NAGYBÖJT ~ HAMVAZÓSZERDA
'Engedd, Istenünk, hogy a keresztény élet küzdelmét szent böjtöléssel kezdjük, és az önmegtagadás áldozatait vállalva szembeszálljunk lelkünk ellenségével. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.
'Az Úr áldjon meg minket, védelmezzen minden rossztól, és vezessen el az örök életre! ' Amen.
NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA
Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra
vagyunk hivatva, hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk.
És minden egyes tagnak öröktől fogva meghatároztad
a maga feladatát, számolva minden ember adottságával.
Ebben a rendben örök előrelátásoddal részemre is kijelöltél
egy helyet, ahol szolgálnom kell.
Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj tőlem akár csöndes, hangtalan munkát,
akár hősi elszántságot, nagy áldozatokat: követlek, Uram! Amen.
'Szíveteket szaggassátok meg, úgy térjetek meg!'
Joel 2,12-18
'Nos tehát, - mondja az Úr, - térjetek hozzám teljes szívetekből, böjttel, sírással és jajgatással. Szaggassátok meg szíveteket, nem pedig ruhátokat, és térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mert jóságos ő és irgalmas, türelmes és nagyirgalmú, és szánakozik a bajok felett.’ Ki tudja, hátha ismét megtér és elfelejt, s áldást hagy hátra maga után, étel- és italáldozatot az Úr, a ti Istenetek számára? Fújjátok meg a harsonát Sionban, hirdessetek szent böjtöt, rendeljetek el ünnepet, gyűjtsétek össze a népet, szenteljétek meg a gyülekezetet, hívjátok egybe a véneket, gyűjtsétek össze a gyermekeket és a csecsemőket; jöjjön ki hálószobájából a vőlegény, és nászházából a menyasszony. Sírjanak az előcsarnok és az oltár között a papok, az Úr szolgái, és mondják: 'Könyörülj, Uram, könyörülj népeden; ne engedd, hogy gyalázzák örökrészedet, és uralkodjanak rajta a nemzetek!’ Miért mondanák a népek között:'Hol van az ő Istenük?’ Ekkor az Úrban féltő szeretet ébredt országa iránt, és megkegyelmezett népének.
2Kor 5,20 - 6,2
Mi tehát Krisztus követségében járunk, s maga Isten buzdít általunk. Krisztusért kérünk tehát benneteket, engesztelődjetek ki Istennel! Ő azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őáltala. Mint munkatársak pedig intünk titeket, ne vegyétek hiába Isten kegyelmét. Mert ő mondja: 'A nekem tetsző időben meghallgatlak, és az üdvösség napján megsegítlek téged’ [Iz 49,8]. Íme, most van a kellő idő, íme, most van az üdvösség napja!
Mt 6,1-6.16-18
Ügyeljetek, hogy igazvoltotokat ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy csodáltassátok magatokat velük, mert így nem lesz jutalmatok Atyátoknál, aki a mennyben van. Amikor tehát adakozol, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsőítsék őket az emberek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Amikor te alamizsnát adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy a te adományod rejtve maradjon; Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. Mikor pedig imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és a terek sarkán állva imádkozni, hogy feltűnjenek az embereknek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtódat, és így imádkozz Atyádhoz, aki a rejtekben van; akkor Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek bús képűek, mint a képmutatók. Ők ugyanis elváltoztatják az arcukat, hogy böjtölésükkel feltűnjenek az emberek előtt. Bizony, mondom nektek: ők megkapták már jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg a fejedet, az arcodat pedig mosd meg. Ne lássák az emberek, hogy böjtölsz, csak Atyád, aki a rejtekben van; és Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked.
