CHANTÁL SZENT JOHANNA FRANCISKA SZERZETESNŐ ~ AUGUSZTUS 12.
1572-ben született a franciaországi Dijon-ban. De Chantal báró felesége lett, hat gyermekét vallásosan nevelte. Férjét korán elvesztette, ezután Szalézi Szent Ferenc lelki vezetése alatt kitartóan járta a tökéletesség útját. Szeretetszolgálatban főleg a szegények és betegek gondozását gyakorolta. Megalapította és bölcsen vezette a vizitációs nővérek szerzetesrendjét. 1641. december 13-án, Moulins-ban halt meg. Chantal Szent Johanna Franciska emléknapja eredetileg december 12-re esett - halála évfordulójának előestéje, augusztus 12-re lett áthelyezve.
'Istenünk, te Chantal Szent Johanna Franciskát változatos életútján kiváló érdemekkel ékesítetted. Közbenjárására engedd, hogy hűséggel teljesítsük élethivatásunkat, és szüntelenül jó példát adjunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
Forrás ~ Internet
Chantal Szent Franciska ~ Ó, Istenem
Ó, Istenem, mikor találom meg végre nyugalmamat? Nagyon vágyódik lelkem tehozzád! De erős leszek, s türelmesen várom azt az órát, melyen isteni Megváltóm az örök üdvösségre hív. Addig csak az lesz a gondom, hogy neki tetszően éljek, s szent akaratát teljesítsem. Mindenben Isten akarata legyen meg, hiszen az övéi vagyunk az időben és az örökkévalóságban. Amen.
Forrás ~ Internet