1330 táján született Nepomukban (Csehországban). Pappá szentelése (1372) után több egyházi tisztséget töltött be, majd a prágai érsek általános helynöke lett. Az Egyház jogait erélyesen védelmezte IV. Vencel királlyal szemben, aki elfogatta, és kegyetlenül megkínoztatta, hogy a gyónási titoktartás megszegésére kényszerítse. A feldühödött király 1393. március 20-ának estéjén a Moldva folyóba dobatta. Halála után 30 évvel a szentté avatási vizsgálat kapcsán nyelvét épségben találták. Testét a prágai székesegyházban őrzik. 1729-ben avatták szentté.
'Istenünk, te megerősítetted Nepomuki Szent János áldozópapot, hogy az Egyház jogait élete árán is védelmezze. Példájára és közbenjárására add, hogy mi is helytálljunk a jog és az igazság védelmében, és vele együtt szentjeid sorába jussunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
NEPOMUKI SZENT JÁNOS ÁLDOZÓPAP ÉS VÉRTANÚ ~ MÁJUS 16.
NEPOMUKI SZENT JÁNOS 1350 körül született a cseh erdős hegység pilseni járásának Pomuk nevű piciny falujában, szegény családból. Csecsemőkorában súlyos betegsége miatt szülei megfogadták, hogy felgyógyulása esetén papnak fogják nevelni. Felgyógyult, és Prágába került. Jogot tanult, majd pap lett, azonban életéről csak a vértanú-legendájából ismerünk pontos adatokat. Prágában népszerű hitszónok volt, érseki titkár, azután kanonok, majd általános érseki helytartó lett.
Később egy sikeres böjti beszédsorozat eredménye képen IV. Vencel király udvarába került, itt a szerepe a szegényekről való gondoskodás volt, a szegények alamizsnás ember-nek nevezték. Mindenki hozzá fordult ügyes bajos dolgával, és ő örömmel foglalkozott a sok kéréssel. Johanna királyné is támogatta fáradozásait. Jánost választotta lelki atyjának is, gyakori gyónója volt. János az Egyház érdekeit védelmezve szembe került a királlyal, ezért több főpappal együtt a király elfogatta és megkínoztatta.
Vencel király hirtelenharagú, kíváncsi és féltékeny ember volt. Faggatni kezdte Jánost, hogy miről beszélgetnek a gyónáskor. János a gyónási titokra hivatkozva azonnal visszautasította a kíváncsi kérést. Nem használt sem ígérgetés, sem fenyegetés. Kínvallatásra ítélte dühében a király, de a gyónásból egy szót sem tudtak kiszedni a papból. Ekkor a szentet összekötözve éjjel a Prágán átfolyó Moldvába dobták 1393. március 20-án a Károly-hídról. Nem süllyedt holtteste a víz alá, hanem április 17-én a víz színén úszott, és úgy fénylett az éjszakában, mintha több száz gyertya világította volna meg.
A prágaiak kihozták a vízből a holttestet, és elégtételt követeltek az alamizsnás atya haláláért a királytól. A király a Szent Vitus székesegyházban temettette el a vértanút, mégpedig a legnagyobb ünnepélyességgel.
Tisztelete a középkorban gyorsan terjedt el Közép- és Kelet-Európában. A prágai Károly-hídon 1638-ban állították fel szobrát, ennek mintájára mindenfelé emeltek hasonló szobrot tiszteletére. Legtöbb ábrázolásánál feje körül öt csillagból álló koszorú látható, ez a latin TACUI (= hallgattam) szó 5 betűjét jelképezi
1719-ben sírját felbontották és nyelvét épségben találták. 1729-ben avatták szentté. 1929-től Csehország fő védőszentje.
Példája: Legyél megbízható!
Istenünk, ki Nepomuki Szent Jánost a gyónási titok megtartásáért a vértanúság koronájával ékesítetted, kérünk, közbenjárására add meg, hogy példája szerint élvezhessük azok boldogságát, akik szavukkal soha nem vétettek!
