged így köszönthesselek,
 Általad láthassam egyszer Istenemet.
Szeplőtelen Szűz Mária, Világ Királynője,

 Tehozzád könyörög a Föld minden népe.
Imánkat hallgasd meg, légy lelkünknek őre,
ó segíts, hogy lelkünket a gonosz kerülje.
Hisz Édesanyánk vagy Te, s a Világ Királynője,
Szent Fiad által vagy lelkünknek őrzője.

Lábadhoz borulunk, úgy könyörgünk Hozzád,
kérünk fordítsd felénk jóságos szent orcád.
Szemedből egy sugár költözzék szívünkbe,
hogy Általad eljussunk Jézusunk elébe. Amen.

Forrás ~ Internet

'Kegyelem és békesség nektek Istentől, Atyánktól és Urunktól, Jézus Krisztustól! Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene! Ő megvigasztal minket minden szomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik szomorúak, azt a vigasztalást nyújtva nekik, amelyet ő nyújt nekünk.
Korintusiaknak írt II. levél 1. fejezet 2-4.

     ISTENI VIGASZ

'Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja
és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden
nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban,
 azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket.'

Korintusiaknak írt II. levél 1. fejezet 3-4.

 Drága Jézusunk, fájdalmaink között is segíts elfogadnunk
vigasztalásodat, mert te hordoztad terheinket, kiöntötted ránk
kegyelmedet, és gyógyulást hoztál kereszthalálod által.
 Benned van reménységünk. Amen.

Forrás ~ Internet
 
ÉVKÖZI IDŐ 8. HÉT ~ PÉNTEK

'Istenünk, irányítsd a világ folyását akaratod szerint békességben. Egyházadnak pedig add meg, hogy odaadó buzgósággal és zavartalan örömmel szolgáljon neked. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
 
 NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Vedd, Uram, és fogadd el egész szabadságomat, emlékezetemet, értelmemet, akaratomat, mindent, amim. csak van. Te adtad mindezt nekem, s én Neked' adom vissza, Uram. Minden a tiéd, rendelkezz velük szabad tetszésed szerint. Egyedül szeretetedet és kegyelmedet add nekem, s nekem ez elég. Amen.
Loyolai Szent Ignác

NAPI EVANGÉLIUM

2015. május 29. – Péntek

Miután Jézus a tömeg örömujjongása közben bevonult Jeruzsálembe, fölment a templomba. Ott körülnézett, és mindent szemügyre vett. Mivel már esteledett, a tizenkét apostollal együtt kiment Betániába. Amikor másnap eljöttek Betániából, Jézus megéhezett. Messziről látott egy zöldellő fügefát. Elindult feléje, hátha talál rajta valami gyümölcsöt. De amikor odaért, csak leveleket talált rajta, mert még nem érkezett el a fügeérés ideje. Ekkor így szólt: 'Senki se egyék rólad gyümölcsöt soha többé!' Tanítványai is hallották ezt. Nemsokára Jeruzsálembe érkeztek. Jézus bement a templomba, és kezdte kiűzni azokat, akik a templomban adtak-vettek. A pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatta, és senkinek sem engedte meg, hogy bármit is keresztülvigyen a templom területén. Azután megmagyarázta: 'Hát nem azt tanítja az Írás: 'Az én házamat minden nép az imádság házának nevezi majd?' Ti pedig rablók barlangjává tettétek.' Amikor a főpapok és az írástudók értesültek erről, azon tanakodtak, miképpen okozzák vesztét. Féltek ugyanis tőle, mert az egész nép lelkesedett tanításáért. Amikor beesteledett, Jézus tanítványaival együtt elhagyta a várost. Másnap reggel, amikor a fügefa mellett vitt el az útjuk, látták, hogy tövestül elszáradt. Péter visszaemlékezve Jézus szavaira, így szólt hozzá: 'Mester, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, elszáradt!' Jézus ezt válaszolta nekik: 'Higgyetek az Istenben! Bizony mondom nektek, ha valaki azt mondja a hegynek: 'Emelkedjél föl, és vesd magad a tengerbe', és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, az valóban úgy is lesz. Azért mondom nektek, bármit kértek imádsággal, higgyétek, hogy megkapjátok, és el is nyeritek. Amikor pedig imádkozni készültök, bocsássatok meg annak, akire nehezteltek, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket! Mert ha ti nem bocsátotok meg egymásnak, mennyei Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket.'

[Mk 11,11-26] 
 
 ' Dicsérjük a jámbor férfiakat, kiknek kegyessége nem ért véget'

Sir 44,1.9-13

Az ősatyák dicsérete Hadd dicsérjük a híres férfiakat, a mi őseinket nemzedékeik sorában. és voltak, akiknek nem maradt emlékük: kimúltak, mintha nem is lettek volna, születtek, mintha nem is születtek volna, éppígy gyermekeik is utánuk. De azoknak a jámbor férfiaknak, akiknek jósága nem ért véget, a javaik megmaradnak ivadékuknál, és szent örökségük unokáiknál, a szövetségek részese marad utódjuk, és miattuk gyermekeik is mindörökre. Törzsük és hírnevük el nem enyészik.

149. ZSOLTÁR

ALLELUJA! Énekeljetek az Úrnak új éneket, zengjen a szentek gyülekezetében dicsérete! Örvendezzék Izrael az ő alkotójának, Sion fiai ujjongjanak királyuknak! Dicsőítsék nevét körtánccal, dobbal és lanttal zengjenek neki! Mert az Úr kedveli népét, diadalra juttatja az alázatosakat. Ujjongnak majd a szentek dicsőségben, és örvendeznek fekvőhelyükön. Szájukban Isten magasztalása lesz, és kétélű kard a kezükben, hogy bosszút álljanak a nemzeteken megfenyítik a népeket, láncra verik királyaikat, vasbilincsbe nagyjaikat, és végrehajtják rajtuk a megírt ítéletet: Dicsősége lesz ez minden szentjének! ALLELUJA!


