'Ha
Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt élünk is. Tudjuk,
hogy Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, a halál nem lesz
többé úrrá rajta. Halálával egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, élve
azonban Istennek él. Ezért tekintsétek magatokat is úgy, hogy
meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Urunkban, Jézus Krisztusban.'
Rómaiaknak írt levél 6. fejezet 8-10.
A keresztség Krisztus életében részesít.
1Mit mondjunk tehát? Maradjunk meg a bűnben, hogy a kegyelem gyarapodjék?
2Szó sincs róla! Ha egyszer már meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk tovább benne?
3Vagy nem tudjátok, hogy akik Krisztus Jézusban megkeresztelkedtünk, az ő halálában keresztelkedtünk meg?
4A
keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként
Krisztus az Atya dicsősége által feltámadt a halálból, úgy mi is az
élet újdonságában járjunk.
5Mert ha halálának hasonlóságában egybenőttünk vele, úgy leszünk feltámadásában is.
6Hiszen
tudjuk, hogy a régi embert bennünk azért feszítették vele együtt
keresztre, hogy a bűn teste elpusztuljon, és ne szolgáljunk többé a
bűnnek.
7Aki így meghalt, megszabadult a bűntől.
8Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt fogunk élni is.
9Tudjuk, hogy Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, a halál nem lesz többé úrrá rajta.
10Aki meghalt, az egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, aki azonban él, az Istennek él.
11Ezért tekintsétek magatokat is úgy, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Jézus Krisztusban.
12Ne uralkodjék tehát halandó testeteken a bűn, és ne engedelmeskedjetek kívánságainak.
13Ne
adjátok át tagjaitokat a bűnnek a gonoszság eszközeként, hanem mint a
halálból életre keltek, adjátok magatokat Isten szolgálatára,
tagjaitokat meg az igazság eszközéül szenteljétek az Istennek.
14A bűn ugyanis többé nem uralkodik rajtatok, mert nem a törvény alá vetve éltek, hanem a kegyelemben.
15Mi következik ebből? Az, hogy vétkezzünk, mert nem a törvény uralma alatt, hanem a kegyelemben élünk? Semmi esetre sem.
16Vagy
nem tudjátok, hogy annak szolgái vagytok és annak kell
engedelmeskednetek, akinek mint szolgák alárendelitek magatokat? Vagy a
bűnnek, ami a halálba vezet, vagy az engedelmességnek, ami megigazulást
eredményez?
17De hála Istennek, hogy bár a bűnnek szolgáltatok, most már szívből engedelmeskedtek annak a tanításnak, amelyet kaptatok.
18A bűntől megszabadulva az igazság szolgái lettetek.
19Földies
gyarlóságok miatt emberi módon szólok. Ahogy tagjaitokat a
tisztátalanság és gonoszság szolgálatában a bűnre adtátok, adjátok most
tagjaitokat az igazság szolgálatára, a megszentelődésre.
20Míg ugyanis a bűnnek szolgáltatok, az igazsággal szemben szabadok voltatok.
21Mi hasznotok volt akkor abból, ami miatt most szégyenkeztek? Hiszen annak vége a halál.
22Most azonban felszabadultatok a bűn alól, és Isten szolgái lettetek. Gyümölcsötök a megszentelődés, célotok az örök élet.
23Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban az örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.