A FATIMAI BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA EMLÉKNAPJA ~ MÁJUS 13.

'Istenünk, te úgy rendelted, hogy egyszülött Fiad anyja nekünk is anyánk legyen. Add, hogy bűnbánattal és imádsággal állhatatosan munkálkodjunk a világ üdvösségéért, és így Krisztus országának eljövetelét napról napra egyre hatékonyabban szolgáljuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
 
 
A Fatimai Boldogságos Szűz Mária emléknap ~ május 13.

Az első világháború szörnyű vérzivatart zúdított az egész világra, sok-sok könnyet, gyászt, fájdalmat és ínséget okozva. 1917. május 13-án a portugáliai Fatimában a Szent Szűz megjelent három pásztorgyereknek: Lucia Santosnak, valamint Francesco (Ferenc) és Jacinta (Jácinta) Martónak, és engesztelésre, imádságra és bűnbánatra szólította őket. A jelenések a következő hónapokban a 13. napon megismétlődtek. Az utolsó jelenéskor, október 13-án történt a 'napcsoda', amelyet előre jelzett a Szűzanya.
Urunk, Jézus Krisztus a kereszten Szent Anyjára bízta az egész emberiséget, és a Szent Szűz valóban hathatós közbenjáró volt a történelem folyamán. Gondoskodó, féltő anyai szeretetének megnyilatkozása a fatimai jelenéssorozat is. II. János Pál 2000. május 13-án Fatimában boldoggá avatta Ferencet († 1919. április 14.) és Jácintát († 1920. február 20.). Ünnepük: február 20. Lucia 2005. február 25-én költözött az örökkévalóságba.
 
Forrás ~ Internet

 
IMÁDSÁG A FATIMAI BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIÁHOZ

Fatimai Boldogságos Szűz Mária, kérünk, járj közben országunk fiataljaiért, hogy minél többen hallják meg a hívó szót és ajánlják fel életüket Isten szorosabb követésére olyan módon, ahogy ez leginkább üdvösségüket és a rájuk bízottak üdvösségét szolgálja. Te igent mondtál Isten Akaratára, imádkozz a meghívott fiatalokért, hogy egész szívvel tudjanak ők is igent mondani arra az életre, amelyre Isten hívja őket. Segítsd a már elkötelezetteket, hogy egész életükben hűségesek tudjanak maradni, és egykor Veled és a Szentháromsággal együtt lehessenek Boldog Jácintával, Ferenccel és Luciával és az összes szenttel. Amen.


FATIMAI FELAJÁNLÁS MÁRIA SZEPLŐTELEN SZÍVÉNEK

Legszentebb Szűz Mária! Isten Anyja és a mi Anyánk!
 Szeplőtelen Szívednek ajánljuk magunkat,
miután teljesen átadtuk magunkat az Úrnak!

Vezess bennünket Krisztushoz,
 a Te egyszülött Fiadhoz
 és Isten egyszülött Fiához,
Általa és Vele pedig az örök Atyához.

Így járunk a hit, a remény és a szeretet fényében,
hogy a világ megismerje, hogy Krisztus az Atya küldte,
hogy számunkra elhozza örömhírét.
Mint az Ő követei, hirdetjük Őt és elvisszük
irgalmas szeretetét a föld határáig.

Szeplőtelen Szíved anyai védelme alatt,
egy népként Krisztussal egyesülve,
 halálával megváltva, és föltámadásának
 tanújaként az Atyához megyünk.
A Legszentebb Szentháromság tiszteletére,
akit imádunk, dicsérünk és magasztalunk mindörökké. Amen.

Forrás ~ Internet