ISTEN ÁLDÁSAIT KÉRJÜK MINDEN NŐRE
  A 'NŐNAPON' ~ 'RÓZSA ÉS KERESZT'

'A nő élete, hivatása: nem rózsa egészen,
de nem is kereszt csupán: - együtt mind a kettő.
Idővel - úgy vélem - lehull a rózsa s megmarad a,
puszta kereszt, a rózsának csak emléke,
de e keresztben és ez emlékben, ha úgy akarja a nő,
megmarad számára ama titokzatos erő,
mely a keresztről árad feléje és segíti viselni ennek terheit;
s megmarad számára a gondolat, hogy a kereszt,
mely egy egész világnak szerzett üdvösséget,
meg tudja alapítani az Ő lelkére,
az Ő szíve gondjaira bízottak boldogságát is.
És íme, e szóval - szinte észrevétlenül - meghatároztam
a nőhivatását: élni másokért, a mások boldogságában
keresni a magáét .
A nő munkája sokszor értékesebb, mert a szív,
a lélek munkája az, mely reá marad.'

Ruschek Antal ~ 'A keresztény nő'


NŐNAPRA

Itt van a Nők Napja, eljött most hát végre
Bánatot és bút s bajt most hát félre téve
Lehajtott fejjel a Tiszteletet adjuk
Mert a Női nemtől a Világot meg kapjuk


A női nem, nem más, mint az Isten fénye
Örök szépség s öröm örökös emléke
Nem létezne a Világ a Női nem nélkül
Hiszen minden érzés a Női nemre épül

Anya, Gyermek, Szerető és Barát
Ők, akik meghallják öröm s bánat szavát
Ő lesz, élted párja kinek gyermekeid nemzed
Ő lesz ki mindenben ott lesz, bíz melletted

Légy hát büszke arra, hogy nőként jöttél a Világra
Így lett veled teljes a teremtés imája
Ezért szeretjük mi hát a Női nemet
S gyarló az, ki nem ad tiszteletet

Tavasz hajnalán Róluk emlékezünk,
A nőkről, kiknek Életünk köszönhetjük.
Ki mindent Megtesz értünk, a nő,
Dajkál, ápol, És felnevel ő.

Hálánk szálljon Lányra, anyára,
Ki a családot Összetartja.
Szépséges nők, Jó asszonyok,
Kívánunk boldog, Víg nőnapot.

Forrás ~ Internet

Sík Sándor ~ Asszonyok

'Ti vagytok a házi áldás a fehérre meszelt kis falon.
Szegett kenyér az abroszon.
Ti vagytok a kútvíz, a harmatos pohárban,
duruzsoló, jóságos kályha, szekrényben illatos,
puha, tündöklő, hófehér ruha.
Ti vagytok az olajmécs, mely álmatlan lobog
s imádkozik amíg mások alszanak.
A hervadtan is illatos csokor a feszület alatt.'

 Forrás ~ Internet