50. ZSOLTÁR
A karvezetőnek. Dávid zsoltára, amikor Nátán próféta eléje járult, miután ő Batsebával vétkezett. Könyörülj rajtam, Isten, irgalmad szerint, könyörületességed szerint töröld el gonoszságomat! Moss egészen tisztára vétkemtől, bűnömtől tisztíts meg engem! Mert elismerem gonoszságomat, és bűnöm előttem van szüntelen. Ellened vétkeztem, egyedül ellened, s azt cselekedtem, ami előtted gonosz, hogy igaznak bizonyulj beszédedben, és igazságos a te ítéletedben. Íme, gonoszságban fogantattam, és bűnökben fogant engem az én anyám. Íme, te a szív igazságát szereted; bölcsességedet titokban kinyilatkoztattad nekem. Hints meg engem izsóppal és megtisztulok, moss meg engem és a hónál fehérebb leszek! Add, hogy örömet és vidámságot halljak, hadd ujjongjanak csontjaim, amelyeket összetörtél! Fordítsd el bűneimtől arcodat, töröld el minden gonoszságomat! Tiszta szívet teremts bennem, Isten, s az erős lelket újítsd meg bensőmben! Színed elől ne vess el engem, szent lelkedet ne vond meg tőlem! Add vissza nekem üdvösséged örömét, és készséges lélekkel erősíts meg engem! Hadd tanítsam útjaidra a bűnösöket, hogy hozzád térjenek az istentelenek! Szabadíts meg a vértől, Isten, szabadító Istenem, hogy nyelvem ujjongva hirdesse igazságodat! Uram, nyisd meg ajkamat, hadd hirdesse szám dicséretedet! Hiszen nem kedveled a véres áldozatot, ha égő áldozatot hozok, nem tetszik neked. A töredelmes lélek áldozat Istennek, a töredelmes, alázatos szívet, Isten, nem veted meg. Tégy jót, Uram, jóságodban Sionnal, hogy felépüljenek Jeruzsálem falai. Akkor majd kedvedet leled az igaz áldozatban, ajándékokban, egészen elégő áldozatokban; Akkor majd fiatal bikákat tesznek oltárodra.
'Téged választott ki az Úr, a te Istened, a föld népei közül a maga népének. Mivel szeretett benneteket az Úr, és megtartja esküjét, amelyet atyáitoknak tett, azért vezetett ki erős kézzel, és szabadított ki a szolgaság házából, a fáraónak, Egyiptom királyának kezéből. Ismerd hát föl, hogy az Úr, a te Istened az igaz Isten, a hűséges Isten, aki szövetségét és szeretetét az ezredik nemzedékig megőrzi azok iránt, akik szeretik őt, és megtartják parancsait!' MTörv 7, 6. 8-9
'Térjetek meg, és forduljatok el bűneitektől, ne vigyenek titeket többé romlásba! Vessetek el magatoktól minden bűnt, amit ellenem elkövettetek, szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket! Miért is halnátok meg, Izrael háza? Nem lelem én örömömet a halálban - mondja az Úr, az Isten. Térjetek hát meg, és éljetek!' Ez 18, 30b-32
'Térjetek vissza hozzám, és én is visszatérek hozzátok - mondja a Seregek Ura. Ne legyetek olyanok, mint atyáitok, akikhez így beszéltek a régi próféták: Forduljatok el gonosz utaitoktól és gonosz tetteitektől!' Zak 1, 3b-4b
'Váltsd meg bűneidet az igazságosságot gyakorolva, és gonoszságaidat az elnyomottak iránt irgalmat gyakorolva! Akkor talán tovább tarthat jó sorod.' Dán 4, 24b
'Félve-remegve munkáljátok üdvösségeteket: hiszen Isten maga ébreszti bennetek a szándékot, s hajtja végre a tettet tetszésének megfelelően. Zúgolódás és huzavona nélkül tegyetek meg mindent, hogy kifogástalanok és tiszták legyetek, Istennek ártatlan gyermekei.'
Fil 2, 12b-15a
NAPZÁRÓ FOHÁSZ
'Szelíd és alázatos szívű Urunk, Jézus Krisztus, aki édes igát és könnyű terhet raksz követőidre, fogadd jóságosan mai napunk jószándékait és tetteit. Adj nyugalmas éjszakát, hogy holnap készségesebbek legyünk szolgálatodra. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.' Amen.
'Te védj meg, Istenünk, ha virrasztunk, s ha alszunk, őrizd álmunkat: hadd legyünk Krisztussal ébren, s elnyugodjunk biztonságban, békén. A nyugodalmas éjszakát és a jó halál kegyelmét adja meg nekünk a mindenható Isten!' Amen.