Fülöp Betszaidában született, előbb Keresztelő Szent János tanítványa volt, majd Krisztust követte. Jakab, az Úr unokatestvére, Alfeus fia, a jeruzsálemi egyházat kormányozta. Ő írta az egyik katolikus levelet. Kemény életet élt, és sok zsidót a hitre térített. 62-ben vértanúságot szenvedett.
'Istenünk, te évről évre megörvendeztetsz minket Szent Fülöp és Jakab apostol ünnepével. Tekints imádságaikra, és add, hogy részesedve Fiad szenvedésében és feltámadásában, eljussunk örök látásodra. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
Forrás ~ Internet
HIMNUSZ SZENT FÜLÖP ÉS JAKAB APOSTOLHOZ
Örvendezzél, ó, Szent Fülöp,
hogy Jézus téged meghívott,s mint Pétert, legfőbb társadat,
őhozzá buzgó szív csatolt.
osztotta Lelke zálogát,
közölte Atyja titkait,
s önmagáét bízta rád.
Krisztus szerelme lángra ,
rokon, mintegy testvére vagy,
és Egyházának oszlopa.
ki nyáját híven őrized,
s az üdvösségnek útjait
számunkra meghirdeted.
ontjátok tiszta véretek;
ha minket ily nagy példa vonz,
bizton nyerünk el mennyeket.
nyugszunk Atyánknak szent ölén,
és együtt zengjük boldogan
a Hármas-Egy dicséretét. Amen.
Forrás ~ Internet
SZENT APOSTOLOK HIMNUSZA
Bánkódtak az apostolok
a felfeszített Úr miatt:dühöngő nép mondott reá
halált s kegyetlen kínokat.
s hallják a jámbor asszonyok:
'Az Úr Galileába megy,
ott kell őt majd meglátnotok!'
apostoloknak mint tanúk,
látják: valóban él az Úr.
s csókkal borítják lábait.
Galileába tartanak,
hogy lássák szemtől szembe ott,
kit várva vártak, az Urat.
fényes húsvéti örömünk,
s kiket kegyelmed újra szült,
oszd meg dicsőségedet velünk.
mert eltiportad a halált,
s apostolajkkal hirdeted
a fény s az élet útjait. Amen.
Forrás ~ Internet
Kedves Testvéreim! Az apostoloktól ránk hagyományozott
mennyei örökség birtokában adjunk hálát Atyánknak minden ajándékáért, és
mondjuk:
Téged dicsér, egek Ura, apostolok boldog kara!
Dicséret neked Krisztus testének és vérének asztaláért, amelyet az apostolok adtak tovább nekünk, hogy tápláljon és éltessen minket:
Téged dicsér, egek Ura, apostolok boldog kara!
Dicséret és hála neked igéd asztaláért, amelyet az apostolok terítettek meg nekünk,hogy ott világosságot és örömet találjunk:
Téged dicsér, egek Ura, apostolok boldog kara!
Dicséret és hála neked az apostolokra épített Egyházadért,
amelyben Krisztus titokzatos testének tagjaivá leszünk:
Téged dicsér, egek Ura, apostolok boldog kara!
Dicséret és hála neked a keresztség és a bűnbocsánat megtisztító fürdőjéért,
amelyet az apostolokra bíztál, hogy lemossák minden bűnünket:
Téged dicsér, egek Ura, apostolok boldog kara!
EMLÉKEZZÉL MEG URUNK EGYHÁZADRÓL
Testvéreim, mi, akik az apostolok sziklaalapján állunk, kérjük szent népéért a mindenható Atyaistent, és mondjuk:
Emlékezzél meg, Urunk, Egyházadról!
Atyánk, te úgy akartad, hogy Fiad a feltámadás után először az apostoloknak jelenjék meg, tégy minket is az ő tanúivá az egész világon!
Emlékezzél meg, Urunk, Egyházadról!
Te elküldted a világba Fiadat, hogy örömhírt vigyen a szegényeknek,
engedd, hogy mi is hirdessük az evangéliumot minden teremtménynek!
Emlékezzél meg, Urunk, Egyházadról!
Te elküldted Fiadat, hogy elvesse az isteni ige magvait,
add, hogy akik az igehirdetésben fáradoznak, egykor örömmel arassák le a termést!
Emlékezzél meg, Urunk, Egyházadról!
Te elküldted Fiadat, hogy vére árán kiengesztelje veled a világot,
add, hogy mindannyian együttműködjünk vele a kiengesztelődés művében!