'Azért mondom nektek, bármit kértek imádsággal, higgyétek, hogy megkapjátok, és el is nyeritek.'
Márk evangéliuma 11. fejezet 24.

'Amikor pedig imádkozni készültök, bocsássatok meg annak, akire nehezteltek, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket! Mert ha ti nem bocsátotok meg egymásnak, mennyei Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket.'
Márk evangéliuma 11. fejezet 25-26.

'Az Isten szeretetét arról ismerjük fel, hogy életét adta értünk. Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért.'
János első levele 3. fejezet 16.

'Az Isten szeretete abban nyilvánult meg, hogy az Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk. A szeretetnek nem az a lényege, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő előbb szeretett minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül. Szeretteim, ha az Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást.'
János első levele 4. fejezet 9-11.
 
 
 KÖNYÖRGÉS

Istenünk, add kegyelmed bőségét hozzád esdeklő híveidnek, és engedd működni bennük a te erődet, hogy parancsaidat követve vigasztalást kapjanak tőled a jelen életben, és elnyerjék a jövendő élet örömeit. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Amen.

KÖNYÖRGÉS

Mindenható, irgalmas Istenünk, a te akaratodból szenvedett Krisztus az egész világ üdvösségéért. Adj népednek nagy elhatározást, hogy merjen neked bemutatott élő áldozattá válni, és így beteljék szereteted teljességével. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Amen.
 
 REGGELI FOHÁSZ

'Bízzunk Istenben, akinek gondja van mindazokra,
akiket teremtett, és Fia által megváltott,
és újítsuk meg kérésünket:
Erősítsd meg, Urunk, amit végbevittél bennünk!

Irgalmas Isten, irányítsd lépteinket az életszentség útján,
hogy mindig azt gondoljuk, ami igaz, jogos és előtted kedves!
Erősítsd meg, Urunk, amit végbevittél bennünk!' Amen.

ESTI FOHÁSZ

'Aki igazán megismerte Krisztust, reménykedik benne.
Kérjük hangos szóval és bizalommal őt:
Uram, irgalmazz!

Krisztus Urunk, add, hogy a gyenge emberi természet,
 amely nélküled hajlamos a rosszra,
általad állandóan erőt nyerjen!
Uram, irgalmazz!' Amen.

NAPZÁRÓ FOHÁSZ

'Mindenható Istenünk, add, hogy sírjában nyugvó egyszülött Fiad mellett hűségesen kitartsunk, és méltók legyünk vele együtt új életre támadni. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.' Amen.
 
Forrás ~ Internet



A Szeretet Misszionáriusainak és Teréz anya munkatársainak napi imája

Tégy méltóvá minket Urunk, hogy az egész világon szolgálhassuk azokat az embertársainkat, akik szegénységben és éhségben élnek és halnak meg. Add meg nekik ma a mi kezünk által mindennapi kenyerüket, s a mi megértő szeretetünk által adj nekik békét és örömet.

Uram, tégy engem a Te békéd eszközévé, hogy
ahol gyűlölet lakik - oda szeretetet vigyek,
ahol sértés . oda a megbocsátás szellemét,
ahol egyenetlenség - oda egyetértést,
ahol tévedés - oda igazságot,
ahol kétely - oda hitet,
ahol kétségbeesés - oda reményt,
ahol árnyék - oda fényt,
ahol szomorúság - oda örömet.

Uram, add, hogy inkább én igyekezzek vigasztalni, mint hogy vigaszra várjak; inkább én törekedjek megértésre, mint hogy megértést óhajtsak; inkább én szeressek, mint hogy szeretetet igényeljek; mert önmagunkat elfelejtve találjuk meg magunkat, ha megbocsátunk, akkor nyerünk bocsánatot, ha meghalunk, azzal ébredünk az örök életre. Amen.

A Szeretet Misszionáriusainak napi imája

Uram, Jézus, segíts, hogy Téged sugározzalak, amerre járok. Hasd át egész valómat lelkeddel és életeddel. Áraszd el lelkemet, hogy többé már ne én legyek, hanem az egész valóm Téged sugározzon. Te ragyogj rajtam keresztül másokra és engedd, hogy egész életem a Te sugárzásod legyen. Érezze ezt meg mindenki, aki a közelembe kerül. Érezzék meg jelenlétedet lelkemben. Többé már ne engem lássanak, hanem egyedül Téged. Uram, Jézus, maradj velem, és akkor én is világítani fogok. Hadd legyek fényed mások felé. Jézusom, ez a világosság egyedül a Tied, semmi nem az enyém. Te vagy az, aki bennem másokra ragyogsz. Így dicsérjelek Téged, ne csak szavakkal, hanem példámmal, tetteimmel, tetteim erejével, hogy szívem Feléd áradó szeretetének teljessége tanúsítsa bennem Jelenlétedet. Amen.

Békeima

Uram, vezess a halálból az életre,
a hamisságból az igazságra,
Vezess a kétségbeesésből a reményre,
a félelemből a bizalomra,
Vezess a gyűlöletből a szeretetre,
a háborúból a békére!
Add, hogy békesség töltse el szívünket,
világunkat, s az egész világegyetemet!
Béke Béke Béke! Amen.
 
Forrás ~ Internet


 KÖSZÖNÖM URAM

 Köszönöm, Uram, hogy ma is szerettél engem.
Lehetővé tetted, hogy viszontszeresselek.
Elém hoztad embertestvéreimet, akikben
Felismerhettelek Téged, és jót tehettem velük.

Köszönöm, Uram, hogy a te akaratodat
Cselekedhettem. Kérlek, bocsáss meg nekem,
Ha megbántottam embertársaimat!
Kérlek, Uram, növeld bennem az alázatot
És a szolgáló szeretetet!

