'Hordozzátok egymás terhét, így teljesítsétek Krisztus törvényét.'

Galatákhoz írt levél 6. fejezet 2.


Szent István király imája

A mélységből kiáltok Hozzád, hallgass meg Uram!
Taníts meg, hogy kell könnyezni a meg nem érdemelt örömben,
 s hogyan kell örülni a megérdemelt könnyben.

Adj erőt, hogy kevélységem csillogását elhomályosítsam,
 s az alázatosság színtelenségét okosan csillogtassam.
Taníts meg, hogyan kell a gyengékhez lehajolni,
s hogyan kell féktelen erővel egyenesen állni.

Adj erőt, hogy fölényesen legyőzzem a testet,
s alázatosan megadjam magam a léleknek.
Taníts szelíd szóra, ha bántások érnek,
s hideg mosolyra, ha jogtalan dicsérnek.

Adj erőt napközben, hogy el ne fáradjak,
s fáradtságot este, hogy rögtön elaludjak.
Taníts meg lendülni, ha Rád találtam,
s hirtelen megállni, ha utat hibáztam.

Ne add meg mindig, amit nagyon kérek.
Taníts bátor lenni, mikor nagyon félek.
Engedd a világot megvetve szeretni,
csak magadat ne hagyd soha elfeledni.

Ez a kívánságom, ez maradjon végleg,
de ha másként szólnék,nagyon szépen kérlek
ne neheztelj reám, ne fordítsd el orcád,
hiszen a mélységből kiáltok fel Hozzád! Amen.
 
Istenem!

Teljesen és fenntartás nélkül
kezedbe helyezem magamat.
 Jólét vagy nélkülözés, öröm vagy bánat,
 barátság vagy egyedüllét, becsület
vagy megalázás, dicsőség vagy megvetés,
 kényelem vagy kínlódás, jelenléted,
Uram, vagy elrejtettséged: minden jó, ha Tőled jön.

Te vagy a szeretet és a bölcsesség!
Mit kívánhatnék ennél többet?
Akaratod szerint vezéreltél
és dicsőséggel fogadtál.
 Rajtad kívül mim van a mennyben
és kit keressek itt a földön?
Testem elöregszik, lendületem ellankad!
 De Te, szívem Istene maradsz
és osztályrészem mindörökké. Amen.


FELAJÁNLÓ IMA

Fogadd el, Uram, szabadságomat,
fogadd egészen,
vedd értelmemet és akaratomat,
emlékezésem.
Mindazt, amim van, és ami vagyok,
Te adtad ingyen.
Én visszaadom, Uram, visszaadok
egyszerre mindent.
Legyen felettem korlátlan úr
rendelkezésed,
csak egyet hagyj meg ajándékodul:
szeretnem Téged.
Csak a szeretet maradjon enyém
a kegyelemmel, és minden,
de minden gazdagság enyém,
más semmi nem kell.

Loyolai Szent Ignác

AHOVÁ ÁLLÍTASZ

 Ahová állítasz, ott szolgállak
Ahol megsejtelek, megcsodállak
Amim van, azért magasztallak
Amim nincs, azért nem zaklatlak
Ami a dolgom, azt csinálom
A jó szót érte sose várom
Ha nem sikerül, nem kesergek
Isten nevében mindent újra kezdek
Csak egyet kérek minden áron:
Jöjj el értem, ha jön halálom,
Uram, Megváltóm, Királyom. Amen.

  'KEDVES GYERMEKEM!

Figyelj most kicsit rám! A legnagyobb ajándék, amit életedben kaptál, az te magad vagy. Lehet, nem tartod elég színesnek, értékesnek, csillogónak, de arra kérlek, nézz végig magadon, és lásd meg, hogy benned van minden, amire csak szükséged lehet. Tudsz alkotni, teremteni, újat és szépet létrehozni. Tudsz szeretni, a két kezeddel átölelni, a másik arcát megsimogatni, a könnyeket letörölni. A füleiddel képes vagy másokat meghallgatni, a hangoddal vigasztalni, képes vagy más arcára mosolyt csalni és magad is mosolyogni. Tudsz másokkal egy úton járni, párbeszédet fenntartani, jobbodat nyújtva békét teremteni. Egyedi vagy, nincs senki hozzád hasonló. Magokat vetettem a szívedbe, amiket gondozok, öntözöm és gyomlálok, még ha néha fáj is. Arra vágyom, hogy a magok kikeljenek, növekedésnek induljanak és termést hozzanak. Így épül Isten Országa. Higgy nekem, te vagy önmagad számára a legnagyobb ajándék, elvetettem benned minden magot. Arra hívtalak, hogy fedezd fel magadban hajtásaimat, ápold és segítsd őket a növekedésben. Minden talentumodat azért kaptad, hogy azokkal növekedj, fejlődj és építs velük egy Országot. Gyermekem vagy, én akartam, hogy legyél, hogy pont ilyen legyél. Én adtam kezedbe a legfontosabbat, azt ami elvezet téged hozzám: önmagadat!

Szeretettel: Mennyei Atyád'

'ORA ET LABORA ~ IMÁDKOZZÁL ÉS DOLGOZZÁL'!

Szent Benedek ajánlása a gondolat a bencés életvitelez.
Valójában a keresztény ember számára az élet két fontos alappillérét meghatározó érték az ima és a munka. Az ima által kérjük Isten, hogy áldja meg életünket és életünk minden területét, így a munkánkat is. A munka kapcsán Isten dicsőségére végzett tevékenység, mely részben a megélhetésünket és családunk biztonságát szolgálja, valamint az Istentől kapott 'talentumainknak' felhasználása magunk és mások, közösségeink szolgálatára. Hiszen a 'munka láthatóvá tett szeretet'!
Munkánkban Isten dicsőségét hirdethetjük, megélhetjük és megtapasztalhatjuk a kegyelmet, amiben részünk lehet a munkánk által. Adjunk hálát tehát a munkánkért és a munkánk eredményéért és minden napi kenyerünkért. Amen.


Uram! Add, hogy szereteted vezérelje egész életemet! Amen

Uram! Adj megértést az embereknek! Ébreszd fel a készséget a részvétre,
s engedd a szeretet hatalmát érvényesülni a bűn rombolásával szemben! Amen.

Uram! Csodálatos a Te műved, megérteni azt szánalmas emberi próbálkozás.
Dicsőségedet hirdeti minden létező, kicsi és nagy, látható és láthatatlan!
Add nekünk a felismerés örömét, hogy életünket
 a Te jó rendedbe illesztve boldogan élhessünk itt a földön! Amen.

Uram, Istenem! Feladataim terhének hordozásában segíts engem! Amen

​Forrás ~ Internet​