'Ha Istent Fia halála kiengesztelte akkor, amikor még ellenségek voltunk, most, hogy kibékültünk vele, az ő életébe beoltódva még könnyebben megszabadulunk. Sőt ezen felül még dicsekszünk is az Istenben Urunk, Jézus Krisztus által, aki megszerezte nekünk a kiengesztelődést.'

Rómaiaknak írt levél 5. fejezet 10-11.

II. A MEGIGAZULÁS GYÜMÖLCSEI

Békesség Istennel.

¹Mivel tehát a hit révén megigazultunk, békében élünk az Istennel, Urunk, Jézus Krisztus által. ²Általa jutottunk hozzá a hitben a kegyelemhez, amelyben élünk, és dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk. ³De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, ⁴a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység. ⁵A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete. ⁶Amikor még erőtlenek voltunk, Krisztus éppen akkor meghalt a bűnösökért, ⁷noha az igazért is alig hal meg valaki, legföljebb jó emberért vállalják a halált. ⁸Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. ⁹Most, hogy vére árán igazzá váltunk, még sokkal inkább megment bennünket haragjától. ¹⁰Mert ha Istent Fia halála kiengesztelte akkor, amikor még ellenségek voltunk, most, hogy kibékültünk vele, annál inkább megmenekülünk az ő életében. ¹¹Sőt ezenfelül még dicsekszünk is az Istenben Urunk, Jézus Krisztus által, aki megszerezte nekünk a kiengesztelődést.

A bűn és a kegyelem szembeállítása.

¹²Amint tehát egy ember által lépett a világba a bűn, majd a bűn folyományaként a halál, és így a halál minden embernek osztályrésze lett, mert mindnyájan vétkeztek… ¹³Bűn volt a világon azelőtt is, hogy a törvény adatott, de a bűn, ha nincs törvény, nem számít bűnnek. ¹⁴Mindamellett a halál Ádámtól Mózesig úrrá lett azokon is, akik nem vétkeztek a törvényt megszegve, mint Ádám, aki az Eljövendőnek előképe. ¹⁵A kegyelemmel azonban nem úgy áll a dolog, mint a bukással. Mert ha egynek bukása miatt sokan meghaltak, Isten kegyelme, s az egy embernek, Jézus Krisztusnak irgalmából nyert ajándék még inkább kiárad sokakra. ¹⁶A kegyelemmel tehát másképpen van, mint az egy ember bűnével. Az ítélet ugyanis egynek bűnéért rótt ki büntetést, a kegyelem pedig sok vétekből megigazulásra vezet. ¹⁷Mert ha egynek bűnbeesése következtében egy miatt uralomra jutott a halál, mennyivel inkább uralkodnak az egy Jézus Krisztus által az életben azok, akik a kegyelem és megigazulás bőséges ajándékát kapják. ¹⁸Amint tehát egynek vétke minden emberre kárhozatot hozott, ugyanúgy egynek üdvösséget szerző tette minden emberre kiárasztotta az életet adó megigazulást. ¹⁹Ahogy egy embernek engedetlensége miatt sokan bűnössé váltak, egynek engedelmességéért sokan meg is igazultak. ²⁰Közben azonban belépett a törvény, hogy vele szaporodjék a bukás. Ahol azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, ²¹hogy amint a halálban uralkodott a bűn, úgy uralkodjék az örök életre szóló megigazulás által a kegyelem is, Urunk, Jézus Krisztus által. 

 

 Rómaiaknak írt levél 5. fejezet

 

 

'Ha Istent Fia halála kiengesztelte akkor, amikor még ellenségek voltunk, most, hogy kibékültünk vele, az ő életébe beoltódva még könnyebben megszabadulunk. Sőt ezen felül még dicsekszünk is az Istenben Urunk, Jézus Krisztus által, aki megszerezte nekünk a kiengesztelődést.'

Rómaiaknak írt levél 5. fejezet 10-11.

III. FELTÁMADÁS

A halottak feltámadása.