Forrás ~ Internet
Forrás ~ Internet

HIMNUSZ NEPOMUKI SZENT JÁNOSHOZ
Hozz tüzes üszköt, fend a gyilok élét,
szívtelen hóhér, szorítsd a bilincset,kínpadon faggasd ezt a papot, hátha
fölfedi titkát.
szíve királyi, állhatatosan küzd
holtig a jóért, a dühös erőszak
nem töri őt meg.
nyelve most szótlan, de a vizek csendje
jobb korok jöttén vigaszul a vészre
őrzi e nyelvet.
mécstüzek úsznak, és körberagyogják
vértanúnk testét, s tetteit dicséri
még e nagy ég is.
mely ma is élő, tiszta ragyogással
hirdeti, mily nagy a titoktartásnak
égi jutalma.
áldjuk a Lelket, kettejük szent Lángját,
hármuk személyét örök zsolozsmával
HIMNUSZ NEPOMUKI SZENT JÁNOSHOZ
Alighogy titkos sír fedi
Jánost, ezer jel hirdeti,a parti sás közt égi tűz
csodás fényt villant, árnyat űz.
az ellenség megszégyenül,
az Úr számon kér, és lesújt,
s a bűnös máris porba hullt.
s kik hírt, nevet vesztettek el,
megtérül bőven mindenük,
és visszatér jó hírnevük.
idők zordsága elcsitul,
békénk felett nem győz a vész,
meghalsz, de haláltól se félsz.
az elnémult vércsepp alól,
és fedd, mint Ábel, int, s kiált
korholva bűnt s gonosz királyt.
add hinnünk, Három Örök Egy,
hogy kik Szent Jánost tisztelik,
HIMNUSZ NEPOMUKI SZENT JÁNOSHOZ
Már leszáll az éj homálya,
minden sötét ködbe hull,de ég egy mécs tiszta lángja,
így akarta ezt az Úr.
földre szállnak csillagok,
éjjel merül vízbe János,
gyászt hoznak a csillagok.
hős szeretetáradat,
ebből tudd, hogy ajka forrás,
melyből csodás méz fakad.
üdvösségre vezeti,
a gyarlókat megfenyítve
pokolból ragadja ki.
az árvának bőven ad,
a jót nem hagyja pihenni,
így jó híre megmarad.
Istenünk, Három Személy,
add meg lelkünk tiszta fényét,
és szívünkben csak te élj. Amen.
Forrás ~ Internet
LITÁNIA NEPOMUKI SZENT JÁNOSHOZ
Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk! Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, hallgass minket! Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket! Krisztus, hallgass meg minket!
Mennyei Atyaisten Irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten Irgalmazz nekünk!
Szentlélek Úristen Irgalmazz nekünk!
Szentháromság egy Isten Irgalmazz nekünk!
Szentséges Szűz Mária Könyörögj érettünk!
Istennek Szent Anyja Könyörögj érettünk!
Nepomuki Szent János Könyörögj érettünk!
Szent János, ki szüleidnek
a Boldogságos Szűzhöz nyújtott könyörgéseik által születtél e világra Könyörögj érettünk!
Szent János, ki születésedkor csodálatos fényességgel tiszteltettél Könyörögj érettünk!
Szent János, ki szüleidnek egyetlen egy örömük és vigasztalásuk voltál Könyörögj érettünk!
Szent János, az Isten házának szorgalmas szolgája Könyörögj érettünk!
Szent János, buzgó apostoli férfiú Könyörögj érettünk!
Szent János, az evangéliumnok buzgó hirdetője Könyörögj érettünk!
Szent János, a prágai anyaszentegyháznak világossága Könyörögj érettünk!
Szent János, az egyházi férfiak tükre és példája Könyörögj érettünk!
Szent János, szegények és ügyefogyottak gyámola Könyörögj érettünk!
Szent János, keseredettek vigasztalója Könyörögj érettünk!
Szent János, minden világi pompának és dicsőségnek megvetője Könyörögj érettünk!
Szent János, kicsinységedtől fogva a Szűz Máriának ájtatos tisztelője Könyörögj érettünk!
Szent János, a lelkek üdvösségének fáradhatatlan keresője Könyörögj érettünk!
Szent János, a bűnösöknek igazi penitenciatartásra vezérlője Könyörögj érettünk!
Szent János, a szentségnek tündöklő példája Könyörögj érettünk!
Szent János, jövendölő lélekkel megáldott próféta Könyörögj érettünk!
Szent János, angyali tisztaságnak edénye Könyörögj érettünk!
