PÁLI SZENT VINCE ÁLDOZÓPAP ~ SZEPTEMBER 27.
Franciaországban - Aquitániában - született 1581-ben. Tanulmányai és pappá szentelése - 1600 után Párizsban plébános lett. A papság helyes nevelésére és a szegények megsegítésére 1625-ben misszióstársulatot alapított - lazaristák. Marillac Szent Lujzával együtt szervezte meg a Szeretet leányai - Irgalmas Nővérek - társulatát. Párizsban halt meg 1660. szeptember 27-én.
'Istenünk, te a szegények gondozására és a papság képzésére apostoli erényekkel töltötted el Páli Szent Vince áldozópapot. Adj nekünk is lelki buzgóságot, hogy szeressük, amit szeretett, és tettekre váltsuk, amit tanított. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
'Istenünk, ki Szent Vince áldozópapot apostoli erényekkel ruháztad föl, hogy a szegényeket gondozza és a papokat tanítsa, kérünk, segíts, hogy ugyanazzal a buzgósággal szeressünk, amellyel ő szeretett, és megtegyük, amire tanított!' Amen.
Forrás ~ Internet
