A HIT KINYILATKOZTATÁSA
'Birtokában vagyunk megbízható prófétai jövendöléseknek. Jól teszitek, ha
figyeltek rájuk, mint sötétben világító lámpásra, amíg a nappal fel nem
virrad, és a hajnalcsillag fel nem ragyog a szívetekben. Először is azt
értsétek meg, hogy az Írásnak egyetlenegy jövendölése sem származik
önkényes értelmezésből. Hisz sohasem keletkezett jövendölés emberi
akaratból, hanem mindig csak a Szentlélektől sugalmazva beszéltek -
Isten megbízottaiként - a szent emberek.' Péter II. levele 1. fejezet 19-21.
'Gyarapodjon bennetek a kegyelem és béke Isten és Urunk, Jézus Krisztus ismeretében.' Péter II. levele 1. fejezet 2.
Mert nem kieszelt meséket vettünk alapul, amikor tudtul adtuk nektek Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét, hiszen szemlélői voltunk fenségének. Amikor ugyanis az Atyaisten tiszteletet nyilvánított iránta és megdicsőítette, ez a szózat hallatszott rá vonatkozóan a fölséges dicsőség hazájából: 'Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.' Ezt az égből jövő szózatot mi is hallottuk, amikor ott voltunk vele a szent hegyen. Így a prófétai jövendöléseket még jobban hisszük. Jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mint sötétben világító lámpásra, amíg a nappal fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem ragyog a szívetekben. Először is azt értsétek meg, hogy az Írásnak egyetlenegy jövendölése sem származik önkényes értelmezésből. Hisz sohasem keletkezett jövendölés emberi akaratból, hanem mindig csak a Szentlélektől sugalmazva beszéltek - Isten megbízottaiként - a szent emberek.
Péter II. levele 1. fejezet 16-21.
Forrás ~ Internet