Szent János, csodálatos békességes tűrés formája Könyörögj érettünk!
Szent János, a gyónás titkainak győzhetetlen s állhatatos megőrzője Könyörögj érettünk!
Szent János, kegyetlen kínokban győzhetetlen bajnok Könyörögj érettünk!
Szent János, ki minden fájdalmat s keserves halált inkább szenvedni,
hogysem a szentgyónásból legkisebb vétket kinyilatkoztatni akartál Könyörögj érettünk!
Szent János, ki a mártírság által való halálra szüntelen készültél Könyörögj érettünk!
Szent János, ki a szentgyónás titkainak elhallgatásáért
a Moldva vízébe vettettél Könyörögj érettünk!
Szent János, kinek holtteste a vízen
éjjel ragyogó mennyei fényességgel kijelentetett Könyörögj érettünk!
Szent János, ki koporsódban is sok csodával tündököltél Könyörögj érettünk!
Szent János, Istennek kedves mártírja Könyörögj érettünk!
Szent János, cseheknek nagy csodatevője és pártfogója Könyörögj érettünk!
Szent János, Prága városának drága kincse Könyörögj érettünk!
Szent János, jó hírük és nevük veszedelmében forgandóknak
hathatós pártfogója Könyörögj érettünk!
Isten, irgalmazz nekünk! Jézus, kegyelmezz nekünk!
Isten, irgalmazz nekünk! Jézus, hallgass meg minket!
Minden gonosztól Ments meg, Uram, minket!
Minden bűntől Ments meg, Uram, minket!
Minden veszedelemtől Ments meg, Uram, minket!
Az ördögnek incselkedéseitől Ments meg, Uram, minket!
Döghaláltól, éhségtől és hadaktól Ments meg, Uram, minket!
A te parancsolataidnak megszegésétől Ments meg, Uram, minket!
Szentségtörő, kárhozatos gyónástól Ments meg, Uram, minket!
Jóhírünk s nevünk gyalázatától Ments meg, Uram, minket!
A gonosz nyelvek rágalmazásától Ments meg, Uram, minket!
Mindennemű gonosztól Ments meg, Uram, minket!
A te dicsőséges szentednek, Nepomuki Szent Jánosnak
hathatós érdeme s esedezése által Ments meg, Uram, minket!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit! Kegyelmezz nekünk!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit! Hallgass meg minket!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit! Irgalmazz nekünk!
Krisztus, hallgass minket! Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket! Krisztus, hallgass meg minket!
Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk! Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!
Imádkozzál érettünk dicsőséges Nepomuki Szent János!
Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire!
Könyörögjünk!
Ó, Istennek csodálatos mártírja és nagy szentje, dicsőséges Szent János, ki hogy IV. Vencel, csehországi király gonosz kérésére sok kínzás után is a királyné gyónását ki nem akartad jelenteni, a Moldva vízébe a prágai hídról levettettél, és a folyóvízen, ahol tested elmerült, éjszaka megjelenő fényesség által, úgymint a te ártatlanságodnak és nagy szentségednek bizonyos jele által kijelentettél, és az egész egyházi rendtől és néptől nagy tisztelettel a prágai főtemplomba vitettél és eltemettettél. Téged, ki a szentgyónás titkainak megtartásáról ily csodálatos és örökkévaló emlékezetet magad után hagytál, ezen nagy érdemeid és Istentől neked adott kegyelem által nagy bizalommal kérünk, nyerd meg nekünk, hogy az Istennek ellenünk fölgerjedt haragja megszűnjék. Hogy ő a bűneink által érdemelt büntetéseket, döghalált, éhséget, hadakat és más testi és lelki veszedelmeket kegyelmesen tőlünk eltávoztassa, és hogy mi halálunk előtt bűneinkről töredelmes gyónást és penitenciát tarthassunk, Istennek tetszhessünk, életünket szentül végezhessük és az örök életre beléphessünk. Figyelmezz, Uram, a mi könyörgésünkre, melyet Nepomuki Szent János emlékezetére hozzád bocsátunk, hogy az ő esedezése és érdeme által a jelenvaló életben minden gyalázattól, szégyenvallástól megmeneküljünk, s halálunk előtt igaz bűnbánatot tartván, az örök boldogságba jussunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Amen.
Forrás ~ Internet




