ÉVKÖZI 15. HÉT ~ PÉNTEK

'Istenünk, te megmutatod igazságod fényét a tévelygőknek, hogy visszataláljanak a helyes útra. Add meg híveidnek, hogy elutasítsunk mindent, ami a keresztény névvel ellenkezik, és vállaljuk, ami méltó hozzá. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

 'Ha pedig értenétek, mit jelent a mondás: 'Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!', akkor sohasem ítéltétek volna el az ártatlanokat.'

Máté evangéliuma 12. fejezet 7.

NAPI EVANGÉLIUM

2015. július 17. - Péntek

Húsvét táján az egyik szombaton Jézus vetések között járt tanítványaival együtt. Tanítványai megéheztek, tépdesni kezdték a kalászokat, és eszegették. Ennek láttára a farizeusok megjegyezték: 'Nézd, tanítványaid olyant tesznek, amit szombaton tilos cselekedni!' Jézus erre megkérdezte: 'Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor társaival együtt megéhezett? Hogyan ment be Isten házába, és hogyan ette meg a kitett kenyereket, amelyeket sem neki, sem a kíséretének nem lett volna szabad megennie, csak a papoknak? Vagy nem olvastátok-e a törvényben, hogy a papok szombatonként a templomban megszegik a szombati nyugalmat, anélkül hogy vétkeznének? Mondom nektek: a templomnál is nagyobb van itt. Ha pedig értenétek, mit jelent a mondás: 'Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!', akkor sohasem ítéltétek volna el az ártatlanokat. Mert az Emberfia ura a szombatnak is.' Mt 12,1-8

 NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Uram, ajándékozz meg az egyházad iránti őszinte engedelmesség szellemével! Örömmel vállalom. hogy az egyház vezessen engem. Te akarod, Uram, hogy engedelmeskedjem egyházadnak. mert aki az egyházat hallgatja, téged hallgat. Nem lehetek tanítványod, ha nem engedelmeskedem. Add, hogy megértsem, mennyire az engedelmességtől függ minden közösség áldásos munkája. Amen.

 'Az Úr átvonul ezen az éjszakán'

Kiv 11,10 - 12,14

Mózes és Áron végbe is vitték mindezeket a csodákat a fáraó előtt, de az Úr megkeményítette a fáraó szívét, és ő nem engedte el földjéről Izrael fiait. Akkor az Úr azt mondta Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: 'Ez a hónap legyen nálatok a hónapok kezdete, ez legyen az első az esztendő hónapjai között. Szóljatok Izrael fiainak egész közösségéhez, és mondjátok nekik: Ennek a hónapnak a tizedik napján vegyen mindenki, családonként és házanként, egy-egy bárányt! Ha háznépének száma kevés egy bárány elfogyasztásához, vegye maga mellé háza legközelebbi szomszédját, annyi személyt, amennyi elég egy bárány elfogyasztásához. A bárány hibátlan, hím, egyesztendős legyen! Ugyanezen szabály szerint kecskegidát is vehettek. Aztán tartsátok őrizet alatt ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig! Akkor estefelé vágja le azt Izrael fiainak egész sokasága! Vegyenek a véréből, és kenjék be mindkét ajtófélfát és a szemöldökfát azokban a házakban, amelyekben elfogyasztják. A húsát pedig egyék meg azon az éjszakán, tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel, keserű salátával! Ne egyetek belőle se nyersen, se vízben főzve, hanem csak tűzön sütve! A fejét a lábszáraival és belső részeivel együtt egyétek! Semmi se maradjon belőle reggelre! Ha valami megmarad, égessétek el a tűzben! Így egyétek: derekatokat övezzétek fel, sarutok legyen a lábatokon, bototokat tartsátok a kezetekben, és sietve egyétek, mert az Úr Pászkája (vagyis: Átvonulása) ez. Átvonulok ugyanis azon az éjszakán Egyiptom földjén, megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, embert, állatot egyaránt, és ítéletet tartok Egyiptom minden istenén: én, az Úr. Ez a vér jel lesz számotokra a házakon, amelyekben lesztek. Én meglátom a vért, elvonulok mellettetek, és nem ér benneteket pusztító csapás, amikor megverem Egyiptom földjét. Legyen azért ez a nap emléknap nálatok: üljétek meg nemzedékről-nemzedékre, mint az Úr Ünnepét, örök szertartásként!'