¹Figyelmetekbe ajánlom, testvérek, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek. Elfogadtátok, és szilárdan kitartotok benne. ²Általa elnyeritek az üdvösséget, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek. Másként hiába lettetek volna hívővé. ³Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, az Írások szerint, ⁴eltemették és harmadnap feltámadt, az Írások szerint. ⁵Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. ⁶Később egyszerre több mint ötszáz testvérnek jelent meg, ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak. ⁷Azután Jakabnak jelent meg, majd az összes apostolnak. ⁸Utánuk pedig, mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is. ⁹Én ugyanis az utolsó vagyok az apostolok közt, s arra sem méltó, hogy apostolnak hívjanak, hiszen üldöztem az Isten egyházát. ¹⁰De Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, s rám árasztott kegyelme nem maradt bennem hatástalan. Többet dolgoztam mindegyiküknél, igaz ugyan, hogy nem én, hanem az Isten kegyelme, amely velem van. ¹¹Mindegy tehát, hogy én vagy ők: ugyanazt hirdetjük, s így lettetek hívővé. ¹²Ha tehát hirdetjük, hogy Krisztus feltámadt a halálból, hogyan állíthatják némelyek közületek, hogy nincs feltámadás? ¹³Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. ¹⁴Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem. ¹⁵Ráadásul még Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert Istenről azt tanúsítjuk, hogy Krisztust feltámasztotta, holott nem támasztotta fel, ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel. ¹⁶Ha ugyanis a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel. ¹⁷Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok. ¹⁸Sőt azok is elvesztek, akik Krisztusban haltak meg. ¹⁹Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk. ²⁰De Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül. ²¹Mivel egy ember idézte elő a halált, a halottak is egy ember révén támadnak fel. ²²Amint ugyanis Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel. ²³Mindenki, amikor sorra kerül: először Krisztus, majd az ő eljövetelekor mindnyájan, akik Krisztushoz tartoznak. ²⁴Azután következik a vég, amikor is (Krisztus) átadja az Istennek, az Atyának az uralmat, miután minden felsőbbséget, hatalmat és erőt megsemmisített. ²⁵Addig kell ugyanis uralkodnia, amíg ellenségeit mind lába alá nem veti. ²⁶Utolsó ellenségként a halál semmisül meg, hiszen „mindent lába alá vetett”. ²⁷Amikor arról van szó, hogy minden alá van neki vetve, természetesen kivétel az, aki mindent alávetett neki. ²⁸S ha majd minden alá lesz neki vetve, maga a Fiú is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen minden mindenben. ²⁹Különben mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük? ³⁰Miért tesszük ki mi is magunkat szüntelenül veszélynek? ³¹Mindennap készen vagyok meghalni, hiszen büszkeségem vagytok, testvérek, Urunkban, Jézus Krisztusban. ³²Mit használ nekem, hogy Efezusban – emberi módon szólva – vadállatokkal küzdöttem? Ha a halottak nem támadnak fel, akkor „együnk, igyunk, mert holnap úgyis meghalunk”. ³³Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! A gonosz beszéd megrontja a jó erkölcsöt. ³⁴Legyetek józanok, és ne vétkezzetek! Némelyek ugyanis nem ismerik az Istent. Azért mondom ezt, hogy szégyelljétek magatokat.

A feltámadt test tulajdonságai.

³⁵De – kérdezhetné valaki – hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jönnek majd elő? ³⁶Ostoba! Amit elvetsz, nem hajt csírát, hacsak el nem rothad. ³⁷Amit elvetsz, még nem növény, az csak azután fejlődik, hanem puszta mag, például búzaszem vagy más egyéb. ³⁸Isten testet ad neki tetszése szerint, minden magnak neki megfelelő testet. ³⁹Nem minden test egyforma, hanem más az emberé, más az állaté, más a madáré, más a halé. ⁴⁰S van égi test meg földi test, de másként ragyog az égi, másként a földi. ⁴¹Más a Nap ragyogása, más a Hold fényessége, más a csillagok tündöklése, sőt az egyik csillag fénye is különbözik a másikétól. ⁴²Ilyen a halottak feltámadása is. Romlásra vetik el – romlatlannak támad föl. ⁴³Dicstelenül vetik el – dicsőségben támad föl. Erőtlenségben vetik el – erőben támad föl. ⁴⁴Érzéki testet vetnek el – szellemi test támad föl. Ha van érzéki test, van szellemi is. ⁴⁵Ahogy az Írás mondja: „Ádám, az első ember élő lénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké. ⁴⁶De nem a szellemi az első, hanem az érzéki, aztán következik a szellemi. ⁴⁷Az első ember földből való, földi; a második ember a mennyből való. ⁴⁸Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, s amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is. ⁴⁹Ezért ahogy a földi ember képét hordoztuk, a mennyeinek a képét is fogjuk hordozni.

