SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY ÉS HITVALÓ ~ JÚNIUS 27.

1046 körül született Lengyelországban. Atyjától, I. Béla királytól a lovagi erényeket és az országkormányzás elveit, anyjától, Richeza lengyel hercegnőtől a szilárd katolikus hitet és a mély vallásosságot örökölte. 1077-ben került a magyar trónra. Az ország kereszténnyé tételét, amelyet Szent István és a többi apostoli lelkületű hittérítő útnak indított, eredményesen befejezte. Nagyváradon és Zágrábban püspökséget alapított, több bencés monostort létesített, 1092-ben Szabolcs városában zsinatot tartott. Ennek intézkedései hathatósan emelték a papság és a nép vallási, valamint fegyelmi színvonalát. A kunokat és más pogány törzseket, amelyek Magyarországra betörtek, legyőzte, és innen kiűzte. A szenvedőket és a szerencsétleneket atyai szeretettel felkarolta. 1095. július 29-én Nyitra mellett halt meg, földi maradványait a nagyváradi székesegyházban temették el. Sírjánál csodák történtek. Ezeket, valamint erényeit és érdemeit megvizsgálva III. Celesztin pápa, követe, Gergely bíboros által Váradon 1192. június 27-én a szentek sorába iktatta. Leánya, Szent Piroska, Iréné néven bizánci császárné lett.

Példája: Szent László ma is segítőnk, kérjük őt népünkért!

 Istenünk, aki Szent László királyunkat, a te hitvallódat csodálatos könyörületességeddel a vétekből a bocsánatba, s mert igaz volt, a dicsőségbe vitted föl, kérünk, add, hogy aki kormányzónk volt a földön, pártfogónk legyen a mennyben' Amen.
Forrás ~ Internet