'VIGASZTALJÁTOK ÉS BÁTORÍTSÁTOK EGYMÁST'
'Hiszen Isten nem a haragra szánt minket, hanem az üdvösség elnyerésére Urunk, Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár élünk, akár meghalunk, vele együtt elnyerjük az életet. Ezért vigasztaljátok és bátorítsátok egymást, mint ahogy meg is teszitek.
Tesszalonikaiaknak írt I. levél 5. fejezet 9-11.

Ami az időt és az órát illeti, testvérek, arról nem szükséges írnom. Magatok is pontosan tudjátok, hogy az Úr napja úgy érkezik el, mint éjjel a tolvaj. Amikor
azt mondogatják: 'Béke és biztonság', akkor éri őket hirtelen a
pusztulás, akárcsak a várandós asszonyt a fájdalom, és nem lesz menekvés
számukra. De ti, testvérek, nem jártok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módjára lepjen meg benneteket. Hiszen mindnyájan a világosság és a nappal fiai vagytok. Nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé. Ne aludjunk hát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok. Az alvók éjjel alszanak, a mulatozók éjjel részegeskednek. Mi
azonban, akik a nappaléi vagyunk, legyünk józanok s öltsük fel a hitnek
és a szeretetnek páncélját, sisak gyanánt meg az üdvösség reményét. Hiszen Isten nem a haragra szánt minket, hanem az üdvösség elnyerésére Urunk, Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár élünk, akár meghalunk, vele együtt elnyerjük az életet. Ezért vigasztaljátok és bátorítsátok egymást, mint ahogy meg is teszitek.
Tesszalonikaiaknak írt I. levél 5. fejezet 1-11.
Forrás ~ Internet
Tesszalonikaiaknak írt I. levél 5. fejezet 1-11.
Forrás ~ Internet