'Ha
Krisztus bennetek van, jóllehet a test a bűn miatt halott, a lélek a
megigazulás következtében él. Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki
feltámasztotta Jézust a halálból, ő, aki Krisztus Jézust feltámasztotta a
halottak közül, halandó testeteket is életre kelti bennetek lakó Lelke
által.'
Rómaiaknak írt levél 8. fejezet 10-11.
Megszentelődés Krisztusban.
1Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban élnek.
2Hiszen a Lélek törvénye, ami a Krisztus Jézusban való élet folyománya, megszabadított téged a bűn és a halál törvényétől.
3Amire
ugyanis a törvény nem volt képes, mert a test miatt erőtlenné vált, azt
Isten véghezvitte: elküldte tulajdon fiát a bűn miatt a bűn testének
hasonlóságában, hogy elítélje a testben levő bűnt,
4és hogy a törvény beteljesedjék rajtunk, akik már nem a test, hanem a lélek szerint élünk.
5Akik ugyanis test szerint élnek, azok a testiekre törekszenek, akik azonban a Lélek szerint, a lelkiekre törekszenek.
6De a test kívánsága a halálba vezet, a Lélek vágyódása ellenben élet és béke.
7A test vágya ellene mond Istennek, nem veti alá magát Isten törvényének, sőt nem is képes rá.
8Ezért aki test szerint él, nem nyerheti el Isten tetszését.
9De
ti nem test, hanem Lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik
bennetek. Akikben nem lakik Krisztus Lelke, azok nem az övéi.
10Ha Krisztus bennetek van, a test ugyan a bűn miatt halott, de a Lélek élet a megigazulás következtében.
11Ha
pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból,
ő, aki Krisztus (Jézust) feltámasztotta a halottak közül, halandó
testeteket is életre kelti bennetek lakó Lelke által.
12Így tehát, testvérek, nem vagyunk a testnek lekötelezve, hogy a test szerint éljünk.
13Mert ha test szerint éltek, biztosan meghaltok, de ha Lélekkel megölitek a test szerinti tetteket, élni fogtok.
14Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.
15Nem
a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek,
hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba,
Atya!
16A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk.
17Ha
pedig gyermekei, akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak
társörökösei. Előbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele
együtt meg is dicsőüljünk.
18De ennek az életnek a szenvedései véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk.
'Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal. S ő, aki a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten tetszése szerint jár közben a szentekért.'
Rómaiaknak írt levél 8. fejezet 26-27.
A keresztény remény bizonyossága.
19Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását.
20A természet ugyanis mulandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt, aki abban a reményben vetette alá,
21hogy a mulandóság szolgai állapotából majd felszabadul az Isten fiainak dicsőséges szabadságára.
22Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik mindmáig.
23De
nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a Lélek
zsengéjét, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk
megváltását.
24Mert
megváltásunk még reménybeli. Az a remény viszont, amit már teljesedni
látunk, többé nem remény. Amit valaki lát, azt reméli?
25Ha tehát reméljük, amit nem látunk, várjuk állhatatosan.
26Gyöngeségünkben
segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell
helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba
nem önthető sóhajtozásokkal.
27S ő, aki a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten tetszése szerint jár közben a szentekért.
28Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket.
29Akiket
ugyanis eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását
öltsék magukra, így lesz ő elsőszülött a sok testvér között.
30Akiket
előre erre rendelt, azokat meg is hívta, akiket meghívott, azokat
megigazulttá tette, akiket pedig megigazulttá tett, azokat meg is
dicsőítette.
31Mire következtethetünk ebből? Ha Isten velünk, ki ellenünk?
32Aki saját Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?
33Ki emel vádat Isten választottai ellen? Isten, aki a megigazulást adta?
34Ki ítél el? Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt fel is támadt, és az Isten jobbján közbenjár értünk?
35Ki
szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség?
Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard?
36Amint meg van írva: Minket minden időben teérted irtanak, s vágójuhok módjára tartanak.
37De mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket.
38Biztos
vagyok ugyanis benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem
fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok,
39sem
magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket
Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.

