LEGYETEK HÁLÁSAK
Legyetek
hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes
bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Énekeljetek Istennek hálás
szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket. Kolosszeieknek írt levél 3. fejezet 16.
'Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet.' Kolosszeieknek írt levél 3. fejezet 12.
Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben. Amikor majd Krisztus, a mi életünk megjelenik, vele együtt ti is megjelentek dicsőségesen. Öljétek
meg tagjaitokban azt, ami földies: az erkölcstelenséget, a
tisztátalanságot, az érzéki vágyakat, a bűnös kívánságokat és a
kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás. Ezek miatt sújtja Isten haragja a hitetlenség fiait. Valaha, amikor még köztük éltetek, ti is ezeket műveltétek. De most hagyjátok el ezeket: a haragot, a gyűlölködést, a rosszindulatot, az átkozódást és az ocsmány beszédet. Ne hazudjatok egymásnak. Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig. Itt
már nincs görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár
vagy szittya, szolga vagy szabad, hanem Krisztus minden mindenben. Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet. Viseljétek
el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a
másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg
egymásnak. Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke. S Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre vagytok hivatva, egy testben. Legyetek
hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes
bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Énekeljetek Istennek hálás
szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket. Akár mondtok, akár tesztek valamit, tegyetek mindent Urunk Jézus nevében, így adjatok hálát általa Istennek, az Atyának.
Kolosszeieknek írt levél 3. fejezet1-17.
Forrás ~ Internet