Árassz el a Szentlélek erejével,
Hogy feladataimat örömmel végezzem!
Add, Uram, hogy a hitben és a Te szeretetedben
Minden körülmények között kitartsak!

A szeretetemről ismerjék meg embertestvéreim,
Hogy tanítványod vagyok.
Add, Uram, hogy mindennap hálát tudjak adni
Az életemért és a rám bízottakért!
Köszönöm, Uram, hogy ennyire szeretsz minket. Amen.

 A Karitász munkatársak imája

Forrás ~ Internet 
 



ÉVKÖZI IDŐ 8. HÉT ~ CSÜTÖRTÖK

'Istenünk, irányítsd a világ folyását akaratod szerint békességben. Egyházadnak pedig add meg, hogy odaadó buzgósággal és zavartalan örömmel szolgáljon neked. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
 
 NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Győzelmes Jézusunk, tündöklő szép napunk, világosítsd szívünket, erősítsen minket szent feltámadásod! Szentséges áldozat, élőket, holtakat megsegítő irgalom, feltámadás, élet! Jézus, hála néked! Amen.
 
 2015. május 28. – Csütörtök

Abban az időben: Tanítványaival Jézus Jerikóba érkezett. Amikor tanítványainak és a nagy tömegnek a kíséretében elhagyta Jerikót, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen. Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: 'Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!' Többen szóltak neki, hogy hallgasson, de ő annál hangosabban kiáltotta: 'Dávid fia, könyörülj rajtam!
Jézus megállt, és így szólt: 'Hívjátok ide!' Odaszóltak a vaknak: 'Bátorság! Gyere, téged hív!' Az eldobta köntösét, felugrott és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte: 'Mit akarsz, mit tegyek veled?' A vak ezt Felelte: 'Mester, hogy lássak.' Jézus erre így szólt hozzá: 'Menj, a hited megmentett téged.' Az pedig nyomban visszanyerte látását, és követte őt az úton.

[Mk 10,46-52]
 
  'Tudják meg a nemzetek, hogy nincs Isten kívüled, Uram'

Sir 36,1.4-5a.10-17

Könyörülj rajtunk, mindenség Istene, tekints ránk, és mutasd meg nekünk irgalmad világosságát! Amint fölöttünk szentnek bizonyultál az ő szemük láttára, úgy mutasd magad dicsőnek irányukban szemünk előtt, hadd ismerjék meg, amint mi már tudjuk, hogy nincs Isten kívüled, Uram! Siettesd az időt és emlékezz meg a végről, hogy megemlegessék csodás tetteidet! Pusztuljon el a tűz haragjától, aki menedéket keres, hadd vesszenek, akik gonoszul bánnak népeddel! Rontsd meg az ellenséges fejedelmek fejét, akik mondják: 'Kívülünk nincsen más!' Gyűjtsd egybe Jákob minden törzsét! Hadd ismerjék meg, hogy nincs más Isten kívüled, és emlegessék csodás tetteidet! Tekintsd őket örökségednek, úgy, mint egykor. Könyörülj népeden, amely nevedet viseli, Izraelen, akit elsőszülöttednek hívtál. Könyörülj szent városodon, Jeruzsálemen, nyugalmad helyén! Töltsd meg Siont kimondhatatlan igéiddel, és népedet dicsőségeddel. Tégy tanúságot azok mellett, akik teremtményeid között az elsők, és teljesítsd a jövendöléseket, amelyeket a régi próféták mondtak nevedben.

 78. ZSOLTÁR

Ászáf zsoltára. Isten, pogányok szállták meg örökségedet, megfertőzték szentséges templomodat, romhalmazzá tették Jeruzsálemet. Szolgáid holttestét odavetették eledelül az ég madarainak, szentjeid húsát a föld vadjainak. Úgy ontották vérüket Jeruzsálem körül, akárcsak a vizet, és nem akadt, aki eltemette volna őket. Gyalázattá lettünk szomszédaink előtt, nevetséggé s csúfsággá azok előtt, akik körülöttünk laknak. Meddig még, Uram? Örökké tart haragod? Meddig lobog még bosszúságod, mint a tűz? A pogányokra öntsd haragodat, akik nem ismernek téged, s azokra az országokra, amelyek nem hívják segítségül nevedet. Hiszen felfalják Jákobot, és elpusztítják lakóhelyét! Ne emlékezzél meg atyáink gonoszságáról, siessen elénk irgalmasságod, mert nagyon nyomorultak lettünk. Segíts rajtunk, szabadító Istenünk neved dicsőségéért és ments meg minket, Bocsásd meg bűneinket a te nevedért! Miért mondják a pogányok között: 'Hol van az ő Istenük?' Legyen nyilvánvaló a pogányokon szemünk láttára szolgáid kiontott vérének megbosszulása. Jusson színed elé a bilincsbe vertek jajszava; Hatalmas karoddal tartsd életben a halálra szántakat. Öntsd vissza hétszeresen szomszédaink ölébe, ellened szórt szidalmaikat, Uram. Mi azonban, a te néped és legelőd juhai, hadd áldjunk téged örökké, és hadd hirdessük dicséretedet nemzedékről nemzedékre!
 
 
'Ennek az életnek a szenvedései nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely megnyilvánul rajtunk. Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. A természet ugyanis mulandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt, aki abban a reményben vetette alá, hogy a mulandóság szolgai állapotából majd felszabadul az Isten fiainak dicsőséges szabadságára.'
Rómaiaknak írt levél 8. fejezet 18-21.
 
 'Az az Isten parancsa, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást parancsa szerint. Aki teljesíti parancsait, benne marad az Istenben, és az Isten is őbenne. Annak, hogy ő bennünk marad-e, a Lélek a próbaköve, akit adott nekünk.'
János első levele 3. fejezet 23-24.
 
