HÚSVÉTI IDŐ 2. HÉT ~ SZERDA

'Urunk, Istenünk, évről évre megemlékezünk Húsvét szent titkáról, amellyel helyreállítottad az ember eredeti méltóságát és megadtad a feltámadás reményét. Kérve kérünk, add, hogy amit hittel ünneplünk, azt örök szeretetedből elnyerjük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

 NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Istenem, Te életemnek túlvilági célt szántál. Mégis hatalmas bennem az ösztön, hogy a földi életben maradjak és arról önként le ne mondjak. Bár sejtem az én jelen életem és a nekem szánt túlvilági élet közti összefüggést, nehezen győzöm le a belém oltott ösztönöket. Húsvét szent ünnepe adja számomra is a győzelmet! Amen.

P. Eller

 'Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda,
hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.'
János evangéliuma 3. fejezet 16.

 'Hirdessétek a népnek az erről az életről szóló tanítást!'

ApCsel 5,17-26

Felállt ekkor a főpap, és mindnyájan, akik vele tartottak - vagyis a szaddúceusok pártja -, elteltek irigységgel. Elfogták az apostolokat, és a nyilvános börtönbe vetették őket. Az Úr angyala azonban éjjel kinyitotta a börtön ajtaját, kivezette őket, és azt mondta: 'Menjetek, álljatok ki és hirdessétek a templomban a népnek a tanítást erről az életről.' Miután ezt hallották, virradatkor bementek a templomba és tanítottak. Mikor megérkezett a főpap és akik vele voltak, összehívták a főtanácsot, vagyis Izrael fiainak összes vénjét, és elküldtek a börtönbe, hogy elővezessék őket. De amikor a szolgák odaértek és kinyitották a tömlöcöt, nem találták ott őket. Visszatértek tehát és jelentették: 'A börtönt egész gondosan bezárva találtuk ugyan, az őrök is ott álltak az ajtók előtt, de amikor benyitottunk, senkit sem találtunk ott.' E szavak hallatára a templomőrség parancsnoka és a főpapok megdöbbentek azon, ami történt. Ekkor beállított valaki, és hírül hozta nekik: 'Íme a férfiak, akiket börtönbe vetettetek, a templomban állnak és tanítják a népet.' Erre a parancsnok elment a szolgákkal, és erőszak alkalmazása nélkül elhozta őket, mert féltek a néptől, hogy megkövezi őket.

33. ZSOLTÁR

Dávidtól, amikor őrültséget színlelt Abimelek előtt, és az továbbengedte őt. Áldom az Urat minden időben, ajkamon van dicsérete szüntelen. Az Úrban dicsekszik lelkem, hallják meg a szelídek s örvendezzenek. Magasztaljátok az Urat velem, dicsérjük együtt az ő nevét. Kerestem az Urat és meghallgatott, minden rettegésből kiragadott engem. Nézzetek rá és megvilágosultok, és arcotok meg nem szégyenül. Íme ez a szegény kiáltott, az Úr meghallgatta, és kiszabadította minden szorongatásából. Az Úr angyala az őt félőket körülsáncolja, és kiragadja őket. Ízleljétek meg és lássátok, milyen édes az Úr, boldog az az ember, aki őbenne bízik! Féljétek az Urat, szentjei mind, mert nem szenvednek szükséget, akik őt félik! Gazdagok nyomorba juthatnak s éhezhetnek, de akik az Urat keresik, semmi jót sem nélkülöznek. Jöjjetek, fiaim, hallgassatok rám, az Úr félelmére tanítlak titeket. Ki az, aki élni akar, s jó napokat kíván látni? Őrizd meg nyelvedet a gonosztól, s ajkad ne beszéljen csalárdságot! Fordulj el a rossztól és tégy jót, keresd a békét és azt kövesd! Az Úr szemmel tartja az igazakat, és imádságukat meghallgatja. De az Úr tekintete ott a gonosztevőkön is, hogy eltörölje emléküket a földön. Kiáltottak az igazak és az Úr meghallgatta, és minden szorongatásukból kiszabadította őket. Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és megmenti az alázatos lelkűeket. Sok nyomorúság éri az igazakat, de az Úr valamennyiből kimenti őket. Megőrzi minden csontjukat, egy sem törik el belőlük. Gonoszságuk öli meg a bűnösöket, s megbűnhődnek akik gyűlölik az igazat. De szolgáit az Úr megszabadítja, és senki sem bűnhődik, aki benne bízik.

Jn 3,16-21

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítélet alá esett, mert nem hitt az Isten egyszülött Fia nevében. Az ítélet pedig ez: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mivel cselekedeteik gonoszak voltak. Mert mindaz, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy el ne marasztalják a cselekedeteit; de aki az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánosságra jussanak tettei, mert Istenben cselekedte azokat.


 'Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.
Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem.'
János evangéliuma 10. fejezet 11.14.

'Nézzétek, magam gondoskodom nyájamról, és magam ügyelek rájuk; 
hazahozom őket a népek közül, és legeltetem őket.'
Ezékiel Próféta könyve 34. fejezet 11.13.

 'Ki győzi le a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?
Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által.'
János első levele 5. fejezet 5-6a.

 'Újuljatok meg lélekben és érzületben, s öltsétek magatokra az új embert, 
aki az Istenhez hasonlóvá alkotott, megigazult és valóban szent teremtmény.'
Pál levele az efezusiakhoz 4. fejezet 23-24.

 REGGELI FOHÁSZ

'Istenünk, világosság Atyja, ma hálatelt szívvel magasztalunk téged, mert meghívtál bennünket csodálatos világosságodra, hogy elnyerjük irgalmadat! Istenünk, dicsőíts meg minket Krisztus dicsőségével!

A törekvéseket, amelyekkel az emberi család igyekszik saját életét emberségesebbé tenni, a Szentlélek erejével tisztítsd meg és tedd eredményessé! Istenünk, dicsőíts meg minket Krisztus dicsőségével!

Segíts oly mértékben az emberiség szolgálatára lennünk,
hogy az egész emberi nem neked tetsző áldozattá legyen!
Istenünk, dicsőíts meg minket Krisztus dicsőségével!

Most, amikor már ránk köszöntött a nappali világosság, fogadj be minket irgalmadba, hogy egész nap örvendezve mondjunk neked dicséretet! Istenünk, dicsőíts meg minket Krisztus dicsőségével!' Amen.

 ESTI FOHÁSZ

'Isten feltámasztotta Fiát a halálból, és megnyitotta
számunkra az örök életet. Kérjük őt:
Krisztus győzelme által üdvözítsd a megváltottakat!

Atyáink Istene, te megdicsőítetted Fiadat, Jézust, amikor feltámasztottad, 
indíts bennünket tökéletes bűnbánatra,
hogy megújítsuk életünket!
Krisztus győzelme által üdvözítsd a megváltottakat!

Gondolj az elhagyatottakra, árvákra, özvegyekre,
és ne hagyd magukra azokat, akiket Fiad halála veled kiengesztelt!
Krisztus győzelme által üdvözítsd a megváltottakat!' Amen.

 NAPZÁRÓ FOHÁSZ

'Szelíd és alázatos szívű Urunk, Jézus Krisztus, aki édes igát és könnyű terhet raksz követőidre, fogadd jóságosan mai napunk jószándékait és tetteit. Adj nyugalmas éjszakát, hogy holnap készségesebbek legyünk szolgálatodra. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet