KRISZTUS HÉT SZAVA A KERESZTEN

'Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.'

Az áldozat imádkozik a hóhérért. Jézus kétségbeejtő helyzetében sem magára gondol – kínzói számára keres mentő körülményt. Nem tudják, mit cselekszenek. Ha csak az emberi szívbe írt törvénynek engedelmeskednek, akkor sem tennének ilyen kegyetlenséget. De igazuk bizonyítását látták abban, hogy Jézust keresztre feszíthették: a Messiás, ha valóban az Isten fia, nem kerülhetett volna a kezükre, nem lehetne megkínozni és kivégezni…

Jézus ezzel az imával mutatta meg, mit jelent az ellenség szeretete. Semmit nem tanított, amit maga meg ne tett volna.

Mi hogyan állunk az ellenségszeretettel? Meg tudunk-e bocsátani ellenségeinknek? El tudjuk-e felejteni a sértéseket? Isten kegyelmét kell kérnünk, hogy legalább imádkozni tudjunk az ellenünk vétőkért. Erre is emlékeztet bennünket a kereszt.

'Asszony, nézd: ő a te fiad… Nézd, ő a te anyád.'

Jézus anyja és Jézus tanítványa a kereszt alatt állnak: a szeretet központjában, a szenvedésben a szeretet teljességébe jutott Krisztus által összekapcsolt közösségben. Jézus gondoskodik anyjáról, Jánosra bízza Máriát, és a tanítvány házába fogadja őt. Nem tehet másként senki, aki Jézus tanítványának vallja magát. Ugyanúgy kell állnunk a kereszt alatt, ahogyan Mária és János apostol állt ott, ugyanúgy be kell fogadnunk Jézus anyját, ahogyan János tette. Jézus anyja megtanít a kereszt tövében állni, és ő áll majd mellettünk halálunk óráján, mint egykor fia keresztjénél.

'Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?'

Jézus Krisztus Isten fia és ember, aki mindenben hasonló lett hozzánk. Utolsó nagy kísértése az Istentől való elhagyottság élménye, amelyben teljes mélységében átélte, amit ember átélhet. A hinni képtelenek fájdalmát is, azokét is, akik elfordulnak Istentől. Átlépte végső magányunk kapuját, elmerült elhagyatottságunk mélységében. Ezzel győzte le a halált, pontosabban ezzel tette nyilvánvalóvá, hogy a halál nem azonos a pokollal. Jézus világosságot gyújt legsötétebb pillanatainkban, arra tanít, hogy akkor is imádkozzunk, amikor elérkezik végső óránk. Karl Rahner írja: „Jól tudom, az ember üres kézzel távozik a földről. A Megfeszítettre néz, és elindul. A többi az Isten titka.”

'Még ma velem leszel a Paradicsomban.'

Jézus nagylelkűsége a kereszten is végtelen. A pislákoló mécsbelet nem oltja ki, a megroppant nádat nem töri össze. A jobb lator csak emlékezést kér, Jézus válasza: még ma velem leszel a Paradicsomban. Micsoda gyors válasz, micsoda „társaság”, micsoda „lakóhely”! Amióta elhangzott Jézus szava a kereszten, tudjuk: nincs reménytelen helyzet, mindig van esély a megtérésre. Nincs elháríthatatlan akadály, nincs véglegesen elrontott élet. Nincs olyan vétek, amelynél nagyobb ne volna Isten irgalma.

A Jézussal együtt szenvedők közül az egyik szidta őt, a másik könyörgött hozzá. A jobb lator számára megtérését készítette elő a szenvedés. Ezért vált lehetővé, hogy Isten kegyelme pótolja hosszú évek mulasztását. Mindig, mindannyiunkra igaz: a tegnapi lator ma szentté válhat.

'Beteljesedett.'

Mondják, a haldokló néhány pillanat alatt átéli egész földi életét. Film módjára pereg előtte mindaz, ami vele történt. Jézus is átélhette ezt. Halálával minden beteljesedett, a művet bevégezte. Nem torzót hagyott hátra. Beteljesedtek az írások: ezért könyvünk az ószövetségi szentírás. Beteljesedett a szenvedés: kiitta a keserű poharat. Beteljesedett a bűn: ártatlanként feszítették őt keresztre. Beteljesedett irántunk való szeretete: életét adta barátaiért. Beteljesedett a megváltás: úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta érte. Beteljesedett az ószövetség: kezdetét vette az új és örök szövetség.

Jézus a teljesség elérésére buzdította követőit. Aki a kegyelem állapotában hal meg, teljes pályát futott be, akárhány évet élt. Ezért kérjük a mindennapi megtérés és az állhatatosság kegyelmét.

'Szomjúhozom.'

A szenvedés, a vérveszteség és izzadás olyan kínzó szomjúságot okozhatott, amelyet mi nem ismerünk. Ezáltal teljesedett be a zsoltár szava: „Torkom, mint a cserép kiszáradt, nyelvem ínyemhez tapadt.” Jézus ezt a zsoltárt imádkozta a kereszten. A katonák – anélkül, hogy tudták volna – ugyancsak beteljesítették az írást, amikor ecetes bort adtak neki: „Szomjúságomban ecettel itattak.” Jézus elutasította ezt, mert teljes öntudattal akart meghalni. Amint korábban, negyvennapos böjtje végén is volt ereje nemet mondani a kövek kenyérré változtatására, ugyanúgy mondott nemet haldoklásában az ecetes borra.

Az emberben mindig él a végtelenre irányuló vágy, amelyet csak Isten tud betölteni. A zsoltáros szerint: „Mint szarvas a forrásvízre, úgy kívánkozik a lelkem utánad Uram.” Jézus pedig így tanít: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék.”

Minden ember szívében ott rejtőzik az isteni dolgok megértésének képessége, az Isten képmása. Lehet, hogy túl mélyen van elrejtve bennünk. De ha szomjúságunk nem csillapul irántuk, ha nem fáradunk bele az imádságba, van, aki kiássa szívünk kútját, hogy élő vizet fakasszon belőlünk.

'Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.'

Jézus a kereszten most másodszor szólítja Atyját. Először közbenjárt gyilkosaiért. Most a fiú szava szól – ez már nem az elhagyatottság fájdalmát, hanem bizalmat, győzelmet fejez ki. Lukács evangélista megjegyzi: „Jézus akkor hangosan felkiáltott.” Nagyon emberi dolog ez: kiáltva, sírva születünk, de később is hányszor megkönnyebbülünk, ha fájdalmunkat kikiálthatjuk. A segélykiáltás megmenekítheti az elveszett embert. Jézus az Atya színe előtt kiáltja ki fájdalmát és bizalmát. Teljes öntudattal, szabadon az Atyának adja magát. Példát ad arra, hogy aki az Atya kezébe teszi le sorsát, annak az élete győzelmes.

Isten nekünk is Gondviselőnk. Nem úgy, hogy a földi bajoktól megment, hanem hogy célba juttat az örök életre. Atyánk, nem bosszúálló urunk. Amikor majd körülvesznek bennünket a halál árnyai, akkor Jézus helyettünk és velünk újra kimondja a szavakat, amelyeket a kereszten mondott: Atyám, kezedbe ajánlom az ő lelkét.

Bábel Balázs érsek elmélkedései nyomán szerkesztette: Szikora József.

 A MEGVÁLTÓ  UTOLSÓ HÉT SZAVA A KERESZTFÁN

1.    Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek

Mélyből feltörő szeretetteli vágy, mely minden vétket megbocsát. Nem csak beszélt s tanított, hanem élt a Mindenható szeretetteli jelenlétében, mely képes minden bűnt, a legdurvábbat is megbocsátani. Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Tudom Uram, hogy te a bűnt utálod, de a bűnöst annál inkább szereted: Uram taníts meg erre minket, hogyan tudunk mi is így ennyire mélyen, hitelesen ellenséget, bitorlót, átkozót, hazugot, Istent káromlót, ellenünk vétőt szeretettel megbocsátó karjaidba letenni.

2.    Még ma velem leszel a Paradicsomban

A két jogosan szenvedéssel büntetett közül az egyik a szitkozódások és káromló szavú katonák, valamint lator-társa ellenére felismeri az igazságtalanul szenvedő végtelen Igazságot. Bűnbocsátó emlékezést kérve a legnagyobb ajándékot kapja, melyet hívő kaphat. Eme utolsó szó jogán nyert örök élet ígérete megmutatja számunkra is, hogy a kilátástalan helyzetekből is van kivezető út, a reménytelenségben él a remény, a sötétben ott ragyog a Fény. Azaz ami a legnagyobb: A bűnökre van bűnbocsánat!!! Isten nem azért küldte a Fiát a világba, hogy az embert elítélje, hanem, hogy megmentse. Általa élete van az embernek. Emlékezzél meg rólunk is Urunk, hogy a Te Országod miénk is lehessen.

3.    Asszony, nézd: ő a te fiad…

Szerető gondoskodás, mely a fiúban él anyja iránt. Ne legyen árva, ne legyen elhagyott, hiszen a közösségi életre teremtett ember isteni betöltetlen vágya embertársain keresztül válik valósággá. Mária, Jézus anyja a legszeretettebb tanítványban kap fiút, gyermeket, s kap meg bennünket is. – Lesz ő így nékünk Anyánk.

Anya, ki szíve alatt hordozta Őt, és szívébe véste isteni gyermeke minden szavát,

most szívében megszakadva – életet nyer e küldetésben: ezzel legyőzve a halált.

Nem vagyunk magunkra hagyva: a kereszthordozás – igaz, mindannyiunk saját személyes IGEN-feladata – mégis egymásnak kezet nyújtva biztosabban léphetünk erre az igaz útra.

Így leszünk mi apák, anyák, testvérek, nővérek százszorosan

Neki, s másoknak.

4.    Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?

Az Istenem, Istenem imádságos megszólítás; az Atyával való személyes mély kapcsolatnak a kifejezője – annak ellenére, hogy ez önmagában keserves felkiáltásnak hangzik. Mégis a 22. zsoltár bevezető lüktetését folytatva, a mindig jelenlevő Istenbe vetett bizalom válik élővé, amikor felülkerekedik az ember véges szenvedésén, kiszolgáltatottságán, magányán és elhagyatottságán – amelyet Isten olykor megenged –, hogy az ember átélhesse teremtettségét, és benne felfedezhesse, hogy egyetlen menedéke: életének forrása és csúcsa a Mindenható Atyaisten.

5.    Szomjúhozom

Ki élő vizet ad inni annak, ki kér

most kiszáradt ajakkal,

ínyhez tapadt nyelvvel,

valóságos emberségben

ecettel itattatik.

Itt a szenvedés, melyet még ki kell bírnia,

Ez az a kehely, melyet ki kell innia.

Szomjúsága egyben vágyódása is a Mennyei Atya akaratának apró részletekig menő, teljes megvalósulása iránt.

És én olykor egyértelmű dolgokban sem vagyok képes Uram téged követni,

nemhogy a kicsikben kitartani.

Add, hogy Téged szomjazzalak

A Te jelenléted és Istenséged legyen az én emberségem kiszáradtságában.

6.    Beteljesedett

Ez az a pillanat, amelyben mindennek értelme lett: Születésnek, életnek, csodának, vigasznak, szenvedésnek, halálnak. Ami embernek felfoghatatlan, az maga az Isteni, a Szentség megtapasztalása. Szemek elől elrejtve titkosan bontakozik ki, hogy ennek így kell lennie. Így van értelme. Így van rendjén. Így jó. Mert minden beteljesedett. Az Atya végtelen akarata „végessé” lett itt ezen a földön. A világ megteremtetett, a kép megfestetett, a zenemű kész, és életed, … Lelket kap a Végtelenben való beteljesüléshez.

7.    Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet

Jézus teljesen magát odaajándékozva, hűségesen mindvégig megmaradva az Atyai Szeretetben, azzal most eggyé forr.

Az önmaga istenségét nem olyan dolognak tartó Isten önmagát megalázva megtestesülvén most teljes emberségét bevégeztetve önmagáról lemondva átadja magát az Örök Atyának, s ezzel meg-lélek-testesül.

Nincs más hely, csak a te kezed, Atyám, hol vértől ázott szívem-lelkem lehajthatom.

Benned van az a hely, ahol a lélek valóban él, az idő elmúlik, mert időtlenné válik létünk.

Én is kimondom… most…, Mennyei Atyám, kezedbe ajánlom lelkem.