Az itáliai Comóban született 1611. május 19-én az Odescalchiak családjából. 1645-ben már bíboros volt. A szegények atyjaként ismerték Ferrarában, ahol legátusként működött. 1650-től novarai püspök lett. 1676-ban választották pápává. Kitűnt nagylelkűségével, jámborságával, tisztaságával, lelkiismeretességével, egyszerűségével. Hazánk török iga alóli felszabadításában sok érdeme volt. Buda visszafoglalásának napját Szent István királyunk tiszteletére az egész Egyházban ünneppé tette. Budavári szobrát 1936. október 6-án leplezték le. XII. Piusz pápa avatta boldoggá 1956. október 7-én.
Istenünk, te Boldog XI. Ince pápát csodálatos lelkierővel ruháztad fel, hogy Egyházad szabadságát megvédje, és a keresztények erkölcseit üdvösen megújítsa. Közbenjárására add, hogy erősek legyünk a hitben, a gonosz lélek cselvetéseit legyőzzük, és elnyerjük tőled az örök jutalmat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
Forrás ~ Internet
HIMNUSZ BOLDOG XI. INCE PÁPÁHOZ
Nagyhírű pásztor - bölcsességgel áldott,
Itt kinek végső diadalát üljük - hit megvallója,
Immár szünet nélkül boldog az égben.
Péternek egykor - örökölve székét,
Pásztora lett ő - mérhetetlen nyájnak;
Úr adta kulccsal - ajtaját a mennynek zárta, nyitotta.
Szíveden hordtad - népünk szabadságát
Küzdöttél érte - minden erőddel
Régi rabigából - szabadult magyarság
Hálát ad néked.
Tisztelet, áldás adassék az Úrnak,
Fent a magasban szakadatlan ének,
Mert törvényével uralkodik bölcsen
Mind a világon. Amen.
Forrás ~ Internet