SZENT VENCEL VÉRTANÚ ~ SZEPTEMBER 29.
Csehországban született 907 körül. Nagyanyja keresztény nevelésben részesítette. A hercegség kormányzását 925 körül vette át. Sok nehézséget kellett elviselnie alattvalói kormányzásában és a hit terjesztésében. Öccse, Boleszláv cselszövése folytán bérgyilkosok ölték meg 935. szeptember 28-án. Azonnal a vértanúk közé számították, és Csehország fővédőszentjeként tisztelik.
Istenünk, örök dicsőség Királya, te Szent Vencel vértanút arra
tanítottad, hogy a földi uralkodásnál többre becsülje mennyei
országodat. Közbenjárására add, hogy önmagunkról lemondva egész szívvel
ragaszkodjunk hozzád. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
RÚZ SZENT LŐRINC ÉS TÁRSAI - FÜLÖP SZIGET VÉRTANÚK
A
17. század első felében (1633-1637) Japánban, Nagaszaki városában
tizenhat vértanú ontotta vérét Krisztusért, így Ruiz Lőrinc és társai.
Ez a vértanúcsoport domonkos rendiekből és a hozzájuk csatlakozókból
állott. Kilencen áldozópapok voltak, és még két szerzetes, továbbá két
leány és három világi férfi, akiknek egyike Ruiz Lőrinc, a
Fülöp-szigetekről származó családapa volt. Mindezek más-más időben és
minőségben hirdették a keresztény hitet a Fülöp-szigeteken, Formózában
és a Japáni-szigeteken. Csodálatra méltó módon tanúsították a keresztény
vallás egyetemességét, és mint győzhetetlen hithirdetők életükkel és
haláluk példájával a keresztény jövő bőkezű magvetői lettek.
'Urunk,
Istenünk, add meg nekünk is Ruiz Szent Lőrinc és tizenöt társának
béketűrését és állhatatosságát, amelyet szolgálatodban és az
emberszeretetben tanúsítottak, hiszen boldogok a te országodban, akik
üldözést szenvednek az igazságért. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad
által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten
mindörökkön-örökké.' Amen.
Forrás ~ Internet