MISSZIÓS VASÁRNAP ~ MISSZIÓK VASÁRNAPJA

Október harmadik vasárnapja a missziók világnapja, amely minden keresztény közösség és egyén számára felhívás az evangéliumról való tanúságtételre. A Szentatya világnapra írt üzenetének a Jelenések könyvéből választott címet: 'Fényében járnak a nemzetek' (Jel 21,24).

Ez a fény Isten fénye – mutatott rá –, és az evangélium fénye is, amely a népeket vezeti útjukon, egyetlen családdá formálja őket, ahol igazságosság és béke uralkodik, és ez már részben Isten országának megvalósulása itt a földön. Az egyház ezen a napon éppen azt a feladatát helyezi előtérbe, hogy hírül adja Isten országát, hiszen ez áll missziós hivatásának középpontjában.

Földgömb
A földgömb legyen hithirdetőink jelképe. Mindazoké a misszionáriusoké, akik érted, Istenünk mindent elhagytak, hogy a világ minden táján hirdessék a Te végtelen szereteted. Kérünk Urunk, áldd meg az ő munkájukat, s adj nekik lankadatlan lelkesedést, hogy fáradhatatlanul terjeszthessék örömhíredet a világban.

Szentírás
A Szentírás a Te hozzánk írott szeretetleveled. Add, Urunk, hogy Szent Igéd jó termőföldre találjon bennünk, s egyszer majd mi is bő termést hozhassunk.


A kő a szilárdságot és az erőt jelképezik. Úgy ahogy a kő képezi a házak alapját, úgy képezi a család az egészséges társadalom alapját. Add Urunk, hogy családjainkban mindig a szeretet, a megbocsátás és az egyetértés lelke uralkodjék.


„Ti vagytok a föld sója.” Mondja ezt Jézus minden kereszténynek. Kérünk ma erős hitet és világos tanúságtételt mindnyájunk számára, hogy életünkkel mindenkor rá tudjunk mutatni a legnagyobb jóra, az Úristenre.

Hangszer
A hangszer a vidámságot, lendületet jelképezi. Add, hogy mi is napról-napra megéljük ezt a szívbéli örömöt, és ily módon tudjunk tanúságot tenni a Te szeretetedről.

Kenyér és bor
Színed elé hozzuk Urunk e kenyeret és a bort, hogy a Te testeddé és véreddé válhassanak s szentmiseáldozatban. Kérünk Urunk, táplálj minket szent tested és véred által.

Forrás ~ Internet

'Imánkkal forduljunk Szűz Máriához, aki az alázatos és örömteli evangelizáció mintaképe, hogy az Egyház sokak számára otthonná váljék, édesanyává minden nép számára és lehetővé tegye egy új világ megszületését.'

Ferenc pápa