 'Szeressétek az igazságot, ti, akik ítélkeztek a föld fölött!
Jó lélekkel gondolkodjatok az Úrról, és keressétek szívetek egyszerűségében! 
Mert azok, akik nem kísértik, megtalálják,
és azoknak, akik nem bizalmatlanok iránta, kinyilvánítja magát.'
Bölcsesség könyve 1. fejezet 23-24.
 

REGGELI FOHÁSZ

'Magasztaljuk Istent, akitől népének üdvössége származik,
és mondjuk: Urunk, te vagy az életünk!

Áldott vagy, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki nagy irgalmaddal élő reménységre újjáteremtettél bennünket Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által! Urunk, te vagy az életünk!

Aki a képedre és hasonlatosságodra teremtett embert Jézus Krisztusban újjáalkottad, tégy bennünket Fiadhoz hasonlóvá!
Urunk, te vagy az életünk!' Amen.
 
 'Mindenható, örök Isten, benned nincs semmi sötétség, semmi homály. Áraszd ránk fényességed ragyogását, hogy parancsaid törvényét felfogva tágra nyílt szívvel, hűségesen járjunk utadon. Krisztus, a mi Urunk által.' Amen.
 
 ESTI FOHÁSZ

'Krisztus a népek világossága és minden élő öröme. Kérjük őt boldog áhítattal: Adj, Urunk, fényt, békét és üdvösséget!

Te úgy akartad, hogy az emberek tehetségükkel kutassák a természet titkait, és így irányítsák a világot, add, hogy a tudomány és a művészet dicsőségedre és mindnyájunk javára szolgáljon!
Adj, Urunk, fényt, békét és üdvösséget!' Amen.

NAPZÁRÓ FOHÁSZ

'Urunk, Istenünk, ajándékozz nekünk pihentető álmot, mert elfáradtunk a napi munkában. Újíts meg minket állandó segítségeddel, hogy testben-lélekben a tieid maradjunk.
Krisztus, a mi Urunk által.' Amen.

Forrás ~ Internet

 
KÖNYÖRGÉS

'Emlékezzél meg, Istenünk, szent szövetségedről, amelyet új szövetséggel megszentelt a Bárány vére. Add, hogy néped elnyerje bűneinek bocsánatát, folytonosan előrehaladjon, és a megváltás ajándékában kiteljesedjék. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
 
KÖNYÖRGÉS

'Emlékezzél irgalmasságodra, Istenünk, aki jóságosan betöltöd lelki javaiddal az éhezőket. Segíts rajtunk lelki ínségünkben, hogy bővelkedhessünk a te javaidban. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet






Tiszta Fény, vezess...!

Ó, szent édesanya,
segíts, hogy hozzád hasonlókká váljunk,
aki az Úr tiszta szolgálója vagy.

Segíts, hogy úgy higgyünk
mint te, kétség nélkül,
akinek az Isten angyala hozta az üzenetet.

Segíts, hogy türelmesek legyünk, mint te,
aki Betlehembe vándoroltál
és a világ megváltóját
egy istállóban szülted meg.

Segíts bennünket, hogy belső életünk olyan
legyen mint a tiéd, aki mindent,
amit Jézustól hallottál és láttál,
meghánytál-vetettél szívedben.

Segíts, hogy erős lelkűek
legyünk, mint te
amikor lelkedet a kard átjárta.

Segíts, hogy képesek legyünk
a lemondásra mint te:
hagytad, hogy isteni gyermeked
eltávozzék s végrehajtsa feladatát,
és végül láttad őt meghalni
és nem lázadoztál.

Ó, szent anya,
reménységünk a vándorlásban.
Vezess bennünket, - ahogy eddig is
vezettél -, ebből a sötét éjszakából.
Tiszta fény, vezess,
míg Jézushoz érkezünk.
Amen.

J. Newmann bíboros

Forrás ~ Internet

 CANTERBURY SZENT ÁGOSTON PÜSPÖK

'Istenünk, te Anglia népeit Canterburyi Szent Ágoston püspök igehirdetésével vezetted el az evangélium világosságára. Add, hogy apostoli munkája állandóan gyümölcsöt teremjen Egyházadban. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Canterburi Szent Ágoston püspök emléknapja ~ május 27.

Mint a római Szent András-kolostor apátját, Nagy Szent Gergely pápa 597-ben az angolokhoz küldte az evangélium hirdetésére. Ethelbert király támogatásával, mint Canterbury püspöke, sokakat a hitre térített, több egyházi tartományt szervezett, főként a kenti királyságban. Május 26-án halt meg 605 körül, Canterburyben.

Példája: A megbízatásokat pontosan hajtsd végre, légy nagyon imádságos lelkületű és roppant biztos a sikerben!

'Istenünk, ki Szent Ágoston püspököd igehirdetése révén vezetted Britannia népét az evangélium világosságára, kérünk, add, hogy apostoli munkájának gyümölcsei maradandók legyenek Egyházadban!' Amen.

Forrás ~ Internet


ÉVKÖZI IDŐ 8. HÉT ~ SZERDA

'Istenünk, irányítsd a világ folyását akaratod szerint békességben. Egyházadnak pedig add meg, hogy odaadó buzgósággal és zavartalan örömmel szolgáljon neked. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
 
 NAPI EVANGÉLIUM

'Megvallom. Uram, és áldalak érte, hogy bennem képmásodat teremtetted meg, hogy Rád emlékezve Rólad elmélkedjem, Téged szeresselek. De ezt a képmást annyira eltorzította a vétek, annyira elfeketítette a bűn, hogy nem tud eleget tenni rendeltetésének, hacsak Te meg nem újítod és helyre nem állítod. Uram, tégy a magadévá!' Amen.