A végső állapot.

⁵⁰Azt még hozzáfűzöm, testvérek, hogy a test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság a romolhatatlanságot. ⁵¹Nos, titkot közlök veletek: Nem halunk ugyan meg mindnyájan, de mindnyájan elváltozunk, hirtelenül, ⁵²egy szempillantás alatt, a végső harsonaszóra. Amikor az megszólal, a halottak feltámadnak a romlatlanságra, mi pedig elváltozunk. ⁵³Ennek a romlandó testnek fel kell öltenie a romlatlanságot, ennek a halandónak a halhatatlanságot. ⁵⁴Amikor a romlandó magára ölti a romlatlanságot, a halandó a halhatatlanságot, akkor teljesedik az Írás szava: A győzelem elnyelte a halált. ⁵⁵Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod? ⁵⁶A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. ⁵⁷De legyen hála Istennek, mert ő győzelemre segít minket, Jézus Krisztus, a mi Urunk által. ⁵⁸Legyetek tehát állhatatosak és kitartók, szeretett testvéreim! Tegyetek mindig minél többet az Úr ügyéért, hiszen tudjátok, hogy az Úr ügyében való fáradozástok nem hiábavaló.

 

 

 

'Mert Krisztus szeretete ösztönöz minket, hiszen arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ha egy mindenkiért meghalt, akkor mindenki meghalt. És ő azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.'

Korintusiaknak írt II. levél 5. fejezet 14-15.

Az örök élet reménye.

¹Tudjuk ugyanis, hogy ha földi sátrunk leomlik, Istentől kapunk lakást: örök otthont a mennyben, amit nem emberi kéz épített. ²Azért is sóhajtozunk itt, mert szeretnénk beköltözni mennyei otthonunkba. ³Ha beköltözünk, többé nem látszunk ruhátlannak. ⁴Amíg tehát e sátorban lakunk, szorongva sóhajtozunk, mert nem azt akarjuk, hogy levetkőztessenek, hanem hogy felöltöztessenek, s így ami halandó, azt elnyelje az élet. ⁵Maga Isten készített erre elő, a Lelket adva nekünk foglalóul. ⁶Ezért tölt el a bizalom minket, s nem feledkezünk meg róla, hogy míg e testben vándorként élünk, távol járunk az Úrtól. ⁷A hitben élünk, a szemlélet még nem osztályrészünk. ⁸Ám bizalom tölt el bennünket, így jobban szeretnénk megválni a testtől és hazaérkezni az Úrhoz. ⁹Ezért is igyekszünk kedvében járni, akár közel vagyunk hozzá, akár távol járunk tőle. ¹⁰Mindnyájunknak meg kell ugyanis jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megkapja, amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat tett-e.

Az apostol felelőssége.

¹¹Mivel az Úr félelme átjár bennünket, igyekszünk meggyőzni az embereket, hiszen az Isten ismer minket, és remélem, hogy a ti lelkiismeretetek előtt is tisztán állunk. ¹²Ezzel nem akarjuk magunkat nektek ismét ajánlani, csak arra nyújtunk módot, hogy velünk dicsekedhessetek, s így azoknak, akik látszatra ugyan dicsekedhetnek, belsőleg azonban nem, legyen mit felelnetek. ¹³Ha ugyanis nem vagyunk eszünkön, az Istenért nem vagyunk, s ha eszünkön vagyunk, értetek vagyunk. ¹⁴Mert Krisztus szeretete ösztönöz minket, hiszen arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ha egy mindenkiért meghalt, akkor mindenki meghalt. ¹⁵És ő azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. ¹⁶Ezután tehát nem ismerünk senkit emberi szempontból. Ha Krisztust azelőtt emberileg ismertük is, most már nem úgy ismerjük. ¹⁷Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg. ¹⁸De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott. ¹⁹Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelődött a világgal, nem tartja számon vétkeinket, sőt ránk bízta a kiengesztelődés igéjét. ²⁰Tehát Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk. Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel! ²¹Ő azt, aki bűnt nem ismert, „bűnné” tette értünk, hogy benne „Isten igazságossága” legyünk.