BOLDOG APOR VILMOS PÜSPÖK ÉS VÉRTANÚ ~ MÁJUS 23.

Báró Apor Vilmos 1892. február 29-én született székely főnemesi családból. 1915-ben szentelték pappá. Gyulán káplán, majd katonalelkész egy kórházvonaton. 1918-tól plébános Gyulán. Különösen foglalkoztatták a szociális problémák; fölkarolta a munkásifjúságot. 1941. március 2-án foglalta el a győri püspöki széket. Bátran szembeszállt az erőszakos törekvésekkel, mindent elkövetett az üldözöttekért. Vértanú halálát is az okozta 1945. április 2-án, hogy a város elfoglalása után a püspökvárba menekült asszonyok és leányok védelmére kelt. Holtteste a győri székesegyház kápolnájában nyugszik. II. János Pál pápa avatta boldoggá, 1997. november 9-én.

'Istenünk, hálát adunk neked, hogy szolgádat, Vilmos püspököt a vértanúság koronájával ékesítetted, és a boldogok sorába fölvetted. Közbenjárását kérve fordulunk most hozzád, hallgasd meg néped kéréseit.' Amen.

Forrás ~ Internet
 
 
 
 FOHÁSZ BOLDOG APOR VILMOS EMLÉKNAPJÁN

 Urunk, adj nekünk erőt, hogy rád figyelő alázattal keressük és megtaláljuk Boldog Vilmos püspök példájára és közbenjárására a saját hivatásunkat, célunkat ezen a földön. Ne hagyd, hogy az üres semmittevés, vagy önmagunk kicsinyes leértékelése tehetetlen sodrássá változtassa életünk. Oly sok érdekes, szép feladat áll előttünk. Segíts Urunk bölcsen a tőled kapott értékeink, talentumaink felhasználásával megtalálni azt a közösséget, akik szeretetében, szolgálatában elérhetjük életünk célját ezen a földön. Add Urunk, hogy ne az önzés, a kényszer, a muszáj mozgasson bennünket, hanem embertársaink és népünk iránti őszinte szeretet, jó szándék. Amen.

Forrás ~ Internet
 
BOLDOG APOR VILMOS PÜSPÖK FOHÁSZA

'Még egyszer üdvözlöm a papjaimat. Köszönöm szerető ragaszkodásukat, és kérem, tartsanak meg emlékezetükben. Legyenek hűek az Egyházhoz, hirdessék bátran az Evangéliumot. Segítsék romjaiból felépíteni szerencsétlen magyar hazánkat. És vezessék vissza az igaz útra szegény félrevezetett népünket. Istenem, Atyám, a te kezedbe ajánlom testemet, lelkemet! (Vö.Lk 23,46) 
 
Jézus, Mária, Szent József, legyetek énvelem, most és halálom óráján! Jézus Szentséges Szíve, bízom benned! Felajánlom összes szenvedésemet engesztelésül a saját bűneimért, de felajánlom papjaimért, az ország vezető embereiért és ellenségeimért.
 
Kérem az Istent, ne tulajdonítsa nekik bűnül (vö.ApCsel 7,60). Azt, amit elvakultságukban az Egyház ellen tesznek. Felajánlom szenvedésemet az édes magyar hazáért és az egész világért. Szent István, könyörögj, a szegény magyarokért!' Amen.

Forrás ~ Internet