Jézus legelkeseredettebb szavait is ez váltja ki, az elhagyatottság.
“Uram, Uram, miért hagytál el engem!”
– ezzel a kiáltással élte
át talán a legmélyebben az emberi természet fájdalmát és veszélyeit. Nem
ismerte ugyan az unalom, a szomorúság elősivatagait, de átélte a magány
legriasztóbb fájdalmát, s ő, aki minden szenvedést magára vett, ezt az
egyet elviselhetetlennek találta. S valóban: a valódi magányban senki
nem maradhat meg tartósan büntetlenül és bűntelenül.
Különös, hogy a krízis és a
megoldás legtöbbször mennyire egybeesik, milyen szoros drámai
kapcsolatot tart egymással. A kór és a gyógyítás szavai szinte azonosak.
Magányosak lettünk – mert nem tudunk magányosak lenni. Mit jelent ez?
Jelenti azt, hogy az ember, ki a külsőségeket, a kinti ingereket
hajszolta, eltompult, s elvesztette belső fogékonyságát, hallását a
csendre, képességét az elmélyülésre. Elfelejtett befele fordulni. S
ezzel egyidejűleg vesztette el másik képességét is, nyitottságát a
világ, a többi ember felé.
Pilinszky János