Szent Anzelm 
 
'Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.'
Márk evangéliuma 10. fejezet 45.

NAPI EVANGÉLIUM

2015. május 27. – Szerda

Abban az időben: Jézus és a tanítványok úton voltak Jeruzsálem felé. Jézus elöl ment, a tanítványok pedig aggódva követték őt. Jézus ismét magához hívta a tizenkettőt, és arról kezdett nekik beszélni, hogy mi vár reá. 'Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát átadják a főpapoknak és írástudóknak. Halálra ítélik, kiszolgáltatják a pogányoknak, és azok kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik. De harmadnapra feltámad.' Akkor Zebedeus fiai, Jakab és János, odamentek Jézushoz, és ezt mondták neki: 'Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk!' Ő megkérdezte: 'Mit kívántok, mit tegyek nektek?' Ezt felelték: 'Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben.' Jézus így válaszolt: 'Nem tudjátok, mit kértek! Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én iszom, vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?' Azt felelték: 'Meg tudjuk tenni!' Jézus így folytatta: 'A kehelyből, amelyből én iszom, ti is inni fogtok, s a keresztséggel, amellyel megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedtek. De hogy a jobb és a bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el. Az a hely azokat illeti, akiknek készült.' Amikor a többi tíz ezt meghallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra. Ezért Jézus odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: 'Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. De köztetek ez ne így legyen! Ha valaki közületek ki akar tűnni, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája! Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.'

[Mk 10,32-45]

'Tudják meg a nemzetek, hogy nincs Isten kívüled, Uram'

Sir 36,1.4-5a.10-17

Könyörülj rajtunk, mindenség Istene, tekints ránk, és mutasd meg nekünk irgalmad világosságát! Amint fölöttünk szentnek bizonyultál az ő szemük láttára, úgy mutasd magad dicsőnek irányukban szemünk előtt, hadd ismerjék meg, amint mi már tudjuk, hogy nincs Isten kívüled, Uram! Siettesd az időt és emlékezz meg a végről, hogy megemlegessék csodás tetteidet! Pusztuljon el a tűz haragjától, aki menedéket keres, hadd vesszenek, akik gonoszul bánnak népeddel! Rontsd meg az ellenséges fejedelmek fejét, akik mondják: 'Kívülünk nincsen más!' Gyűjtsd egybe Jákob minden törzsét! Hadd ismerjék meg, hogy nincs más Isten kívüled, és emlegessék csodás tetteidet! Tekintsd őket örökségednek, úgy, mint egykor. Könyörülj népeden, amely nevedet viseli, Izraelen, akit elsőszülöttednek hívtál. Könyörülj szent városodon, Jeruzsálemen, nyugalmad helyén! Töltsd meg Siont kimondhatatlan igéiddel, és népedet dicsőségeddel. Tégy tanúságot azok mellett, akik teremtményeid között az elsők, és teljesítsd a jövendöléseket, amelyeket a régi próféták mondtak nevedben.

78. ZSOLTÁR ~ 'Segíts rajtunk, szabadító Istenünk ...'

Ászáf zsoltára. Isten, pogányok szállták meg örökségedet, megfertőzték szentséges templomodat, romhalmazzá tették Jeruzsálemet. Szolgáid holttestét odavetették eledelül az ég madarainak, szentjeid húsát a föld vadjainak. Úgy ontották vérüket Jeruzsálem körül, akárcsak a vizet, és nem akadt, aki eltemette volna őket. Gyalázattá lettünk szomszédaink előtt, nevetséggé s csúfsággá azok előtt, akik körülöttünk laknak. Meddig még, Uram? Örökké tart haragod? Meddig lobog még bosszúságod, mint a tűz? A pogányokra öntsd haragodat, akik nem ismernek téged, s azokra az országokra, amelyek nem hívják segítségül nevedet. Hiszen felfalják Jákobot, és elpusztítják lakóhelyét! Ne emlékezzél meg atyáink gonoszságáról, siessen elénk irgalmasságod, mert nagyon nyomorultak lettünk. Segíts rajtunk, szabadító Istenünk neved dicsőségéért és ments meg minket, Bocsásd meg bűneinket a te nevedért! Miért mondják a pogányok között: 'Hol van az ő Istenük?’' Legyen nyilvánvaló a pogányokon szemünk láttára szolgáid kiontott vérének megbosszulása. Jusson színed elé a bilincsbe vertek jajszava; Hatalmas karoddal tartsd életben a halálra szántakat. Öntsd vissza hétszeresen szomszédaink ölébe, ellened szórt szidalmaikat, Uram. Mi azonban, a te néped és legelőd juhai, hadd áldjunk téged örökké, és hadd hirdessük dicséretedet nemzedékről nemzedékre!


'Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.'
Lukács evangéliuma 19. fejezet 10.
 
 'Senki se keresse a maga javát, hanem csak a másét. Tehát akár esztek, akár isztok, vagy bármi mást tesztek, tegyetek mindent Isten dicsőségére.'
Korintusiaknak írt első levél 10. fejezet 24.31.
 
 'Akár mondtok, akár tesztek valamit, tegyetek mindent Urunk, Jézus Krisztus nevében; így adjatok hálát általa Istennek, az Atyának.'
Kolosszeieknek írt levél 3. fejezet 17.

'Bármit tesztek, tegyétek szívből, mintha az Úrnak, és nem embereknek tennétek. Hiszen tudjátok, hogy az Úrtól jutalmul kapjátok az örökséget. Urunknak, Krisztusnak szolgáljatok!'
Kolosszeieknek írt levél 3. fejezet 23-24.
 
 'Öltsétek tehát magatokra, mint Isten szent és kedves választottjai, az irgalom érzületét, a jóságot, az alázatosságot, a szelídséget és a béketűrést!'
 Kolosszeieknek írt levél 3. fejezet 12.

