980 körül született Regensburgban, a bajor hercegi
családból. Testvérét, II. Henrik császárt is a szentek között
tiszteljük. Szent Wolfgang püspök nevelte, majd a gandersheimi
kolostorban tanult, és apácának készült. Amikor Géza fejedelem 996-ban
fia, István számára feleségül kérte, igent mondott, és vállalkozott
Istvánnal együtt a magyarság megtérítésének szolgálatára. Gyermekei
közül Szent Imre érte meg a felnőttkort. Veszprémben apácakolostort
alapított. A hagyomány neki tulajdonítja az arannyal hímzett koronázási
palástot és a pápának ajándékozott miseruhát. Udvarhölgyeivel együtt ő
látta el egyházi ruhákkal az első magyar templomokat. Élete - hazánk
sorsával együtt - István király halálával - 1038. augusztus 15. -
válságosra fordult. Birtokai egy részét elkobozták, őt magát a veszprémi
kolostorban felügyelet alatt tartották. Végül is 1045-ben III. Henrik
hadseregének segítségével elhagyta az országot. Passauban, a
niedernburgi kolostorban előbb egyszerű bencés szerzetesnő, majd apátnő
volt. Halála - 1060 körül - után rövidesen szentként kezdték tisztelni.
Szentté avatási eljárása csak 1911-ben kezdődött.
Urunk, Istenünk, te megtanítottad Boldog Gizellát, hogy már itt a földön
országodat keresse, és az élet különféle útjain neked szolgáljon.
Közbenjárására engedd, hogy hivatásunkban hűségesek maradjunk, és majd
egykor beléphessünk a megígért országba. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
Forrás ~ Internet
FOHÁSZ BOLDOG GIZELLA KIRÁLYNÉHOZ
Isten hű szolgáló leánya, Boldog Gizella királyné, magyar hazánk első koronás uralkodónője. Lemondtál a kolostori szemlélődő életről, hogy Szent István királyunk feleségeként közreműködjél népünk megtérésében. A fiatal magyar egyház templomainak gondviselője voltál. Édesanyjaként Szent Imre herceget hitre, tudásra, szép életre, jóra tanítottad. Magasztalom Istent, hogy ilyen példás feleséget és anyát állított elénk. Vedd pártfogásodba a magyar családokat, hogy a kölcsönös nagyrabecsülés, a gyengéd megértés és finom tapintat jellemezze a házastársak egymáshoz való viszonyát. Gyermekeinket Istennek tetsző módon neveljük. Fáradhatatlanok legyünk a jótettek gyakorlásában. Segítő kezet nyújtsunk minden szükséget szenvedőnek. A ránk nehezedő terheket türelemmel, szelídséggel, alázattal viseljük. Járj közben az egyedülállókért és özvegyekért. Adja meg az Isten, hogy a te példádat követve egykor mi is eljuthassunk az örök élet boldogságára és együtt dicsőíthessük Istent, mindörökkön örökké. Amen.
FOHÁSZ BOLDOG GIZELLA KIRÁLYNÉ EMLÉKNAPJÁN
Istenünk, ki első királynőnkül adtad Boldog Gizellát, és ő önfeláldozó buzgósággal fáradozott népünk megtéréséért, kérünk, add meg az ő közbenjárására, hogy e nép, mint egykor, az igaz hitben eggyé váljon!

Urunk, Jézus Krisztus, népünk megtérítésének apostoli munkájában Boldog Gizellát adtad Szent István királyunknak segítőtársul. Add, kérünk, hogy közbenjárására a magyar édesanyák és leányok a vallásos hit mélységeit és az imádságos csendet megszeressék és osztatlan szívvel ragaszkodjanak hozzád. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Amen.
Forrás ~ Internet
FOHÁSZ A MAGYAR SZENT CSALÁD SEGÍTSÉGÉÉRT
Mennyei Atyánk, hálát adunk neked az élet és a család ajándékáért.
Adj nekünk erőt, hogy az első magyar szent család - Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre - példája nyomán szeretetben és örömben élhessünk!
Kérünk, segítsd a házaspárokat küldetésük teljesítésében, hogy az élő hitet továbbadhassák!
Nyisd meg a gyermekek szívét, hogy kibontakozzék bennük a keresztségben kapott hit csírája!
Engedd, hogy fiataljaink növekedjenek a hitben és Jézus ismeretében; a házasság előtt állók pedig tisztán megélt szerelemmel készüljenek arra!
Növeld a házastársak között a szeretetet és hűséget! Kérünk azokért, akik házasságukban nehézségekkel küzdenek. Fogadd hálaadásunkat a hűséges, életre nyitott és örömteli házasságért! Áldd meg nemzetünk minden családját!
Adj belső békét az özvegyeknek és egyedülállóknak, a kudarcoktól szenvedőknek!
Adj bölcsességet és kitartást a családokért fáradozó világiaknak, püspököknek és papoknak! Világosítsd meg a közélet felelőseit, hogy felismerjék, mit kell tenniük a család és a haza javára!
Szabadítsd fel szívünket a szolgáló szeretetre, a Szent Család segítségével: József és Mária közbenjárására, a te Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.
AZ EGRI FŐSZÉKESEGYHÁZ - BAZILIKA ÜNNEPE
Az egri püspökséget Szent István király alapította
Északkelet-Magyarország részére, és már akkor székesegyház is épült
Szent János apostol és evangélista tiszteletére. A XII. század végén
kezdődött, és a XIII. század elején Katapán püspök idejében fejeződött
be annak a háromhajós román székesegyháznak az építése, amelynek
maradványai a várban ma is láthatók. Ide temették el 1204-ben Imre
királyt. A tatárjáráskor a székesegyházat felgyújtották, de 1261-ben
újjáépítették, a XV. században pedig gótikus szentéllyel bővítették. A
törökök kiűzése után Telekesy István püspök a romokban levő székesegyház
helyett újat alapított, és megkezdte a mai főszékesegyház helyén fekvő
középkori templom barokk stílusú átépítését, amelyet utóda, Erdődy Gábor
püspök fejezett be 1727-ben. Ez az aránylag kis méretű templom nem
felelt meg az 1804-ben érseki rangra emelt főegyházmegye kívánalmainak. A
mostani, monumentális méretű főszékesegyházat Hild József tervei
alapján Pyrker János László velencei pátriárka és egri érsek építtette
1831 és 1836 között, és ő szentelte fel 1837. május 6-án és 7-én Szent
János, Szent Mihály és Szűz Mária tiszteletére. A főszékesegyháznak VI.
Pál pápa 1970. március 14-én a „kis bazilika” rangot adományozta.
Istenünk, te Egyháznak nevezted népedet. Add, hogy az a közösség, amely
nevedben egybegyűlt, csak téged szolgáljon, szeressen és kövessen; és
vezetéseddel jusson el a megígért mennyei hazába. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Forrás ~ Internet
Forrás ~ Internet