IMÁK A GONDVISELÉSHEZ

MA A GONDVISELÉSHEZ ~ A GONDVISELÉSÉRT IMÁDKOZUNK!

Két fontos érzelem ossza meg az 'ISTEN ~ EMBER' kapcsolatot.
Az egyik az aggodalom a másik a félelem. Ezek ez érzések eltávolítanak bennünket az Istenbe vetett bizalomba, Isten iránti szeretetünk és bizodalmunk kissé 'elhomályosul'.
De sokszor nem is a hitünk és szeretetünk kicsiny, hanem 'érdemtelennek' véljük magunkat arra, hogy fohászaink meghallgattassanak és kéréseink telesülhessenek.
A mai Evangéliumban éppen ezekre az emberi érzésekre kapunk biztatást ~ 'Ne aggódjatok'!
Imádkozzunk ma a GONDVISELÉS Kegyelméért és aggodalmaink legyőzéséért, hiszen ISTEN SZERETETT GYERMEKEI VAGYUNK!
Imádkozzunk tehát nagy hittel és bizakodással. Amen.

A GONDVISELÉSRŐL

A gondviselés Isten irántunk való szeretetének
mindennapi megnyilvánulása.
A gondviselés jel számunkra,
hogy keressük és megtaláljuk Istent.
A gondviselés gyógyszer számunkra
a bajban és betegségben.
A gondviselés támasz számunkra,
amikor erőnket gyengülni érezzük.
A gondviselés vigasztalás, amikor elveszítjük szeretteinket.
A gondviselés ajándék, hogy élni tudjunk.
A gondviselés forrás, amely hitünket táplálja.
A gondviselés megnyugvással tölt el minket,
ha saját halálunkra és örök életünkre gondolunk.
© Horváth István Sándor
Mit értsünk tehát gondviselés alatt? 
Jézus szavaiból érdemes kiindulnunk, aki ezt mondta:
 'Ne aggódjatok az életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok. 
Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem is aratnak, és magtárakba sem gyűjtenek, 
hanem a ti mennyei Atyátok táplálja őket.' (Mt 6,25-26). 
A gondviselésben való hit azt jelenti, hogy tudatában vagyunk annak, hogy Isten figyel ránk, nem hagy magunkra, főként akkor nem, amikor megpróbáltatások érnek minket. 
Azt jelenti, hogy a nehézségek ellenére is hűségesek maradunk Istenhez, aki védelmezi életünket, erősít minket a kísértések idején, nem engedi, hogy a kárhozatra jussunk, hanem az üdvösség biztos útján vezet minket. 
A gondviselés Isten irántunk való szeretetének mindennapi megnyilvánulása. 
 A gondviselés jel számunkra, hogy keressük és megtaláljuk Istent. 
A gondviselés gyógyszer számunkra a bajban és betegségben. 
A gondviselés támasz számunkra, amikor erőnket gyengülni érezzük.
 A gondviselés vigasztalás, amikor elveszítjük szeretteinket. 
A gondviselés ajándék, hogy élni tudjunk. 
A gondviselés forrás, amely hitünket táplálja. 
A gondviselés megnyugvással tölt el minket, ha saját halálunkra és örök életünkre gondolunk.
© Horváth István Sándor

'Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról. 
A mának elég a maga baja.'
 Máté 6,34

'Elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek,
 s ezeket mind megkapjátok hozzá.'
 Máté 6,33

'Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül.'
Máté 6,28-29

'Ugyan melyiketek hosszabíthatja meg az életét csak egy arasznyival is azzal, 
hogy aggodalmaskodik?'
 Lukács 12,25

IMA GONDJAINK ÁTADÁSÁÉRT...

URAM, átadom Neked minden gondomat, melyek saját személyem és hozzátartozóim miatt nyugtalanítanak .
Átadom neked minden lelki és testi szenvedésemet.
Hiszem, hogy gondod van Ránk, és minden gondomat a te kezedbe teszem.
 Tégy velem azt, amit akarsz.
Nem gondolok többé azokra a körülményekre melyek ezeket előidézték. 
Nem akarok többé arra gondolni, hogyan, és miért kezdődött el.
Elég, ha Te tudod.
 Bizalommal akarok a jövőbe tekinteni, mert tudom, hogy Te a javunkat akarod, és hiszem azt, hogy
'Az Isten szeretőknek minden a javukra válik' 
Hálát adok szenvedéseimért, hisz tudom, hogy ezáltal közelebb kerültem Hozzád.
 Vegyél el belőlem minden bizalmatlanságot, félelmet, szorongást, aggodalmat,
Szabadíts meg engem Szentlelked által minden rossz, negatív tapasztalattól,
Add, hogy gyermeki szívvel egészen Rád hagyatkozzam!
Rád bízom életemet, halálomat, testi, lelki gyógyulásunkat. 
Amen.

GONDVISELÉS

Életem ott van Isten tenyerén,
Azért nem félek én.
Bármi fáj nekem,
Mosolyog a szemem,
Száz jajszó között is
Bízom vakon.
Hitem fel nem adom.
Rámtörhet vadul
Ezer baj, veszély -
Isten így szól: Ne félj!
Miért is... mitől is
Félhetnék én
Az Isten tenyerén?  
Amen.

BÁRHOL TÉRDELSZ

Bárhol térdelsz – előttem térdelsz!
Bárhová nézel – szemedbe nézek!
Bármi a gondod, bármi a vágyad –
Énreám gondolj: ott vagyok nálad!
Hol emberlélek van – Én ott vagyok!
Hol minden néma – Én szólhatok!
Hol üres minden – Engem láss meg ott!
Hol megsemmisül minden – Én ott alkotok –
Mert én Ember – s megváltó Isten vagyok!
 
KERESZT IMÁJA

Azt a keresztet, amely most annyira a válladat nyomja mielőtt elküldte volna hozzád
 az Úr, mindenható szemével megvizsgálta, szerető irgalmával átmelegítette, mindkét kezével méregette, vajon nem nagyobb-e, nem nehezebb-e a te számodra, mint amennyit elbírsz. 
Azután megáldotta, szent kegyelmével, irgalmával megillatosította.
 Reád és bátorságodra tekintett. 
Így érkezik a mennyből a kereszt, mint Isten köszöntése. 
Mint a te Istened szeretetének irgalmas ajándéka.
Szalézi Szent Ferenc