'Amikor majd Krisztus, a mi életünk megjelenik, vele együtt ti is megjelentek dicsőségesen.'
 Kolosszeieknek írt levél 3. fejezet 4.

Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak. Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke.
  Kolosszeieknek írt levél 3. fejezet 12-14.
 
REGGELI FOHÁSZ

'Krisztus, az Atya dicsőségének ragyogó fényessége,
 igéjével megvilágosít bennünket.
 Szólítsuk szeretettel, és mondjuk:
Örök dicsőség Királya, hallgass meg minket!

Légy áldott, hitünk szerzője és beteljesítője,
aki a sötétségből csodálatos világosságodra hívtál bennünket!
Örök dicsőség Királya, hallgass meg minket!

Urunk, hadd maradjunk meg szeretetedben,
hogy el ne szakadjunk egymástól!
Örök dicsőség Királya, hallgass meg minket!' Amen.

ESTI FOHÁSZ

'Örök Atyánknak, akinek irgalma népe iránt magasabb
 az egeknél, mondjuk ujjongó szívvel:
Örvendezzenek, Urunk, mindazok, akik benned bíznak!

Urunk, te nem azért küldted Fiadat, hogy elítélje a világot,
 hanem hogy üdvözüljön általa a világ, add,
 hogy dicsőséges halála bennünk bőséges termést hozzon!
Örvendezzenek, Urunk, mindazok, akik benned bíznak!' Amen.

NAPZÁRÓ FOHÁSZ

'Szelíd és alázatos szívű Urunk, Jézus Krisztus, aki édes igát és könnyű terhet raksz követőidre, fogadd jóságosan mai napunk jószándékait és tetteit. Adj nyugalmas éjszakát, hogy holnap készségesebbek legyünk szolgálatodra. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet



NÉRI SZENT FÜLÖP ÜNNEPE ~ Május 26.

Fülöp Firenzében született 1515. július 21-én. Szülei előkelőek voltak. Jól tanult, jámborsága nagyon komoly volt. Gyermekkorában az engedelmessége, fiatal korában a tisztasága volt feltűnő. Hátat fordított gazdag örökségének, keményen tanult, közben böjtölt és tanított. Filippo Neri vidám ember volt, szülei és társai 'jó Pippó'-nak nevezték.
A domonkos atyáknál tanult, náluk szerette meg az evangéliumi szegénységet.

A család kereskedőnek szerette volna nevelni. Nagybátyjához San Germanóba - Nápoly mellé került, ő azonban nem vonzódott a várható gazdagsághoz. Sokat vívódott, mert nem tudta eldönteni, mi az igazi hivatása.
Sokat imádkozott, majd 18 évesen Rómába ment. Nevelőnek állt be, miközben őmaga szorgalmasan tanult. Maga köré gyűjtötte a fiatalokat, ácsorgókat, csavargókat. Merész elhatározással 25 éves korában nagyon aktívan és hatásosan kezdett Rómában téríteni.
Gyóntatója tanácsára, sőt parancsára 1551-ben pappá szenteltette magát. Papokból és világiakból közösséget gyűjtött maga köré, ez volt első oratóriumuk a Római San Girolamo della Caritá templom mellett. A fiatalok itt hittant, zenét, éneket és imádságot tanultak.
Igen sok önmegtagadást vállalt, sokat imádkozott. Mivel mise közben rendszeresen többórás elragadtatásba esett, engedélyt kapott, hogy magán kápolnában misézzen. Lelki gyermekeit a templom melletti papi házba gyűjtötte össze imára, lelki olvasásra, énekre, zenére. Mindig jókedvű, vidám ember volt, ifjaival rendszeresen játszott. Jelszava volt: megvetni a világot, de közben senkit meg nem vetni, csak önmagunkat és a megvettetést.
Mérhetetlenül alázatos volt. Pápai felszólításra megalapította az oratoriánusok papi társulatát, akik igehirdetéssel, neveléssel foglalkoztak. Mindenkinek őszintén megmondta véleményét, sokakat nevelt. Pápák és szentek lelki atyja volt.
Halálát előre megjövendölte. 1595. május 25-én, áldozócsütörtökön éjszaka megáldotta még fiait, majd hajnali háromkor csendesen lehunyta szemeit. Halála után már két hónappal megkezdődött a szentté avatási eljárása, 1622. május 14-én szentté avatták.

Példája: Vidáman, játékosan, szentül haladj Isten Országa felé!

 'Istenünk, ki hűséges szolgáidat szentjeid közé fölmagasztalod, kérünk, add, hogy a Szentlélek minket is gyújtson lángra a szeretetnek azzal a tüzével, amely Néri Szent Fülöp szívét oly csodálatosan izzóvá tette!' Amen.

Forrás ~ Internet

 NÉRI SZENT FÜLÖP IMÁJA

Ó, Uram, nem merem már ígérni,
hogy megjobbítom  életemet!
Ha Te nem segítesz, csak rosszat tudok tenni.
Ha nem segítesz, még szeretni sem tudlak.

Magamban semmit sem bízom, Jézusom.
 Bizalmatlan vagyok  önmagam iránt,
benned azonban  bízom! Uram,  Jézus Krisztus,
ha Te nem  segítesz, sohasem leszek képes jót tenni!
Ha Te nem segítesz, elvesztem.

Jézus, légy az  én Jézusom, ez  számomra az  üdvösség! 
Add, hogy ne félelemből ragaszkodjak hozzád, hanem szeretetből!

Nem akarok mást tenni, mint a  te akaratodat.
 Szentháromság egy Isten, könyörülj rajtam!

Amen.

 'Akinek kevés ideje van az imádságra, törekedjék legalább arra, 
hogy sokszor egy-egy pillanatra Istenhez emelje szívét.'

