A MAI NAP SZENTJÉHEZ ~ SZENT PIO ATYÁHOZ IMÁDKOZUNK!

SZERETETT PIO ATYA! VIDD IMÁINKAT ÉS FOHÁSZAINKAT JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVE ELÉ ~ HALLGATTASSANAK MEG IMÁINK! Amen.

'Jézus Szent Szíve, minden jónak forrása,
imádlak Téged, hiszek Benned szeretlek
Téged és bánom minden bűnömet.'

Szent Pio atya

 IMA PIO ATYÁHOZ BETEGEINKÉRT

Pio atya, kérd meg az Atyát, hogy öntse lelkünkbe azt az együttérzést és szeretetet, amelyet te is éreztél e lelkek iránt, hogy mi is segítségükre lehessünk fájdalmaik megrövidítésében, áldozataink és imáink által.
Pio atya, te jobban szeretted a betegeket, mint önmagadat, mert Jézust láttad bennük. Te, aki az Úr nevében, csodás módon, meggyógyítottad a betegeket, te, aki a testnek az élet, a léleknek a megújulás reményét adtad vissza, könyörögj az Úrhoz, hogy megtapasztalhassák a Szűzanya közbenjárását és a te hatalmas védelmedet, és hogy a testi gyógyulás a lelki gyógyulásba menjen át, azáltal, hogy az Örök Atyának kifejezik hálájukat és dicsőítik Őt. Amen.

 A SZERETET MINDEN ERÉNY KIRÁLYNŐJE

'A szeretet minden erénynek a királynője.
Amint a nyakláncon egyetlen szál tart össze minden gyöngyszemet,
éppígy a lelki életben valamennyi erényt a szeretet egyesít.
Ha a szál elszakad, a gyöngyszemek szétszóródnak, így ott is,
ahol nincs szeretet, az erények elforgácsolódnak és összesorvadnak.'

Pietrelcinai Szent Pio atya

'Legyen Mária az a csillag számotokra, aki megvilágítja útjaitokat
és a biztonságos útra terel benneteket, hogy eljuthassatok a
Mennyei Atyához. Legyen Ő az a horgony számotokra, amely
a megpróbáltatások idején, szorosan összeköt Vele benneteket.'

Pio atya

'Sokat imádkozzátok a rózsafüzért!
Oly kevésbe kerül, és oly sokat ér!
Az imádság azt jelenti:
szívünket Isten szívébe öntjük.'

Pio atya

 'Jó a szenvedésekhez hozzászokni, amelyeket Jézus megenged nektek. Jézus, aki nem tudja elviselni, hogy szenvedni lásson benneteket, el fog jönni, hogy megkönnyebbülést hozzon, hogy megvigasztaljon, és hogy újabb bátorságot öntsön lelketekbe.'

Pio atya

 'Hívd őrangyalodat, aki megvilágítja elmédet, és vezetni fog téged.
Az Úr melléd rendelte őt. Ezért követned kell tanácsait.'

Pio atya

 PIO ATYA REGGELI IMÁJA

Ó Mária, a megtestesült Igének Szülője és a mi legédesebb Anyánk,
itt vagyunk lábaid előtt, mialatt felvirrad egy új nap, egy új nagy ajándéka Istennek. 
Kezeidbe és szívedbe helyezzük egész valónkat,
bennünk minden a Tied legyen:értelmünk és akaratunk, testünk és lelkünk.

Alakíts bennünk anyai szereteteddel egy új életet, a Te Jézusod életét.
Ó Mennyek Királynője, a legkisebb értékű cselekedeteinket is támogasd a Te anyai sugallataiddal,add, hogy a szent és szeplőtelen áldozatnál minden és mindegyik tiszta és Istennek tetsző legyen!

Ó Jóságos Anya, tégy minket szentekké, amint ezt tőlünk Jézus elvárja
és a Te Szíved vágyakozva folytonosan kéri. Amen.

 PIO ATYA ESTI IMÁJA

Befejezem, Atyám!
Befejezem mára,
minden kegyelmedért legyen örök hála,
tisztelet, dicsőség, imádás, dicséret:
Neked, fölséges Atya, Fiú, Szentlélek!

Áldalak, én Istenem, szentjeiddel áldalak,
mert megadtad létét tegnapnak és mának...
Add, hogy a holnapot szent Neveddel kezdjem,
Uram, én Teremtőm, Megváltóm, Istenem!

Befejezem, Atyám!
Mára befejezem, örök jóságodért,
örök hála legyen!
Adjon hálát érte minden teremtményed,
és bocsásd meg, kérlek, a mi vétkeinket!
Atyám, erre kérlek! Amen.

'Ó, Uram! Múltamat irgalmasságodba,
jelenemet szeretetedbe ajánlom,
jövőmet gondviselésedre bízom!' Amen.

 PIO ATYA IMÁJA

Ó Jézusom, add nekem a te erődet, mikor szánandó természetem fellázad a bajok ellen, melyek fenyegetik, hogy szeretettel fogadhassam földi számkivetésem gyötrelmeit és szorongatásait. Minden erőmmel csatlakozom érdemeidhez, fájdalmaidhoz, vezeklésedhez, könnyeidhez, hogy veled együtt dolgozhassam az üdvösség művén, és legyen erőm menekülni a bűntől, mint a halálküzdelmednek, véres verejtékednek és halálodnak egyetlen okától.

Rombold le bennem mindazt, ami visszatetsző előtted, és a te szent szereteted tüzével nyomd szívembe minden szenvedésedet. Karolj át olyan bensőségesen, oly erős és édes öleléssel, hogy soha ne hagyjalak egyedül kegyetlen gyötrelmeidben.

Csupán egyetlen pihenőt kívánok: a te Szíveden. Egyetlen dolog után áhítozom csak: részt venni szent Haláltusádban. Bárcsak megrészegülne lelkem véredtől, és táplálkozna fájdalmad kenyerével. Amen.

IMA A CSODATÉVŐ SZENTHEZ ~ SZENT PIO ATYÁHOZ IMÁDKOZTUNK!

Szent Pio atya! 
Te, akinek a nevéhez annyi csoda és csodás gyógyulás fűződik, 
imádkozz érettünk és a betegeinkért!
Szent Pio atya! Te, aki Jézus Szentséges Szívének tisztelője vagy,
imádkozz érettünk és a világ összes bűnéért és a békéért a Földön,
nyerj irgalmat nekünk, bűnösöknek Jézus Szentséges Szíve által!
Szent Pio atya! Te, aki magadon hordoztad Jézus Krisztus öt sebét,
segíts nekünk is hordozni keresztünket, és segíts üdvözülni!
Szent Pio atya! Te, aki szíveden viselted népünk és nemzetünk sorsát,
könyörögj érettünk és minden magyarért a Földön!
Köszönjük, hogy meghallgattad imáinkat és elviszed Jézus Krisztushoz!
Jézus Szentséges Szíve! Benned bízunk, benned remélünk! Amen.