NAGYBÖJT ~ HAMVAZÓ SZERDA UTÁNI CSÜTÖRTÖK

'Kérünk, Istenünk, cselekedeteinket előzd meg sugallatoddal, és kísérd segítségeddel, hogy minden munkánkat mindig veled kezdjük, és amit elkezdtünk, segítségeddel be is fejezzük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

'Az Úr áldjon meg minket, védelmezzen minden rossztól, és vezessen el az örök életre! ' Amen.

 NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Uram, Istenem! Jól tudom, hogy te minden ember szívében elültetted a szeretetet, az én szívembe is. Taníts engem a helyes szeretetre, az önfeláldozó szeretetre, az önzetlen szeretetre. A szeretet hassa át életem és minden cselekedetem! A szeretet mindennapi gyakorlásában találjam meg életem értelmét! A szeretet törvénye érintsen meg engem isteni kegyelemként! Amen.

 'Eléd adtam ma az életet és a halált, az áldást és az átkot'

MTörv 30,15-20

'Nézd, eléd tártam ma az életet és a jót, de a halált és a rosszat is. Szeresd tehát az Urat, a te Istenedet, járj az ő útjain, tartsd meg parancsait, szertartásait és rendeleteit, akkor élni fogsz. Megsokasít és megáld téged azon a földön, amelyet elfoglalni indulsz. Ha azonban elfordul szíved, és nem engedelmeskedsz, hanem megtévedsz, más isteneket imádsz és szolgálsz, akkor - íme, ma előre megmondom neked - elpusztulsz, és rövid ideig laksz azon a földön, amelynek elfoglalására átkelsz a Jordánon. Tanúul hívom ma az eget és a földet, hogy elétek tártam az életet és a halált, az áldást és az átkot! Válaszd az életet, hogy élj te is, és utódaid is! Szeresd az Urat, a te Istenedet, engedelmeskedj szavának, ragaszkodj hozzá - hisz tőle függ életed és napjaid hosszúsága -, hogy sokáig lakhass azon a földön, amely felől megesküdött az Úr a te atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy nekik adja.’

Lk 9,22-25

'Az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell, hogy vessék a vének, a papi fejedelmek és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia.’ Azután mindenkihez szólt: 'Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti életét énértem, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszíti, vagy magára nézve kárt vall?'

1. ZSOLTÁR

Boldog az az ember, aki nem követi a gonoszok tanácsát, nem áll a vétkesek útján, és nem ül le a gúnyolódók gyülekezetében, hanem az Úr törvényében leli kedvét, s törvényét éjjel-nappal eszében forgatja! Olyan, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében meghozza gyümölcsét, és amelynek nem hull le a lombja. Boldogul minden dolgában. Nem így járnak a gonoszok, nem így, hanem úgy, miként a szálló por, amelyet elsodor a szél. Ezért a gonoszok meg nem állnak ítéletkor, sem a vétkesek az igazak gyülekezetében. Mert ismeri az Úr az igazak útját, de elvész az istentelenek ösvénye.


'A nagyböjti idő a mennyország kapuját nyitja meg nekünk; vállaljuk imádkozva és bocsánatért esdekelve, * Hogy a feltámadás napján együtt örvendjünk a megdicsőült Úrral.
Mindenben úgy viselkedjünk, mint Isten szolgája. * Hogy a feltámadás napján együtt örvendjünk a megdicsőült Úrral.' Vö. 2 Kor 6, 4

'A te néped és tulajdonod vagyunk, Urunk. Tartsd nyitva szemed szolgádnak és népednek könyörgésére, s hallgass meg minket mindenben, amiért csak hozzád kiáltunk! Hisz kiválasztottál minket magadnak a föld népei közül.' Vö. 1 Kir 8, 51-53a

'Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok, hívjátok segítségül, amíg közel van! Hagyja el útját a gonosz, és gondolatait a bűnös; térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban!' Iz 55, 6-7

'Ha gyermekeiddel együtt szíved, lelked mélyéből megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez, s hallgatsz mindenben a szavára, ahogy ma megparancsoltam neked: az Úr, a te Istened változtat sorsodon, megkönyörül rajtad.' MTörv 30, 2-3a

'Ne veszítsétek el bizalmatokat, hiszen nagy jutalom jár érte. Állhatatosnak kell lennetek, hogy az Isten akaratát teljesítsétek, és az ígéretet elnyerjétek.' Zsid 10, 35-36

'Vessétek alá magatokat az Istennek, szálljatok szembe a sátánnal, és elfut előletek. Közeledjetek az Istenhez, s majd ő is közeledik hozzátok. Mossátok tisztára kezeteket, bűnösök, és tisztítsátok meg szíveteket, megosztott lelkűek. Alázkodjatok meg az Úr előtt, és akkor megdicsőít benneteket.' Jak 4, 7-8. 10

'A békesség Istene szenteljen meg benneteket, hogy tökéletesek legyetek. Őrizze meg szellemeteket, lelketeket és testeteket feddhetetlenül Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig!'
1 Tessz 5, 23

 'A nagyböjti idő a mennyország kapuját nyitja meg nekünk; vállaljuk imádkozva és bocsánatért esdekelve, Hogy a feltámadás napján együtt örvendjünk a megdicsőült Úrral.'

'Mindenben úgy viselkedjünk, mint Isten szolgája. Hogy a feltámadás napján együtt örvendjünk a megdicsőült Úrral.'

'Ezért tehát, mivel ilyen szolgálatban állunk, minthogy irgalmat nyertünk, nem csüggedünk el, hanem elvetjük a szégyenletes titkos bűnöket; nem járunk ravaszságban, nem is hamisítjuk meg az Isten igéjét, hanem az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt. Ha pedig nem elég világos a mi evangéliumunk, csak azok számára nem világos, akik elvesznek. Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világosságát, aki az Isten képmása. Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért. Isten ugyanis, aki ezt mondta: 'Sötétségből világosság ragyogjon fel, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.' 2Kor 4,1-6

NAGYBÖJTI KALENDÁRIUM ~ FEBRUÁR 19.

'A nagyböjti idő kétszeresen is a tudatos lemondás alkalmát kínálja: belső énünk megtisztítására hív, a lemondást jótettekkel és imádsággal kísérve; és a »globális falu« lakójaként kollektív önmérsékletre szólít fel, saját jövőnk és a következő nemzedékek érdekében.' Lukács László SchP

'Kérünk, Istenünk, cselekedeteinket előzd meg sugallatoddal és kísérd segítségeddel, hogy minden munkánkat mindig veled kezdjük, és amit elkezdtünk, segítségeddel be is fejezzük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ MK

NAPZÁRÓ FOHÁSZ

'Az Úr áldjon meg minket, védelmezzen minden rossztól, és vezessen el az örök életre!' Amen.

'Urunk, Istenünk, ajándékozz nekünk pihentető álmot, mert elfáradtunk a napi munkában. Újíts meg minket állandó segítségeddel, hogy testben-lélekben a tieid maradjunk. Krisztus, a mi Urunk által.' Amen.

'Te védj meg, Istenünk, ha virrasztunk, s ha alszunk, őrizd álmunkat: hadd legyünk Krisztussal ébren, s elnyugodjunk biztonságban, békén. A nyugodalmas éjszakát és a jó halál kegyelmét adja meg nekünk a mindenható Isten!' Amen.