Néri Szent Fülöp

  NÉRI SZENT FÜLÖP ~ AZ ÖRÖM PRÓFÉTÁJA

'Szent Fülöp a nagy változás történelmi korszakában élt, amikor a világmindenség középpontjába a reneszánsz felvirágzásának köszönhetően az ember került. A nagy felfedezések és vívmányok olyan öntudatossá tették az embert, hogy Isten háttérbe szorult. Fülöp ennek a kornak a gyermeke volt, így nap nap után láthatta embertársait, amint a boldogságot keresik. Ő viszont, bár Rómában élt, nem vett részt a nagyváros forgatagában. Fülöp ugyanis olyan élményeket tapasztalt meg, melyek által nemcsak a boldogságot, de annak forrását is megismerhette, ami egész életét megváltoztatta: Pálhoz, Assisi Szent Ferenchez vagy Pascal Blaisehez hasonlóan őt is megérintette Isten. Krisztus szeretete villámcsapásként hatott rá, fénye magával ragadta, élő tűzként melengette és boldoggá tette. Nemhiába nevezték az öröm szentjének. '

Forrás ~ Internet

 SZŰZANYA ÜZENETE MEDJUGORJÉBÓL ~ 2015 MÁJUS 25.

'Drága gyermekek! Ma is veletek vagyok, és örömmel hívlak mindnyájatokat: imádkozzatok és higgyetek az ima erejében. Gyermekeim, nyissátok meg szíveteket, hogy Isten betöltsön benneteket szeretetével és örömmé váljatok mások számára. Tanúságtételetek erőteljes lesz, és mindaz, amit tesztek Isten gyengédségével lesz átszőve. Veletek vagyok és mindaddig imádkozom értetek és a megtérésetekért, amíg nem teszitek Istent az első helyre. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.'

Forrás ~ Internet


NÉRI SZENT FÜLÖP ÁLDOZÓPAP EMLÉKNAPJA ~ MÁJUS 26.

'Istenünk, te mindenkor az életszentség dicsőségével tünteted ki hűséges szolgáidat. Gyújtsd lángra bennünk is a Szentlélek tüzét, amely Néri Szent Fülöp szívét oly csodálatosan áthatotta. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

NÉRI SZENT FÜLÖP ÁLDOZÓPAP EMLÉKNAPJA ~ MÁJUS 26.

Néri Szent Fülöp áldozópap emléknapja ~ május 26.

Firenzében született 1515-ben. Rómába ment, a fiatalokkal kezdett törődni, a keresztény életet gyakorolta, és a szegény betegek számára testvérületet szervezett. 1551- ben pappá szentelték. Oratóriumot alapított, ahol lelki olvasmányokat végeztek, énekeltek, és gyakorolták a szeretetet. Kitűnt a felebarát iránti szeretetben, az evangéliumi egyszerűségben és Isten vidám szolgálatában. Meghalt 1595. május 26-án, Rómában.

 'Istenünk, ki hűséges szolgáidat szentjeid közé fölmagasztalod, kérünk, add, hogy a Szentlélek minket is gyújtson lángra a szeretetnek azzal a tüzével, amely Néri Szent Fülöp szívét oly csodálatosan izzóvá tette!' Amen.

Forrás ~ Internet


NÉRI SZENT FÜLÖP ÁLDOZÓPAP EMLÉKNAPJA ~ MÁJUS 26.

'Istenünk, te mindenkor az életszentség dicsőségével tünteted ki hűséges szolgáidat. Gyújtsd lángra bennünk is a Szentlélek tüzét, amely Néri Szent Fülöp szívét oly csodálatosan áthatotta. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

 NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Uram, nem látom életem értelmét. Nem tudom, mi a rendeltetésem. Nem is kutatom, meg akarok elégedni azzal, amit Te számomra rendelsz. Elég, ha tudom: sorsom a te kezedben van. És ha néha különös, csodálatos út is az, amelyen vezetsz, nem kételkedem, hogy Te engem oda vezetsz, ahol hasznosítani tudsz, ahol értékes vagyok Számodra. Amen.

 NAPI EVANGÉLIUM

2015. május 26. - Kedd

A gazdag ifjúval folytatott beszélgetés után Péter apostol megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: 'Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.' Jézus így válaszolt: 'Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap; most, ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet - bár üldözések közepette -, az eljövendő világban pedig örök életet. Sokan lesznek az elsőkből utolsók, az utolsókból pedig elsők.'

[Mk 10,28-31]

  'Az Úrnak tetsző áldozat: elhagyni a gonoszságot'

Sir 35,1-12

Aki megtartja a törvényt, gyakran áldoz; békeáldozat, ha valaki ügyel a parancsokra, és távol tartja magát minden gonoszságtól. Vétségért engesztelő áldozat és bocsánatkérés a bűnért, ha valaki jogsértéstől tartózkodik. Lisztlángot áldoz, aki szeretetet tanúsít, és hálaáldozatot mutat be, aki alamizsnát osztogat. Az Úrnak tetsző adomány: otthagyni a gonoszságot, és engesztelés a bűnökért: tartózkodni a jogsértéstől. Ne jelenj meg az Úr színe előtt üres kézzel, mert Isten parancsa miatt kell történni mindezeknek. Az igaz áldozata juttat zsíros húst az oltárra, és gyönyörűséges illat az a Magasságbeli színe előtt! Kedves az igaz áldozata, meg nem feledkezik az Úr az ő emlékeztető áldozatáról. Jó lélekkel tiszteld Istent, és ne vonj el semmit kezed adományából! Minden adományodnál vidám legyen arcod, és örömmel ajánld fel tizedeidet! Úgy adj a Magasságbelinek, ahogy ő ad neked, add jó lélekkel, amennyire kezedből telik.