115. ZSOLTÁR

Az Úr kedvében járok az élők földjén. Hittem, még ha így is szóltam: 'Nagyon nagy megalázás ért!' Elkeseredésemben azt mondtam: 'Hazug minden ember!' Mivel viszonozzam az Úrnak mindazt, amit velem cselekedett? Fölemelem a szabadulás kelyhét, és segítségül hívom az Úr nevét. Teljesítem az Úrnak tett fogadalmaimat egész népe előtt. Az Úr szemében drága dolog, szentjeinek halála. Én is, Uram, a te szolgád vagyok, szolgád vagyok és szolgálód fia. Széttörted bilincseimet: a hála áldozatát mutatom be neked, és segítségül hívom az Úr nevét. Teljesítem az Úrnak tett fogadalmaimat egész népe előtt az Úr házának udvaraiban, tebenned, Jeruzsálem.

'A legszívesebben a gyengeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém. Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.' 
 
Korintusiaknak írt 2. levél 12. fejezet  9b-10

'Az evangélium Isten üdvösségét hozó ereje minden hívőnek. Isten igazsága nyilvánul meg benne, amelyet a hívő a hittel nyer el, ahogy írva van: Az igaz a hitből él.'

Rómaiknak írt levél 1. fejezet  16b-17.
 
'Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék.'

Efezusiaknak írt levél 2. fejezet 8-9.

'Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket. Tudjátok, hogy hitetek próbájának állhatatosság a gyümölcse. Az állhatatosságnak meg tökéletességre kell vezetnie, hogy tökéletesek és feddhetetlenek legyetek, és semmi tekintetben ne essetek kifogás alá.'

Jakab levele 1. fejezet 2-4.

REGGELI DICSÉRET

'Tekintsünk fel Krisztusra, aki népéért e világra született,
meghalt, és feltámadt. Kérjük bizalommal:
Üdvözítsd, Urunk, azokat, akiket véreddel megváltottál!

Áldott vagy, Jézus, emberek Üdvözítője, aki nem haboztál
 vállalni értünk a szenvedést és a keresztet,
és drága véreddel megváltottál bennünket!
Üdvözítsd, Urunk, azokat, akiket véreddel megváltottál!

Te örök életre szökellő vizet ígértél nekünk,
áraszd ki Szentlelkedet minden emberre!
Üdvözítsd, Urunk, azokat, akiket véreddel megváltottál!

Aki elküldted tanítványaidat, hogy hirdessék az evangéliumot minden népnek,
 segítsd őket, hogy kereszted dicsőségét mindenütt elterjesszék!
Üdvözítsd, Urunk, azokat, akiket véreddel megváltottál!

Adj erőt és türelmet a betegeknek és a nélkülözőknek,
akiket társul vettél magad mellé a kereszthordozásra!
Üdvözítsd, Urunk, azokat, akiket véreddel megváltottál!' Amen.

ESTI DICSÉRET

'Urunk Jézust, akit a mennyei Atya bűneink miatt halálra adott,
de megigazulásunkért feltámasztott, kérve kérjük:
Irgalmazz, Urunk, népednek!

Kérünk, Urunk, hallgasd meg alázatos kérésünket, és bocsásd meg irgalmasan bűneinket,
 és a bocsánattal együtt add nekünk békédet is! Irgalmazz, Urunk, népednek!

Apostolod által mondottad: 'Amikor elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem', 
túláradó jóságodban engedd el sok tartozásunkat!
Irgalmazz, Urunk, népednek!

Urunk, igaz, hogy sokat vétkeztünk, de valljuk végtelen irgalmadat,
téríts magadhoz minket, és meg fogunk térni!
Irgalmazz, Urunk, népednek!

Szabadítsd meg, Urunk, népedet bűneitől,
hogy kedved találhasd benne!
Irgalmazz, Urunk, népednek!

A gonosztevő Üdvözítőnek vallott, és te a paradicsomot nyitottad meg neki, 
ne zárd be halottaink előtt a mennyország kapuját!
Irgalmazz, Urunk, népednek!' Amen.
 
 NAPZÁRÓ FOHÁSZ

'Mindenható Istenünk, add, hogy sírjában nyugvó egyszülött Fiad mellett hűségesen kitartsunk, és méltók legyünk vele együtt új életre támadni. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.' Amen.
 
Forrás ~ Internet