ÉVKÖZI 24. HÉT ~ PÉNTEK

Urunk, mindenség teremtő és gondviselő Istene, tekints reánk, és engedd megéreznünk irgalmas jóságodat, hogy egész szívvel szolgáljunk neked. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
 
 NAPI EVANGÉLIUM

2015. szeptember 18. - Péntek

Abban az időben Jézus bejárta a városokat és a falvakat, tanított és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, melléknevén Magdalai, akiből hét ördög ment ki; Johanna, Heródes intézőjének, Kuzának a felesége; Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róla. Lk 8,1-3
 
  EVANGÉLIUMI ELMÉLKEDÉS

Jézus továbbra is Galileában tartózkodik, pontosabban állandóan úton van, járja a városokat és falvakat. Az evangélistának ez a megjegyzése azt sugallja, hogy az Úr fáradhatatlanul végzi szolgálatát, tanítja az embereket, így teljesíti küldetését. Útja során nincs egyedül, kezdettől fogva vannak, akik lelkesednek iránta és vele tartanak. Állandó kíséretéhez tartozik az a tizenkettő személy, akiket ő választott tanítványai közül arra, hogy apostolai legyenek. Az ő jelenlétüket Jézus mellett azért hangsúlyozza az evangélista, mert a későbbiekben ők lesznek Jézus küldöttei. Arról fognak missziós útjukon, illetve az Úr feltámadását és mennybemenetelét követően tanúskodni, amit Mesterük mellett átéltek. Mostani jelenlétük a biztosíték arra, hogy későbbi tanúságtételük és igehirdetésük valóban hiteles. Az apostolokon kívül asszonyok is tartanak Jézussal, akiket Lukács evangélista név szerint is felsorol. Jelenlétüket, feladatukat is pontosan megjelöli: 'gondoskodnak' Jézusról, azaz segítik őt és kíséretét. Szerepük tehát elkülönül az apostolok szerepétől. Abban a korban nem volt szokás, hogy egy rabbi, egy tanító asszonyok társaságában mutatkozzon, Jézus viszont elfogadja segítségüket, amely az iránta való szeretetnek a jele. Jézus közelében, barátai körében nekem is helyem van.
 © Horváth István Sándor
 
 NAPI EVANGÉLIUM IMÁJA

Mindenható irgalmas Isten, te megengeded, hogy a nap közepén fellélegezzünk. Tekints kegyes szemmel megkezdett munkánkra, hozd helyre hibáinkat és add, hogy neked tetszően fejezzük be dolgainkat. Amen.
 

'Krisztussal engem is keresztre feszítettek. Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett, és feláldozta magát értem.'

Galatáknak írt  levél 2. fejezet 19b-20.
 
 'Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Jézus Krisztusban élnek, s nem a test szerint. Hiszen a lélek törvénye Jézus Krisztusban megszabadított téged a bűn és a halál törvényétől.'

Rómaiaknak írt levél 8. fejezet 1-2.
 
 'Az Isten szeretetét arról ismerjük fel, hogy életét adta értünk.
 Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért.'

János I. levele 3. fejezet 16.
 
'Az Isten szeretete abban nyilvánult meg, hogy az Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk. A szeretetnek nem az a lényege, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő előbb szeretett minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül. Szeretteim, ha az Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást.'

János I. levele 4. fejezet 9-11.
 
 REGGELI DICSÉRET

'Bízzunk Istenben, akinek gondja van mindazokra, akiket teremtett,
és Fia által megváltott, és újítsuk meg kérésünket:
Erősítsd meg, Urunk, amit végbevittél bennünk!

Irgalmas Isten, irányítsd lépteinket az életszentség útján,
hogy mindig azt gondoljuk, ami igaz, jogos és előtted kedves!
Erősítsd meg, Urunk, amit végbevittél bennünk!

Nevedre kérünk, ne hagyj el bennünket végleg,
ne vond vissza szövetségedet!
Erősítsd meg, Urunk, amit végbevittél bennünk!

Megtört szívvel és alázatos lélekkel fogadj el minket,
hisz nem szégyenülhetnek meg a benned bízók!
Erősítsd meg, Urunk, amit végbevittél bennünk!

Prófétai tisztségre hívtál meg bennünket Krisztusban,
engedd, hogy hirdessük csodás tetteidet!
Erősítsd meg, Urunk, amit végbevittél bennünk!' Amen.
 
 ESTI DICSÉRET

'Aki igazán megismerte Krisztust, reménykedik benne.
Kérjük hangos szóval és bizalommal őt:
Uram, irgalmazz!

Krisztus Urunk, add, hogy a gyenge emberi természet,
amely nélküled hajlamos a rosszra, általad állandóan erőt nyerjen!
Uram, irgalmazz!

Gyenge emberi természetünk, amely hajlamos a sértődésre,
általad mindig kész legyen a megbocsátásra!
Uram, irgalmazz!

Téged a bűn sért, a bűnbánat pedig kiengesztel,
fordítsd el tőlünk haragod ostorát, amelyet bűneinkkel megérdemeltünk!
Uram, irgalmazz!

Te megbocsátottad a bűnbánó asszony bűneit, és az eltévedt bárányt válladra vetted, 
ne fordítsd el irgalmadat tőlünk!
Uram, irgalmazz!

Mindazokat, akik földi életükben benned reménykedtek,
engedd a mennyország kapujához, amelyet szent kereszted érdemével nyitottál ki!
Uram, irgalmazz!' Amen.

REGGELI FOHÁSZ

Istenünk, add kegyelmed bőségét hozzád esdeklő híveidnek, és engedd működni bennük a te erődet, hogy parancsaidat követve vigasztalást kapjanak tőled a jelen életben, és elnyerjék a jövendő élet örömeit. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

ESTI FOHÁSZ

Mindenható, irgalmas Istenünk, a te akaratodból szenvedett Krisztus az egész világ üdvösségéért. Adj népednek nagy elhatározást, hogy merjen neked bemutatott élő áldozattá válni, és így beteljék szereteted teljességével. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

NAPZÁRÓ FOHÁSZ

Mindenható Istenünk, add, hogy sírjában nyugvó egyszülött Fiad mellett hűségesen kitartsunk, és méltók legyünk vele együtt új életre támadni. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.' Amen.

Forrás ~ Internet