49. ZSOLTÁR ~ 'Hívj segítségül a szorongatás napján: megmentelek, és te dicsérni fogsz engem.'

Ászáf zsoltára. Szól az Úr, az istenek Istene, és szólítja a földet napkelettől napnyugatig. Felragyog Sionból ékes szépséggel az Isten. Jön íme, Isten, íme, jön a mi Istenünk és nem hallgat: színe előtt emésztő tűz, körülötte hatalmas förgeteg. Szólítja onnan felülről az eget s a földet, hogy népe fölött ítélkezzék: 'Gyűjtsétek elém szentjeimet, akik az áldozatban szövetségre léptek velem.' Igazságát hirdetik az egek, mert Isten tart ítéletet. 'Halljad én népem, hadd beszéljek, Izrael, hadd tegyek bizonyságot ellened: Én Isten, a te Istened vagyok. Nem áldozataidért perelek veled, hisz égő áldozataid folyton előttem vannak. Nem veszek el házadból fiatal bikákat, sem nyájaidból kecskebakokat. Mert enyém az erdő minden vadja, az állatok ezrei a hegyekben. Ismerem az ég minden madarát, és ami csak mozog a mezőn, az enyém. Ha éheznék, nem kellene neked szólnom, mert enyém a földkereksége, s mindaz, ami betölti. Eszem-e én a bikák húsát, iszom-e én a kecskebakok vérét? Dicséretet mutass be áldozatul Istennek, és teljesítsd fogadalmaidat a Fölségesnek; Hívj segítségül a szorongatás napján: megmentelek, és te dicsérni fogsz engem.' A bűnöshöz azonban így szól az Isten: 'Miért beszélsz te parancsolataimról, s miért veszed szádra szövetségemet? Hiszen te gyűlölöd a fegyelmet, és hátad mögé veted szavaimat. Ha tolvajt láttál, vele tartottál, házasságtörőkkel közösködtél. Szád gonoszságot árasztott, és nyelved csalárdságot szőtt. Leültél és testvéred ellen beszéltél, és gáncsot vetettél anyád fia elé. Így cselekedtél, s mivel én hallgattam, azt hitted, hogy olyan vagyok, mint te. Pedig perbeszállok veled és mindezt felhozom ellened. Értsétek meg ezt ti, akik megfeledkeztek Istenről, nehogy védtelenek legyetek, amikor elragadlak titeket! Aki a dicséret áldozatát mutatja be, az tisztel engem, és aki bűntelenül jár az úton, annak mutatom meg Isten üdvösségét.'


'Testvérek, örüljetek, tökéletesedjetek, buzdítsátok egymást,
 éljetek egyetértésben és békében!'
Korintusiaknak írt második levél 13. fejezet 11.

'Töltsön el benneteket a reménység Istene teljes örömmel és békével a hitben, hogy a Szentlélek erejével bővelkedjetek a reményben.'
Rómaiaknak írt levél 15. fejezet 13.

'Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Az Istennek énekeljetek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent éneket.'
Kolosszeieknek írt levél 3. fejezet 16.

 'Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat'
János evangéliuma 14. fejezet 15.

'Hogyan marad meg az Isten szeretete abban, aki - bár bőven van neki a világ javaiból - mégis, amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja előle a szívét? Gyermekeim, ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal.'
János első levele 3. fejezet 17-18.

 'S Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre vagytok hivatva, egy testben.'
Kolosszeieknek írt levél 3. fejezet 15.


 REGGELI FOHÁSZ

'Istenünk, Üdvözítőnk Atyja, fogadd köszönetünket
a tudásért és a halhatatlanságért, amit őáltala adtál nekünk!
Neved dicsőségére hallgass meg minket, Urunk!

Adj szívünkbe alázatot, hogy Krisztus félelmében
alázatosak legyünk egymás iránt!
Neved dicsőségére hallgass meg minket, Urunk!

Áraszd belénk Lelkedet, hogy testvéri szeretetünkben
 ne legyen semmi alakoskodás!
Neved dicsőségére hallgass meg minket, Urunk!' Amen.

 ESTI FOHÁSZ

'Krisztus ad népének hatalmat és erőt.
 Magasztaljuk őt, és kérjük őszinte lélekkel:
Hallgass meg, Urunk, és mi örökre dicsőítünk téged!

Krisztus, erősségünk, te az igazságra hívtad meg híveidet,
adj nekünk jóságosan hitet és állhatatosságot!
Hallgass meg, Urunk, és mi örökre dicsőítünk téged!' Amen.

NAPZÁRÓ FOHÁSZ

'Jóságos Istenünk, világosítsd meg ezt az éjszakát, és add, hogy szolgáid, akik most békében nyugovóra térnek, holnap örömmel ébredjenek az új nap világosságára. Krisztus, a mi Urunk által.' Amen.

Forrás ~ Internet

VII. SZENT GERGELY PÁPA

Szent VII. Gergely pápa emléknapja ~ május 25.

Hildebrand Toscanában született 1028-ban. Rómában nevelkedett, majd a clunyi bencésekhez csatlakozott. Korának pápáit számos követjárásával segítette az Egyház megreformálásában, amelyet ő maga is folytatott, miután Péter székét 1073-ban VII. Gergely néven elnyerte. Főleg IV. Henrik király támadta őt. Menekültként Salernóban halt meg 1085. május 25-én.

'Kérünk, Istenünk, add meg Egyházadnak az erősség lelkét és az igazság szenvedélyes szeretetét, hogy Szent Gergely pápa példája szerint az igazságtalanságot elutasítsuk, és a szeretet szabadságával gyakoroljuk mindazt, ami az igazság szerint való.' Amen.

'Urunk, Istenünk, te Szent VII. Gergely pápát lelkierővel és igazságszeretettel ékesítetted fel. Add, hogy példájára Egyházad a jogtalanságot elítélve, szeretettel, szabadon megtegye mindazt, amit az igazság kíván. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet