ÉVKÖZI IDŐ 5. HÉT ~ HÉTFŐ

'Kérünk, Istenünk, cselekedeteinket előzd meg sugallatoddal, és kísérd segítségeddel, hogy minden munkánkat mindig veled kezdjük, és amit elkezdtünk, segítségeddel be is fejezzük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

A fény csak belőled árad, ó, Jézus, nem belőlünk. Te ragyogsz rajtunk keresztül mások felé. Hadd dicsőítsünk Téged, ahogyan neked a legkedvesebb, fényedet árasztva azokra, akik köröttünk élnek. Hadd hirdessünk Téged szavak nélkül, életünk példájával, annak megragadó erejével, amit Érted cselekszünk, szívünk Irántad érzett teljes szeretetének minden jelével. Amen.

Boldog Kalkuttai Teréz

'Látta Isten, hogy mindaz jó, amit teremtett'

Teremtés 1,1-19

Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta és üres volt, és sötétség volt a mélység felett, és Isten Lelke a vizek felett lebegett. És Isten szólt: 'Legyen világosság!' És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó. Elválasztotta a világosságot a sötétségtől, és elnevezte a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Akkor este és reggel lett: egy nap. Azután újra szólt Isten: 'Legyen boltozat a vizek között, s válassza el a vizeket a vizektől!' Meg is alkotta Isten a boltozatot, s elválasztotta azokat a vizeket, amelyek a boltozat alatt voltak, azoktól, amelyek a boltozat felett voltak. Úgy is lett. Isten elnevezte a boltozatot égnek. Akkor este és reggel lett: a második nap. Azt mondta ezután Isten: 'Gyűljenek egy helyre a vizek, amelyek az ég alatt vannak, és tűnjék elő a száraz!' Úgy is lett. Isten elnevezte a szárazat földnek, az egybegyűlt vizeket pedig elnevezte tengernek. És látta Isten, hogy jó. Majd azt mondta Isten: 'Hajtson a föld füvet, amely zöldül és magot hoz, és gyümölcstermő fát, amely a földön faja szerint meghozza gyümölcsét, a belsejében maggal!' Úgy is lett. A föld füvet hajtott, amely zöldül, és faja szerint magot hoz, és fát, amely faja szerint gyümölcsöt hoz, a belsejében maggal. És látta Isten, hogy jó. És lett este és reggel: a harmadik nap. Azt mondta ezután Isten: 'Legyenek világítók az ég boltozatán! Válasszák el a nappalt az éjszakától, jelezzék az időket, a napokat és az esztendőket, ragyogjanak az ég boltozatán, és világítsanak a földre!' Úgy is lett. Megalkotta tehát Isten a két nagy világítót - a nagyobbik világítót, hogy uralkodjék a nappalon, meg a kisebbik világítót, hogy uralkodjék az éjszakán -, és a csillagokat. Az ég boltozatára helyezte őket, hogy világítsanak a földre, s uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és válasszák el a világosságot a sötétségtől. És látta Isten, hogy jó. És lett este és reggel: a negyedik nap.

Mk 6,53-56

Átkeltek a tavon, és Genezáret földjére jutottak és kikötöttek. De mihelyt kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön felismerték őt, és körbefutva az egész környéken elkezdték a betegeket ágyastól összehordani oda, ahol hallották, hogy ott van. Amerre csak betért a falvakba, majorokba vagy városokba, az utcákra tették a betegeket, és kérték őt, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Mindazok, akik megérintették őt, meggyógyultak.

ZSOLTÁROK 103;1-35

Áldjad, én lelkem, az Urat! Uram, én Istenem, te mindennél magasztosabb vagy! Fenségbe és ékességbe öltöztél, a fényességet, mint köntöst vetted magadra.Kifeszíted az égboltozatot, mint a sátorponyvát, és az égi vizek fölé építed hajlékodat. Szekereddé teszed a fellegeket, a szelek szárnyain jársz. Követeiddé teszed a szeleket, szolgáiddá a perzselő tüzet. Biztos alapra állítottad a földet, hogy meg ne inogjon sohasem. Az örvénylő mélység mint ruha takarta, vizek borították a hegyeket. De a te fenyegetésedre megfutamodtak, szerteriadtak mennydörgésed szavától. A hegyek fölemelkedtek, a völgyek leereszkedtek arra a helyre, ahol alapjukat megvetetted. Határt szabtál a vizeknek, amelyet nem léphetnek át, hogy el ne borítsák ismét a földet. A forrásokat a völgyekbe ereszted, hogy folyjanak a hegyek között. Belőlük iszik a mező minden vadja, s oltják szomjukat a vadszamarak. Fölöttük tanyáznak az égi madarak, és az ágak közül hallatják hangjukat. Hajlékaidból megöntözöd a hegyeket, és műveid gyümölcséből táplálod a földet. Füvet sarjasztasz az állatoknak, és növényeket az ember szolgálatára, kenyeret adsz a földből, és bort, hogy vidámítsa az ember szívét; Hogy ragyogjon arca az olajtól, és a kenyér erősítse az ember szívét. Jóllaknak az Úr fái, s a Libanon cédrusai, amelyeket ő ültetett. Fészket raknak rajtuk a verebek, és fölöttük tanyázik a gólya. A magas hegyek a szarvasok, a szirtek a borzok menedéke. Megalkottad a holdat az idő mérésére, a napot, amely tudja, mikor kell lenyugodnia. Sötétséget rendelsz és leszáll az éjszaka: ebben mozognak az erdő vadjai, prédáért ordítanak az oroszlánkölykök, s eledelt kérnek maguknak Istentől. Ha felkél a nap, összegyűlnek, nyugalomra térnek tanyájukon. Az ember kimegy dolgozni, és munkáját végzi egészen estig. Uram, milyen nagyok a te műveid! Bölcsességgel teremtetted valamennyit, és alkotásaid betöltötték a földet. Itt a tenger: nagy és tágas, nyüzsög benne a számtalan hüllő, apró és nagy állat egyaránt. Itt hajók szelik át, amott a Leviatán, amelyet arra alkottál, hogy játékát űzze benne. Mindezek tőled várják, hogy idejében megadd nekik eledelüket. Ha adsz nekik, felszedik, ha megnyitod kezedet, jóllaknak javaiddal. De ha elfordítod arcodat, megrémülnek, ha lélegzetüket megvonod, elenyésznek, és porrá lesznek ismét. Kiárasztod lelkedet, s ők életre kelnek, és megújítod a föld színét. Dicsőség az Úrnak mindörökké, örvendezzen műveinek az Úr, akinek a tekintetére megremeg a föld, s érintésére füstöt vetnek a hegyek. Énekelek az Úrnak, amíg élek, amíg leszek, zsoltárt zengek Istenemnek. Beszédem legyen kedves előtte, én pedig az Úrban leljem gyönyörűségem. Vesszenek el a bűnösök a földről, és ne legyenek többé az istentelenek! Áldjad, én lelkem, az Urat!

ÉVKÖZI IDŐ 5. HÉT ~ HÉTFŐ

'Urunk, Istenünk, őrizd szüntelen jóságoddal Egyházadat, és erősítsd mindenkor oltalmaddal, mert csak a te kegyelmedre hagyatkozhat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

'Kérünk, Istenünk, cselekedeteinket előzd meg sugallatoddal, és kísérd segítségeddel, hogy minden munkánkat mindig veled kezdjük, és amit elkezdtünk, segítségeddel be is fejezzük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

'Istenünk, jóságos Atyánk, te az embereknek úgy adtad a munkát, hogy állandó együttműködéssel előbbre jussanak. Add, kérünk, hogy minden munkánk végzésében irántad gyermeki lélekkel, másokkal pedig testvéri szeretettel élhessünk. Krisztus, a mi Urunk által.' Amen.

'Istenünk, te vagy az aratás Ura és szőlőskerted őrzője, te osztod be köteles szolgálatunkat, és te adod meg igazságod szerint jutalmunkat, ahogy megérdemeljük. Engedd úgy hordoznunk a nap terhét, hogy mindenkor panasz nélkül fogadjuk végzéseidet. Krisztus, a mi Urunk által.' Amen.

REGGELI FOHÁSZ

Magasztaljuk Krisztus Urunkat, aki kegyelemmel és Szentlélekkel teljes.
 Kérjük bizalommal: Urunk, add nekünk Szentlelkedet!

Add, hogy a napot szépen, békességben és bűn nélkül töltsük,
hogy este majd örvendezve és tiszta szívvel dicsérhessünk téged!
Urunk, add nekünk Szentlelkedet!

Ragyogjon jóságod ma fölöttünk,
és kezünk munkáját kísérje áldásod!
Urunk, add nekünk Szentlelkedet!

Jóságos tekinteted őrködjék békességünk fölött,
és erős kezeddel oltalmazz meg minket!
Urunk, add nekünk Szentlelkedet!

Tekints jóságosan mindazokra, akik bizalommal kérik imáinkat,
töltsd el őket minden testi és lelki áldással!
Urunk, add nekünk Szentlelkedet! Amen.

'Aki nem akar dolgozni, ne is egyék. Most mégis azt halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek, semmit sem dolgoznak, hanem haszontalanságra fecsérlik idejüket. Az ilyeneknek megparancsoljuk, figyelmeztetjük őket Urunkban, Jézus Krisztusban, hogy békésen dolgozva a maguk kenyerét egyék. Ti pedig, testvérek, ne fáradjatok bele a jótettekbe.' 2 Tessz 3, 10b-13

'Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak a kölcsönös szeretettel, mert aki embertársát szereti, a többi törvényt is megtartja. A szeretet nem tesz rosszat az embertársnak. A törvény tökéletes teljesítése tehát a szeretet.' Róm 13, 8. 10

'Legyen minden ember készen a hallgatásra, de késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra. Mert haragjában az ember nem azt teszi, ami az Isten előtt igazságos. Ha valaki vallásosnak tartja magát, nyelvét azonban nem fékezi, hanem áltatja magát, annak vallásossága mit sem ér.' Jak 1, 19-20. 26

'Éljetek istenfélelemben zarándoklásotok idején. Hisz tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki, hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta Báránynak a drága vére árán.' 1 Pét 1, 17-19

'Ismerjétek meg teljesen Isten akaratát nagy bölcsességgel és lelki megértéssel, így majd az Úrhoz méltón éltek, egészen az ő tetszése szerint, minden jótettben gyümölcsöt hoztok, és az Isten ismeretében gyarapodtok. Dicsőséges hatalmában szilárdítson meg titeket nagy erővel, hogy mindvégig kitartsatok, és állhatatosak legyetek.' Kol 1, 9b-11

'Isten az üdvösség elnyerésére szánt minket Urunk, Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár élünk, akár meghalunk, vele együtt elnyerjük az életet.' 1 Tessz 5, 9-10

ESTI FOHÁSZ

Isten örök szövetséget kötött népével, és nem szűnik meg jót tenni vele.
 Adjunk ezért hálát neki, és bizakodó lélekkel terjesszük eléje imádságos kérésünket: 
Tégy jót, Urunk, népeddel!

Szabadítsd meg, Uram, néped, áldd meg a te örökséged!
Tégy jót, Urunk, népeddel!

Gyűjtsd egybe azokat, akiket a keresztény névvel ékesítettél fel,
hogy higgyen a világ Krisztusban, akit küldtél!
Tégy jót, Urunk, népeddel!

Add kegyelmedet jó barátainknak és ismerőseinknek,
ők is sugározzák Krisztus fényét!
Tégy jót, Urunk, népeddel!

Mutasd meg szereteted a haldoklóknak,
add, hogy meglássák az üdvösséget!
Tégy jót, Urunk, népeddel!

Légy irgalmas meghalt testvéreinkhez,
fogadd be őket a Krisztusban elhunytak közé!
Tégy jót, Urunk, népeddel! Amen.

NAPZÁRÓ FOHÁSZ

'Istenünk, hirdesse nagyságodat hitvallásunk, amellyel elismerjük, hogy szolgáid vagyunk. Te üdvösségünkért tekintetre méltattad Szűz Mária alázatosságát; kérünk, bennünket is emelj fel magadhoz, és vezess a megváltás teljességére. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

NAPZÁRÓ FOHÁSZ

'Istenünk, testünknek adj üdvös pihenést, és mai munkálkodásunk magvetését érleld meg az örök aratásra. Krisztus, a mi Urunk által.' Amen.

NAPZÁRÓ FOHÁSZ

'Te védj meg, Istenünk, ha virrasztunk, s ha alszunk, őrizd álmunkat: hadd legyünk Krisztussal ébren, s elnyugodjunk biztonságban, békén.' Amen.