Emlékezzél meg, Urunk, Egyházadról!
Te Fiadat jobbodra ültetted a mennyben,
bocsásd be a megholtakat a boldogság honába!
Emlékezzél meg, Urunk, Egyházadról!
Forrás ~ Internet
'Krisztus némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus testét, amíg mindnyájan el nem jutunk a hitben és az Isten Fia megismerésében az egységre, és meglett emberré nem leszünk, elérve a krisztusi teljességet.'
Efezusiaknak írt levél 4. fejezet 11-13.
Intés egyetértésre
Kérlek benneteket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a Lélek egységét. Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki mindennek fölötte áll, mindent áthat és mindenben benne van. Mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint részesült a kegyelemben. Ezért mondja az Írás: Fölment a magasba, magával vitte a foglyokat, s osztott az embereknek ajándékokat. Az pedig, hogy fölment, mi mást jelent, mint hogy előbb le is szállt a lenti földi tájakra? Aki leszállt, az emelkedett minden ég fölé, hogy betöltse a mindenséget. Ő némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus testét, amíg mindnyájan el nem jutunk az Isten Fia hitének és megismerésének egységére, és meglett emberré nem leszünk, elérve Krisztus teljessége életkorának mértékére. Akkor majd nem leszünk éretlenek, akiket a megtévesztő emberi tanítás és a tévedésbe ejtő álnokság minden szele magával sodor. Inkább igazságban kell élnünk és szeretetben, hogy egyre inkább összeforrjunk a Fővel: Krisztussal. Ő az, aki az egész testet egybefogja és összetartja a különféle ízületek segítségével, hogy a tagok betöltsék az erejükhöz szabott feladatkört. Így növekszik a test, és építi fel saját magát a szeretetben.
Efezusiaknak írt levél 4. fejezet1-16.
Forrás ~ Internet
'Már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem az Isten országának polgárai és családjának tagjai. Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus. Ő tartja össze az egész épületet, belőle nő ki az Úr szent temploma. Ti is benne épültök egybe a Lélek közreműködésével az Isten hajlékává.'
Efezusiaknak írt levél 2. fejezet 19-21.
A keresztény hivatás kegyelmi tartalma
Ti is halottak voltatok vétkeitek és bűneitek következtében, amelyekben azelőtt éltetek a világ szokása szerint, a levegőégben uralkodó fejdelemnek a hatalma alatt. Ez a lélek most a hitetlenség fiaiban dolgozik. Közéjük tartoztunk mi is, amíg testi vágyainkban éltünk, s megtettük, amit a test és az érzékek kívántak. Születésünknél fogva mi is a harag gyermekei voltunk, akárcsak a többi ember. De a végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy Krisztussal életre keltett minket, bűneinkben halottakat is - így kegyelemből kaptátok a megváltást; feltámasztott minket, és Krisztus Jézusban a mennyeiek közé helyezett minket, hogy az eljövendő korokban Jézus Krisztusban kinyilvánítsa kegyelmének túláradó bőségét, hozzánk való jóságából. Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék. Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket az Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk. Gondoljatok arra, hogy azelőtt születéseteknél fogva pogányok voltatok. A körülmetéltek, akiknek testét kézzel metélték körül, körülmetéletlennek hívnak benneteket. Abban az időben Krisztus nélkül éltetek, kívül álltatok Izrael életformáján; a szövetségekből s ígéreteiből idegenként kizárva, remény híján és Isten nélkül éltetek a világban. Most azonban ti, akik 'távol' voltatok, Krisztus Jézusban 'közel' kerültetek, Krisztus vére árán. Ő, a mi békességünk a kettőt eggyé forrasztotta, és a közéjük emelt válaszfalat ledöntötte, az ellenségeskedést kiküszöbölte saját testében, a törvényt ugyanis parancsaival és rendelkezéseivel érvénytelenítette. Mint békeszerző, a két népet magában eggyé, új emberré teremtette, és egy testben mind a kettőt kiengesztelte az Istennel kereszthalála által, amellyel az ellenségeskedést megölte. Eljött, hogy békét hirdessen nektek, a távollevőknek, és békét a közellevőknek. Az ő révén van mindkettőnknek szabad utunk az egy Lélekben az Atyához. Ezért már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten családjának tagjai. Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus. Ő tartja össze az egész épületet, belőle nő ki az Úr szent temploma. Ti is benne épültök egybe a Lélek közreműködésével az Isten hajlékává.
Efezusiaknak írt levél 2. fejezet 1-22.
Forrás ~ Internet






