VASÁRNAP HÚSVÉT NYOLCADÁBAN ~ ISTENI IRGALMASSÁG VASÁRNAPJA

'Örökké irgalmas Istenünk, te lángra lobbantod a neked szentelt nép hitét, amikor évről évre visszatér Húsvét ünnepe. Növeld kegyelmedet, amelyet megadtál nekünk. Add, hogy méltóképpen megértsük, mily nagy dolog, hogy megtisztultunk a keresztvíz által, újjászülettünk a Szentlélekből, és elnyertük a megváltást Krisztus vére árán. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

HÚSVÉT 2. VASÁRNAPJA ~ ISTENI IRGALMASSÁG VASÁRNAPJA

'II. János Pál pápa Szent Fausztina nővér magánkinyilatkoztatásai alapján 2000-ben ezt a napot az isteni irgalmasság vasárnapjává nyilvánította.'
'A Föltámadt Krisztusba vetett hitből élnek a tanítványok: az egyesek élő hitéből és a közös hitből. Ez a hit csodálkozás és öröm, hála és hűség.'

Forrás ~ Internet

 NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Urunk, Jézus Krisztus! Te azt kéred tőlünk, hogy a szeretet gyakorlásában ne álljunk meg jóakaratú felebarátainknál, hanem még az ellenfeleinket, a rosszakaróinkat is szeressük, mindazokat, akik ellenségesen viselkednek velünk vagy bántalmaznak minket.
Ez annak a jele, hogy az emberi könyörtelenség helyett az Atyától tanult irgalmasság győzhessen bennünk. Egyedül a szeretetből fakadó megbocsátás következetes gyakorlása képes legyőzni a rosszindulatot. Taníts minket, Urunk, az őszinte, szívből jövő megbocsátásra! Amen.

 'A hívők összessége szívében és lelkében egy volt'

ApCsel 4,32-35

A hívek sokaságának pedig egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott semmit sem a magáénak a birtokából, hanem mindenük közös volt. Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadásáról; és bőséges volt a kegyelem mindnyájukban. Nem is volt közöttük senki szűkölködő, mert mindazok, akiknek földje vagy háza volt, eladták, s az eladott dolgok árát elhozták, és az apostolok lábához tették. Mindenkinek annyit osztottak ki, amennyire kinek-kinek szüksége volt.

 'Békesség nektek!'

Amikor a hét első napján - húsvétvasárnap beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: 'Békesség nektek!' Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: 'Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.' E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: 'Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.' A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: 'Láttuk az Urat.' De ő így szólt: 'Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!' Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: 'Békesség nektek!' Tamásnak pedig ezt mondta: 'Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!' Tamás így válaszolt: 'Én Uram, én Istenem!' Jézus ezt mondta neki: 'Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!' Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.

[Jn 20,19-31]

 117. ZSOLTÁR ~ ' Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert irgalma örökkévaló! '

ALLELUJA! Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert irgalma örökkévaló! Mondja hát Izrael, hogy jó, hogy irgalma örökkévaló! Mondja hát Áron háza, hogy irgalma örökkévaló! Mondják hát, akik félik az Urat, hogy irgalma örökkévaló! Szorongatásomban segítségül hívtam az Urat, s az Úr meghallgatott és tágas térre vezetett. Az Úr velem van, nem félek, ember mit árthatna nekem? Az Úr az én segítőm, s én lenézhetem ellenségeimet. Jobb az Úrhoz menekülni, mint emberben reménykedni. Jobb az Úrhoz menekülni, mint fejedelmekben reménykedni. Mind körülvettek engem a nemzetek, de én az Úr nevében diadalmaskodtam rajtuk! Körülvettek, bizony körülvettek engem, de én az Úr nevében diadalmaskodtam rajtuk! Körülvettek engem, mint a méhek, föllobbantak, mint a tűz a bozótban, de az Úr nevében diadalmaskodtam rajtuk! Meglöktek, bizony meglöktek, hogy elessem, de az Úr megsegített engem! Az Úr az én erőm és dicsőségem, ő lett az én szabadítóm. Ujjongás és diadal szava hangzik az igazak sátraiban: 'Az Úr jobbja győzelmet szerzett, az Úr jobbja fölmagasztalt engem, az Úr jobbja győzelmet szerzett!' Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit. Az Úr nagyon megfenyített engem, de nem engedett át a halálnak. Nyissátok meg előttem az igazság kapuit, hadd lépjek be rajtuk, hogy dicsérjem az Urat. Ez az Úr kapuja, az igazak lépnek be rajta. Hálát adok neked, hogy meghallgattál engem, és szabadítóm lettél. A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr műve ez, csodálatos a mi szemünkben. Ezt a napot az Úr adta, ujjongjunk és vigadjunk rajta! Nyújts, ó Uram, segítséget, adj, ó Uram, jó sikert! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldunk az Úr házából titeket. Az Úr Isten világosított meg minket. Álljatok sort az ünnepi lombokkal, egészen az oltár szarváig. Istenem vagy te, hálát adok neked, Istenem vagy te, magasztallak téged. Áldjátok az Urat, mert jó, mert irgalma örökkévaló.



'Jézust harmadnap feltámasztotta az Isten, és látható alakban megmutatta, igaz, nem az egész népnek, hanem csak az Istentől előre kijelölt tanúknak, vagyis nekünk, akik ettünk és ittunk vele halálából való feltámadása után. Megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tanúsítsuk, hogy ő az, akit az Isten az élők és holtak bírájául rendelt. A próféták mind tanúságot tesznek, hogy aki hisz benne, elnyeri nevében bűnei bocsánatát.'
Az apostolok cselekedetei 10. fejezet 40-43.

 'Krisztus csak egy áldozatot mutatott be a bűnökért, s örökre helyet foglalt az Isten jobbján. Már csak arra vár, hogy minden ellensége hódolattal leboruljon lába előtt. Egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket.'
Zsidóknak írt levél 10. fejezet 12-14.

 'A végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy Krisztussal életre keltett minket, bűneinkben halottakat is; így kegyelemből kaptátok a megváltást; Jézus Krisztusban feltámasztott minket, és maga mellé ültetett a mennyben.'
Efezusiaknak írt levél 2. fejezet 2-4.

 'A keresztségben eltemetkeztünk Krisztussal együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsőségéből feltámadt a halálból, úgy mi is új életre keljünk.'
A rómaiaknak írt levél 6. fejezet 4.

'Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.'
János evangéliuma 20. fejezet 22-23.


 REGGELI FOHÁSZ

'Szentséges Atyánk, aki szeretett Fiadat, Jézust,
 a halál sötétjéből átvezetted dicsőséged fényébe,
 add, hogy mi is eljussunk csodálatos világosságodra!
Istenünk, dicsőíts meg minket Krisztus dicsőségével!

Aki a hit által üdvözítesz minket, add, hogy a mai
napot keresztségünk hitében töltsük el!
Istenünk, dicsőíts meg minket Krisztus dicsőségével!

A Krisztussal benned elrejtett életünk úgy világoskodjék
a világban, hogy előre jelezze az új eget és az új földet!
Istenünk, dicsőíts meg minket Krisztus dicsőségével!' Amen.

ESTI FOHÁSZ

'Mennyei Atyánkat, aki Krisztust feltámasztotta,
 és jobbjára ültette, könyörögve kérjük:
A dicsőséges Krisztus által őrizd meg, Urunk, népedet!

Igaz Atyánk, Jézust a kereszt győzelmével magasztaltad
fel a földről, add, hogy mindeneket magához vonzzon!
A dicsőséges Krisztus által őrizd meg, Urunk, népedet!

Vízből és Szentlélekből új nemzedék született,őrizd meg
 azt a keresztséghez való hűségben az örök életre!
A dicsőséges Krisztus által őrizd meg, Urunk, népedet!' Amen.

 NAPZÁRÓ FOHÁSZ

'Istenünk, a mai napon megünnepeltük Urunk feltámadását. Hallgasd meg alázatos kérő szavunkat, hogy minden rossztól mentesen a te békédben nyugodjunk, és dicséretedben örvendezve ébredjünk. Krisztus, a mi Urunk által.' Amen.

Forrás ~ Internet