HÚSVÉTI IDŐ 6. HÉT ~ HÉTFŐ

'Irgalmas Istenünk, rendelésed szerint megüljük Húsvét szent ünnepét. 
Add, hogy gyümölcsöző erejét mindenkor érezzük.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik
 a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
 
 NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Istenem, jaj annak az időnek, amikor még nem ismertelek, jaj annak a vakságnak, amikor még nem láttalak, jaj annak a süketségnek, amikor még nem hallottalak! Vakon és süketen és eltorzultan rohantam hanyatt homlok a szép dolgokon keresztül, amiket teremtettél. És Te velem voltál, de én nem voltam Veled, és azok tartottak Tőled távol, amik nem volnának, ha nem lennének Tebenned. Megvilágosítottál, világ világossága: és megláttalak és megszerettelek. Mert senki sem szeret, csak az, aki meglátott, és senki sem lel meg, csak az, aki szeret. Szent Ágoston
 
 'Közel van hozzád a tanítás, ajkadon és szívedben, tudniillik a hit tanítása, amit hirdetünk. Ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz. A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál.'
A rómaiaknak írt levél 10. fejezet 8b-10.
 
 'Testvérek! Szívemből kívánom és könyörgök Istenhez az ő üdvösségükért. Mert tanúságot teszek mellettük, hogy megvan bennük a buzgóság Istenért, de ez a nem ismerők buzgósága. Nem ismerték el ugyanis az Istentől való megigazulást, s a magukét igyekeztek helyébe állítani; nem vetették alá magukat az Istentől való megigazulásnak. Pedig Krisztus a törvény végcélja, mindenkinek a megigazulására, aki hisz.'
A rómaiaknak írt levél 10. fejezet 1-4.
 
 
 'Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke,
aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek
 ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem vagytok!'
János evangéliuma 15. fejezet 26-27.
 
  'Az Úr megnyitotta Lídia szívét, hogy figyeljen Pál szavaira'

ApCsel 16,11-15

Elhajóztunk tehát Troászból. Egyenesen Szamotrákiába jutottunk, másnap Neápoliszba, innen pedig Filippibe, amely Makedóniának ebben a részében az első telepes város. Ebben a városban töltöttünk néhány napot, és beszélgetéseket folytattunk. Szombaton kimentünk a kapun kívül a folyóvízhez; úgy gondoltuk, hogy ott az imahely. Leültünk ott, és szóltunk az asszonyokhoz, akik összegyűltek. A hallgatóságban volt egy Lídia nevű istenfélő bíborárus asszony Tiatíra városából, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy hallgasson mindarra, amit Pál mondott. Miután ő és házanépe megkeresztelkedett, így könyörgött: 'Ha úgy ítéltek meg, hogy hűséges vagyok az Úrhoz, térjetek be házamba és maradjatok nálam.' És erővel rá is vett minket.

149. ZSOLTÁR

ALLELUJA! Énekeljetek az Úrnak új éneket, zengjen a szentek gyülekezetében dicsérete! Örvendezzék Izrael az ő alkotójának, Sion fiai ujjongjanak királyuknak! Dicsőítsék nevét körtánccal, dobbal és lanttal zengjenek neki! Mert az Úr kedveli népét, diadalra juttatja az alázatosakat. Ujjongnak majd a szentek dicsőségben, és örvendeznek fekvőhelyükön. Szájukban Isten magasztalása lesz, és kétélű kard a kezükben, hogy bosszút álljanak a nemzeteken megfenyítik a népeket, láncra verik királyaikat, vasbilincsbe nagyjaikat, és végrehajtják rajtuk a megírt ítéletet: Dicsősége lesz ez minden szentjének! ALLELUJA!

Jn 15,26 - 16,4

Amikor pedig eljön a Vigasztaló, akit elküldök majd nektek az Atyától, az igazság Lelkét, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam; de ti is tanúságot tesztek, mert kezdettől fogva velem vagytok. Azért mondtam nektek mindezt, hogy meg ne botránkozzatok. Ki fognak zárni benneteket a zsinagógából, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, szolgálatot vél tenni az Istennek. Azért teszik ezt, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem. Mindezt pedig azért mondtam nektek, hogy amikor eljön ezeknek az órája, emlékezzetek rájuk, hogy én megmondtam nektek. Kezdetben azért nem mondtam el nektek ezeket, mert veletek voltam.


REGGELI FOHÁSZ

'Istenünk, világosság Atyja, aki a dicsőségesen feltámadó Krisztus fényével elárasztottad a világot; világosítsd meg ma elménket a hit fényével! Urunk, világosítsd meg értelmünket!

Feltámadt Fiad révén megnyitottad az embereknek az örökkévalóság kapuját; add, hogy mai munkánkban az örök élet reménye éltessen bennünket! Urunk, világosítsd meg értelmünket!

Aki feltámasztottad Fiadat, és általa elküldted a világba a Szentlelket;
gyújtsd fel szívünket a tiszta szeretet tüzével!
Urunk, világosítsd meg értelmünket!' Amen.

ESTI FOHÁSZ

'Krisztus Urunkat, aki feltámadásával megvilágosította
a világot, örvendezve kérjük:
Krisztus, életünk, hallgass meg minket!

Urunk, Jézus Krisztus, te tanítványaidhoz csatlakoztál
az úton, állj zarándokló Egyházad mellé!
Krisztus, életünk, hallgass meg minket!

Ne engedd, hogy híveid késedelmesek legyenek a hitre,
hanem add, hogy megvalljanak téged, aki legyőzted a halált!
Krisztus, életünk, hallgass meg minket!

Tekints jóságosan azokra, akik még nem ismertek fel életútjukon,
mutasd meg magadat nekik, hogy elfogadjanak Üdvözítőjüknek!
Krisztus, életünk, hallgass meg minket!' Amen.

NAPZÁRÓ FOHÁSZ

'Istenünk, testünknek adj üdvös pihenést, és mai munkálkodásunk magvetését érleld meg az örök aratásra. Krisztus, a mi Urunk által.' Amen.

Forrás ~ Internet